Vas

Írta Vidék a Elmélkedések blogban. Megtekintés: 669

Mi történik, ha egy Vidék nevű arc a fémipari oktatód?
CHOPPERT FOGSZ ÉPÍTENI GYAKORLATON!!!
Nem tudom, ki mennyire van képben a szakképzésben uralkodó viszonyokban, de a mai fiatalságot a piáláson, szexen kívül nem sok minden érdekli. Kivételek hála Istennek akadnak, és azért az évfolyamonként pár emberért éri meg csinálni az egészet! Az egész úgy indult, hogy egyik tanulóm, akinek nagyon nem fűlött a foga a fémkörzőt reszelni, elkezdett marháskodni egy darab hegesztőpálcával. Elvettem tőle, mondván, hogy majd én csinálok valami értelmeset belőle. És lehajtottam egy apehanger kormányt, persze piciben. Na erre rárobbantak, hogy csináljuk meg már hozzá a motort is! Étkezőszünetben lerajzoltam a füzetembe egy durva choppert: Na gyerekek, akkor nekiállunk! (Ha már igazi choppert nem építhetek olyat, amilyet igazán akarok…) Lelkes segítség bőven akadt. Szép sorban készültek az alkatrészek, és egy azonos osztályba, de más csoportba tartozó srác – Berényi Gábor - össze is hegesztette. Így született a VAS, melyet 4 gyakorlati alkalom alatt raktunk össze. Kerekei forognak, kormánya fordítható. Teljes hossza 218 mm. Én magam festettem, szabad kézzel, ecsettel. Persze engedély nélkül készítettük, le is lettem szúrva, hogy 1, Miért használom el a drága jó alapanyagot engedély nélkül (hulladék anyagokból készült) 2, Értelmesebb dolgokat is lehetne csinálni gyakorlaton (pl. hasznavehetetlen nevenincs munkadarabokat). Pedig szándékom szerint ez kiállítási tárgy is lehetne a minden évben esedékes pályaválasztási kiállításon, és különben is az igazgatóasszony szólt, hogy az iskolai vitrinekben kiállítható munkadarabokat is készítsünk időnként. Azt hiszem, ez kellőképp feltűnő és nem is rosszul sikerült darab… (Hozzá kell tegyem, az elkészült mű annyira tetszik az igazgatóasszonynak, hogy a saját irodájába tette ki jól látható helyre J…)
A munkákban az 1b/11 géplakatos és karosszérialakatos osztály tanulói vettek részt: Fakan Sándor, Farkas János, Kelemen László, Kunos Balázs, Romos Zoltán, Takács Tibor, az alaplemezt Kozár Ferenc feliratozta, a hegesztést Berényi Gábor végezte. A munka a Komárom-Esztergom megyei Önkormányzat komáromi Ipari Szakképző Iskolájának (ma: Alapi Gáspár Szakképző Iskola) almásfüzitői tanműhelyében készült 2007 január-február hónapokban, Tóth F. Csaba (alias Vidék) szakoktató irányításával.
A csoportképen felső sor b-j: Takács Tibor, Romos Zoltán, Farkas János, Vidék. Alsó sor b-j: Berényi Gábor, Kelemen László, Fakan Sándor.
Szegecs kedveli ezt.
  • alvaro
  • NaNa
Hozzászólnál? Jelentkezz be...