Yamina 2018 Május 19
A világ változik, állandóan, és hullámtermészetűen. Bián, hasonló helyen vettem présházat, mint a ti Póstelketek. Külterület, oda jártak ki régen a szőlőbe, a régi öregek kicsit örülnek is meg nem is, hogy felfedezték ezt a részt. Örülnek, hogy a régi házak nem mennek tönkre, de nem örülnek, mert a kiköltöző fiatalok örökké tenni vágynak, csak máshogy, mint ők. :). A török időkben a közeli Czöndör-kút még vizet is adott az arra járóknak, most egy turistaút megy ott és a kút mellett kis pad asztallal, fűzfával ad árnyas pihenőt. Most, aki nem tud a faluban 30-50 milláért házat venni, az oda költözik ki, mert ott tizedáron lehet kis házakat venni. Ezen a részen, ahol én fogok lakni, 3-5 gyerekes családok vannak, kis háztájival, régimódi élettel, együtt csináljuk az utat, hogy fel lehessen jönni, ne mossa el az víz, és ne nője be az akác, bodza. Pont a kisember, meg a bevállalós fiatalok kezdik felfedezni ezeket a helyeket. Nem mindenki ájul bele a 200 négyzetméteres családi házra felvett örökéletig szóló hiteleknek. Ne aggódj, nem veszik az el, csak később fedezik majd fel azt a részt is felétek.
Szegecs kedveli ezt.