Típuscsere és tapasztalatok: marad a Kawasaki

Írta M.Helga a Karanténkörök blogban. Megtekintés: 1081

Friss jogsival a kezemben nagy volt a vásárlási láz négy évvel ezelőtt. Mivel a chopper/cruiser kategória volt nálam a nyerő, az első kiszemeltem egy 250-es Yamaha Virago volt. Viszonylag sok volt belőle a környéken, így volt alkalom megcsodálni a formáját, na meg kipróbálni is.

Aztán egyik napról a másikra változott a helyzet: találtam egy Eliminatort, ami igazán tetszetős volt elsőre. A Kawaról szinte semmit nem tudtam, erről a típusról még annyit sem. Kevés volt belőle a piacon...úgyhogy gyorstalpalóként összehasonlítottuk a két modell paramétereit. A számok és érvek meggyőztek, a Kawa-ra esett a választás.
DSCN7781.jpg
A vásárlás pillanatában meg is kapta a nevét: Kira. Nem volt chopper, erről nem csak az idomai, hanem a hangja is árulkodott, de ennek ellenére hamar összeszoktunk. Könnyen manőverezhető, kényelmes gép volt, csekély fogyasztással. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de alacsony nőként számomra mérvadó volt, hogy biztonságosan leérjenek róla a lábaim.:fing:Tanuló motornak példás, sok hibámat elnézte és tűrte is a kiképzést. Bátran mondhatom, hogy a "nagyok" között sem hagyott szégyenben. Kevésbé elterjedt modell, mégis bátran merem ajánlani.:DEmellett persze nem mondtam le a gondolatról, hogy egy nagyobb "behemótot" is sajátomként vezethessek. Sem a Kawa-t, sem a vörös-fekete színvilágot nem engedtem el, így több időbe telt megtalálni az igazit. A választás eredményeként tavaly nyáron került képbe az EN 500 Vulcan. Nem tagadom, más világ...annak előnyeivel és hátrányaival együtt. Kényelmes, stabil, igazi chopper-es dübörgéssel. A Vulcan legkisebbjeként megkockáztatom, hogy még akár nőies is lehet (a 200+ kg-ot leszámítva, ami azért jó kis kihívást tud okozni néha). Az erő, amelyet kipréselhetsz belőle garantáltan mosolyt csal az arcodra, az "izmos", széles idomok pedig csak még vonzóbbá teszik.
A választás sorrendjét nem bánom, hiszen sosem lesz olyan könnyen kezelhető chopperként, mint a más típusú társai. Az érzésért viszont egyértelműen megéri! :csam:
67186491_1476663425807954_6083734794401742848_n (1).jpg

Széles utat mindenkinek! :ciao:
MoncA, Vidék, NaNa és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
  • M.Helga
  • Vidék
  • Szegecs
  • Vidék
  • M.Helga
  • Vidék
  • Szegecs
  • Vidék
  • Vidék
  • Szegecs
  • Vidék
  • Szegecs
  • M.Helga
Hozzászólnál? Jelentkezz be...