Sajátmotor-teszt: CZ 485/2 1983

Írta Vidék a Elmélkedések blogban. Megtekintés: 495

A vas 1990-ben, 6 évvel forgalomba helyezése után került édesapámhoz az első tulajdonosának özvegyétől. Én 1994-ben vettem használatba, egy Simson S51-ről ültem át.
[​IMG]


A CZ Sport névvel illetett, 1968-ban debütált sorozata a 175 cm<SUP>3</SUP>-essel indult (477 típ.), a 125-össel (478 típ.), majd a 350-essel (472 típ.) folytatódott. A sorozatba harmonikusan illeszkedett az 1982-ben igen kis sorozatban gyártott 485 típus, melybe a régi kiskerekű blokkját tették. Ezt igen hamar váltotta a 485/2, ebben mutatkozott be a 36 mm-es teleszkópvilla, ami a kor legjobb első futóműve volt a kategóriában. A blokkot 13-ról 18 LE-sre izmosították, és pár apróbb módosítást végeztek rajta. A megmunkálás minősége sosem érte el a nyugati exportra gyártott gépekét, de így sem számított rossznak a keleti blokkban. Érdekes, de semmi köze az 559 típusú 250-es Jawához.

Előnyei a nagyon merev és könnyű váz, mely a krosszpályákon edződött. (Magas ötvözőanyag-tartalma miatt nem hegesztgethető akármivel, akárhogyan.) A gép önsúlya sem magas, teletankolva <?xml:namespace prefix = st1 ns = "urn:schemas-microsoft-com:eek:ffice:smarttags" /><st1:metricconverter w:st="on" ProductID="142 kg">142 kg</st1:metricconverter>. A futómű jól bírja a strapát, a kezelhetőség nagyszerű. Az ülésmagasság sem túl nagy, kisebb termetűek is jól elbírnak vele. Nagyon rugalmas, alacsony fordulatszámról is rendesen, egyenletesen húzó motorja van, melynek fogyasztása nagyon alacsony: 3,2-3,8 l/100 km. Utazósebessége 80-<st1:metricconverter w:st="on" ProductID="90 km/h">90 km/h</st1:metricconverter> körül van. Tökéletesen működik a legolcsóbb tajvani Vee Rubber gumiabroncsokkal.

Azért hátrányai is vannak. A hátsó lengővilla gyenge. Ha a rugóstagok nem egyformák vagy az egyik tönkremegy, menthetetlenül tekereg. A hátsó segédváz is vézna, nem tesz lehetővé nagy súllyal terhelést. Gyárilag nincs is pakolási lehetőség, szinte minden tulaj faragott valami csomagtartót rá. Az oldaldekni rögzítése kritikán aluli. Érzékeny a guminyomásra: hátul 2,2-2,3, elül 2-2,1 bar a megfelelő. A henger öntöttvasból van, hajlamos a melegedésre, amit a beszerezhető ócska utángyártott dugattyúk és szoros illesztésű, szakszerűtlen fúrás még tovább tetéznek. A 6V-os villamos rendszer gyakori galvánkorróziós problémái és elégtelen teljesítménye (65W) rontja az egyébként mintaszerű megbízhatóságot. A mostanában kapható izzók nem férnek bele az első lámpafejbe. Indításnál óriásikat rúg vissza, ezért, és csak ezért nem csajoknak való motor (bár már mutattak egy tulajdonos csajt, aki <st1:metricconverter w:st="on" ProductID="150 kg">150 kg</st1:metricconverter> fölött volt, neki biztos nem rúgott vissza…). Hosszú távon az egyébként kényelmes ülés keskenynek bizonyul, és a derekat sem támasztja. Az utasé ráadásul rövid is. Az első duplex dobfék ugyan jól fog, jól is adagolható, de blokkolásra hajlamos. Érdemes a gyári 16-os lánckereket 17-esre cserélni.

Csekély átalakításokkal, odafigyeléssel, jó alkatrész-beszerzési forrásokkal egy nagyon megbízható, munkába járásra, közlekedésre, és 80-85-ös tempójú egyszemélyes, nem nagyon hosszú túrákra rendkívül alkalmas gép, melynek ritkasága sem utolsó szempont (3000 db-ból 50-et hoztak Magyarországra). Alapvetően nagyon elégedett vagyok vele, már csak azért is, mert konstrukciós gyengeségeinek egy részét sikerült kiküszöbölnöm. Bővebb típusismertetőért, szerelési könyvért, tuningalkatrészek rajzáért írj: videk.cz250@freemail.hu
Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
  • Zöld Piszok
  • Vidék
  • Vidék
  • Zöld Piszok
  • Vidék
  • NaNa
  • tt100
  • Vidék
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...