Rózsaszín gumicsizma

Írta NaNa a Gondolataim motorozásról, munkáról, gyerekekről, meg ami még eszembe jut blogban. Megtekintés: 5067

Volt már róla szó, hogy "kicsit" cipőmániás vagyok, de néha elvetem a sulykot. Ilyenkor a hirtelen felindulásból megvásárolt cipőimet (is) a Vaterán szoktam értékesíteni, helyet adva az újabb gyönyörűségeknek.
[​IMG]
Épp most váltam meg a tavaly vásárolt rózsaszín Dr Martens bakancsomtól, ami nagyon tetszett, de végül motoron nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Túl vékony bőrből készült, és sajnáltam volna tönkretenni.

Mostanában viszont nagyon tetszenek a gumicsizmák. Igazi, haszontalan darab. Csizmának hideg, cipőnek meleg... tudniillik alaposan beleizzad az ember lába, vehet fel akármilyen pamutzoknit.

Találtam is néhányat, ami tetszik:
[​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG]

A legállatabb talán ez:
[​IMG]
Sőt, aki ezt megveszi, az egyúttal a mellrák elleni kutatást is támogatja. Igaz, az ára is ennek megfelelően magas, 96 dollár.

Meg olyat is, ami nem:
[​IMG]

Meg olyat, ami tetszik is, és nem rózsaszín. Csak ezek nem illenek ebbe a blogba:
[​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG] [​IMG]

Állítólag, mikor a húgomnak elküldtem az Amazon.com-os kívánságlistámat karácsonykor, hogy kedvükre válogathassanak nekem a gumicsizmák közül, az albérlője elrohant, és vett is magának hármat. Talán egyszer nekem is hoz valami ilyesmit a Jézuska.;)
Szegecs és ekime6 kedveli ezt.
  • daniella
  • Adri80
  • Kataaa
  • Mamóca
Hozzászólnál? Jelentkezz be...