Off the malaria!

Írta Vidék a Elmélkedések blogban. Megtekintés: 761

Off the malaria!
Nagyon sokat gondolkoztam, megírjam-e ezt a blogot. Idézhetnék saját versemből:
„…mondd mi jobb Neked / Undorban látni utad / röviden, míg lángja tart / vagy boldog sötétben bután / vakon botladozni át / azon, mit meg nem látsz / meg nem égetve kezed / igen, gyufaláng vagyok…”
Ne haragudjatok, mellőzöm szokásos tájszólásomat, ami mindig jellemző rám, ha jól érzem magam. Most nem érzem jól magam. Több dolog miatt sem. Mindjárt kifejtem. Talán túlságosan megszoktam, hogy minden gondolatomat megoszthatom Veletek, mert normálisan el lehet blogolni Veletek mindenről.
FIGYELMEZTETÉS: A következő blog a nyugalom és a pozitív gondolkodás megzavarására alkalmas gondolatokat tartalmaz! Olyan kijelentések találhatók benne, melyek rasszista, antiszemita, antiszociális, anti-humanitárius gondolatoknak minősülnek. Az ebből eredő, a szerző szándékától eltérő gondolatok keletkezéséért a szerző felelősséget nem vállal. A szerző kijelenti, hogy senkit nem kíván személyes sértésben részesíteni. A blog címében termékmegjelenítés olvasható, melynek nem célja reklám vagy antireklám keltése. Célja felhívni a figyelmet egy káros jelenségre. Akit mindez zavar, azt kérem, ne olvassa el ezt a blogot!
Előszöris: miért tűntem el hosszabb időre. Az iskolában közölték velem, hogy a következő tanévben csak emberbaráti szeretetből maradhatok, utána semmit nem garantálnak. Ezért elvállaltam egy olyan munkát, amihez hasonlónak három évvel ezelőtt az iskolában maradásomat köszönhettem. Csak ez nagyobb meló, és sokkal többe kerül. Kiállító vitrinek berendezéséről van szó, 2 folyosó, folyosónként 30 db, kb. 70 x 50 x 120 cm-esek. Ez is elvette az időt. Amit ezalatt kellett volna otthon csinálni, azt be kellett pótolni. Kukoricakapálás, fűnyírások, cseresznye-málna-meggy-és ribizliszedés, és még nincs vége, jön a hagymakiszedés, az uborka, a fűrészelésekben segítés apámnak, szártépő és vizsgáztatható pótkocsi összeállítása. Ki ne felejtsük: az október óta időhiány miatt szétszedve álló CZ-m befejezése, sajnos lehet, hogy eladás miatt (kell egy viszonylag fiatal, olcsó fenntartású, hátsó övvel is rendelkező autó Picur miatt, mert a mi Marutinkban még nincs gyárilag hely az övnek, és év vége előtt kinövi Picur a hordozót).
Mivel a földünk egy jelentős része a szőlőhegyben található, ahova erdőn keresztül visz az út, és Somogy az egyik legfertőzöttebb kullancsokkal, 40%-uk hordozza az agyhártyagyulladás vagy a Lyme-kór kórokozójának valamelyikét (vagy mindkettőt), kullancsriasztót kellett venni. Néha nézek tévét is, és ugyan gyűlölöm a reklámokat, de sajnos néha egy-egy átkattintás ideje alatt meglátok belőlük néhány pillanatot. A kullancsriasztó előszöris olyan pofátlanul drága volt, hogy majdnem hanyatt estem, másodszor is csak úgy üvöltött a hirdetés, hogy a vételárból bizony minden X% a szegény afrikai gyerekeknek megy, hogy ne haljon meg évente 45000 maláriában. Lehet, hogy antiszociális meg anti-humanitárius meg rasszista meg antiszemita meg kegyetlen vagyok, de ezt nagyon kategorikusan elítélem! És jó okom van rá.
Afrikában azok, akiknél ilyen gondok vannak, még mindig ott tartanak, ahol nálunk a múlt században ilyenkor. Nem technikailag, hanem társadalmi normák és elvárások tekintetében. Ott kevesen engedhetik meg maguknak földművelő gép megvásárlását, fenntartását, vagy a szokások még nincsenek ehhez igazítva. Ott az az elv, hogy rengeteg gyerek kell, mert a földekre kell a munkaerő. Teljesen természetesnek veszik, hogy meghal a felük. A születésnek és a halálnak sokkal-sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítanak, mint nálunk, a gazdag északi országokban. Erre jövünk mi a gyógyszergyárainkkal, amit a szokásosnál nagyobb orrú és embertársaikhoz érdekes hozzáállású személyek birtokolnak, és mondván, hogy jaj de jó dolog megmenteni a szegény afrikaiakat, rengeteg gyógyszerrel, védőoltással jó sokat megmentenek, akik egyébként meghaltak volna betegségekben, ezzel túlterhelik a termőföldeket, és majd az éhezésbe halnak bele ugyanazok az emberek. Tiszta humanitáriusok vagyunk velük! Jaj de jót akarunk cselekedni (magukkal!!!), adjunk el nekik jó sok traktort, meg mindenféle olyan műtrágyát meg növényvédő szert, ami ugyan növeli a termést rövid távon, de tönkreteszi a földeket, és amit mi már rég betiltottunk, mert a rabbink is megmondta, hogy mérgező, és nem lesz az áru kóser. A vegyszerek előállításához és a traktorok hajtásához úgyis kőolaj kell, ami már megint nekünk bevétel. Ideologizáljuk meg szépen az egészet humanitárius reklámokkal, mert a média is a kezünkben van. Hadd fogyjon a gyógyszer, a kőolaj, a vegyszer meg a fegyver, mert a csökkenő erőforrásaik miatt úgyis háborúzni fognak. Tiszta humanitáriusok vagyunk, nem? Magunkkal. Ha nem szolgál a gój, dögöljön meg!
Régen Európában is a sok gyerek volt a követelmény, ugyanezért. Nagyszüleim még 4-5-6-7-en voltak testvérek. Teljesen természetes volt, hogy csecsemőként, gyerekként meghalt néhány. Szüleim már sokkal kevesebben vannak testvérek, anyám egyedüli gyerek, apámnak csak egy nővére volt. Csak itt Európában a szokások átalakulását elősegítette két nagyon pusztító háború. Afrikában is sok helyen dúl háború, de akkora nem, mint itt volt. Semmi nem kényszeríti őket a gyerek-sorozatgyártási szokásuk megváltoztatására.
Afrika népessége a rettenetes körülmények ellenére évente 3%-kal gyarapszik. Ezek az EMBEREK a fejlett, gazdag északi államokban csak a jólétet látják, mert csak azt mutatjuk meg nekik. Meg fognak indulni, és elveszik mindazt, ami nekünk van. Megdolgozni nem fognak érte, mert azt nem mutatjuk meg nekik (sem) a médiában, hogy ahhoz az is kell, ahogy a most felnövekvő saját fiatalságunk és hazai legnépesebb nemzetiségünk sem fog érte megdolgozni. Elveszik erővel. Ha nem akarunk beledögleni, erővel meg kell védeni magunk, és azt, akit nagyon humanitáriusan megmentettünk a malária okozta haláltól, le kell lőjük, különben ő lő le minket. Hú de humanitáriusak vagyunk. Ez persze bevétel lesz a fegyvergyárosoknak.
Az a baj, hogy ezt már nem bírja el a gazdaság. Azt hiszik, hogy Jézus Krisztus csak a gójok Messiása. Hitük szerint az ő Messiásuk kiirt vagy rabszolgává tesz mindenkit, aki gój, és korlátlan földi hatalmat hoz nekik. Az ő Messiásuk eljövetelét hitük szerint világméretű káosz előzi meg. Hogy eljöhessen, megcsinálják a káoszt. Egy James Bond-film címe ugrik be: „A világ nem elég”. Már most övék a világ, de úgy látszik, ez sem elég.
Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
  • Zöld Piszok
  • Mamóca
  • Vidék
  • Kisvirag
  • Vidék
  • motorosnagyi
  • Yamina
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...