Napi rövid - kemény szavak

Írta MoncA a MoncA blogja blogban. Megtekintés: 752

Édesapám mióta az eszét tudja, az áram megszállottja. 3 éves volt, amikor összerakta élete első áramkörét egy izzó, pár vezeték és egy zsebtelep segítségével. Érdeklődése a téma iránt az évek múltával csak erősödött, így a Kandó villamos-üzemmérnöki szakán summa cum laude diplomázott annak ellenére, hogy a KISZ-be sem volt hajlandó belépni. Szóval az én drága édesapám el is helyezkedett Szekszárd egyetlen műszaki középiskolájában, ahol az elektroműszerészek villanytan tanára lett. Miután sokáig nem nézhette az iskolavezetés, hogy tanári képesítés nélkül végzi a munkáját, ezért levelezőn abszolválta munka mellett a Műszaki Egyetem műszaki tanár szakát is.

A rendszerváltást követően érezhetően megszűnt a szakmák iránti kereslet, a szülők egyre inkább szerették volna, ha a gyerekük főiskolán vagy egyetemen folytatja tanulmányait, így az egykori neves szakközépiskola utolsó évfolyamait kifuttatva gimnáziumi osztályok vették át azok helyét. Indítottak egy informatikai osztályt is, ahol szerencsére szintén szükség volt villanytan-, valamint ábrázoló geometria tanárra, így apám megmenekült az elbocsájtástól. Csakhogy ezzel egyidejűleg az eddig csak és kizárólag srácokból álló osztályközösségekben megjelentek a lányok is szép számmal.

Édesapámról azt kell tudni, hogy egy roppant határozott, erős jellemében megingathatatlan férfi, aki nem tűri a mellébeszélést, sem a hisztit, viszont végtelenül humánus és együttérző.

Szóval megjelentek ezek a lányok az informatikai osztályokban, és ha valakinek fingja sem volt az előző óra anyagáról felelés közben, szó nélkül bevéste az 1-est (mivel ennek eddig ez volt a módja). Igen ám, de ő nem számolt azzal, hogy ezek a lányok elsírják magukat, ha rossz jegyet kapnak. Az esti vacsoránál kissé zavartan és tanácstalanul mesélte a sztorit édesanyámnak, valószínűleg tőle várta volna az egyébként egyre gyakoribbá váló jelenség megszüntetésének megoldását.

Aztán egy szép napon édesapa mosolyogva ért haza az iskolából, rájött végre a kiengesztelhetetlennek tűnő leánytanulók kezelési trükkjére. Szóval imígyen érintette meg a bakfisok lelkét: „Esztikém, állati csinos vagy ma, és ez a frizura is nagyon jól áll, de ez a felelet sajnos ma csak egy 1-es”. El nem hiszitek, de működött! A lányok vihogások közepette köszönték meg a bókokat, és többé a rossz osztályzatok súlya sem nyomasztotta őket.

Van ez az ún. motoros társadalom, melynek téves elnevezése a „motoros közösség”. A társadalmakról tudjuk, hogy meglehetősen összetett képet mutatnak: morálisan, anyagilag, mentálisan, intellektuálisan a spektrum teljes palettájáról vannak benne résztvevők. A közösség viszont egyfajta összetartozást jelent, feltételezi, hogy az egymással közösséget vállaló tagok alapvető érdeklődési, világnézeti, gondolkodásmódbeli jellemzői, ha nem is teljes mértékben, de azért nagyvonalakban megegyeznek.

Napjainkban egy egészen különleges tévképzet társul a motoros társadalom fogalmához. Mindenki ismeri a következő üres szólamokat: „a motorosok jó emberek”, „ha motoros vagy, a testvérem vagy”. (Ezen a ponton bánom már egy kicsit, hogy kiléptem az „Akik szeretik a mocikat” csoportból, mert az a fórum a közhelyek valódi kincsestára, biztosan nem akadtam volna el a két fenti példánál, ha volna honnan ihletet merítenem.)

Egy mítosz lengi körül a motoros társadalmat. Aki ennek tagja lehet, az ugyanolyan menővé, vagánnyá, határozottá, tökössé, dögössé, kicsit – túlzóan – törvényen kívülivé válhat, mint a már belső körös tagokról tévesen kialakított eszménykép.

Ki az, aki elhiszi, hogy a civil társadalom minden szegmensét képviselő tagokból, pusztán járműkategóriához kötött közös érdeklődés egy valódi közösséggé kovácsolhat több százezer embert?!

Tényleg azt hiszed, hogy egy motoros sosem lehet hűtlen férj, asszonyt, gyereket szíjjal verő állat, köztörvényes bűnöző, részegen vagy akár józanon bárkibe belekötő agresszor, egy mindenkin átgázoló törtető menedzser, egy vélt sérelmekért folyamatosan bosszút kiáltó lelki toprongy, egy következményekkel sosem számoló, minden felelősséget hárító jellemtelen szarházi, egy másokat következetesen mindig veszélyeztető közúti ámokfutó?!

Senki nem lesz attól jobb, vagy másoknál különb, ha egy, a saját szemében piedesztálra állított szubkultúra tagjává válik. Egy erős közösséget erős jellemű, tiszta erkölcsiségű emberek tesznek azzá, akiknek nincs szükségük hangzatos lózungokra, frázisokra, akik önmagukban is megállják a helyüket, akik jó példával járnak elöl, akik segítő kezet tudnak nyújtani akkor is, amikor tudják, hogy a köszönet elmarad.

Én nem tudok közösséget vállalni olyan emberekkel, akiknek a vezetői engedélyében ugyanaz a sor van kitöltve, de az alapvető erkölcsi normákat nem érzik magukénak.

Nyilván senki sem lehet szent, én sem vagyok az, de tisztán él bennem a motorozás szeretete, és a gépem megadja nekem azt a fajta szabadságérzetet, amire a mókuskerék mellett szükségem van.

Ezúton kérem minden nőtársamat: a motorozást önmagáért szeresd, ne szédítsen el a valahová tartozni vágyás hamis ábrándja, a belső tartalom nélküli dekoratív modell lányok vonaglása a motoron! Hidd el, minél többet ülsz fel a gépre (nem, nem a garázs előtti pózolásról beszélek), annál magabiztosabbá válhatsz, a határaid észrevétlenül fognak kitolódni, a növekvő önbizalmad be fogja vonzani azt a kis közösséget, ahol a számodra megfelelő emberek vesznek majd körül. Ne kételkedj állandóan önmagadban, ez nem az az ágazat, ahol a kishitűségnek létjogosultsága van! Ha nem érzed magad elég bátornak, elég vagánynak, ha folyton megerősítésre van szükséged, akkor engedd el a motorozást, nem a te műfajod! Találj rá arra az időtöltésre, életformára, amiben igazán jónak érezheted magad!

Szóval ne légy Esztike, légy magad a követendő példa, motorra fel!
  • Yamina
  • Vidék
  • MoncA
  • Vidék
  • MoncA
  • Vidék
  • MoncA
  • Vidék
  • MoncA
Hozzászólnál? Jelentkezz be...