Nagyboldog

Miki barátom múlt évben megtalált, hogy van a Felvidéken egy rockfesztivál, és hogy oda kéne vinni lézert. Mert az a banda aki szervezi, az a Kerecsen Motoros Egyesület Felvidéken, és egy árvaházra gyűjtenek, ezért csinálják a rockfesztivált.

Valahogy rövidre zárt minket, aztán amikor az emberke pont Bp-n volt, épp sikerült valamivel elkavarni a menetrendemet és nem tudtam vele találkozni, pont elkerültük egymást. Aztán telefonon valahogy rövidre zártuk a dolgot és eltelt fél év, mire végre eljutottam megnézni, hol mit kéne csinálni. Tegnap végre eljutottam helyszínbejárni. Nagybalog a hely neve, de valamiért nekem csak Nagyboldog ragadt meg a fejemben, ki tudja miért...

​

Odafele Losoncnál elkavartam, aztán valahogy visszakavarodtam a helyes útra, a térképet végül már alig néztem a tanktáskán, csak mentem előre és élveztem az utat. Előttem egy motoros elég tempósan, láthatóan ismerve az utat csapatta, felcsatlakoztam a tempójára és élveztem a gurulást. Valójában rohadtul tele volt a hócipőm, az egyik meló amit bevállaltam kezd különösen problémássá válni, szóval pont az a szitu volt megint, hogy épp a napokban gondoltam arra, hogy biztos én ezt akarom csinálni életem végéig...? Hát megint megkaptam a választ. Igen, ezt akarom, mert vannak normális emberek is, nem csak a problémások.

Szóval odaértem, szervező emberkével, Tóth Zolival kivágtattunk a helyszínt megnézni azonnal, majd elkezdtünk mindenféléről beszélgetni. Régi népszokásokról, hagyományokról, a környék dolgairól. Az a fajta ízes felvidéki beszédje van amit én nagyon csípek, Erdélyben hallottam még hasonló beszédet. Ők nem imádkoznak hanem fohászkodnak, régi szép szóhasználattal beszél, amit nagyon szeretek. Aztán a beszélgetés úgy kanyarodott, hogy kivitt egy nagy tölgyfához, ahonnan az egész Balog folyó völgyét belátni, ellátni a Meleg-hegyi tóig. Az emberke meg csak mesélt-mesélt, jó volt hallgatni a más életét.
A hely kisugárzása olyan, hogy ha fáradt vagy, első dolgod leheveredni és kinyúlni a fűben, szívni egy kis életerőt a napon, hallgatni a madarakat és bámulni a távoli kék hegyeket, lankás dombokat. Pillangók röpdöstek, a kis kék csillogó csodák, sárga gólyahír és mindenféle más növényke pompázott körbe.
Aztán beszélgettünk az árvaházról, hogyan, mióta készül. Magyar árváknak csinálja az egyik pap, a Mudi Robi.
Felkerekedtünk a feltöltődésből, fizikailag is megtömtük a bendőnket, aztán elmentünk megnézni, az árvaházat.Csodaszép hegyek közt mentünk megint, olyan szép helyen élnek, nem győztem csodálni...
A pap, meg úgy néz ki mint egy ősmagyaros rocker. rövid a haja, de ékírásos a pólója Szépbeszédű ő is, mély, belső indíttatással az árvaház iránt. Megnéztük a készülő árvaházat, már csak a fűtés és a gyerekek hiányoznak belőle, remélhetőleg szeptemberben már meg tudják nyitni. Remélem tudok majd nekik egy templomi lézershowval segíteni. Felajánlottam, aztán majd meglátjuk hogy döntenek, mi fér bele. Betereltük a kacsákat meg a libákat az éjszakai alvóhelyükre aztán megittunk egy teát, közben beszélgettünk a terveikről. Aztán jöttek a hétvégi keresztelősök, mi pedig visszaindultunk ahol a motort hagytam.
Jó volt ez a nap.
Jó látni, hogy van még hely, ahol nem a fogyasztás van elöl. Ahol tényleg azért csinálnak egy bulit, hogy értéket teremtsenek vele. Hogy létezik a jóság, és létezik az adni vágyás.
Hogy van értelme annak, amit csinálunk.