Ma lenne 83 éves Johnny Cash

Írta NaNa a Gondolataim motorozásról, munkáról, gyerekekről, meg ami még eszembe jut blogban. Megtekintés: 1549

Jon Holstein a legendás country énekes- és egyben a motorok nagy rajongója is. A 2003-ban elhunyt sztár halálának 10. évfordulóján, 2013-ban megnyitott Johnny Cash emlékmúzeumba a saját maga által épített motorral jutott be. Azóta ott tudják megnézni a rajongók a különleges gépet.

[​IMG]

Az akkor 52 éves motorépítő elmondása szerint minden évben épít egy motort, és nem is gondolta, hogy valamelyik műve egyszer ki lesz állítva egy múzeumban. Sőt, amikor elkezdte az alkotást, még azt sem tudta előre, hogy a később Cash Money névre keresztelt motor témája kedvenc énekese lesz.

Amikor megtalálta az 1940-50-es évekből származó mikrofonokat, és a fényszórókat, amiket úgy gondolt stílusosan fel tudna használni a motor dizájnjához, már meg is született a téma. Körülbelül 9 hónapig tartott az építés és kb. $12,000 költött a motorra.

Ahogy a többi motorját is, ezt is kiállította az EasyRiders motorkiállításon februárban, ahol elnyerte a show legjobbjának járó díjat, majd a V-Twin magazin is bemutatta. Innentől az események felgyorsultak, valahogy a múzeum alapítói is tudomást szereztek a motorról, és felkérték az építőt, hogy kiállíthassák a művét.

Holsteint természetesen igent mondott, és büszke arra, hogy a megnyitón együtt ünnepelhetett Johnny Cash családjával és barátaival.

[​IMG]


képek: Michael Lichter photos, Forrás: Steve Stephens
SzGabó és xta kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...