Művelődés - New York, 11. nap

A bejegyzés (legalábbis az eleje) a metróállomáson ücsörögve született.

Ma művelődésnap volt: meglátogattuk a Guggenheim-múzeumot, ez az első olyan múzeum, ami érdekelt is ÉS időnk is volt végignézni. Juhé! Bár a kiállítások nagy része zárva volt, azért kaphattunk némi ízelítőt a 19-20. század (leginkább néhai) művészeinek munkásságából. Volt itt impresszionizmus, kubizmus, Bauhaus, és a két világháború közötti plakátkiállítás is, ami nekem mindig is különös szívügyem volt. Mármint a plakátok. A délelőttöt tehát olyan illusztris társaságban töltöttük, mint Monet, Manet, Cézanne, vagy Picasso. Persze ez a felsorolás csak a töredéke annak, amit végigjártunk

Mivel a tárlat nagyobb része átrendezés miatt látogathatatlan, ebédidőre ki is nézelődtük magunkat, úgyhogy keresztben átvágtunk a Central Parkon, megnéztük az eddig soha nem látott Nagy Tavat (Jacqueline Kennedy Onassis Reservoir a tisztességes neve), majd bekaptunk valamit és szaladtunk a Radio City Hallba, hogy ott jól körbevezessenek minket. Ez egy mozi-színház-balett-hangversenyterem, Rockefeller bácsi "ajándéka" a gazdasági recesszió ideje alatt (1932ben nyitották meg) a népnek, hogy pénz ide vagy oda, kiléphessenek a depresszióból picit és ők is gazdag polgárnak érezhessék magukat. Már akinek telik a belépőre, persze. Több mint 5200 férőhelyes terme van, és itt van a világ legmodernebb színpada is, ha jól emlékszem, 4 emelővel, meg egy rakat forgatóval meg estébé estébé. Nem reklámszöveget akarok neki írni, de az adatok és a látvány alapján el is hiszem, hogy az ember gazdag polgárnak érzi magát itt. A legmodernebb színpad egyébként nagyjából még az 1932es állapotban van, bár 1999ben felújították az egész épületet, állítólag a színpadhoz hozzá sem kellett nyúlni! Sőt, a haditengerészettől is jöttek a Radio Citybe tanulmányozni az emelőket, mert hatékonyabb volt abban az időben, mint ami az anyahajókon működött... A terem akusztikája is ki van találva, mi a harmadik, avagy legfelső erkély utolsó soraiban ültünk, és közben tisztán hallottuk a színpadon dolgozó munkások beszélgetését. Mondanom sem kell, hogy nem üvöltöztek..

Több mint 5200 fő...
​

A Radio City Hall manapság már mindenféle rendezvényt befogad: van benne a kosármeccsektől kezdve a diplomaátadóig minden (ez utóbbi pont aznap volt, amikor mi is odalátogattunk), a legnagyobb nevezetessége mégiscsak a Rockette-banda. A csoportot 1925ben alapították, és csupa lányokból áll, méghozzá olyanokból, akik nagyjából egyforma magasak, és tánc közben a fejük fölé tudják emelni a lábukat. Ma már inkább turnéznak, és csak az éves, karácsonyi műsorra térnek vissza New Yorkba, azt viszont két hónapon keresztül adják, napi öt-hat előadással.. a karácsonyi szezonban a Radio Citynek több a bevétele, mint egy átlag Broadway-darabnak egész évben. Természetesen a látogatás alkalmával egy Rockettel is találkoztunk, és jó pénzért akár fotózkodhattunk volna is. De én nem vagyok olyan fajta.

Ezt a képet kivételesen nem én lőttem, hanem az internetről loptam - ez a karácsonyi műsor egyik fő attrakciója. A lányokat lelövik egy ágyúval és szép sorban elfekszenek...
​

Amikor itt is eleget láttunk, elnyaltunk egy-egy fagyit, amit természetesen utcai fagyiskocsiból szereztünk be, majd bementünk A Könyvtárba. A New Yorki oroszlános könyvtárba. Ez már önmagában is élmény a hozzám hasonlóknak, hiszen telis-tele van csodaszép könyvekkel, és bárki csak úgy beleszagolhat, minden előzetes regisztráció nélkül, sőt, akár olvasgatni is lehet. És tényleg tanulhat, aki csak akar és rászánja az időt: láttunk homeless-szerű alakokat is a könyvek között bóklászni, és időnként leülni egy könyvvel. Aki inkább a filmeket szereti, az pedig biztos emlékszik, hogy a Holnapután című filmben ebben a könyvtárban ücsörögtek (és égették ezeket a jószagú könyveket). Megnéztem: szerencsére maradt elég.

Könyvtár, olvasóterem no. 1...
​

Ezután metróra szálltunk. Ha az ember vendéglátósokkal mászkál a világban, időről időre azt veszi észre, hogy már fél órája ácsorog valami híres étterem előtt nyálcsorgatva, de nem megy be, mert egy vegetáriánus menü is 235 dollárnál kezdődik (Per Se, New York #1 étterme a Columbus Circle-n, ha valakit érdekel). Nos, ma megint majdnem ezt tettük. Annyi különbséggel, hogy a NOBU, ami a #1 japán étterem a városban (és most már Budapesten is, csak úgy a reklám kedvéért, vagy hogy dicsekedjek, milyen sznob helyen voltunk) tart maga mellett egy kevésbé exklúzív (de azért eléggé), kisebb, barátságosabb éttermet is. És ide bizony bementünk. Persze rögtön rájöttek, hogy hülye turisták vagyunk, mert közöltük, hogy nem vacsorázni csak kóstolgatni akarunk, de ettől függetlenül nagyon rendesen bántak velünk, és még finomakat is kaptunk. Én személy szerint valami fűszeres csirkeféleséget ettem, mert nem vagyok nagy rajongója a tengeri herkentyűknek, de azért hősiesen megkóstoltam a lazacbőr-salátát és a tejszínes-kaviáros rákot is. A kaviár mondjuk nem rossz

Lazachalbőr-saláta
​

Vacsora után, hogy lejárjuk a <strike>lábunk</strike> kalóriákat, elsétáltunk szívem örök szerelme, a Chrysler Building felé, hogy végre éjszakai kivilágításban is megtekinthessük ezt a csodát. Be is szerettünk volna pofátlankodni, de a marcona biztonsági őrök csúnyán néztek, így nem próbáltam beszökni a liftbe és feldzsalni a legfelső emeletre mielőtt utolérnek. A biztonsági kapu amúgy is akadályozott volna ebben. Azért az aulát lefényképeztem, biztos ami biztos.

​

És szokásunkkal ellentétben nem voltunk este a Times Square felé.