Lepénylesős

A dolog úgy esett, hogy a kígyó is elesett .
Szóval kitaláltam a Ritának, hogy látogassuk meg a Cseman Katát, mert motorozni akar, de nem tudja hova. Aztán vasárnap úgy alakult, hogy nem bírtuk elérni egymást a Katával (hol ő volt úton, hol én), de mivel az égiek is akarták a randit, végül Szécsényben csak összefutottunk. Útközben megelőztünk egy lassan poroszkáló csoppert, mint kiderült a Kata haverja volt. Szóval cihelődünk lefelé a motorokról az etetőhely előtt, látom ám, ismerős figura integet. A poroszkálós motoros másodmagával, a mögötte motorozó csajszi teli szájjal vigyorog ki a bukóján. Nézem-nézem, de ismerős a csaj arca, kézzel lábbal kalimpál, aztán ahogy kiabál át az út másik feliről, akkor ismerem meg, hogy ez biza a Kata!
Lerongyoltam utánuk a domboldalon, (kicsit odébb álltak meg úgy fél km-el) mondja a Sanyi haverja, hagyjuk azt a kajáldát, mert a lenti jobb. Fel a dobra, banda felnyalábol, motorok áttelepít, ülünk be a Lepénylelőbe hatodmagunk.
Hát hiába a kedves köszönés, meg az önálló helyfoglalás (4-es asztalok voltak, de két szék elegáns rablásával megoldottuk, hogy ne legyen meló) az egyébként hóttüres helyen, a kislánynak aki kiszolgálni hivatott, elég szar napja lehetett, mert kedves, az ugyan nem volt. De legalább pokróc, és tonicból is csak kettő akadt, fél literes korsójuk se volt, így önállóan oldottam meg az almafröccsöt a háromdecis pohárban bubisvíz és capy alma mixelésével, a többiek meg felöntöttek a garatra ásványvízből...

Aztán bátran nekiálltunk kérdezősködni az étlapon található ételekről, de az ott felsorolt ételekből semmi se volt, se harcsapaprikás, se pörkölt, se úgy semmi, és a lepényesben még lepény se nagyon. A kislány olyan vehemenciával mondta hogy az elfogyott, ez nincs, az nem is volt, hogy végül feladtuk. Mondtuk, itt akkor nem eszünk, visszamegyünk a másik kajáldához. Kata Sanyi barátja szegény úgy szégyellte magát, hogy állta a cehhet, mondtuk jövünk máskor is, leisszuk magunkat nála! El is kereszteltem Lepénylesőnek őkelmét, így az örökös emlékezetbe belevésve megismerkedésünk kalandját.
Felcihelődtünk, az éppen érkező motoros párosnak mondtuk, hogy itt csak innivaló van, enni nem merjenek kérni mert balhé lesz (a pincérlány füle hallatára).
Szóval Szécsényben a Lepénytanyán vasárnap délben nincs ennivaló, oda ne menjetek. Viszont a Gesztenyéskertben egy atomlaza jó fej cigánysrác szolgált ki minket, és miután elmeséltük neki a Lepénytanyás kalandot, még ajándék kávét is kaptunk. Annyira hulla voltam a hétvégi dupla meló után, hogy diszkréten lehanyatlottam a kajakómában a padra egy kicsit beájulni, és senkinek se fájt. Jót kajáltunk, finom is volt, aztán tekeregtünk még Szlovákiában egyet. Úgy néztem az időképen, hogy ha arra kerülünk, úgy az esőt megússzuk, de a széle csak elkapott. Ritáék megálltak esőruhát húzni, én meg elnyeleztem a következő faluig mert az aktuálisban nem volt fedett buszmegálló paddal. Mire utolértek minket, a napocska már kandikált elő a felhők közül, Tibi meg káromkodott, hogy mennyire melege van a gumibugyiban. Szóval dobtak egy vetkőzést, aztán szépen mentünk tovább.
Hazafele még toltunk egy csokit a kúton, és az utolsó 5 km-en megint elkapott a szemerkélés, de csak annyira, amit épp megszárít a menetszél útközben és kellemesen hűt. Kata aztán mesélte, hogy ők másfele tekeregtek, de a lassú menettől majd felgyulladt a bőrben, így esőt kívánt, amit meg is kapott.
Jó buli volt, izzítom a bográcsot!