Lengyel turné - Wrocław (Centenáriumi Csarnok)

Írta MoncA a MoncA blogja blogban. Megtekintés: 209

Én nem akartam, de megint úgy alakult, hogy be kellett hajtanom a tilosba. A Centenáriumi Csarnok parkolóját sorompókkal, kamerákkal (mondanám, hogy kis manókkal, de azok itt nem voltak) biztosították az illetéktelenek ellen, ezért állati rafinált módon felhajtottam a járdára és jelentőségteljesen elfoglaltam a parkolót.

Ez az épületegyüttes több, mint 100 éves, de formavilágát és funkcionalitását tekintve abszolút megállja a helyét most is. A főépület maga egyébként hiába monumentális az adatok szerint, az építész annyira jól eltalálta az arányokat, hogy kellemesen belesimul a környezetébe, hivalkodónak semmi esetre sem mondható.

Megláttam egy nyitott kaput is (hogy ne láttam volna meg?! titkon, legbelül kerestem is), ám az első kattintás után lebuktam, és kitoloncoltak, hiába játszottam a messziről jött magyar turistalány szerepét meglehetősen meggyőzően.

"A Népek Csarnokát rendkívüli szerkezetének köszönhetően a XX. századi világépítészet egyik legfontosabb alkotásának tarják. 2006-ban került fel az UNESCO Világörökség listájára, mint Centenáriumi Csarnok. Egyesíti a funkcionális értékeket jelképes tartalmakkal. Építésénél merész szerkezeti megoldásokat alkalmaztak, építőanyagként a nyers betont használva, melyet mutatós és bonyolult formákká alakítottak, acélt használva az épület szerkezetének megerősítésére. A funkcionalitás eme úttörő és merész harmóniáját az anyaggal és formával Wrocław városi építésze, Max Berg valósította meg óriási sikerrel. A Centenáriumi Csarnok a világon a legnagyobb vasbeton középület."

További képek:
https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=140330284380871&__tn__=-UC-R

vDSCF9856.jpg vDSCF9861.jpg vDSCF9865.jpg vDSCF9870.jpg vDSCF9871.jpg vDSCF9873.jpg vDSCF9874.jpg vDSCF9881.jpg vDSCF9883.jpg vDSCF9888.jpg
bocsi, Szegecs és Vidék kedveli ezt.
  • Vidék
  • MoncA
Hozzászólnál? Jelentkezz be...