Lengyel turné - Modlin erőd

Írta MoncA a MoncA blogja blogban. Megtekintés: 259

Reggel már tudtam, hogy szép időnek nézek elébe, de az előző két nap időjárása úgy tönkre vágta a fényképezőm kijelzőjét, hogy a belső párától eddig szinte láthatatlan monitor végleg bedobta a törölközőt. Innentől kezdve a kukucson kémleltem a témákat, de visszanézni már egy fotót sem tudtam, mert a kukucs is halódott.

A bejutás sem volt zökkenőmentes, egy sorompó állta az utam, de felugratva a keskeny kis járda magas padkáján, a gépet döntögetve sikerült az oldaltáskákkal együtt is átpréselnem a motort a sorompó mellett. A laktanyához közelítve egy medveveszélyre figyelmeztető táblára lettem figyelmes. Mivel nem tudtam, mennyire kell az ilyet komolyan venni, ezért fittyet hánytam rá.

Az épületegyüttes a Visztula mellett fekszik. Próbáltam valahogy lekeveredni a folyó partjára, ahonnan az eredeti régi erőd romjaira nyílik kilátás, de minden kitartásom és lelkesedésem ellenére sem találtam meg az odavezető utat, pedig minden csalitost bejártam a keleti oldalon.

"A ma is látogatható erődnek viharos története volt azonban a legsúlyosabb harcok 1939. szeptember 11. – 29. folytak s 1300 lengyel katona esett el. Az erődöt Napóleon építette 1807-1812 között, mert az volt a véleménye, hogy csak az uralkodhat Lengyelországban, akié Modlin. Az erőd rendszer az akkori Európa leghatalmasabb rendszerévé épült ki Lengyelország három részre történt feloszlása alatt. 1939 a háború kitörése előtt még 5 vasbeton bunkert építettek az erődhöz. Ma már csak idegenforgalmi célokat szolgál. A laktanyaépület 2 250 m hosszú, a Tatár torony 40 m magas – ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a két folyóra, a területen ezek kívül működik egy megtekintése érdemes múzeum is."

vDSCF8976.jpg vDSCF8950.jpg vDSCF8951.jpg vDSCF8953.jpg vDSCF8956.jpg vDSCF8959.jpg vDSCF8967.jpg vDSCF8969.jpg vDSCF8971.jpg vDSCF8977.jpg
NaNa, Vidék, bocsi és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Szegecs
  • MoncA
  • Szegecs
  • Vidék
  • Szegecs
Hozzászólnál? Jelentkezz be...