Lengyel (cseh?) turné - készülődés (1. rész)

Írta MoncA a MoncA blogja blogban. Megtekintés: 365

Hogy mi kellhet egy jó túrához alapvetően? Egy magabiztos vezető (én megteszem, ami tőlem telik), valamint egy jó műszaki állapotú motor.

Mi, Honda tulajdonosok persze tisztában vagyunk vele, hogy a Honda a motorok császára, így ha megkapja a törődést, nem marad hálátlan.

A motor még garanciális, így főleg nem sumákolom el a kötelezőket. Még a turné előtt esedékes a 36 ezres szerviz, ezért szerdán be is jelentkeztem a "szereldébe", ahová szabadságolás miatt végül a tervezettől eltérően 1 héttel korábban fogom vinni a gépet, azaz már jövő hét kedden. (Ezúton jelzem, hogy szervizt váltottam, a miértekről viszont etikai okok miatt nem kívánok nyilatkozni.)

Persze kutya baja sincs Bobiénak (ezt a nevet kapta a keresztségben), ezért reményeim szerint még aznap délután el is tudom majd hozni.

Filóztam a túra előtti gumicserén, de még nincsenek gatya állapotban, és nem akarok az új gumikkal úgy járni, mint a Baltikumban, hogy kockára darálva érek haza a szaknyelven "technikás"-nak hívott végtelen egyenesek miatt. Az elsőt még sosem cseréltettem, így kb. 36 ezer km-rel kezdem meg az utat, a hátsóban kb. 18 ezer km lesz induláskor.
Speedesek most kíméljenek, tudom, aki nem darálja le a gumikat 6 ezrenként, az nem is motoros :)

szervizlista kicsi.jpg
Vickancs és Vidék kedveli ezt.
  • Vidék
  • MoncA
Hozzászólnál? Jelentkezz be...