Ki vagyok én? Ki vagy te?

Ma ezt megkérdezték tőlem. (Némi kekec éllel, de hát kinek nem inge, nem veszi magára... már nem is tudom ki volt aki megkérdezte...)
Nana meg felrakta ezt a tökjó kis bakancslistát...
Most elgondolkoztam, ki is vagyok én...De télleg, ki vagyok én?

Nem is tudom mi határoz meg engem? Az évek száma? Vagy ahogy érzem magam? Néha ötéves, néha százéves. Szívás, ez nem jól meghatározható. Az iskoláim? A tárgyaim, vagy a birtokomban lévő dolgok? Esetleg a gondolataim, a tetteim, a másokkal való viszonyom? Akiket szeretek? Akik engem szeretnek? Mi az ami meghatároz? Amire vágyom, amik hiányoznak? Amik történtek velem?Amiket tervezek? Ez milyen szívás, ezt megválaszolni egy mondatban!

Iskolák: papirok csak licenszek különböző bérmunkákra, a tudást a fejben van, papírt meg a budin is találni... a gyakorlatban dől el minden, hiába lenne nekem papirom idegsebészetről, ha vért látva elájulok...
Tárgyaim, ami a birtokomban van: egy húszlábas konténerbe befér mindenem, motor, munkagépek, kütyük, napi kacatok, kedves és munkás dolgok. Értéke nem jelent semmit mert ugyan sok energia van bennük de ahogy jöttek, úgy mehetnek is. A betörés megtanított, amikor a cuccaim 70%-a semmivé vált egy éjszaka. Azóta van más, jobb dolgok, így van ez rendjén. Meg kellet érte feszüljek, de megvan, becsülöm, de nem görcsösen ragaszkodom. Azt nem szabad.
Ezek fogyóeszközök, tudomásul kell venni. Jönnek-mennek, akármennyi energiát is tettem beléjük, nem tekinthetem őket véglegesnek. Vannak és segítik a dolgaimat, hálás lehetek érte a lehetőségeimnek, és a kitartásomnak, hogy használhatom őket. Van aki ez alapján ítél meg, hogy mim van. Nincs autóm, van motorom, nincs okostelefonom, nincs házam, van otthonom. Elég sok helyen otthon tudom magam érezni, ez egy hasznos képesség, és tanulható! Meg KELL tanulni jól érezni magad.

Egy cég. Nagy cucc, bemész a cégbíróságra és neked is lesz. Aztán ezzel ott a felelősség és a szopás azokkal akik veled/neked dolgoznak. Meg a bosszantó tény, hogy persze, mert te leírhatod. Azt ja, amit összekeccsöltem napi 20-ban a 24-ből, na azt már irogathatom. A falra kábé, mert nekem se a fán terem a lé, ugyanúgy küzdök érte mint más, csak jobban pofán vágnak ha valamit elrontok, mert nem csak átmegyek egy másik melóhelyre...

A gondolataim: no ez már gázos, egész nap hallgatom őket, nem lehet félretenni, vagy lehalkítani, kordában kell tartani őket. Van aki nem érti őket, és van aki szereti meg olyan is van akit nem zavar. Van akivel megosztom őket, és van akivel nem. Más gondolataival én is így vagyok: vannak szimpatikus és antipatikus dolgok elég széles spektrumon.
A másokkal való viszonyom: amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten. Aki beszól - visszaszólok. Ez sokaknak nem jön be, de a legtöbbnek igen. Feltételezem a vélemények szabad áramlásának jogát akkor is, ha az nem esik jól. Mondjuk nekem se. De legalább van visszajelzés, hogy kételkedhessek a saját igazamban, meg akár a máséban is. Fatert nem ismerem, anyám lepattintott, Nagyi van és kész. Meg vannak barátaim. Ahonnan az élet elvett, pótolta(m) máshol. Nekem így kerek a világ. Ez jutott, ahol lehet ott jobbá farigcsálom.
Tetteim: igyekszem kevésbé kártékonyan, inkább jobbítóan. Mikor-hogy sikerül, ez állandóan csiszolandó... Vallom hogy egymás segítésétől lesz jobb a világ, mert az apró, pici, mindennapi dolgokból áll a mi életünk, és ha ott jóság van, a nagy egész is jobbá válik. Apránként változik jobbá a világ, és rajtunk áll, mi tesszük olyanná a világunkat amilyen. A környezetünket is magunk választjuk, meg a barátainkat is. A szülők és a szomszédok a szivatós rész, de kezelhető az is. Nem a megszokott értékrendem van, ezen sokáig rágódtam, aztán rájöttem, hogy nem kell mindenkinek ezt vallania. Viszont ez nagy dörzsfelület, ás nem is biztos, hogy ebből sokat kell megmutatni... Aki többet kér mint amit képes/akarok vagyok adni, és nem érti meg miért nem tovább, az lapát. A vérszívást nem tolerálom. Nemet mondani is meg kellett tanulni, annak is ára volt.

Akiket én szeretek: alapvetően szeretem az embereket, szeretek velük foglalkozni. Főként ha látszik hogy érdemes. Aztán persze vannak pillanatok amikor világnak szaladnék, majd később ezt meg is teszem. Azért rendszerint próbálok a magam módján küzdeni a dologért, de belátom amikor már nincs értelme... görcsösen semmiért sem érdemes kapaszkodni. Annál előbb eltűnik, minél jobban szorítod. Ha valahol érzékelem hogy nem szeretnek, oda nem törleszkedem. Majd más szereti őket, nem kell nekem mindenkit. Azt hiszem a kutyám is szeret engem. Mindig örül amikor hazajövök, és olyan jó érzés ahogy körbeviháncol.
Akik engem szeretnek: bízom benne, hogy akadnak, én szeretve érzem magam elég sokféleképpen. A szónak a baráti, társas, és mindenféle emberi értelmében is. Hinni kell abban, hogy van bennünk szerethető dolog. Nem minden, de a nagy részünk legalább. ;-)

Hogy mi az ami meghatároz leginkább? Talán a munkáim, amiket idáig csináltam, amikben örömemet lelem: hogy egy baba mosolygó fotója a nagymamája szívét majd megmelengeti és örömmel teszi a tárcájába, vagy hogy pölö a 15 perces lézershow amit az Aréna Classicon csináltam ötezer embernek a Magyar Rádió Szimfonikusaival, tetszett azoknak akik nézték, és egy pár pillanatra elfelejtették a mindennapi taposómalmot... A hobbik: hogy írogatok mindenfélét, és lesz aki a rágódó kételyeire választ kap, hogy más is ugyanazzal küzd, és lehet az nem is akkora probléma, hogy a motortesztek szórakoztatóak legyenek... néha visszaolvasom a 200 bloggal ezelőttieket, és elcsodálkozom mennyire másként láttam dolgokat... A változás saját magunkban is bennünk van... Jó olvasni mások gondolatait is, én is erőt merítek belőlük.

Amire vágyom: tökátlagos. Mint minden ember, örömet lelni a melómban, úgy is hogy más is hasznát érezze annak, örömet lelni a hobbijában, és nyugisan éldegélni, családozni, elutazni és kipróbálni dolgokat, megcsinálni még pár dolgot... mondjuk egy lézerszínházat meg egy dombházas ökotanyát, búvárkodni egyszer, elérhető álmok. Ez fontos, apró lépésenként jön a siker, nem egyik napról a másikra.

Mi az ami hiányzik az életemből? Nem is tudom. Szerintem mindenem megvan ami pillanatnyilag kell. Ami meg nincs, az majd meglesz.
Amik történtek velem: baromi sokféle dolgot kipróbáltam, megéltem, átéltem. Vallom, hogy nyitni kell az emberek felé, és ki kell mozdulni, különben az ember a négy fal között rohadja végig az egész életét. Kell némi bátorság hozzá mert a cserép bizony minden tetőt fent van, de azért az is tudjuk hogy csak orkánban hullik, meg amikor hajigálják. Ahhoz viszont valami nagy gebaszt kell csinálni, és ha az ember a jó tanácsokat megfogadja, sosem érhet nagy baj. Kérdezni szabad, a szánkat ezért tették a fejünkre, és az emberek örömmel válaszolnak a kérdésekre. Ha meg nem válaszolnak, máshová kell fordulni. :-D

Hogy ki vagyok én? Hát, egy csaj. Szeretek motorozni.