Jégtörő, a vízikutya

• A kutya amelyik velünk él, Maci névre hallgat. Jártunk kutyasuliba meg egyebek, ül szót fogad, csóvál, vigyorog, van amikor nem fogad szót, ugatni is tud, jah és kedves meg imádom. Ez még télen történt, és azóta Jégtörőnek becézzük.
  
  Tehát az egyik naposabb, kellemesebb februári napon felnyaláboltuk a kenut meg a kutyát, és kitaláltuk, hogy most elmegyünk evezni a Dunára. Nyáron már volt néhányszor ilyen, szóval most is biztos buli lesz. Levittük a csónakot a Hárosi-öbölbe és vízre tettük. Közben beleimádkoztuk a kutyát a csónakba, mert láthatóan még nem futkározta ki magát a parton. Szóval szép nyugiban evezgetünk befelé az öbölben, közben háromszor majdnem beleborultunk, mert a kutyának hol valami vadkacsa, hol valami antipatikus horgász miatt nyüzsöghetnéke támad. Annyi esze már van a bundás jószágnak, hogy ne akarjon kacsát fogni (nyáron úsztatták a kacsák vagy háromnegyed órát úgy, hogy két méternél közelebb egyik se engedte magához). Aztán a szigetnél lévő part felé közelítve a kutya néhány méterre a parttól kiugrott a csónakból. Azért mentünk közel a parthoz, hogy a még fél centis jeget kikerüljük, ami a víz tetején úszott. Gondoltuk, a szigeten nem veszik el, majd jön a parton velünk felfelé tovább. Nah, itt követtük el az első hibát....
  
  Mert jött a jég. Megint valami kis félcenti vastag, de sportpálya méretű izé lebegett a víz tetején, gondoltuk jól kikerüljük a másik part felé evezve, mert a kutya felőli szigetes oldalon volt egy bedőlt fa, és ott a part mellett és a jég között nem fértünk volna el. A csónakot meg csak nem kéne leamortizálni, összekaristolni. A kutya épp valami végtelenül fontosat kezdett el kiásni a parton, így neki is indultunk, hogy most jól elvan.
  Ez volt a második hiba.
  
  Szóval már majdnem elértünk a jégtáblakerülés feléig, amikor is Maci kutya észlelte, ásás közben, hogy mintha baromi messze lennénk. Be is ugrott a jeges vízbe és elkezdett úszni befelé. Mondom magamban, ilyen nincs, vázze, ez nem normális ez az állat. Most miért nem bírt még ásni tíz percet nyugodtan?
  A szembe lévő parton a horgászok elkezdtek hangoskodni valami felelőtlen köcsögökről, akik otthagyják a kutyájukat, ahelyett, hogy keresnének egy másik gazdát...
  Elkezdtünk gyorsabban evezni hogy előbb körbeérjünk, erre látjuk, hogy a kutya nem teketóriázik, az addig jégkerülő úszás útvonalát módosította. Mivel látta a nyomorult, hogy gyorsabban evezünk, ezért úgy döntött, elkezdi törni a jeget utánunk inkább, mert az a rövidebb útvonal. Nekiúszott a jégnek, és a félcenti vastag jeget törte maga előtt, hogy utolérjen minket.
  Nah, ez leoldotta az agyamban a biztosítékot, de nem csak nekem! A szemközti parton a horgászok felálltak, és nekiálltak üvöltözni, hogy micsoda állatkínzó rohadékok vagyunk. Legszívesebben kiüvöltöttem volna nekik a partra, hogy menjél már be a kutyához és magyarázd el neki te, hogy nem akartuk otthagyni...! A kutya kétségbeesetten törte a jeget maga előtt, látszott kezd fáradni, én meg elkezdtem rágni a kefét. Oké hogy baromi jó bundája van, de mégis, azért az ember másfél-két perc alatt kihűl jeges vízbe esésnél, és utána leáll az agy, a központi vezérlés, meg minden ezzel együtt. Ha becsúszik a jég alá, reszeltek a szőrös kis genyónak, én meg nem kicsit lennék elkeseredve, ha ilyen faszság miatt otthagyná a fogát. Szóval fogtuk magunkat, és belecsaptunk mi is a jégbe, vissza irány a kutyához gőzerővel. A kenu nem számított, az evezők bírták... A horgászok üvöltöttek tovább a felelőtlen köcsögökről és egyebekről... Gondoltam magamban, hogy enne meg benneteket a rossebb, fogjátok már be azt az ótvanagy pofátokat, hát a fene gondolta, hogy majd a kutya nekiáll jeget törni, hogy el ne hagyjuk őt...
  Szépen végigtörtük a jeget úgy 80 méteren (a kutyának kb 10 métert sikerült), és kieveztünk a partra az eb oldalán. Hálistennek annyi esze volt a jószágnak, hogy amikor elindultunk felé, már nem gőzerőből törte a jeget, és nagyon nem volt messze a parttól, így amikor tudatosult benne, hogy nem hagyjuk ott és megyünk az ő oldalára, végül előbb kiúszott a partra, mint mi kiszálltunk. Jól elfáradt, de vidáman vigyorgott. Megnéztem a szőrét mennyire ázott át, de szerencsére az alsó téli réteg teljesen száraz volt, aztán jól rám is rázta a bundáját vigyorogva. Kicsit futkostam vele, hogy gyorsabban száradjon meg tuti ne fázzon meg, majd visszaültettük a csónakba, a horgászok pedig már csak hangosan zsörtölődtek, természetesen a felelőtlen ostoba gazdákról. Nyóvanna, hát fene gondolta hogy ilyesmit megcsinál. Most már tudjuk.
  Visszaültünk a csónakba, majd elindultunk a kikötőrész felé. Jégtörő Macit meg fogtam a lábam között, hogy na, most akkor aztán nem mész sehova se útközben. De aztán megint talált valami sürgősen néznivalót és előbb szállt ki a csónakból mint mi, és előbb volt a parton. Választhattam, hogy vagy lekeverek egy súlyosabb pofont a kutyának, vagy egyensúlyban tartom a csónakot, hogy ne ússzunk. A csónakot választottam, mert nekünk nincs akkora bundánk. Őt meg mit érdekli a száraz lábbal mólón kiszállás...
  
  Futkostunk megint egy kanyart, hogy megszáradjon, felraktuk a csónakot a kocsira és hazaindultunk. Az esti siminél már Jégtörőztük. Azóta ha láthatóan nagyon nagy ostobaságra készül, Jégtörőnek hívjuk. Már kezd rá hallgatni