Ideje téli hobbi után nézni

Írta MoncA a MoncA blogja blogban. Megtekintés: 865

Hiába nézegetem bizakodva a hétvégi időjárást, jelen állás szerint úgy fest, hogy ennyi volt számomra az idei szezon. Bár ki tudja, történhetnek még csodák. Mindkét motorom a téli szálláshelyén van már, várják, hogy alaposan lesuvickoljam őket, talán a hétvégén megejtem a kozmetikát.

Igazán nincs okom panaszra az elmúlt évet tekintve, unalomig ismételtem a hazai útvonalakat, emellett kalandvágyból ráfordultam általam eddig még fel nem térképezett utakra is. Az Alföldet idén is próbáltam elkerülni több-kevesebb sikerrel, ettől függetlenül talán jövőre tudatosan is meglátogatom a síkság pár szép települését.

Határon túlra is sikerült eljutnom hét alkalommal, ezek számát jövőre megpróbálom kicsit növelni, vagy távolabbi helyekre is gyakrabban elgurulni. Van is már pár ötletem, merre kéne venni az irányt. Majd meglátjuk, mire futja gyakorlatban az álmodozásból.

A két motoromon összesen 25.240 km-t tettem meg idén, ebből a kicsibe valami isteni csoda folytán a sátáni 666 km-t tekertem, nem tudom, hogy ebből mire lehet következtetni, gondolom, leginkább semmire.

DSCF2766végl2.jpg
Szegecs, Vidék, bocsi és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Vidék
  • MoncA
  • Vidék
  • MoncA
  • Vidék
  • MoncA
  • NaNa
  • MoncA
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...