Ideg biztosítva

Írta Vidék a Elmélkedések blogban. Megtekintés: 1222

Kezdődött azzal, hogy régen, amikor még a másik sulinál dolgoztam, gondolkoztam Életem Pici Párjának lecserélésén. A projekt egy meglepően olcsó, papíros-műszakis 638-as Jawából indult ki, az alkatrészek nagy része megvolt, és azt gondoltam, a cégnél majd megcsinálhatom (az általatok is ismert okok miatt „otthon” nem tehettem). Ezért ugye titokban kellett tartanom a dolgot, a biztosítónál ezért az akkori melóhelyem címét adtam meg levelezési címként. Ez a biztosító adja azóta is a kisebb kétkerekűek kategóriájában a legkedvezőbb díjú ajánlatot. Ez ugye azért fontos, mert keveset megyek a család miatt a kétkerekűekkel, és ez már akkor is így volt. Na ugye abból a suliból eltávolítottak (az eljárást nem minősíteném), és többek között ezért is, a Marci névre keresztelt vas is ment a levesbe. Időközben sajnos Életem Pici Párja is. Másfél éve alakult úgy, hogy apám vett egy Simsont, és az adásvételi szerződést és a biztosítást is mindenáron az én nevemre akarta írni. Már akkor se tetszett a dolog, hiszen ő volt az egyik oka (igaz a kisebbik), hogy megváltam Életem Pici Párjától. Megkötöttem hát a Simsonra a kötelező biztosítást ugyanannál a kedvező díjszabású biztosítónál, aminél anno Marci is volt. Azt hittem, minden rendben. Aztán nem kaptam meg a biztosítási igazolást. Bementem. Hááá, hát hiszen mi kiküldtük, de várjon, megnézzük. Hát ez visszajött. Hogyhogy? Honnan? Hát Kaposvár NAÁÁÁÁÁLLJ! Honnanmégeccer? Jahátazacímnemjó, hogyarákba küldték oda, amikor a szerződéskötéskor megadtam a kaposfői címemet? Hát ő nem tudja, ez van beállítva. Hát akkor tessék gyorsan módosítani kérem szépen. Hát az nem úgy megy kérem. Tessék kérelmet írni, benyújtani, aztán majd Pesten elintézik. Jó, visszamegyek még egyszer. Kérelem bead, igazolás vár. Nem jön. Még egyszer be. Ja hát kiment az értesítés, szabálytalanul, mert nem küldhetnénk kétszer egy évben. Hova? Kaposvár, … NAÁÁÁÁÁÁÁLLJ, hát direkt ezért adtam be a kérelmet, hogy ne oda küldjék! Magamra erőltettem a Csizmáskandúrjajjdearanyoscicamica nézést. Na jó, megpróbálja módosítani, de hát ez így szabálytalan. Jajnagyonszépenköszönömdearanyosnaktecciklenni (CSINÁJJADMÁ) Annyit sikerült módosítania, hogy Kaposvár helyett Kaposfő került be a nyilvántartásba. De hát Kaposfőn ugye nincsen Pázmány Péter utca. Na ha ezt meglátja faterom, megint nekiáll kombinálni, nem hülye, és megint őrjöngeni fog fél évig, és addig fogja a fejemhez b.szkodni, hogy csak a gyerekek miatt nem b.sz ki az utcára. Köll az nekem? Meg a gyerekeknek? Dehogy köll. Hát akkor újra be, megpróbál elintézni, ja hát azt a másik fióknál kell intézni, jaaaahátezteddignemmondták, akkor le, megpróbál elintézni, OK, elment a kérelem, majd küldjük. Hónapokig nem jött semmi. Időközben megint be kellett fizetni a kötelező biztosítást, megint nem jött semmi, be személyesen, befizet, OK, majd jön az igazolás Kaposfőre. De a Kossuth utcába ugye? Be van adva a kérelem? Be hát. Akkor oda. Várok. Egyszer kijön a papír, Kaposfő, Pázmány Péter utca 17. Ku.vaanyádmiezmámegin, még jó, hogy ismernek a faluban, és apám nem látta meg a papírt. Be újra, kérelem, jó, intézzük. Nem jön a papír. Múlt héten untam meg, hogy csak azért nem tudom használni a vasat, mert nincs rendes igazolás az érvényes, befizetett biztosításomról. Be személyesen. Nem tudja intézni, kinyomtatja a rosszat, áthúzogatja tollal a nyomtatványon, föléírja kézzel (A SZÁMÍTÓGÉPEK KORÁBAN BAZZEG!!!!!), pöcsét rá, hivatalos. Oké magamban, akkor hogy a k.va anyádba adjam én ezt fater kezébe? Nem fér a fejedbe, hogy „otthon” balhé van ebből bazzeg? OK, akkor bűnözzünk, ha nem lehet értelmesen, emberi módra elintézni a dolgokat. Szar címre kiállított biztosítási igazolás beszkennel, kitöröl a szar cím, beír a helyes, biztosítónál szerencsémre szarul két lapra kinyomtatott zöld papír hátuljára kinyomtat a jó.

Tehát: KÖZOKIRATHAMISÍTÁST KELLETT CSINÁLNOM, HOGY HASZNÁLHASSAM A JOGOSAN TULAJDONOMBAN LEVŐ, ÉRVÉNYES BIZTOSÍTÁSSAL RENDELKEZŐ MOTOROMAT. Ekecs barátom megnyugtatott, nem én vagyok az egyetlen. Hurrá, csak ez engem nem vigasztal. Tehát jövőre a következőket lehet csinálni:

1, Kérelmet benyújtani a levelezési cím módosítására, közvetlenül Pestre. Mert mi itt vidéken nem vagyunk emberek. Ha közvetlenül nyújtom be a kérelmemet, akkor talán foglalkoznak majd velem. Jövőre már talán a rendes címemre kapom a csekket meg az igazolást. Vagy nem.

2, Bemenni jövőre személyesen, személyesen befizetni a kötelező biztosítást, a szar címre kitöltött igazolást megint beszkennelni, átgyúrni, kinyomtatni. Közokirat-hamisítás, mittudoménhányévbörtön.

3, Eladom a p.csába az egész szart, és mivel más biztosító nemnormális díjakat szab, soha többet életemben nem birtokolni semmilyen motort.

Leginkább az utóbbira lenne kedvem ezek után.
Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...