Hogy találkoztam majdnem az eredeti Ghostriderrel?

Írta birge a Az Első tiszt Kapitány lesz blogban. Megtekintés: 329

A szerzői szabadság jegyében: a fenti cím a karakterkorlátozásoknak jegyében született, az eredeti cím:
"Randevúm lett volna az Ördöggel, avagy hogy találkoztam kevés híján az eredeti és hamisítatlan Ghostriderrel?"

Sikerült motorosvizsgám napján, alig pár órával később sétafikáltunk lajhárral és kutyájával a gyönyörszép Dunaújváros “fő”utcáján, és így találkoztunk, egy régi típusú, a jelenleginél méretre sokkal kisebb, ám legalább ennyivel csinosabb Honda Goldwinggel. (nem motorozósok kedvéért, bár tudom, hogy olyanok itt nincsenek: a jelenlegi kábé akkora, mint egy autó, a hátsó ülés rendszerint karfás és már csak a sörhűtő hiányzik a lábrészből, míg a réginek határozottan motorformája van.) Szóval eme szépség festett példány volt, vagyis a fekete tank két oldalán egy téglás háttér előtt látható volt valaki, aki valószínűleg maga Ghostrider volt: az alak egy motoron ült, válltól lefelé embernek tűnt, felfelé pedig csak füstöt láttál, ami voltaképp egy halálfejet formázott. Gyönyörű volt, de tényleg. Nézegettük jobbról, csodáltuk balról, erősen figyeltem, hogy a nyálam véletlenül se csöppenjen rá, amikor a lajhár felhívta figyelmemet a napi kilométeróra állására: 666.6ot mutatott. Mostantól tehát biztos vagyok benne, hogy tényleg az ördög lovasával, Ghostriderrel találkoztunk, és a fazon azért nem ült épp a motoron, mert beugrott a közeli fagyizóba nyalni egyet (ami nem meglepő, hiszen kábé pokolmeleg volt a forró aszfalton). Ugyanezen nap délutánján, amíg a doktorbácsinál vártam a közepesrossz híreket, hirtelen az Iron Maiden Number of the Beast című száma szólalt meg egy, az ablak alatt parkoló autóból, aminek persze lehet, hogy nem ez a pontos címe (Update: hála stormnak, most már tudjuk, hogy de.), mindenesetre tudjuk, miről szól. Szóval biztos, hogy randim lett volna az ördöggel, vagy valamelyik rokonával, ismerősével, esetleg üzletfelével, csak lemaradtam róla.

<object width="425" height="344">

<embed src="http://www.youtube.com/v/AUOpUqni0_g&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></object>
  • storm
  • birge
  • Csutka
  • Ablak Zsiráf
  • NaNa
  • birge
Hozzászólnál? Jelentkezz be...