Hogy lehet, hogy nincs biztosítás a motoromon?

Írta NaNa a Gondolataim motorozásról, munkáról, gyerekekről, meg ami még eszembe jut blogban. Megtekintés: 2140

Hogy mi lesz a vége, még nem tudom. Várom a biztosító meg az alkusz állásfoglalását, és a megoldási javaslatokat.

Úgy volt ugyanis, hogy csütörtökön csak azért hazajöttünk hamarabb a nyaralásból, mert délután 4-re be volt jelentve vizsgázni a motorom. Mivel nem én vittem volna, hanem a férjem, mondta, hogy írjak meghatalmazást. Míg én bekapcsoltam a gépet, és gyorsan firkantottam valamit, ő előkészítette a forgalmit.

[​IMG]

- Hol a biztosítás? - kérdezte kisvártatva.

Én néztem rá ártatlan boci szemekkel... minden járművünk forgalmijában benne van a biztosítási csekk vagy a befizetés igazolására szolgáló zöld cetli.

Elkezdtem keresgélni. Mondjuk ez önmagában is elég kilátástalan feladat, bár elsőre a Street Glide mappájában kezdtem nyomozni, ahol a biztosítási szerződések meg az eredetigazolás is van. Mivel találtam egy KÖBÉ-s szerződést, felmentem a KÖBE oldalára. Ott semmi re nem jutottam a szerződésszámmal, ezért felhívtam őket.

Az ügyintéző közölte, hogy ez a szerződés, amit 2011-ben (amikor megvettem) kötöttem a motorra fel lett mondva 2013-ban, amikor kötöttem egy másikat (igen, szokott ilyen lenni, hogy az átkötésnél jobban járunk anyagilag), de azt meg 2014 februárban felmondtam.

Ez mondjuk abszolút nem tűnik logikusnak, hogy fél évvel a szerződés megkötése után miért mondtam volna fel... ők azt mondták, hogy nem személyesen mondtam fel, hanem alkuszon keresztül. Az meg akkor csak a Netrisk lehet - gondoltam magamban.

Szóval felhívtam a Netrisket is. Negyed óra várakozás után felvették, és közölték, hogy később visszahívnak. Kb. 2 óra múlva sikerült beszélnem egy kedves ügyintéző hölggyel, aki végignézte az összes levelezést, majd közölte, hogy ő is úgy látja, hogy van itt valami hiba, 2014 februárjában fel lett mondva a szerződésem, és nem kötöttem újat.

Az érdekesség a dologban az, hogy 2015-ben levizsgázott a motorom, tehát akkor még talán volt valami igazolás a biztosításról. Az, hogy nincs befizetve, azért nem tűnt fel, mert szerződéskötéskor csoportos beszedést választottam fizetési módnak.

Mivel már csütörtök este volt, a hölgy mondta, hogy nem valószínű, hogy pénteken választ kapok a kérdésemre, hogy hogy lehet, hogy nincs biztosítás a motoromon.

Ha valóban kiderül, hogy nincs biztosításom 2014 óta, nagyon hálás lehetek a sorsnak, hogy azóta nem történt semmi baleset a motorommal, mert azt nagyon megszívtam volna.
Szegecs kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...