Hello tourist - a hatodik nap - 1.

Túl sokat írok. A hatodik nap története 2957 karakterrel hosszabb lett a megengedettnél, így kettészedtem, hogy még hosszabb legyen a New York sorozat (btw eddig nem is tudtam, hogy van karakterkorlát.)

Szóljanak a dobok és a fanfárok, meg minden: ma elkezdtünk turistáskodni, de úgy istenigazából. Izzítottuk a New York Pass-t, és megnéztük, mi mindent lehet vele csinálni.

​

Ma reggel a Grand Central állomáson kezdtünk, itt alaposan megtömtük bendőnkent, majd keresztülvágtunk az állomáshoz tartozó "boltocskán". Az ilyen helyeken nagyjából úgy érzi magát az ember, mint amikor a szerencsés magyar turisták a rendszerváltás előtt nyugatra mentek. Én, aki egész életemben szentül meg voltam győződve róla, hogy egy többé-kevésbé modern országban élek, ahol nagyjából mindent kapni (persze tudtam én, hogy nem mindent, de gondoltam olyan extra nagy hiányok nem lehetnek) csak kapkodtam a fejem, hiszen a boltokban felsorolt élelmiszerek nagy részéről azt sem tudtam, micsoda. Egészen pici, egészen szerencsétlen vidéki lánynak éreztem magam ilyenkor. Ebben a méretre nem túl nagy boltban külön hús-, hal-, sajt-, felvágott-, pék-, és csokoládé(!)pult volt, mindegyikhez külön, szakértő alkalmazott járt, aki mosolygott, és segített az embereknek a vásárlásban. Nem a Julika-nénik a tíz deka párizsival. Illat-és színkavalkádok mindenhol, és persze minden ismert élelmiszernek megtalálható itt a sokkal nagyobb verziója is: láttunk akkora briósokat, mint egy fél kiló kenyér. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ilyen választék mellett nekem is lenne kedvem főzni.

​

Álmélkodás után a város fölé: nézzük meg az Empire State Buildinget közelebbről! A híres épületet állítólag minden turista ismeri, mint a kisujját, és bárki, a város bármely pontjáról ráismer, ehhez képest mi előző nap egy órát vitatkoztunk az épület közelében, hogy amit ott látunk, az most Empire State vagy nem Empire State Building. Ennek az a borzalmasan egyszerű oka van, hogy a fényképeken, filmekben és úgy általában a felvételeken az épület állandóan sárgás-vöröses színben játszik - miközben az életben gyakorlatilag hófehér. Szóval hiába ismerős a formája, meg tudjuk odaképzelni rá King Kongot, valahogy mégis gondolkodni kell rajta egy sort.

Jegyünkben szerencsére benne volt egy SkyRide is, ami egy sokdimenziós mozi: az egész nézőtér mozog, mint ahogy a filmekben látni. A történet szerint Alec Boldvin vezet minket körbe egy űrhajószerű járgánnyal New York felett: madártávlatból megnézhetjük a felhőkarcolókat, elmeséli a város történetét, meg amit még ilyenkor szoktak. Igen ám, de a film felénél véletlenül rákönyököl valami randomgenerátorra, amitől az űrhajó megbolondul: lemegy utcaszintre, ugrálnak előle félre az emberek, fel a hullámvasútra, keresztül a Central Parkon, be a folyóba/óceánba (itt még egy fehér cápa is ránk vigyorog), fel a magasba, majd alázuhanunk, véletlenül egy hullámvasúton találjuk magunkat.. és mivel mozog közben a nézőtér, mindez teljesen hihetőnek tűnik. Már önmagában ezért is megérte, de hálistennek ezután még az épület tetejére is felengednek. És New York hirtelen a lábaink előtt hever.
​

Az utolsó előtt kép a maradék 16 emeletet mutatja, az utolsó képen látszik, mennyire is nagyon fújt a szél.
​

Jól tettük, hogy az elmúlt pár napban lejártuk térdig a lábunkat, mert így messziről megismertük az épületeket, láttuk, merre jártunk. Iszonyatosan nagyon fújt a szél, de a lélegzetünk valahogy mégsem ettől állt el. Szép időben (márpedig egész szép volt) állítólag négy államot látni be összesen, hiszen ez a környék tök lapos, New Jersey pedig közel van. Mivel nem voltak nagy piros vonallal bejelölve az államhatárok, erzért a többiről fogalmam sincs, hogy láttuk, vagy nem.
Sajna üzleti szempontból nagyon turistafacsaróra játszanak, a látogatást (és a későbbieket is) hosszas petting előzte meg: keresztül kellett mennünk több ajándékbolton is, meg sok sorban állás, meg fotózások, ahol a szemedbe villantanak, és ha vagy olyan botor, hogy elkéred a végeredményt, akkor még fizetned is kell érte. Szintén külön pénzbe kerül, ha az ember fel akar menni a legfelső kilátóteraszra - normál halandóknak (nekünk is) a 86. emelet a legmagasabb elérhető pont. Nem volt kedvünk kifizetni plusz 16 dollárt azért a pár emeletért
Kevesen tudják, vagy legalábbis nem szokás emlegetni, de a 9/11-es katasztrófa nem az egyetlen volt, amikor repülő ment felhőkarcolóba New York-ban: 1945ben 9:40kor egy amerikai bombázó ( B-25 Mitchell típusú) csapódott az Empire State Buildingbe a 79. és a 80. emelet közé. 14 ember halálát okozta.

Amikor a városnézés után visszaszálltunk a földre, szusszantunk kettőt, jó amerikaiak módjára ettünk hot-dogot az utcán (nem volt finom, tökre mint az IKEÁs), utána az én személyes álmomat teljesítettük: meglátogattuk Madame Tussaud-t. Szerintem jól ki van találva az egész, ott van egy csomó híresség viaszból, és a hely úgy van megvilágítva, hogy ha az embernek van annyi esze, hogy ne használjon vakut, akkor a fényképeken még élethűbbek a figurák, mint élőben. Eleinte meg voltam szeppenve, mert megszoktam, hogy a Sziklakórház viaszfiguráit nem taperoljuk - ha szabad(na), akkor sem nyúlok (nyúlnék) hozzájuk, egyszerűen túl ijesztőek - most meg mindenki simán ölelgette a sztárokat, meg hozzájuk bújt fényképezés céljából. De idővel megszoktam, hogy ezt itt lehet.
Miután kinyírtam a saját gépem pár napja, most kölcsöngéppel nyomultam, de valahogy elfelejtettem este töltőre tenni, úgyhogy erős kimerültségi tüneteket mutatott. Innentől fogva csínján kellett bánnom a képekkel, akár a régi, predigitális korszakban: képet kinéz, beállít, gyorsan bekapcsolja a gépet, kattint, azonnal kikapcsol. Mindezt persze beosztással. Emlékeztek azokra az időkre? Egy komplett nyaralásra volt, hogy csak 24 kocka jutott - most meg egy nap alatt akár százat is ellőttem (volna)

​

Képek Madame Tussaud-tól: a tűzoltókat pont úgy állították be, ahogy anno a Times címlapján szerepeltek a 9/11-es katasztrófa után. Az eredeti kép piciben a háttérben látszik.
​

Arra is rájöttem, hogy a legtöbb sztár a valóságban picike. Johnny Depp mellé például még egy magassarkút sem tudnék felhúzni, pont olyan magas, hogy ha a fejem a vállára hajtom, már nem kényelmes. Tudom, mert természetesen kipróbáltam Persze van a másik végletből is egy-kettő, találkoztunk akkora kosarasokkal, akiknek még a válláig sem értem. Mint KT és csacska a bulin
(Közlemény: lassan de folyamatosan kerülnek fel a képek a galériába is, nem mindegyiket teszem be a blogbejegyzésekbe, mert lusta vagyok szerkesztgetni. Ha van olyan sztár, akit látni szeretnétek, de sem a blogban, sem a galériában nem lelitek, kérdezzetek meg, mert sokkal több kép van, mint amennyit türelmem volt feltölteni)

Folyt. köv.