Hajjaj

Hivatalosan már hetek óta szakdolgozatlázban élek, ugyanakkor nemhivatalosan még mindig csak lógatom a lábam. Sajnos ilyen vagyok: húzom, halasztom, aztán az utolsó pillanatban nekiveselkedem. Ősszel a TDK-t két éjszaka alatt raktam össze (jelzem, harmadik helyezést sikerült vele teljesíteni), most másfél hetem van az egyik suckdoga befejezésére (25 oldal) meg a másik nulláról történő felépítésére (60 oldal.. Minimum!). Szóval csodát kell művelni.

Igazából nem is erről akartam írni, csak kibukott belőlem, mert ugye addig sem szakdolgozatot írok, amíg blogot írok. Az időhúzás nagymestere.
Eredetileg a Banditról akartam írni. Az iskola és a kollégium között félúton szomorkodik egymagában, időnként átkacsint az út túloldalára, a Honda kereskedéshez, váltanak pár gondolatot a naaaagy motorokkal. Türkizkék színben pompázik, a kékszínű mobilszolgáltató előtt a parkolóban. Minden nap ott ácsorog, minden nap elmegyek mellette. Először arra gondoltam, hogy egy vásárlóé, majd arra, hogy egy ott dolgozóé, aki vele jár be minden reggel a munkába. De nemrég megvilágosodtam: ifjabb koromban a türkizkéknek pont ez az árnyalata volt a hivatalos kedvenc színem! Mi mást jelenthetne ez a véletlen egybeesés, mint hogy nekem hagyták ott, névreszólóan! És azért látszik olyan szomorúnak, mert még nem vihette el a csinos kis fenekemet sehová! Nosza, meg is néztem, elrepülhetnénk-e kettesben a messzeségbe, de valami buta ember nem hagyott hozzá kulcsot.

Ejnye.