GyógyuLÓÓÓ

Írta Yamina a Gurulások, miegymás blogban. Megtekintés: 630

Valahogy sikerült átvészelni ezt a telet is kisebb-nagyobb elvonási tünetekkel, de ez a négy nap most ami volt, hááát no, nem motorozással telt. Két nap meló, két nap lakásfelújítás, hadd szóljon...ne unatkozzunk.
Közben meg persze süt a nap, útközben köröttem döngicsélnek útközben a kétkerekű döngicsélők, a tető díszléceit festegetve meg az állványon hallom ahogy elhúznak a távolban, nekem meg taknyom-nyálam egybefolyik, mert hát no, nem lett készen. Egyik se még egy kicsit se, ráadásul Söndör tesójának a vasa ami épp nálunk van, még az is ropira van szedve, egyetlen működőképes vas az ötvenes robesz a környeztemben... kábé ott tartok, hogy mindegymááááá, megyek azzal.... a roller is jó lesz, csak adjatok mán valamit...
Pedig én úgy kinéztem a sógor vasát, de az biza nemcsak telelni hozta ide, hanem javítani is, de hogy pont most kellett neki ropira kapnia azt is... Tuti hogy a Lóóó intézte ezt is el, jól megdumálták egymást közt, hogy először neki kell idén megjavulnia... Táltos paripa, peeeerszeee, a sátán szamara!

Szóval Lóóó az egész éves jóviseletű ám csöndes olajköpködős szezon után idén télen már fedett helyen ácsorgott, és most az alábbi okok miatt van megint robbantott állapotban:
- kapott új első gumit a kagylósra kopott helyett, szőrös kérem újból az eleje! :D
- épp visszarakjuk bele a régebbi és pár centivel hosszabb első villát, mert sehogyan se sikerült megoldani, hogy nagyobb fékezés közben a kerék ne lógjon bele a blokkba, mert kanyarodás közben meg elég gáz, ha fékezni is kell meg a motor elejét is kompletten emelni mert nem kanyarodik az eleje különben ( valahogy meg ki köll kerülni a gyökeret ha nem adja meg az elsőbbséget), próbálgattuk jól felfújni, de akkor meg eszetlenül kemény...
- tankon a fényezés elkezdett lemászni, gondoltuk akkor most már ezt is rendbe rakjuk: kiderült lesz fél lityi plusz helyem mert a gitt-táblák lepajszerolása után találtunk egy jó nagy minuszos puklit, amit egész jól ki lehetett rántani, egyébként a tank volt már piros meg sötétkék is az általam használt feketén és metálfeketén kívül... :D
- az egész éves olajömlés ludasa egy kőkeményre száradt szimmering volt, de tuti ami fix alapon még néhány tömítés cserére került,
- anno amikor lefeküdtünk a szalagkorlát alá, azért néhány alurész még megrepedt, azt idáig a kétkomponensű fémragasztó tartotta egyben, most meg már a hivatalos aluhegesztés.

Tehát, ha két napon belül legalább egy biciklire nem tudok felülni, belepusztulok. Esetleg enyhítendő a kínjaimat, írhatna valaki valami jó kis beszámolót a hétvégéről...
  • Picar
  • tt100
  • Yamina
  • Hajos
  • Yamina
  • Hajos
  • birge
  • Yamina
  • birge
  • birge
  • Babulu
  • Yamina
  • tt100
  • Yamina
  • PapírCica
  • lator
  • Évci
  • Vidék
  • Yamina
  • tt100
Hozzászólnál? Jelentkezz be...