Csigák túrája Mezőberényben

Írta Yamina a Gurulások, miegymás blogban. Megtekintés: 652

A csigatúra ötlete 3 grácia agyából pattant ki, aztán úgy elharapódzott a dolog, hogy lett belőle majd 23 meg még néhány pasi...
Hát így vállalkozzon az ember jánya csamtúra végpontnak, győzze csak aztán a siserehadat! :D Fneildiék családja nagyon strapabíró ám, nagyon jól viselték a bandát a kiscsajok is meg a nagyi is... :)

Sunny végletekbe menő alapossággal szervezte meg a dolgot: túralogó, aztán nekiálltunk csigapólót gyártani belőle mert már hónapok óta nézegetek itthon néhány maradék vasalósmatricát. Bupu megvette a pólókat aztán lángosevés közben legyártottuk a példányokat. Sajna Babuluék otthon hagytak néhány rájuk bízott példányt, de aki hiányolná a pólóját, náluk jelentkezve átveheti. Sunny mint főcsiga (komoly csigagyűjteménnyel rendelkezik) még szétosztott egy csomó motoroscsigát is, útvonalat tervezett, figyelte és karbantartotta a kaja és szállás listákat, Fneildiék meg még szállást is szerveztek. Annyira profin csinálták, hogy mindenkinek jutott szállás, még azoknak is, akik az utolsó pillanatig vacilláltak hogy jönnek-e vagy mégse. Végül senki nem veszett össze se lábtörlőn, se a kutyaólon, bár ha jól emlékszem, náhányan kinézték maguknak azt a komfortos kis vityillót... Szóval a szervezők nagyon ott voltak. Köszönjük nekik még egyszer!

Részünkről kezdődött a nap a hármas találkozási pontnál, ahogy érkezett a banda, lelkesen bugyival integetve fogadtam a társaságot. Ugyanis még készült két emlékcsigabugyi is kizárólag férfiú viseletre, néhány héttel előbbi fogadások alapját képezve. A fűszoknyáról valahol lemaradtam, hogy mikor került a képbe, de előkerült az is, Bupu viseleteként. Majdnem sikerült a rendőrmotorosoknak is bugyival integetnem, aztán szerencsére sikerült időben észlelni a kék színű kiegészítő feliratokat... Bár valszeg nem voltak szívbajosak, mert szerényen somolyogva végignézték a bugyihúzást is... :)

Nos, Buput és Senkit nem kellett félteni, általános röhögés közben bementünk bugyiban és fűszoknyában kávézni a kútra. A fogadás részeként természetesen a csigáspólót kívül viselve motoroztam végig az utat... Bár Senki a motorjára húzta bugyit útközben, Bupu meg a nyakában lebegtette festőien egész végig... :D

Aztán tartottunk egy nagy közös fényképeszkedést (előtérben a csipkésbugyis fiúkkal), és összekaptuk magunkat, hogy elinduljunk.

Steve volt a vezérhangya a fehér szirénás goldwinggel, de rögtön a közeli körforgásban szétszakadt a menetoszlop. Végül Pilisen a kétsávos részen öszeért a banda, és olyan alapos zippzárat raktunk össze, hogy végül kb 20 km múlva egy kiállóban engedtük el a mögöttünk feltorlódott a kocsisort. Nem tudtak egyszerűen közénk férkőzni, okosan meg se próbálták az előzést, meg valszeg a fiúk se hagyták nekik. Precíz 80-90 km órás átlag volt, nem maradt le senki. A felvigyázó srácok nagyon ügyesek voltak, kitettek magukért alaposan. Aztán megérkeztünk TT kapcsolódási pontjához a kagylóskútra, és nekiálltunk felfalni az elemózsiákat. A fiúk közölték is, hogy ezért szeretnek lányokkal motorozni, mert mindig van útközben kaja... (muffin, pestoscsiga, sajtospogi, meggyes, stb)
Aztán haladtunk tovább, még a nap is kisütött. Söndörrel bedrótozva szoktunk motorozni, egyszer csak nagy szünet után megszólal Mezőberény magasságában: jajdejót aludtam... Olyan stabilan szunyált mögöttem, hogy fel se tűnt! Na, ezen pislogtam egy sort, aztán már nem hagytam visszaaludni, nemsoká meg is érkeztünk. Lehajigáltuk a motyót a Tópart panziónál, aztán megszálltuk Fneildiék családját.

Velkámdrinkkel Jocó kínált körbe mindenkit, belenyaltam én is, hát az az híres-neves rózsaszín csam pálinka, tényleg rászolgál a hírére! :) Lenyomtunk egy adaggal Babulu torkán is fertőtlenítő célzattal, és lám csodák-csodájára másfél óra múlva már jobban is lett, irtja rendesen a bacikat az anyag! Még a Yarist se hányta össze, hiába gyanúsították meg előlegben! :D Gyógypálinka az!

A kertet gyakorlatilag megtöltöttük motorokkal, csak a tóba nem raktunk vasat, de volt motor a hintaágy előtt, a garázsbejárat előtt, a betonon végig, a gyümölcsfák alatt és általában ahol egy talpalatnyi hely volt, ott motor ácsorgott náluk. Ahogy lecihelődtünk, Fneildi párja azonnal elkezdte tolni belénk a babgulyást a kondérból, volt aki repetázott is, tehát rossz nem lehetett. A túróscsúszda szalonkával részemről istenkirály volt, utána mint a töltött csiga úgy henteredtem egyik ülőhelyről a másikra. Bupu nem is bírta a gyűrődést, valahol a fal mellett mély relaxációba kezdett a fűben, mindaddig míg oda nem mentem fotózni, és megkérdezni, hogy biztosan alszik-e? :D Később csatlakoztak hozzá további hentergők is, csöndesen sziesztáztunk a felettük hintázó törpicur alatt.

Aztán néhányan ismét eltűntek "megnézni a szállást", mi elmentünk piát venni (minek is sétáltattuk volna a motorban), meg nasit a törpicuroknak.
Fneildiék jányai tuti hogy lelkesen fogják jövőre is fogadni a motoros bandákat, mert amennyi csokit és nasit kaptak, az tuti, hogy a motorosokról kizárólag pozitívat fognak asszociálni. Ennyit a falka szintű pozitív megerősítésről, de az F. család is dolgozik az ügyön, mert frankó kis műanyag motorjuk van a csajoknak! Annyira jó, hogy Steve a goldwingot lecserélve, fél délután azon üldögélt. :D Az F. család hősiességét bizonyítandó, Sunny fa csigás emléktáblát készített, amit jól aláírtunk, majd jött a meglepi, mert cserébe vascsigát is kaptunk ám! Rózsaszínt!

Aztán kizarándokoltunk a sóra (a sztírtfájteresre), majd rögtön leszakadtunk a falkáról mert nekiálltam körbenyáladzani a különböző épített és gyári vasakat. És ahogy ez lenni szokott, amikor éppen nyáladzok valami vasakon, összefutok BQ-val :D Sajna épp indulóban voltak hazafelé mert már kezdett szürkülni az ég. Volt Mókus is, és Söndör látta a Titanicos trükköt is amiről ódákat zengtem neki egyszer. A só végén volt falkában driftelés, benzinlocsolás égetéssel kombinálva, némelyek elragadták a kockás zászlót...

Aztán nekiálltunk a beszerzett üditő és butító italok elpusztítása nevű fejezetnek, némi Kárpátia aláfestéssel és dumlással, rágicsmajszizással, személy szerint rácuppantam a 3puttonyosra és azzal elbóbiskoltunk a sarokban. Közben a társaság szocializációja már odáig fajult, hogy egyes alkatrészeket egyes motorokról egyesek kinéztek, és már fejben elkezdték kombinálni, mi mindenből lehetne továbbtuningolni a vasat, mire azt a javaslatot tettem, hogy ennyi erővel akár börzézhetnénk is egyet, csereberével egybekötve. Valahogy nem lett belőle semmi, hát igazság szerint én se adtam volna a Lovat... Aztán Senki bátortalan csipendélsóba kezdett, mire Bupu gyorsan elszivárgott a közelből, végül aztán közös bugyiriszálásban és kollektív bugyifotózásban kimerült a dolog. Aztán eleredt az eső, Csavargó lelkesen neki is állt felállítani a sátrat a vasának, aztán kiderült nem fér alá a huncut, így inkább sokan ráültek fotózkodni a vasra és ezzel folyamatosan törölgették. Ez is egy megoldás. :D Az elfogyasztott mennyiségű elmeélesítő folyadékok hatására a banda egyre elevenebb lett, főként az egyedülálló hímek, így szegény Szotyin vezették le a feszültséget, aki gyakorlatilag egész este így arra kényszerült, hogy csillapítgassa a srácokat. Ezzel akkora traumát okozott egyiküknek, hogy az egyik még másnap reggel félálomból ébresztve is azt hajtogatta, hogy ez a Szotyi szerelmes, de nem őbelé... :D És hogy ez kit érdekel?!
Mire kellemesen lepusztítottuk a felesleges agysejtjeinket az aszúval a tűréshatár közelébe, a bandának eszébe jutott Tequila koncertre menni. Részünkről maradt a felborulás, de mielőtt elindultunk volna az ágyikó felé, gyors adrenalinförccsel kijózanított Söndör, mert nem találta a tárcáját - de hálisten a Lóóó vigyázta a doboz mellett a kipufogón a papirokat, némi fejetlenül szaladgálós keresgélés után megkerült a sötétben.

A szállás a Tópartban részemről tökre bejött, olcsó is volt, illatos tiszta ágynemű volt, tiszta fürcsi, tévé is volt, olyat aludtam hogy csak na! Söndör a focin persze elaludt, még reggel is az ment, valami gólörömre ébredtem. A szomszéd szobában lakók felőlem akár ágyút is sütögethettek volna, úgy aludtam, és állítólag éjjel 4 körül valaki át is esett a direkt számára nyitva hagyott ajtóban felejtett motoros csizmákon... Reggel némi vicces zsörtölődés képződött a fürdöszoba felhasználáson, meg a kék tabletták bevételéről (pohárvíz), így Söndör, mint nevető harmadik besurrant a zsörtölődők legnagyobb bánatára... Volt még egy kis jajgatás a Szotyit emlegetve, aztán felcihelődtünk. Befaltunk egy adag rántottát Brigóékkal (gesztenyetúra szigorúan számon tartva!) tejecske is volt, teljesen kerek ott a világ.

Közben szigorúan lógott az eső lába, tuti hogy az éjszaka esőtáncot is jártak a koncertezők... Átbattyogtunk Ildiékhez, addigra már mindenki magához tért, elzavartak valami rókát is a közelből, finom kávé illat terjengett. Éjjel Jocó letakarta a Lóóó sportszűrőit, nagyon szépet álmodott ám a Lóóó ennyi gondoskodásnak hála! Meg is köszönte szépen, reggel csak kicsit kellett nógatni az indulásnál. Aztán megköszöntük szépen az ellátást és hazaindultunk a zuhogó esőben. Kicsit szétspriccelt a banda, ki erre - ki arra csavarodott, így egy kisebb csapattal csigultunk hazafelé. Elöl Steve hagyományosan, hátul Csavargó hősiesen idomította a négykerekűeket.
Aztán a 4-es útra felérve leszakadtunk a csapatról és elhúztunk előre, mert az esőben lassabban mentünk, és majdnem én aludtam be mint idefele Söndör. Egy seggel mentünk hazáig, Pilis magasságában a szimpla eső zuhárévá változott, majd orkánerejű széllel kombinálta magát végig a nulláson. Mire hazaértünk, rázsibbadtam a vasra, a nyakam felpitbullosodott, és épphogy ki bírtam engedni mire tovább kellett induljak. Hála az esőruhának és az új csizmának, csak a kezem fázott, de mindenünk száraz maradt...
Aztán este nekiálltam és jól feltöltöttem az elkészült képeket.

Nagyon klassz volt, köszönöm nektek, reszkess F. család jövőre megint megyünk! :D
Szegecs kedveli ezt.
  • Brigó
  • Sunny
  • tt100
  • Pankamano
  • Mrs.Kawangyal
  • Babulu
  • Vidék
  • bupu
  • Sunny
  • Vidék
  • Yamina
  • Vidék
  • Vidék
  • klaran
  • Yamina
  • klaran
  • Nikóca
  • Yamina
  • Nikóca
  • Sunny
Hozzászólnál? Jelentkezz be...