Csak egy rossz álom…
Írta Vidék a Elmélkedések blogban. Megtekintés: 486
Ha együtt élsz valakivel, nemcsak a saját rossz álmaidra kelsz föl. Nem jó érzés, amikor a kedvesed ott zokog fél óráig a válladon, és nem engedi lekapcsolni a villanyt. Másnap meg hajnali háromnegyed 4-kor nem tud fölkelni.
Mára virradóra azt álmodta, hogy kiabáltam vele, hogy nem tud megtanulni motorozni, és ott volt egy motoros csaj, aki azt mondta: ugyan, hagyd, gyere, és én elmentem a csajjal és elhagytam.
Természetesen elgondolkoztam. Én mindenen. Azt hiszem fölösleges, de akkor is. Hogyan választ párt az ember? Az attól függ, mire kell, milyen életmódra. Én falun élek, ahol munka mindig van. Nem én választottam, de az öregjeim ragaszkodnak bizonyos dolgokhoz (mi is ilyenek leszünk, ha megöregszünk).
Ha együtt élsz az öregeiddel, mert egészségügyileg rosszul állnak, és segítségre szorulnak, nem fognak lemondani a rég megszokott dolgaikról még akkor sem, ha már nem bírják, mert valamibe kapaszkodniuk kell. Minél öregebb valaki, annál inkább szeretné, hogy a dolgai tovább legyenek folytatva. És nagyon ritka az a szülő, aki föléri ésszel, hogy a gyereke az nem az ő fiatalabb másolata, hanem önálló érdeklődési körrel bír.
Sokan párkapcsolati szinten sem tudják elfogadni, hogy nem lehet ugyanolyan a párja, mint ő, és nem lehet teljes egészében olyan, mint az elvárásai.
Úgy látom, mindenkinek sok lehetősége és sok arca van. Alapvetően ugyanaz az ember vagyok mindig, mégis másképp viselkedek és beszélek, amikor motorosok vagy rocker haverok között vagyok, másképp a szüleimmel, másképp a katedrán és másképp idősek vagy tudós emberek között. Attól még ugyanaz vagyok, de más arcaimat mutatom.
Amikor az ember párt választ, el kell döntenie, milyen környezetbe kerül, mi a célja a párkapcsolattal. Ennek megfelelő párt kell választania. Mivel számítani lehet arra, hogy édesanyám nem fogja sokáig bírni, olyan párt kellett keresnem, aki egyrészt megért, másrészt kibírja apámat (nem egyszerű mutatvány sokszor), harmadrészt idővel hajlandó átvenni a háztartás vezetését édesanyámtól. Ez nem engedi, hogy egy fiatalos, szabadelvű motoros csaj legyen a párom, akinek folyton krónikus mehetnékje van, mert akkor nem a háztartás meg a leendő pici jár az eszében, vagy legalábbis túl nagy kompromisszum lenne ezek megléte a számára.
Nem törvényszerű, de eddigi tapasztalataim ezt mutatják. Hiába szeretek nagyon motorozni, a mi családunk anyagi helyzete nem engedi meg a „csak úgy motorozgatást”. Ha ez járna a fejében folyton, mikor keresne vagy spórolna pénzt? (Na a smucig sváb megszólalt belőlem!) Viszont ha nem volt még motorja, nem motorozott még, akkor nem ért meg, és – akármilyen agyrém, de így működik!! – féltékeny lesz a motoromra, és egy idő után minden erejével azon lesz, hogy megszabadítson tőle.
Minden szempontból ideális a mostani párom, még a művészi hajlamaimat is megérti, hiszen ő festőművész másodállásban, és a verseket is szereti. Jó, nem az a fajta, aki után forognak a férfiak az utcán, de ez a túlzottan csak a külsőségekre koncentráló hülye világ legalább nem irigyli. Pedig ha tudnák…
Ezért nem értem, miért féltékeny. Én nem vagyok az. Bízom benne, és a bizalom a párkapcsolat alapja. Sokan mondják, örüljek neki, hogy féltékeny, ez annak a jele, hogy szeret. Szerintem ez a kisajátítani hajlamos szeretet jele is lehet. Nem tudom megérteni, miért féltékeny olyanra, akivel háromszor beszéltem telefonon, egyszer láttam fényképről, legalább 200 km-re lakik és teljesen más az életmódja, mint amilyenre én kényszerülök. És különben is, elvan a maga lelki bajával, aminek oka egy rosszul sikerült párkapcsolat következménye.
Nem értem a féltékenységét, amikor semmi oka rá! Nekem ő kell, senki más, szeretem, és ráadásul még logikus is, hogy pont vele legyek. Most nem tudom, hogy cselekedjek úgy, hogy senkit ne bántsak meg.
Szegecs kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...
