Black Lady

Black Lady
Avagy a profi Trophy

A történet egy jól sikerült párválasztással indult, ugyanis akkori barátnőm bolondult a motorokért, és már régóta szeretett volna magának egyet. Persze gondolhatod, „első kerék még éppen látótávolságban” stílusút. Mondom, ez kezdésnek kicsit erős lenne, és fejembe vettem, hogy megcsinálom neki nagyapja Trophyját. Hát nem volt hanyatt esve az ötlettől. Ellenben meglátott a neten egy átépített Trophyt. Lementünk megnézni Pécsre, és rövid alkudozás után megvettük. Mellette szólt, hogy a futómű már át volt építve, menet közben stabilnak tűnt. Ami igazán drága lett volna, az már kész volt rajta, és műszaki is volt a vason. Elöl peregyes villa és kerék, hátul peregyes 16-os felni, lépcsős ülés, magas kormány, háttámla, Jawa csepptank. Na és otthon náluk alkatrész egy heggyel!
A vas finoman szólva életveszélyes állapotban volt, mind a kusza villamos rendszert, mind a kókány fékeket, mind pedig a szétrepedt (!) kormányt tekintve. Sebaj, az albérletembe mentem vele, és nekiláttam. Az első fékkitámasztót (ami 3 db 0,5 mm-es lemezzel volt megtoldva) ugyanilyen típus méretre vágott hátsó kitámasztójával pótoltam, a csavart nagyszilárdságúval helyettesítettem. A villanyakat kicsit meg kellett igazítani, hogy a csapágy ne lötyögjön benne. A kormány helyébe a jól bevált Riga kormányt tettem. A karkonzolok és kapcsolók a jó öreg TSúzliról valók, de vadonatújak. A szivatóhúzó saját gyártmány, a kar viszont gyári. Az első lámpatest TSúzlié, teljesen beleültetett kilométerórával. A tank rögzítését meg kellett oldani, mivel eredetileg csak rá volt téve. Lecsavaroztam, és kétkomponensű fémragasztóval a lyukadást is megszüntettem.
A gép gyári oldaldeknije ordenáré ronda volt. Szereztem Jawa oldaldekniket, ezeket alakítottam át. Ez megoldotta az akkumulátor rögzítését is, melyet volt tulaja bálamadzaggal kötözött le. A romantika és a gyors oldhatóság miatt a rögzítést szárnyas anyákra bíztam. A nyereg is nagyon rosszul volt megoldva. Az elejét a tankot is rögzítő csavarral fixáltam, és oldalanként 30 mm-t keskenyítettem az első részén. Az életveszélyes háttámla helyére ˝ ’-os csőből hajlíttattam korrekt támlát. A hátsó sárvédőt durván megvágva készült a mostani bobtail utánérzés, alá Pannonia lámpatest került. Az 1 mm-es acéllemez vázzal készült és általam kárpitozott dobozok rögzítését úgy oldottam meg, hogy ha a gép borul, ne szoruljon alá a vezető és utasának lába. Mellesleg az eredetileg rajta levő doboznál annak felfogatását is beleszámítva vagy hat kilóval könnyebb lett. Vadonatúj gumik kerültek fel, hátra 3,5x16-os. Az áttétel helyreállításához mind az első, mind a hátsó lánckereket módosítani kellett. Különösen az utóbbi volt nagyon nehéz szülés…
A kusza, megbízhatatlan, sőt életveszélyes villamos rendszert Szabadi Attis barátom tette rendbe. Vagy negyven órát dolgozott rajta. Későbbi hibák felmerülésekor – volt bőven – már Jocó barátom és Nagy Karcsi bá’ is hozzányúlt. Ezek eredményeképp most már megbízható a vas.
Néhány hónapig így jártunk vele. Aztán elkészült az előretolt lábtartó is, először a pedálok nélkül. Aztán újabb túlórázás, és azok is meglettek. Legutolsó lépésben a kárpitozás lett meg, ez az én munkám. A háttámla fűzésekor egy nagyvadász és két Bivaly volt bennem, ehhez képest jól sikerült… Megírtam hozzá az átalakítási dokumentációt is, de az uniós – igen, így, csupa kisbetűvel, rohadjanak meg – jogharmonizélés miatt nem kaphat hivatalos vizsgát a gép. A kezem munkáját nem hagytam veszni, akkor is lett rajta műszaki!! Sőt, azóta egy jól sikerült szakdolgozat is született belőle…
Köszönet a segítségért: Marietta, Attis, Jocó, Kürthy János, Tonomár Tibor, Németh Józsi bá’, Falu Lőrinc, Maci, Kristofóri Szabi, Papa, Lex, Jumbi, Méhes Karcsi bá’, Kiss Imre, Tranzit BT, és lelkes tanítványaim!
U.i.: Nem dísz a csini csaj: ő a motor gazdája!

Néhány szó a vas sorsáról. Marietta nem túl sokat motorozott vele, amikor menni akart, fölhívott, hogy vigyem egy kört. Elhanyagolták, mindig szárazra szívták a tankot, mert akkor volt egy Trabantjuk. Volt utólag is gond a vassal, főleg villamos problémák, ezt Szőnyben javíttattam. Amikor átadtam a vasat, a csúcson volt, mivel a saját vasam nem volt jó egy darabig, ezzel is jártam. Nem volt rossz. Aztán amikor Marietta Hollandiába költözött, Attisékhoz került, onnan vette meg egy volt kollégistám, Rónai Gábor. Simsonos haverjai voltak, gyakran föl se kapcsolt negyedikig. Nagyon szerette a vasat, de villamos gondok továbbra is voltak bőven, egyszer komplett át is húzták a vasat, de nem érkezett meg a töltés így se (jó kis NDK-s fos dinamó), úgyhogy üzemképtelenül eladta. Valószínűleg darabolás lett a sorsa. Ismét egy megbecsült munkám, habár ez még viszonylag hagyján…