Balti-államok - avagy szálláshelyek és filantrópia balti módra (2. rész)

Írta MoncA a MoncA blogja blogban. Megtekintés: 703

A következő fotókon talán úgy tűnhet, hogy totál szívás volt a negyedik nap, de abból a szempontból mégis szerencsésnek mondható, hogy az aznapra jutó 5 állomást, valamint a zárásként megtekintett tallinni látnivalókat lényegében szárazon tudtam szemügyre venni. Aztán, hogy mi volt az állomások között, az kiderül a képekről.

Sosem értem/hiszem el, amikor valaki azt állítja, hogy szeret esőben motorozni. Ugyan mesélje már el nekem bárki, hogy mi abban a poén?! Szerintem ilyet csak az állít, aki relatíve keveset ül motoron, és amikor életében először átesik a tűzkeresztségen és rutintalansága ellenére épségben hazaér eső után, akkor a meleg otthon biztonsága megszépíti benne utólag az emlékeket, elfelejtve, hogy ánuszgyűrűjén egy zabszemet sem lehetett volna feldugni az út alatt.

Mert hát rajtam van egy vizes lebernyeg, még egy gyors sárgára is percekig készülök elő, ugyanez a helyzet a dolgom végeztével. Nem látok ki a bukóból, főleg, ha pluszban muslicák százainak teteme borítja a plexit. Rohadtul figyelni kell az útfelületet, bármikor jöhet egy vízátfolyás, vagy egy viharban letört ág…, sorolhatnám. Részemről maradjunk annyiban, hogy esőben is tudni kell motorozni, de az élvezetét meghagyom inkább a perverzeknek.

Szóval a túra motoron töltött része úgy alakult, hogy pár kisebb szakaszt leszámítva lényegében végig esett az eső aznap, továbbá háromszor volt égszakadás. Ennek ellenére a látnivalók mellett mégis sikerült 327 km-t megtennem a nap végéig, köszönhetően az autópálya minőségű, esőben is rendkívül jól tapadó észt utaknak.

DSCF3837.jpg
Tartu utáni esőzés

Először Tartu után kellett menedék alá bújnom, majd Tallinn előtt 94 km-rel óriási fekete felhő alá futottam be, amikor is úgy szakadt, hogy egyszerűen semmit nem lehetett látni, pár autót leszámítva a kocsik is mind lehúzódtak a padkára, nem bírta az ablaktörlőjük az iramot.

DSCF3852.jpg
Tallinn előtti esőzés

A harmadik orkánszerű zuhé akkor kapott el, amikor Tallinn graffiti-negyedében épp végeztem a fotózással és már indultam volna tovább egy éjszakai szállás felkutatására.

DSCF3903.jpg
a harmadik vihar előtti csend, 5 perccel később már mintha dézsából öntötték volna a vizet

Gondolom, nem lepődik meg senki: ezt az éjszakát sem szerettem volna sátorban tölteni. Navigáció hiányában kértem egy gyors telefonos segítséget otthonról, hogy mégis merre induljak megfizethető szállás után. A fővárostól délnyugatra fekszik egy Laagri nevű település, annak határában, a főút mentén áll a Peoleo nevű hotel. Reméltem, hogy ki lesz táblázva a neve valahol az út mentén, de feladtam a küzdelmet és Laagriban leszólítottam egy kerekesszékes figurát, mivel rajta kívül egy lélekkel sem találkoztam a város szélén ezen a késői órán. No, hát ez a középkorú úr ugyan beszédhibás is volt, de bárkit megszégyenítő módon kente az angolt, majd előrántotta az okostelefonját és két alternatív útvonalat is felajánlva megmutatta a térképen az odavezető utat.

70240664.jpg
Peoleo hotel (lopott kép a szálló saját oldaláról)

Nagyon úgy tűnt, hogy a környéken nincs más szállás, mert rengeteg jármű állt a parkolóban, kicsit izgultam is, hogy nem lesz már szabad szoba. Valamiért itt is eljátszották velem, hogy 70 euróért tudnak csak adni ágyat, hiába mondtam, hogy a legolcsóbb megoldást kérem. A „köszönöm, nem kérem” ez alkalommal is megtette a hatását, hirtelen 36 euróra csökkent az összeg, mely ezúttal egy kontinentális reggelit is magába foglalt.

Másnap reggel ugyan borús volt még az ég, de a felhők oszlani látszódtak, így elindultam a tengerparti Pakri világítótoronyhoz. Mivel itiner szerint nekem végig a főúton kellett haladnom, ezért a torony előtti településen is követtem a főút jelzést, ami egyenesen a panelekkel tarkított szocreál településközpontba vitt, amit elviekben még csak érintenem sem lett volna szabad. A belvárosi buszváró roskadásig volt cekkereket húzogató nyugdíjasokkal. Nem voltam rest az úttest túloldalán lévő megállóba forgalommal szemben áthajtani és megszólítani egy idős, szemüveges hölgyet, aki úgy nézett ki, mintha a ’80-as évekből ragadt volna itt. Hibátlan akcentussal magyarázta el angolul – mindannyiunk csodálatára –, hogy a következő lámpánál forduljak el balra, majd még utánam is szólt, hogy amerre az autó megy. Én nem tudom, hogy itt északon mikor váltottak oroszról angolra, de bárkivel kommunikáltam, mindenki beszélte a nyelvet, lényegében csak én nem.

DSCF3909.jpg

A jó idő egészen kora délutánig kitartott, majd ismét erős esőzés következett, melyet egy félig szabadtéri vasúti múzeum fedett peronja alatt vészeltem át. Három és fél óra dekkolás után már nem tudtam tovább várni, így a kicsit enyhülni látszó esőben továbbindultam, hogy a lehető legközelebb találjak szállást a másnap délelőtti, Saaremaa-ra induló komphoz.

DSCF4002.JPG

Ezúttal csak 2400 métert kellett megtennem egy agyon ázott erdei földúton, hogy elérjem a Voosemetsa kempinget, ahol szerencsémre fedett szállás is volt. Aznap este épp egy helyi vállalkozás tartotta ott a céges buliját, a kb. 25 férfi kivette az összes létező szobát, én pedig ott álltam a tulajnő előtt rommá ázva, és próbáltam neki elmagyarázni, hogy sátrazás szóba sem jöhet, mert a reggelt már biztosan nem érem meg. Kedves volt, mert egy étkezőként funkcionáló különálló faépület galériaszintjén gyorsan kitakarított nekem egy használaton kívüli szobát, és 25 euróért a rendelkezésemre bocsátotta. Mint minden esős nap után, aznap is szétdobáltam az összes cuccomat, hogy száradjanak a ruhák reggelig.

DSCF4007.jpg

Innentől kezdve lényegében egy 2 nappal későbbi minimális kis esőt leszámítva végig hibátlan volt az időjárás, úgyhogy átadhattam magam a kempingezés örömének.
Szegecs, Bibi 79, Vickancs és 1 másik tag kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...