Balti-államok - avagy mindennapok és érdekességek

Írta MoncA a MoncA blogja blogban. Megtekintés: 341

Arról már írtam korábban különféle pontokba szedve, miért szeretek egyedül motorozni. A nyűgöket leszámítva rengeteg időt is spórolhatunk vele, ha a túra során az elkerülhetetlen kötelezőket is megfelelően tudjuk csoportosítani időben, illetve kellő vitalitással rendelkezünk ahhoz, hogy ne akarjunk minden tevékenység után félórákra megpihenni. Amikor egyedül gurulok - túra hosszától függetlenül - sosem tartok pihenőt, hiszen számomra a motoron töltött idő sem fizikailag, sem szellemileg nem annyira megterhelő, hogy ezért egy padon kéne ücsörögnöm lábat lógatva, miközben a megállás előtt is végig ültem egy mozgó járművön.

DSCF3753.jpg
vitalitás az arcomon (na jó, lehet, hogy nem annak tűnik)

A napi rutinom nagy általánosságban úgy alakult, hogy a sátorbontás után megálltam az első benzinkútnál, akkor is, ha még félig volt a tank. Mindhárom balti államban lényegében csontra ugyanazok a kávéautomaták működnek, így nem csak a járgányt itattam meg, hanem egyúttal bedöntöttem a reggeli tejeskávémat is, hogy navigáció hiányában ne büfékeresgéléssel húzzam a drága időt. Reggelizni itthon sem szoktam, pár órával az ébredés után még nem csúszik le a falat a torkomon.

Soha nem voltam az a fajta ember, aki egy vendéglőben éli ki a gasztronómiai igényeit, már csak azért sem, mert bár értékelem a jó étket, de az igazat megvallva engem semmilyen szinten nem hoz lázba a szépen tálalt jó illatú koszt. Én az ételben pusztán energiabeviteli lehetőséget látok, ráadásul nemhogy nem kívánom a kaját motorozás közben, hanem kimondottan rosszul is esik. Indulás előtt csomagoltam toast kenyérből 6 db kicsi szendvicset, biztonsági tartalékként eltettem mellé két zacskó nápolyit és egy zacskó kekszet. A harmadik nap délelőttjén még mindig az utolsó szendvicsemet nyammogtam, és a zacskókhoz még hozzá sem nyúltam.

A 11 nap alatt háromszor tértem be boltba harapnivalóért, ami minden alkalommal szeletelt kenyérből, szalámiból és sajtból állt. Ez a háromszori vásárlás átszámítva összesen(!) kb. 3500 Ft-omba került a teljes túrára kivetítve. Enni sem álltam meg pusztán önmagáért. Nagyon szeretek fotózni, látnivaló pedig bőven akadt, így adta magát, hogy a napi betevőt többnyire egy látványosság tövében fogyasszam el, miközben akár az itinert is tudtam tanulmányozni.

Kapkodásról egyébként szó sem volt egy percig sem, viszont ezzel az időoptimalizálással órákat lehet spórolni, amit vissza tudok forgatni a programokra szánt időre, vagy akár a motorozásra is. A napi időkeret kitolásában nagy segítségemre volt a zónaváltás és a sarkkör közelsége is. Eleve közel 1 órával később sötétedett volna az időeltolódás miatt, de a nagyon hosszú északi nappalok következtében közel másfél-két órát nyertem a legészakibb területeken. Azt hiszem, lényegében ez volt a fő oka annak, hogy 1 nappal hamarabb teljesítettem a túrát, mert a szálláskeresést is mindig a Nap állásához lőttem be, sosem érdekelt, hogy valójában mennyi az idő.

Nem volt nálam semmi olyan dolog (könyv, zene), amivel esténként elcsaphattam volna az időt, de a letáborozást követő esti tisztálkodások és ruhamosások, teregetések végére már elég sötét volt ahhoz, hogy egyből nyugovóra térjek. Elmondható, hogy az időm minden percét ráérősen, de maximálisan jól ki tudtam használni.

DSCF4844.JPG
száradó ruhák a hengerzsákra pókozva

Érdekességek

Észtországban szembesültem vele először, hogy a tankolás nem úgy van, hogy nekiesek a pisztolynak, mint hangya az ételmaradéknak. Húzogattam a ravaszt ész nélkül, de a nafta csak nem akart kicsöppenni, majd kb. 8-10. próbálkozásra megindult. Gyanús volt ez nekem már első alkalommal is, de a harmadik benzinkúton már végképp elapadt az üzemanyag. A kút másik oldalán állt három 20 év körüli helyi vagány, tőlük kérdeztem meg, hogy mit csinálok rosszul. Na ekkor világosodtam meg, hogy az észteknél tankolás előtt jelezni kell a kasszánál, hogy helyzet van, megérkezett a fizetőképes vendég, be kell mondani a kút számát, csak eztán nyitják a „csapot”. Az első két alkalommal valószínűleg röhögve nézték az ablakon át, ahogy próbálom működésre bírni a kutat, majd miután látták, hogy külföldi vagyok, megszánhattak és eltekintettek a beköszönésemtől.

A balti embereknek egyébként a sok furcsaságuk mellett számtalan hobbija is van: pl. füvet nyírnak. De nem csak úgy vaktában, hanem mindenki, mindenhol (útszélen, kertekben), mindennel (kerti fűnyíróval, traktorral), mindig (hétköznap, hétvégén). Bár azt sem lehet kizárni, hogy csak azon a héten tartották a térségi fűnyíró napokat, amikor ott jártam.

Ha végeztek a fűnyírással, kocsiba ülnek, és az összes újonnan átadott aszfaltozott utat szétdriftelik a nagyobb kereszteződésekben és a többsávos szakaszokon is. Életemben nem láttam ennyi gumikört, mint náluk pár nap leforgása alatt. Már arra is gondoltam, hogy az ottani „útügyi” miniszter nem szalagot vág át útátadáskor, hanem beül a céges verdába és gumiégetéssel teszteli az útfelület minőségét.

Amikor már kellőképpen elszédültek, akkor felkeresik a legközelebbi homokkősziklát és még zsongó fejjel összevissza firkálják az egész hegyoldalt látszólag teljesen értelmetlenül. Volt szerencsém végigjárni pár gyalogos túraútvonalat, felkeresni barlangokat, egy tenyérnyi hely nem volt a köveken, ami ne lett volna agyonvésve.

DSCF4139.JPG

Állítólag itthon sok a gólya, de a túra óta tudom, hogy hazánkban csak a lustábbak töltik a nyarat, a kemény gólyák egytől-egyig északra repülnek. Irdatlan mennyiségű hosszúcsőrű van náluk, köszönhetően a kellemesen hűvös nyárnak, a sok tónak és a bennük kuruttyoló temérdek békának. Egy ízben már messziről láttam, hogy felszálláshoz készülnek az úttestre merőlegesen, ezért lelassítottam, ők pedig lomha szárnycsapásokkal kezdték meg az emelkedést, majd az egész kompánia elhúzott előttem 1-2 méterrel a flaszter fölött.

DSCF4189.JPG

A hűvös nyár egyébként kedvez a tenyésztett állatoknak is. A magasnyomású hideg sarkköri levegő térdre kényszeríti a teljes szarvasmarha állományt, legalábbis tapasztalatom szerint egy marha sem áll a lábán, a legelőkön az összes állat kényelembe helyezi magát fekvő pozícióban, és csak a farkukkal csapdosnak hébe-hóba, ha úgy tartja kedvük. Ha újraszületnék, szívesen lennék balti marha. Egyébként a figyelmeztető táblák ellenére egy megveszekedett görbeorrú jávorszarvast sem láttam, valószínűleg őket is hasra nyomta az erdőben a magas légnyomás.


Végül elérkeztünk a sokak számára oly kardinális kérdéskörhöz: vajon integetnek-e a motorosok ott északon? Egy klasszikust idézve: „Mi az hogy! Nagyon is!” De nem ám csak úgy félvállról, mint egy itthoni sportmotoros, hanem úgy rendesen, mint egy chopperes. Ebben közrejátszhat az a tény is, hogy odafent egyáltalán nem láttam sportmotort, lényegében motort se nagyon, így mindenki szívből megörül a másik láttán és ezt nem is rejtik véka alá. Falun a kissrácok nem rángatják a léggázkart, tudják, hogy drága a benzin, egyszerűen csak integetnek, ha több hét után meglátnak végre egy motorost. A kocsmából hazafelé tántorgó alkoholisták pedig tisztelegve(!) – komolyan - köszöntik a kétkerekű járművek vezetőit.

DSCF4021.JPG
spanyol útitársam a tengeri kompra várva Saaremaa felé
Vidék, Yamina és NaNa kedveli ezt.
  • NaNa
  • MoncA
  • Yamina
  • MoncA
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...