Bad hair day

Írta birge a Az Első tiszt Kapitány lesz blogban. Megtekintés: 506

Értem én, hullámhegyek, meg völgyek, meg nem sikerülhet mindig minden. De a mai nap azért durva.


Elszánva magam egy nagy ereszdelehajamra meg sem álltam Dunaújvárosig, elvégre szerda van, vagymiaszösz, nekem ott a helyem, úgyis ráérek még egy kicsit félévkezdésig. Terv: este munka után felszáll a buszra, helyszínen leszáll, egyszervolt 307es szoba lakóival iszogat albérletükben, majd Darts (egy kocsmával egybeépített szórakozóhely), Déeff (a másik hasonló), első busszal haza.


Ahogy azt móricka elképzelte.


A déeffig működött is a program (leszámítva azt a fél órás nyafogást, amíg nem tudtam eldönteni, van-e kedvem ehhez a bulihoz, és majdnem lekéstem a buszt, de végül mégsem), egyedül sétáltam át, s ott már a belépőszedő lány közelében megláttam keresztfiamat, így megnyugodva, hogy a party folytatódik itt is. Ám a lány akadékoskodni kezdett, hogy ruhatár. Bah, minek az nekem, soha nem adtuk le a cuccainkat, mégis mindig meglettek; fősulis buli, ugyan ki vinné el? Nem az ötven forintot sajnáltam, csak a megszokás nagy úr. Különben is a hely tele van fogassal. Ittunk, tomboltunk, jól éreztük magunkat, ezúttal még telefon is volt nálam, meg is néztem az időt: fél négy. Ideje annak, hogy visszasétáljak a Dartsba, felszedjem a 307es lakóit, bejussak hozzájuk a táskámért, és még mindig elérem az első buszt visszafelé; lesz időm aludni még munkakezdés előtt. Kapom a kabátomat, melynek ujjába két pulcsim is bele volt gyömöszölve. Pontosabban csak kapnám. A fogason egy azaz egyetlen egy darab hosszú kabát sem sorakozik, márpedig az enyém olyan volt. Átnyálaz egyszer, kétszer, sehol. Rémült fejjel elindul körbe-körbe a szórakozóhelyen - ekkor már mások is csatlakoztak hozzám - és szerencsémre meg is lett a cókmók elhelyezve az egyik kanapéra. Gondolom valaki azt hitte, az övé, aztán idáig jutott vele, mire rájött a tévedésre, de visszavinni fárasztó lett volna. Apróságokon nem lovagolunk. Pulcsikat felvesz, kabátba belenyúl, kezeket rutinból zsebrevág és….
üresek. Pontosabban a jobb oldaliban benne van a jobbos kesztyűm, meg egy maréknyi papírzsebkendő, de a bal zseb, amelyikben az összes létező kulcsom (meg a másik kesztyű) lakik, szomorúan tátong. Nosza, kabát letesz (ezúttal persze gondosan szemmel tart) kulcskeresés indul, hiszen biztos csak kiejtette a becsületes kabáttolvaj. Szintén hamar lett segítségem, és mobiltelefonnal világítva, gyakorlatilag négykézláb másztuk végig a helyet, többször is megkérdeztük a pultosokat meg a DJket, de senki nem tud semmit. Átsétáltam Dartsba, hátha ott esett ki - bár tudom, hogy nem, hiszen amikor felvettem a kabátot, feltűnt volna a hiány - semmi. Vissza Déeff, megvártuk a lámpaoltást, világosban sem lett meg. Mit van hát mit tenni, irány haza, hisz az alvásigény meg a dolgoznikell érzés változatlan. Telefon a 307es lakóinak, hogy engedjenek be az albérletbe a táskámért - s nem veszik fel. Ácsorgás a kapu előtt, további telefonok - még mindig semmi.


Keresztfiúéknál alvás. Reggel tízkor kelés, telefon a táskám irányába: hálistennek felébredtek, mehetek érte. (a nap egyetlen szerencsés pillanata: ami ugyanis csak utólag jutott eszembe, az az, hogy a delikvens lány elvileg tíztől vizsgázott volna, de úgy tűnik, nem ment el.) Táska felvesz, buszmegállóba eldzsal: van még negyven perc a következőig. Nosza, ugorjunk be lajhárhoz, hiszen öt percnyire dolgozik a megállótól, biztos örül majd az arcomnak, én meg addig sem ázom az esőben. Lajhár irodája zárva, ő maga a helyi Tescoban (melynek különös ismertetőjele, hogy valami perverz véletlen folytán egy kastélyrommal dúsított temetőre építették). Visszaséta a megállóba, buszt megvár, felszáll, hazamegy.


Itt térnék ki az albérletre, melyben négyen lakunk, és négy különböző időpontban járunk-kelünk. Általában a cukrászlány indul el reggel elsőnek, legalábbis így tippelem, mert reggelente még soha nem találkoztam vele, majd a pótanyu hagyja el a terepet, de csak hosszas hajnali főzőcske után úgy durván nyolc körül. Párja, Aki Villamosvezető, általában délután kettő-háromig otthon számítógépezik, és én vagyok a “reggeli” etapban az utolsó, aki délután fél négy magasságában indul a munkahelyére. Normális esetben persze. Semmi okom nem volt tehát attól félni, hogy délután egykor nem lesz, aki beengedjen, de biztos ami biztos alapon azért szorgosan hívtam pótanyut, hogy rákérdezzek párja mai programjára - csak éppen nem vette fel.


No, ki kéri a piros telefont? Igen, a versenyző a hátsó sorban eltalálta: tíz percnyi hiábavaló csöngetés után nekem is feltűnt, hogy nincs otthon senki. Azám, de buliszagúan, fésületlenül, némiképp másnaposan csak nem esem be a munkahelyre - ráadásul három órával munkakezdés előtt! Irány tehát “otthon”, mely mára szűkebb családom lakóhelyévé avanzsált, nélkülem ugye. Gyors zuhany, némi kaja, irány a munkába - ahonnan remélem hamarosan haza tudok menni.


Szurkoljatok.


Ja, és ha kusza a post, annak csupán mértéktelen fejzúgásom az oka. Hogy a Micimackóból idézzek: “A másnap igazán másnap volt.”
Szegecs kedveli ezt.
  • Picar
  • bae
  • Bendzso
  • Zöld Piszok
  • killecske
  • birge
Hozzászólnál? Jelentkezz be...