Az idei első

Írta birge a Az Első tiszt Kapitány lesz blogban. Megtekintés: 374

A nap sütésével egyenes arányban szaporodnak itten az "újramotorozunk:hura:!" blogok, és meg is értem íróikat, közben természetesen hihetetlenül irigylem őket. Ámde a tavasznak vannak más hagyományai is, nem csak a motor lelkes brümmögtetése; mit tesz vajon egy két kerekétől leválasztott kergebirge?

A hivatalos tavaszkezdésnek több fázisa van: a napsütős, kabátlevevős, fagyievős fázisok, ezek bekövetkeztekor mindig kihirdetem a tavaszt, de ide tartozik a Budai Vár felkeresése is.

Ma történetesen állásinterjún koptattam tűsarkaimat, mely történetesen közel esett a Déli pályaudvarhoz. Végezvén indultam volna haza, hiszen délután ötkor cikkleadási határidő várt, csakhogy a gonosz süssfelnap csábítgatott ám erősen, a kabát meg már eleve a kezemben volt. Mit lehet hát mit tenni ilyenkor; a birge alaposan átgondolta, hogy az újságírás voltaképpen előbb volt, mint a számítógép, tehát nem kizárt, hogy utóbbi nem feltétele előbbinek. Fejtegetésemnek megörvendve némi bóklászás után azon kaptam magam, hogy lépten-nyomon beszorulnak a sarkaim két macskakő közé; megérkeztem saját, különbejáratú szentélyembe. Le is telepedtem egy padra, élveztem a napsütést, a kabáton túl a zakómat is lekanyarítottam magam mellé, szóval épp olyan idő volt, hogy topban is lehet cikket írni. Aztán röpke húsz perc után persze eszembe ötlött, hogy bár ilyenkor nagyon örülök neki, a Nap mégsem az a mosolygós égi figura, ami a mesékben van, az én bőröm meg hát ugye hisztis fajta, szóval cihelődtem és új hely után néztem; lezuttyantam egy régi ismerős, Kodály Zoltán mellé, aki egy szimpatikus árnyas padon üldögélt, és itt fejeztem be munkámat. A japán turisták nagy örömére, akik ragaszkodtak hozzá, hogy nem a szobrot akarják fényképezni, hanem a jelenetet, ahogy valami idióta hangariijin kiscsaj az ölét Zotya ölében nyugtatja, mintha régi ismerősök lennének (mellesleg azok vagyunk, de az egy másik történet) lázasan körmöl valamit egy kockás füzetbe.

Hazafelé a buszmegállóban egy régi sláger jutott eszembe, konkrétan annak egy sora: “Az a bolond, ki most, hogy ragyog az ég, mégis áldozat”. Ugyanis egy nőci általam felfoghatatlan módon képes volt valami ritka búvalb@szott arcot vágni, miközben hetedhét ágra dübörgött körülötte a tavasz, ami azért a legdepresszívebb embereket is fel szokta dobni kissé.
Aztán valami humorista is eszembe jutott, (már nem emlékszem, de tudom, hogy a gondolat anno nekem is átsuhant a fejemen) aki kifejtette, hogy ez voltaképpen egy ritka gonosz dal; képzeljük el a szerencsétlen járókelőt, akit elütött a busz, és most ott haldoklik az útszélen; nem elég, hogy áldozat, de még bolond is szegényke…
Persze vannak ilyen értelmezések is.

Ez is megvolt, na.

(s ha valakit netán érdekel: ezt írtam.)
<object width="425" height="350">


<embed src="http://www.youtube.com/v/0W0UuwtxFi4&rel=1&fs=1&showsearch=0" type="application/x-shockwave-flash" allowfullscreen="true" wmode="transparent" width="425" height="350"> </object>​
  • Bendzso
  • Zöld Piszok
  • Zenko
  • Jeges
  • papacs
  • Yamina
Hozzászólnál? Jelentkezz be...