A tehetséges Mr. Szabó

Írta Vidék a Elmélkedések blogban. Megtekintés: 749

Tavalyi tanévben a kollégiumban érdekes beszélgetést sikerült indítanom néhány rátermett, érdeklődő, tehetséges diákkal. A jövő túlélési esélyeit boncolgattuk. Én már jó ideje tisztában vagyok vele, hogy kb. 20 év múlva fog egy rakás olyan dolog kicsúcsosodni, ami egyenként is megszüntetné a civilizációt: a környezeti válság, a termőterületek csökkenése, a túlnépesedés, a klímakatasztrófa, a gazdasági rendszer tarthatatlansága, társadalmi-és menekültválság, és nem utolsósorban: a kőolaj-készletek elfogyása. Latolgattuk a „hogyan tovább” kérdését, és vevők voltak a sugallatomra: teljesen magukévá tették az elképzelést, hogy cselekedni most kell, mert egy új technológia bevezetése, különösen, ha szembemegy a jelenlegi irányvonallal, nagyon hosszú időt vesz igénybe. Tudja Isten, én egy csomó dolgot sajnálnék veszni ebből a világból. Már csak azért is, mert azért nagyon sok ember vére-verejtéke hullott, életeket áldoztak valami előremutatónak, hasznosnak a létrehozására. És a társadalom megszűnésével MINDEN odaveszne.

Alapvetően három irányban indult el az ötletelés: alternatív hajtású mezőgazdasági erőgépek, igavonó állatokkal történő földművelésre visszaállás, és egy teljesen új kombináció: újfajta növénytermesztő épületek létesítése, melyek az energiát is maguknak állítják elő. Tavaly a mezőgazdasági iskolákban hagyományosnak számító Guba Sándor Emlékversenyen, majd a Csapó Dániel Emlékversenyen indult ez utóbbival egy diákom, Szabó Bence. A nagy témát 10 perc alatt előadni nem volt könnyű. Sajnos a szakmai közönség előtt abszolút értetlenségbe ütközött a téma. Idén ezért nem is indítottam diákot ezen a versenyen. Viszont a Szegedi Egyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara indított egy tehetségkutatót az idei tanévben, ahol nem kellett előadni, csak dolgozatokat kellett beadni, és a srácokkal együtt nekiugrottunk részletesen kidolgozni mindhárom utat. A legtöbbet a lovasok dolgoztak rajta, saját ötletek, komoly forráskutatás stb., majdnem diplomamunka szintű dolgozat kerekedett ki, mondhatni mindhárom témából. Számomra megdöbbentő és érthetetlen eredmény született. Ugyan mindannyian ügyesek voltak, jók lettek a dolgozatok, de Szabó Bálint diákom nyerte meg a tehetségkutatót, az alternatív traktoros témával, a többiek pedig csak az „indultak még” kategóriába fértek bele. Nem mintha nem örülnék a győzelmének, sőt. De az, hogy egy elvileg előremutató, intelligens, szakmailag rendkívül képzett zsűri gyakorlatilag figyelmen kívül hagy minden ordító figyelmeztetést, ami a jövőben elkerülhetetlenül be fog következni, és csak a hülye nem látja ezt, az több mint riasztó. Egyszerűen figyelmen kívül hagyták, ami a dolgozatban is feketén-fehéren le volt írva, hogy a termőterületek 50 éven belül felére csökkennek, a társadalmi és gazdasági rendszer összeomlása várható 25 éven belül, a népesség 9 milliárdra nő 30 éven belül, az időjárási rendszerek össze fognak omlani, ezért a hagyományos, iparfüggő, nagyipari módszerekkel dolgozó szántóföldi művelésnek be fog alkonyulni. Ha ezt egy állítólagos SZAKEMBER nem látja, vagy nem hajlandó látni, akkor mit várunk a laikus tömegtől? Így el fogunk jutni odáig, hogy az embernek egyetlen táplálékforrása marad 25 év múlva: a másik ember húsa. Ismétlem, nem azt mondom, hogy Bálint dolgozata rossz, vagy a megoldása életképtelen, sőt. De a többiek is megérdemeltek volna legalább egy dobogós helyezést, mert senki nem indult olyan témákkal, mint mi, senkit nem érdekelt a jövő, semmi témákra pazarolták az idejüket és figyelmüket, a többiek dolgozatában semmi előremutató vagy válságkezelő dolog nem volt. Kezdem azt hinni, hogy a világ átlagosnál kissé nagyobb orrú vezetőinek az az érdeke, hogy pusztuljon el a világ, pusztuljon minden, ami szép, jó és értékes, csak hogy az általuk várt Messiás jöhessen el, aki majd a zsidókat teszi meg a világ uraivá, a többi meg mehet rabszolgának. Csak egyet nem értek. A világ már ma is kizárólagosan az ő uralmuk alatt áll. Mit akarnak még? Mindenük megvan, sőt, több. Mi az a szint, ahol azt mondják majd: elég? Csökkenő határhaszon elve, tudom. Csak az a baj, hogy a telhetetlenség ára egy egész bioszféra. Mert a katasztrófák nem fognak válogatni.

Tudjátok, milyen érzés, tudni, mi lesz és hogyan, ismerni a megoldást rá és tudni, miért nem fog megvalósulni soha? Ez a Pokol.
Szegecs kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...