A szeretet mindenre megoldás (majdnem)

Írta Vidék a Elmélkedések blogban. Megtekintés: 492

Nekünk tanároknak borzasztóan kell figyelni, mit mondunk. Másnak is, de nekünk kiváltképp.

Közlekedési ismereteket (meg munkavédelmet) tanítok egy mezőgazdasági suliban (@Mináék voltak is bent), ahol traktoros jogsihoz igyekszem hozzásegíteni a diákokat. Ugye szakgimis osztályban fele lány. Próbálom az éles vizsgahelyzethez hozzáigazítani a körülményeket, 20 feleletválasztós (az éles tesztekből mentett) kérdésre 20 percet kapnak, 20-ból 12 pont még szög. Korábban, hogy odaadhassam tanulni nekik vizsgára, még kinyomtattam a dolgozatokat, A és B csoport, aztán odaadtam nekik, miután kijavítottam, tanuljanak belőle vizsgára. Aztán rám szóltak, hogy túl sokat nyomtatok, így kitaláltam, hogy egy embernek egy megoldólapja lesz egész évre, a kérdéseket meg 60 másodperces automatikus léptetéssel kivetítem. És itt jön a bonyodalom.

Ugye megkérdezték, hogyan jelöljék be a jó megoldást. Erre én: "Ikszelni, pontot rakni, satírozni, kis szívecskét rajzolni, bánom is én, csak egyértelmű legyen, melyiket tartod helyesnek!"

Na erre született ÖT ilyen megoldás.

Persze mind az öt lány.

Nincs más szó rá: cukik.

És még humoruk is van.

Tényleg a szívem szakad meg, hogy nem tudtam jobb jegyet adni, de ha élesben menne, 17 alatt kéne szöget adnom...

:sze:

Csatolt fájlok:

  • Yamina
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...