A Sikló nem bírja a rezgést

Írta NaNa a Gondolataim motorozásról, munkáról, gyerekekről, meg ami még eszembe jut blogban. Megtekintés: 1267

Ahogy a múlt héten említettem, itt volt az ideje, hogy a Street Glideban olajat cseréljünk, meg amúgy is ráfért egy átnézés. Igaz, hogy mostanában nincs úgy kihasználva, ahogy azt szeretném, de azt mondják, hogy évente ki kell cserélni az olajat, és hát szánom-bánom, de az utóbbi időben még erre sem volt érkezésem.

Sanyika alaposan megvizsgálta a motort, és majdnem mindent rendben is talált. Kivéve egyet:

Nemrég (mondjuk az is meglehet, hogy évekkel ezelőtt volt) hallottuk, hogy ezeknél a nagy fejidomos Harleynál típushiba, hogy a nagy rezgéstől eltörik a fejidomot tartó konzol, ami súlyosabb esetben nagyobb gondot is okozhat. Szóval megkértük Görbe Sanyit, hogy vessen már rá egy pillantást, ha már úgyis ott van nála a motorom.


Kívülről semmi sem látszik, és hogy őszinte legyek, nekem menet közben sem tűnt fel, hogy jobban rázkódna a motor eleje. Nem is tudom, mikor van az a pont, amikor az ember magától észreveszi, hogy baj van... talán amikor magától leesik az egész fejidom, és már csak a vezetékek tartják?

Még szerencse, hogy azt már nem vártuk meg. Kiderült ugyanis, hogy a négy konzolból három el volt törve, de most már minden OK, Sanyika meghegesztette.

[​IMG]

De persze ez sem látszik, és azóta nem mentem vele, szóval még nem volt alkalmam megfigyelni, hogy más lett-e a járása...

Mivel nem voltam ott, amikor ez az egész zajlott - ezért fényképezni sem tudtam, meg elképzelni sem, hogy hogy is néz ki ez az egész szerkezet belülről - kerestem egy videót, amiben azt magyarázza el egy szerelő, hogy hogyan kell kicserélni a nagy fejidomos Harley-kon az eltört konzolokat az általuk gyártott kittel.


Remélem, most egy jó darabig nem lesz vele újra probléma, bár ha úgy vesszük, idén már 10 éves a Sikló, szóval lehet, hogy számíthatok még ilyen elhasználódásból eredő meglepetésekre... A markolat gumija pl. teljesen elolvadt, és folyton odatapad hozzá a kezem. Nem akarom tudni, mennyibe kerülne, ha ki akarnám cserélni...
Szegecs és ekime6 kedveli ezt.
  • Babulu
  • Vidék
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...