A nagy utam ♥ - 1. rész

Írta ekime6 a ekime6 blogja blogban. Megtekintés: 539

Kedves Társaim!

Augusztusban lehetőségem nyílt egy nagyobb motoros túrára. Lassan egy hónap eltelt, de minden másodpercre emlékszem és úgy gondoltam, megosztom Veletek :)
Márciusban lett meg nekem a kis Törperősöm, onnantól kezdve be voltam zsongva, hogy hova menjek, mikor, stb. Már akkor elkezdtem tervezni, hogy nyáron irány külföld, mire édesanyám annyit felelt, hogy felejtsem el, majd talán jövőre. Szörnyen félt, mint minden Anya a Gyermekét, no meg hát egy szavam nem lehet, mert nem igazán önerőből lett jogosítványom és motorom. Pofámbefogom. Szóval addig-addig győzködtem, hogy naaa, míg belement, hogy elmenjek egy nagyobb utazásra, persze azzal a mondattal váltunk el. hogy kitekeri a nyakam, ha bajom esik :D
Az elején még "csak" az osztrákokhoz terveztem, mire Párom már jött azzal, hogy ha már olyan közel az olasz határ, menjünk át az olaszokhoz. Ha már olyan közel a svájci határ, menjünk át oda is. Először ilyen 1800 km volt a terv, amiből végül 3000 lett, de még túra közben is változtattunk, így majdnem 3150 km lett a vége. Na de vissza az elejére. Imádok elkalandozni, rossz szokásom :)
Kezdtük ruhavásárlással, mert Leventének is volt egy legoccóbb verziós textilruhája, én meg csak valami vízállót kerestem a bőrruhám felé. Végül új ruha lett mindkettőnknek. Konkrétan ugyanazok, csak az enyém kisebb méret,van benne rózsaszín és 30.000 Ft-tal olcsóbb, mint Leventéé :D Bőrruha több szempontból se volt a legjobb választásom anno, de én buta voltam és azt hittem, hogy az lesz a f*sza. Igen, biztos jobban véd, de csak fázni vagy izzadni tudok benne. Köztes állapot nincs. Ja és persze, épp a lábam között van a textil rész, hogy valahol szellőzzön, ami esőzéskor nem túl előnyös... Ruhákon kívül még beszereztem egy elbírhatatlan-átharaphatatlan-rohadtvastag láncot is, csak hogy tutira biztonságban legyen a motor, ha majd kinn kéne parkolni éjszaka.

1. nap: Graz lett az úticél, mert gondoltam milyen szép lesz. Csalódtam. Vagy nem láttam eleget, vagy csak szimplán nem tetszett? Viszont már első nap leteszteltük az új ruháink vízállóságát, mert Balatontól Körmendig zuhogott. A bukósisakokról rég rászáradt bogarak viszont 70%-ban lekoptak. Valamire jó volt az esőzés is. Meg legalább már első nap féltem az eleséstől. :D

2. nap: itt kezdődött igazán minden. Én kis naív módon lazán beterveztem 350-400 km-t a napokra, hogy mit nekünk az, itthon is lazán elmegyünk annyit. Ahha, csak nem számoltam a szerpentinekkel és a rutintalanságommal.
11. Graz (I) - Gemona del Friuli (I).jpg
Ugyebár alapjáraton próbáltam úgy elkészíteni a terveket, hogy ne unatkozzunk, ne nyílegyenesen menjünk több száz kilométeren keresztül. Ez a 2. napra tökéletesen össze is jött. Az első száz kilométer inkább a kis falukról szólt Ausztriában. Aztán elérkezett egy kis érdekes rész, amikor elkezdtünk felfele hajtani egy hegyen, jó kis hosszú kanyarokkal. Beértünk egy motoros bandát, de Levente pár perc után megunta a 40-nel való tötymörgést, így már tette is ki balra az indexet, mire az előtte lévő vad chopperes is előzésbe kezdett. Húzta ám a tag neki rendesen és szegény choppernek olyanokat döntött a kanyarokban, hogy nem sok hiányzott, hogy aszfaltot érjen :D Viszont nagyon élveztem, hogy látszólag rutinos motorossal tudom tartani az iramot, főleg hogy mögöttem néhány speedmotoros is megjelent, akik félrehúzódásom láttán se előztek meg, hanem "nyugodtan" jöttek utánam. Az adrenalin szintem már egy másik csillagig húzódott, mire Levente egy gátnál félreállt, hogy kicsit megpihenjünk. Így még nem dobogott soha a szívem! Kellett egy tíz perc mire kissé megnyugodtam, meg persze végre lőttünk néhány képet... IMAG0078.jpg
Később már nem volt annyira élvezetes nekem, illetve tök hülyének éreztem magam a hegyről lefele menet, mikor szűkösebb lettek a kanyarok és már szinte hajtűvé zsugorodtak. Sajnos nem tudtam úgy menni, mint mások, de legalább mindig félrehúzódtam, hogy aki tud, hagy menjen. Ott elbizonytalanodtam, de remélem, hogy már legközelebb nekem is jobban fog menni. Minden gyakorlás kérdése :)
Végül elértük a szlovén határt, mely konkrétan egy alagút volt csak. Észre se vettem, hogy már egy másik országban vagyok. Viszont itt is remek utak voltak, kellő mennyiségű szerpentinnel ;) Elmentünk a bled-i tóhoz (így kell írni?) majd továbbhaladtunk Bovec fele.
IMAG0127.jpg
Fogalmam sincs ez milyen patak volt, csak azt láttam, hogy rengetegen napoznak mellette. Mikor félreálltunk, lemásztunk és megmostam benne a kezem, rájöttem, hogy miért nem fürdenek benne. Sejtésem szerint a hegyekből leolvadt hóból keletkezett kis patak volt, magyarul b*szott hideg :D De meleg pofimnak nagyon jól esett, egyből lefagyott az agyam tőle :D
Itt mellesleg már eléggé fájt az alsó felünk, de meg se mertem kérdezni, hogy a GPS még hány km-t mutat. Összesen 11 órát vezettünk aznap Graztól Gemona Del Fruili-ig. Nem kellett esti mese az alváshoz, viszont csak reggeliztünk, egész nap nem ettünk semmit. Éhes pocakkal nem ment az alvás. DE! Az olaszok hétvégén nem dolgoznak. A szálláson is mikor kérdeztünk, hogy van e esetleg most étterem, rögtön kiröhögött minket a pasi, hogy mi mit képzelünk? Hétvégén??? Talán valami még is nyitva van néhány utcával odébb. Éhesen, fáradtan baktattunk mire szerencsére néhány 100 m-re találtunk egy pizzériát, ahol 1 órát vártunk 2 egészséges méretű olaszra. Voltak bajsejtelmeim, mert anno 10-12 éve voltam a szüleimmel Velencénél, és valami iszonyatosan rossz pizzát ettünk, de amit itt kaptunk: FENSÉGES VOLT. Megérte egész nap éhezni. :)

3. nap: a Dolomitokon át irány Passo del Tonale. Igazából a napi célokat a szállások alapján foglaltam. Megszerettem volna szállni Svájcban is, ha nem 15.000 Ft/fő/éj-től kezdődnek az árak... De még a határnál az olaszoknál is €100 volt egy szoba 2 fő/éjszakára. Azthiszeménis.

12. Gemona del Friuli (I) - Passo del Tonale (I).jpg
Őszintén szóval Cortina d'Ampezzo-t csak úgy belehúztam, illetve teljesen random módon terveztem. Azt figyeltem, hogy hol a legkanyargósabb az út :D A poén, hogy Levente utána se nézett, hogy én mit találtam ki, csak jött velem. Aztán még Ő is meglepődött, hogy mennyire megtaláltam a legszebb, legjobb helyeket, ami persze tele volt motorosokkal a körülmények miatt :D
IMAG0702.jpg IMAG0711.jpg IMAG0714.jpg IMAG0729.jpg
Valahol útközben dugóztunk még motorral is egy csomót. Levente még a túra elején úgy vallotta, hogy az osztrákoknál, olaszoknál és Svájcban is MINDENT TELJESEN BETARTUNK. A dugózásnál fogyott el a türelmünk. 10 perce állunk a sorban, és csak odaszóltam Páromnak, hogy szerintem induljunk el. Már nem érdekel mi lesz, de azért időre mentünk mindenhova, nem értünk rá annyira. Kivágtunk balra és akkor láttuk, hogy vagy 20 km-es dugó alakult ki. Még jó hogy nem vártuk meg a végét :D Bár majdnem elütött egy köcsög BMW-s (természetesen nem minden BMW-sre igaz ez a jelző), akinek nem tetszett, hogy a motorosok haladnak, ő meg a sorban szenved, gondolta kihúz balra, hogy el ne férjek már. Akkor kőkeményen szidtam mindenét, hogy mekkora egy *****-****-**** és stb. Végül ismét 10 óra vezetés után megérkeztünk Tonale-be. Ilyen magasan se aludtunk még, mint ott. A szálláson paplan, és két pokróc is volt az ágyon :D
IMAG0171.jpg IMAG0166.jpg

Na folytatom egy másik blogban, mert nem enged több képet már ide ;)
Szegecs, Yamina és NaNa kedveli ezt.
  • NaNa
  • ekime6
Hozzászólnál? Jelentkezz be...