A Lóóó története

Üdvözlöm a motoros társadalmat, bemutatkoznék, Lóóó vagyok, született Békuváry Blacky a Suzuki nemzetség GS 750-es típuscsaládból. Olyan régen születtem én már, hogy ennyi idő alatt más motorok már régen szétestek meg elbontották már az ükapjukat is, de nekem valami úton módon mindig lelkes gazdám volt és így nemrégiben újászülettem, már nem is tudom hanyadszor...
Három gazdával ezelőtt egy tetoválósrácé voltam, röviden csak Vén Dögnek vagy Vén Ribancnak hívott. Jójó, volt némi valóságalapja a nem túl kedves rámragasztott névnek, de sose hagytam ott sehol, csak időnként nem akartam elindulni. Mindig akkor makacskodtam amikor útközben egyébként is bajom lett volna, minek ácsorogni az út szélén, hát most nincs igazam? Szóval szerettük egymást, jó sokat és gyorsan is mentünk, aztán 5-6 közösen töltött év múltán eladott egy pirotechnikus raktáros srácnak. No akkor voltam úgy a huszonötödik évem körül, és volt már egy-két kopó alkatrészem, meg a srác tuningolni is akart rajtam, úgyhogy szétszedett egy-két hónap használat után. Aztán eltelt vagy másfél év, és hiába vártam, hogy végre összerakjon, nem történt semmi.
Egyik nap aztán hozott egy szőke kiscsajt oda ahol ácsorogtam. Ez a lány először komor arccal körbejárt, beleturkált a mellettem lévő vödörbe és zacskókba, megnézte, hogy azért a karburátoraimat besorszámozta aki szétszedett. Nem szóltam hozzá, csak méregettem, most mit tud velem ez a lány kezdeni, ha még ez a nagydarab fickó se tudott mit? Aztán kicsit susmorgott a szőke azokkal akik vele jöttek, telefonált egyet valami SP-nek meg BQ-nak (biztos ez is valami emberi tipusjelzés), és végül betoltak egy nagy fekete furgonba. Amit az eladó már hallótávolságon kívülre került, a szőke vad diadalüvöltésben tört ki és megölelgetett, simogatott egészen hazáig. Ez meglepett, ilyesmihez azért nem voltam hozzászokva, úgyhogy meg is szerettem azonnal a fruskát.
Szóval a jány nem sokat teketóriázott, nem értett hozzám de volt neki egy BQ nevű barátja akihez elvitt, majd időnként elzarándokolt hozzá és együtt szerelgettek, míg megint egybe nem kerültem a vödörben lévő alkatrészeimmel. Ez a BQ nevű srác eléggé megrémített, mert gyakorlatilag teljesen kibelezett: még a kábeleimet is lecserélte, de aztán minden rendben volt, mert végül visszarakta az alkatrészeimet és még jól is. Végül a lelkes szőke megint betolt a furgonba, hazavitt és megint állítgattak rajtam egy sort, majd végre ismét a saját lábamon közlekedhettem. Kiderült ezt a jányt Yamának hívják, hát mit ne mondjak, motorozni nem nagyon tudott, csak úgy kóstolgatta akkoriban a témát. Ráadásul a lelkiállapota se volt valami kerek akkortájt, így amikor elmentünk motorozni együtt, mindig óvatosan meg lassan mentünk, láttam rajta még nem az igazi a dolog, gyakorolnia kell. Aztán egyik nap nem akartam elindulni vele, mert elég fáradtnak és széthajszoltnak tűnt akkor is. Végül aztán csak rádumált, bár már azt is kitaláltam, hogy útközben a saroknál elfelejtettem az alapjáratot, de ez a jány akkor se indult vissza hogy letegyen. Végtelen makacs, makacsabb még nálam is, pedig én se vagyok ám kutya! Az aznapi túra vége az lett, hogy a Savoya Parknál amíg a szivatómat állítgatta menet közben a mazsolája, megakadt a blokkházam alja az út szélén a kifolyónál és kénytelen kellettlen ledobtam magamról a fruskát. Igyekeztem az útra borulni mert ő meg a szalagkorlát felé esett, nehogy valami baja legyen ha már ilyen lökött és akaratos. Jól összetörtük magunkat, a bukóján a plexi betört, a térdét meg a vállát fájlata, meg a mosolyt is vagy letörölte 2-3 hónapra az arcáról az esés, de komolyabb baja nem lett a zúzódásokon kívül. Velem viszont elbánt a kifolyó, mert a blokkház felvette az ütés nagy részét amit ez a lány kapott volna, és az első-hátsó lámpám is eltörött, a gyújtásfedél meg darabokra esett.
Hát volt nagy szomorúság, Yama hetekig vígasztalhatatlan volt, végül BQ talált gyógyírt a szomorúságára, az e-bay-en bontott blokkház formájában. Yama megint belelkesedett és odaadott egy szerelőnek az új blokkház kíséretében. Hát nem volt valami szimpatikus ez az ember, legfőképpen azért mert vagy fél évet ácsorogtam nála mire hozzám nyúlt, akkor is csak amolyan ímmel-ámmal összehányta belém a cuccokat: fordítva rakta belém vissza a dugókat, a szelepek belevertek így, néhány csavart alig húzott meg, szóval elég kehesre sikerültem.
De ez a lány megint annyira örült, hogy megint mentem egy kicsit, igaz a belem majd kiugrott a helyéről, de azért próbáltam a kedvében járni. Ráadásul a fél motoros világ értem drukkolt, Suzu a világ másik végéből még poweres pöcköt meg deknifedelet is szerzett! Ennek ellenére Yama érezte, hogy valami nem kerek, ezért elvitt egy másik szerelőhöz, hátha csak néhány beállításról van szó. Hát ez néhány beállítgatásnál sokkal csúnyább dolog volt, mert egy henger nem is működött, csak hárommal bicegtem előrébb mindig. Egyszer el akart menni valahová jó messzire motoros biztonságtechnikai tréningre, úgyhogy inkább előtte való nap lefeküdtem a garázsba és eltörtem a kuplung kart, mert azt tuti nem bírtam volna ki. Másnap szerzett hozzám kuplungkart, vissza is tette ügyesen, de addigra már megúsztuk a hosszú túrát.
Aztán megint valahová messzire akart menni, így a saroknál ledobtam a váltópedált, erre végül megértette, hogy itt valami komolyabb reparálásra lesz szükség. Azon a hétvégén nekiálltak és szétszedtek Söndörrel, a párjával. Hülledeztek egy sort, hogy fordítva volt visszatéve belém az összes dugó, vagy két hétig mutogattak mindenféle embereknek, hogy nézd már ezt a kis szerencsétlent, ez még így működött és járt! Végül aztán a blokkot nem vették ki a vázamból, csak szépen így helyben mindent renbe raktak megint, kaptam új szelepeket, gyakorlatilag majdnem teljesen felujítottak. De még mindig nem volt az igazi a dolog, jobban szét kellett volna szedniük. Februárban kicsit kisütött a nap, Söndör el is vitt néhány körre, hogy összekopjanak szépen az alkatrészeim. Nem akartam menni, még mindig megvolt a zakatolás hangom amit én se annyira szerettem. Végül is Söndör kitett az udvarra egy kicsit alapjáraton járva ácsorogni, na akkor gondoltam egy merészet, és felkaptam a csavart a vezérműlánccal ami nagyon lögyögött odabent. Mondanom se kell, rögtön megálltam mint a szög, és odébb tolni se lehetett. Söndör csak nézett rám elkeseredve és ahogy láttam, igazán elege lett belőlem hirtelen. A vén kurvától a rohadt csökönyös szamáron át én minden voltam akkor... Előkerült Yama is nemsokára, szomorúan konstatálta hogy még a hátsó kerék is áll, és valami nagyon nagy baj lehet. Aztán megint szétszedtek, de atomjaimra. Kiszedték a motoromat a vázból, és ropira, fogaskerekek szintjéig Söndör szétkapott, gyakorlatilag kiterített a garázsban. Megtalálta a vezérműláncba akadt csavart, és az előző szerelő összes nénikéjét a trehányságával együtt elszidta a legtávolabbi trópusokig. Én is remélem, hogy azóta is odafelé gyalogol az a pancser tróger.

No de aztán múlt hét végén befejezték az összerakásomat megint, és most ismét működöm! Kicsit karcosan, de már azért szépen kezd ütemesebben verni a szívem, és vannak jó kis műszereim is!
Yama először elvitt másfél kilométernyire, jaj nagyon óvatos volt, már kezdtem is sajnálni magam. Nem mentünk vagy 30-nál gyorsabban a környező utcákban, és mivel még elég zajos vagyok, volt ám nagy lesés azok részéről akik láttak minket. Mit ne mondjak, behajtott az első olyan utcába aminek a végén kétméteres földút állt jól feláztatott sárral, úgyhogy öröm volt kivárjam míg a betonon megfordul a domboldalon a kis pillesúlyával velem billegve. De becsületére legyen mondva inkább gyök kettővel csinálta mint hogy eldobjon, úgyhogy láthatóan vigyáz rám. Aztán mentünk még egy kicsit a környező utcákban, majd visszagurultunk. Hát a váltóval is jól elpancserkodik, de mire legördülünk a domboldalról megtalálja az ürest is...
Közben eleredt az eső és kaptam egy szép színes napernyőt esővédőnek. Hát mit ne mondjak, gyönyörűen festek vele, de egy ponyvának azért még is jobban örülnék...! Tigris, a tinikutya az udvaron hülyére röhögte magát, Dorisz, az idősebbik eb meg elment füvet enni hasfájásra azok után, hogy meglátott. Délután aztán mentünk még egy kicsit, már sikerült 80-al is kocogni egy kicsit. Jellemző, Yama furcsálkodva fészkelődik rajtam, hogy a fenébe mutathatok 50-et amikor jól érezhetően többel megyünk? 50 volt az, csak a mérföldet nézte, nem a km sávot ahol viszont 80-at mutatok! Szőke a javából, most tanítgathatom!
Na mindegy, kezdjük elölről, megtanítom motorozni, ha már ennyit küzdött értem.