A buszsáv használatáért

Írta NaNa a Gondolataim motorozásról, munkáról, gyerekekről, meg ami még eszembe jut blogban. Megtekintés: 1029

A Motorrevü szerkesztősége aláírásgyűjtést kezdeményez, melynek elsődleges célja, hogy hazánk buszsávjait megnyissák a segédmotorok és a motorkerékpárok számára, tehát, hogy motorosaink zavartalanul használhassák azokat folyamatos közlekedésre.
[​IMG]
A szerkesztőség évek óta kiemelt fontosságúnak tartja az ilyen jellegű társadalmi szerepvállalást, és a nemzetközi – elsősorban európai – közlekedési szabályokat folyamatosan vizsgálva úgy véli, hogy a buszsávok megnyitása jelentősen segítené a motoros közlekedést, csökkenthetné a nagyvárosok forgalmát és nem utolsósorban, közvetve a környezetszennyezés csökkenését is elősegítené. Legutóbb London buszsávjai nyíltak meg a motorosok számára, de több európai nagyvárosban is jellemző, hogy valamennyi vagy egyes buszsávokban motorkerékpárok haladhatnak.

A hivatalos aláírásgyűjtő lapok a tavasz folyamán több jelentős motoros rendezvényen elérhetők lesznek mindazok számára, akik aláírásukkal is ki szeretnék fejezni egyetértésüket a javaslattal kapcsolatban, sőt egyes motorkereskedésekben is megtalálhatók lesznek az aláírásgyűjtő lapok.

Az aláírásgyűjtő akció befejezését követően az aláírásgyűjtő lapokat a szerkesztőség átadja Kondorosi Ferencnek (Új rend kormányzati program összehangolásáért felelős kormánybiztos) és Molnár Csaba (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) részére, abban bízva, hogy a várhatóan több ezer aláírásnak köszönhetően megvizsgálják, és indokolt esetben módosítják a vonatkozó közlekedési szabályozásokat.

Bővebb információ:
Mező János
főszerkesztő-helyettes

Gajdos Barna
marketing
Tel.: 06 30 231 6458

Mit szóltok? Szerintem jó ötlet. Úgyis minden motoros ott megy. :)
Szegecs kedveli ezt.
  • killecske
  • NaNa
  • killecske
  • NaNa
  • Adri80
  • killecske
  • Adri80
  • killecske
  • Yamina
  • Zöld Piszok
  • NaNa
  • Bayarda
  • Zöld Piszok
  • killecske
  • lator
  • GsxfTomi
  • GsxfTomi
  • Bendzso
  • DORCIBABA
Hozzászólnál? Jelentkezz be...