A boldogság ára

Most nem a filozófiai vonatkozásokat kívánom tárgyalni. Bár bizonyos értelemben, a vége felé, mégis egy kicsit.

Itt most a csokiról van szó (illetve ez indította el a gondolatmenetet). A csoki állítólag komoly boldogságforrás. Van, aki egy pillanat alatt befalja, és vesz még kettőt. Ő már a harmadikat is megette, amikor én még csak az első felénél tartok. Lassan, nagyon lassan eszem, mert úgy gondolom, nem mindennap juthat hozzá az ember, pláne így szülőként, minden apró ízérzést ki akarok használni. (Így van ez a „rendes” kajával is.) Van, aki azért vesz csokit a gyerekeinek, hogy ő is vehessen magának, és amíg ő eszi, addig befogja a büdös kölkeknek a száját, merthogy ők is kaptak. Van, aki azért vesz csokit a gyerekeinek, hogy megvásárolja a szeretetüket. Hogy ha mégis válásra menne a dolog, akkor őt válasszák.

Néhány éve már kongatják a vészharangot, hogy a globális klímaváltozás miatt el fog tűnni a kakaóültetvények nagy része, és a csoki ugyanolyan luxuscikk lesz, mint másfél évszázada. Nemrég óvatosan megjegyezték, hogy lehet, hogy mégsem így lesz. Most a nagyonegészségesek kitalálták, hogy emeljék meg az adóját minden olyan terméknek, ami őszerintük egészség-károsító, így a csokik, chips-ek, cukros szénsavas üdítők mind áldozatául esnek az adóemelésnek, melynek beharangozott mértéke 20% lesz. (Bezzeg ami tele van mesterséges szarokkal, ételfestékkel, ízfokozóval, tartósítószerrel meg minden szutyokkal, annak az adóját nem emelik! Ha egészséges ételt akarsz venni, fizess érte többet! Ez a közgazdász szemlélet fogja megölni a világot!) Ez az adóemelés szerintem még rendben is lenne. De akik rá vannak szokva, azok nem fognak kevesebbet venni belőle, úgyhogy ez ugyanolyan lehúzás lesz csak, mint a bagó meg a pia áremelése. A leghatékonyabb persze a felvilágosítás lenne. Amire majd pont azok fognak a legmagasabb ívben szarni, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. Az olcsó, szutyok minőségű csokik piaca emelkedni fog, végülis mindegy, legyen beteg az a gyerek, abból van a bevétel. Már ugye pár embernél. Pár éve öt ilyet Kínában fölakasztottak.

A nasi se mindegy. Két szélsőséges példa. Van egy negyvenes évei közepén járó kolléganőm, aki a régiek elmondása szerint korábban kissé duci volt. Most ilyen madáreledeleket eszik, azt is keveset, sokat is futkozik hozzá a suliban, elég jó alakja lett no. (Azért van pár jel, hogy lóg meg ráncos itt-ott ez-az, de ezt ebben a korban az ember természetesnek veszi.) Beszámolt róla, hogy hiába eszik kevesebbet, azóta több mint kétszer annyit költ kajára. Reformétkezés ó. Persze az egészség megint csak azoknak jár, akik meg tudják fizetni.

A másik szélsőséges példa egy kicsit fiatalabb, pont 40, de ugyanúgy két gyerek után van. Rendben, a genetikája se valami jó. (Erről később.) De az azért nem valami gusztusos, hogy ha nincs rajta nadrág, szemből nem lehet megmondani, van-e rajta bugyi, mert odáig lecsüng a hasa. Az összes pólója alól kibuggyan a pocak. Rendben, én se vagyok az a matyóhímzés, van rajtam is bőven. De azért nekem még kilóg alóla, aminek ki kell, és nem kell nagyot előrehajolnom, ha kíváncsi vagyok rá. És nekem se jó a genetikám. (Persze aki minimum háromszor vacsorázik, annál mit lehet csodálkozni.)

Azt mondják, két oka van a dolognak. Akinek hosszabb a vékonybele, azonos ételmennyiséget hatékonyabban hasznosít, többet szív fel belőle a szervezete (akár kétszeres különbség is lehet hosszban a különböző típusú emberek közt). Ráadásul a bélmozgás gyorsasága se elhanyagolható. Szembeszomszédéknál a család két férfitagja 2 órát emészt egy dolgot. Én normál esetben 21-22 órát. Ők olyanok, mint a hét szűk esztendő. Én egy dagadt disznó vagyok, közel 30 kg súlyfelesleggel, mázsa fölött. Van a másik genetikai ok, hogy valakinek a zsírsejtjei nem jeleznek vissza az idegrendszer felé, hogy tele vagyok, elég lesz a zabából. És ez genetikai. Nekem szellemi munkám van (tanár vagyok), ami kevés mozgással jár még akkor is, ha falusi vagyok, és van mit tenni egy falusi háznál (még ha a jószágot apám látja el, akkor is).

Mániásan ragaszkodnak egyesek ahhoz, hogy nem esznek semmi szénhidrátot, fehér kenyeret, cukros dolgokat. Végülis nem a legfontosabb sejt-energiaforrás a szénhidrát, á ugyan. De azért sokan az édességet nem vetik meg, csak édesítőszereket használnak. Ááááá, dehogy rákkeltő. Ennél még a cukor is jobb, csak mindenben meg kéne tartani a mértéket. Az meg nem divat ugye manapság, semmilyen téren. És akkor csodálkoznak, hogy rákosak meg cukorbetegek lesznek. Sebaj, kell a gyógyszergyárak nagyorrú tulajdonosainak a bevétel.

Félreértés ne essék. A célt tisztelem, nevezetesen, hogy egészségesebben éljünk. Azt is elismerem, hogy az emberek nagy részénél a józan belátásukban bízni merő naivitás. De ott a másik oldal is. Régen sokkal több embernek volt olyan melója, ahol mozogni kellett. És 8 óra volt, nem szakították meg őket, mint a 6-os anyát, és maradt idő, energia, türelem az otthoni háztájihoz. Egy kis gyümölcs, egy kis lekvár eltevés, szörpkészítés, kertészkedés, házi alapanyagokból készített, ezért többnyire egészségesebb ételek. Emlékszem, gyerekkoromban, pedig nem is volt az olyan régen, csokit csak születésnapra, névnapra, húsvétra, karácsonyra kaptunk. Ha beszaladtunk az udvarról játék közben, hogy éhesek vagyunk, szegény öreganyám adott egy almát, körtét, lekváros kenyeret, befaltuk, és rohantunk tovább futkosni a labda után, fára mászni, „bungizni”, kapálni-gyomlálni a kertbe, mindegy, csak kint. Élő példa, hogy a gyerek hisztizve követeli a napi(!) csokiját, utána kihisztizi magának az anyja okostelefonját (addig megy az óbégatás, mert ugye anyuci is faszbúkfüggő), befekszik az ágyba, és ha fél órára elmegy biciklizni, az apja már összeteszi a kezét. Közben meg a hazai termésű, egészséges alma meg ládaszám rohadt rájuk idén is, mert anyuka inkább megveszi a csokit meg a csipszet a boltban, mint hogy odaadja az egészséges gyümölcsöt, meg a mama egészséges, házias ételeit a gyereknek, ha már az Isten meg a mama megadta, hogy legyen. Stressz, mozgáshiány, vitaminhiány, csökkent motiváció, kimaradó sikerélmények, koncentrációs képesség súlyosbodó zavarai, csökkent intelligencia, kritikán aluli szociális magatartás az eredmény. És anyuka annyira hülye, hogy a pedagógus végzettségű apuka se tud vele mit kezdeni, mert értetlen, mint a p.cs.

Nem egyedi a jelenség. Sokan a seggüket vernék a földhöz örömükben, ha kertre, háztájira lehetőségei lennének. Csak ehhez megint két ember kell(ene). Tömegével találkozok ilyenekkel a suliban, még úgy is, hogy mezőgazdaságiban tanítok, és sokaknál van otthon gazdaság, háztáji, kert. S akkor ugye jön a kompenzáció, buli, alkoholizmus, cigi, drog, wellnesszeznijárás, mindegy, csak sokat költsél rá, mert a nagyorrúaknak az a bevétel. Tönkrementél bele? Kit érdekel, gój? Már igazából nincs is reményem, hogy ez változtatható, nem is tudom, miért írom ezeket le, még igazából