47/2019 Galambocskám

Egy hónap dögrovás és két adag antibiotikum után végre újra munkaképesnek nyilvánította a doki a férjem. Ennek örömére hétvégén most én léptem le a barátnőimmel és rá hagytam a gyerekeket.

Persze közben végképp ősz lett, úgyhogy a motorokat már nem tervezzük elővenni... még ha hétvégén ragyogó napsütés is volt, azért a 6 fok nekem kicsikét kevéske. Azért kirándultunk egy jót gyalog, és rengeteget röhögtünk, ami már nagyon kellett.

Mondjuk a másnapot kihagytam volna, meg akár a harmadikat is... hiába na, el vagyok szokva a bulizástól.

​

Hogy a gerle hogy került ide?

Mégsem tehetek fel olyan képet, amin a tízféle alkoholos ital sorakozik az asztalon, és persze végig is kóstoltuk mindegyiket. Az egyiket azért, mert szeretem, a másikat azért mert ilyet még nem ittam, a harmadikat meg azért, mert ezt egyszer mindenkinek meg kell kóstolnia. Na igen, csak nem egyszerre.

A gerlét pedig a héten sikerült lekapnom, miközben a napraforgó virágán billegett. Már régóta vadásztam a gépemmel a cinkékre, akik a szotyit eszegették belőle, próbáltam lefényképezni őket, de ahogy a kezembe vettem a gépet, elrepültek.

A gerle úgy látszik lassabb, nem olyan szemfüles. Már csak azért is, mert mire ő megtalálta a napraforgót, a cinkék már mind egy szálig kiették belőle a szotyolát.