34/2020 - Őrzők

Írta Vickancs a Vickancs blogja blogban. Megtekintés: 647

Miért lenne egyszerű az élet?!
Vége elérkezett a szabadság ideje, már nagyon vártam. Elgondolásunk szerint a szabadságunk első felét - családira fogjuk, vagyis a két kutyánkkal megyünk nyaralni, a második felében pedig otthonról csillagtúrában motorozunk. Persze Ember tervez, Isten ....
El is mentünk nyaralni Orfűre, megérkezésünk másnapján sikeresen kifordult a bokám a strandon. Nagy nehezen visszasántikáltam a szállásra vele, ahol fásli jégakku előkerült - mert felkészült vagyok -. Gondoltam, szokás szerint másnapra majd jobb lesz, mert úgy szokott lenni. Hát NEM lett. Alig bírtam lábraállni. Így hazajöttünk - NYaralás OFF. Haza, irány a kórház. Félnapos program, mire megállapították, hogy a bokacsontból letört egy 2-3mm-es darabka (nem mozdult el, így műteni nem kell, de kaptam fekvőgipszet).
Így a hét és persze a szabadságom hátralévő részét a kanapén fekve töltöttem.
Jószágaim nagyon komolyan vették az orvosi utasításokat, hogy pihentessem és ne ugráljak, ezért ők le is súlyoztak és vigyáztak ne mozogjak túl sokat.

Csatolt fájlok:

Szegecs, Vidék, NaNa és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
  • Vickancs
  • Vidék
  • Yamina
  • Vidék
  • Yamina
  • Vidék
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...