Harley Davidson &Bootlist Man

Írta Vidék a Elmélkedések blogban. Megtekintés: 558

Sokat agyaltam, megírjam-e ezt a bejegyzést. Tulajdonképpen semmi értelme, puszta nyivákolásnak hat. Gáz:boa:
Szóval van ez a bakancslista dolog. Amit még meg akarsz tenni, tapasztalni, birtokolni az életben. (Eszembe jut: P-Mobil: Egyszer az életben) (Meg eszembe jut Józsi bácsi, mennyire ragaszkodott értéktelen kacatokhoz nyolcvanegy évesen, akkor fogadtam meg, hogy ha marad egy csöpp eszem, mire megöregszem, csak olyan dolgokat hagyok hátra, ami a lányaimnak is érték lehet. Gáz egy halott után évekig ganyézni.)
Amikor aktívan (bárcsak azt írhatnám, hogy aktívABBan) motoroztam, megírtam, milyen vasakkal szeretnék még menni. Van a listán egy Pannonia P20, egy Yamaha XV535, és egy akármilyen Harley-Davidson. Na, utóbbi egy kicsit érdekes történet. Illetve csak nekem érdekes, másnak inkább kacifántos.
Remélem, a mostani bejegyzéssel nem okozok akkora kalamajkát, mint akkor. Volt a HD-nek egy akciója, akkor vezették be a Buell márkát (nem tegnap volt), ami akkor még átgyúrt Sportster blokkokkal ment. Föl lehetett iratkozni Buellre és HD-re próbakörre. Akkor kemény 4 éve volt nagymotor jogsim, amit az akkori szabályok szerint megszerezhettem a 250-es Czetkával, és addig a legnagyobb vas 350-es Jawa volt alattam. Sebaj, föliratkozunk! (fiatalság: ide nekem az oroszlánt is!) Előtte boldog-boldogtalan nyüstölte a Buell-eket, az összes autós-motoros újság címlapján egykeréken voltak szerencsétlen jószágok. Ugye a Spori blokkot nem erre tervezték. A következő körben én jöttem volna, rendes biztosítás meg minden volt. Az én köröm előtti próbakörön megadta magát a Buell hengerfej-tömítése, pedig a srác ésszel ment vele (de ez volt az a példány, amit előtte a "szak"újságírók ütöttek-vágtak). Telefonált a márkakereskedő srác az importőrnek, hogy mi legyen. Letiltottak mindenféle próbautat. Elég csalódottan álltam ott, ráadásul a márkakereskedő srác egyetemista társam volt, megsajnált, és elvitt egy rövid körre utasként. Nagy élmény volt, én akkor mit sem tudva a marketing világáról, megírtam név és helyszín nélkül a sztorit a 'Wild-ba. Na lett is akkora balhé, hogy majdnem megvonták szegény sráctól a márkakereskedői jogot! Hát én nem ezt akartam! De ez senkit nem érdekelt. Életem egyik legrosszabb élményévé vált, azóta a környékre se mertem odatolni a pofámat, annyira szégyellem magam, mert nem akartam ártani a srácnak.
Szóval ha valaminek nem szabad összejönnie, akkor ilyen feltűnő belenyúlás van a dolgokba a Túlvilág részéről.
A következő lehetőségem két éve volt. Egyik diákomnak a faterja nagyon rendes ember (a fia is az, ilyen higgadt, megfontolt, és igen, bölcs srácot nemigen találni, főleg ebben a korosztályban), van egy 1700-as HD-ja (előtte 250-es ETZ-zett). Amikor mesélte, hogy akkora erő van benne, hogy még száraz füvön is felejtős az elindulás, végignéztem a tele egyetemi parkolón, mondom ezt most lapjára rakom, nem elég, hogy kiröhögnek a diákok, még fizethetem is a hülyeségemet életem végéig. Nem mertem kipróbálni. Akkor már 3 éve nem mentem rendes rendszámos motorral.

Miért is a Harley-Davidson. A chopperes "kultúra" (igazából idézőjel nélkül kellett volna írnom) összefonódott ezzel a márkával. Igazából a véletlen hozta így és nem a tudatos marketing tevékenység (kivéve egy rövid, a HD-t megmentő Willie G-s szakaszt). (Eszembe jut Sonny Barger könyvéből egy mondat: "Egyszer talán elég okosak leszünk, hogy hátat fordítsunk nekik." Mármint a Hells Angels a HD-nak.) A motorozásban az tetszett meg és tetszik a mai napig, hogy ha úgy tartja az ember kedve, oldalba rúgja a vasat, és irány a széllel szemben vagy akármerre. Majd jövök. Gyönyörködni a tájban, szabadnak érezni magam, megnyugodni. Résznek és nem kirekesztettnek érezni magam. Ehhez jól passzolt a két legtöbbet hajtott motorom karaktere: az 51-es rendszámos Simsoné és a 250-es Sport Czetkáé. Sőt azt hiszem, ők szoktattak rá erre a gondolkodásra. Ez igencsak beleillett abba a képbe, amit a módszerváltás után a chopperekről, a chopperezésről tudni lehetett. Vagányul néztek ki, semmi nem szimbolizálta jobban a szabadságot (ami akkor is csak egy fölvillantott, ködös vágyálom volt), mint egy hosszú hajú, szakállas, bőrmellényes, napszemüveges, jelképes sisakban hónalját szárító chopperes figura. Ilyen szerettem volna lenni. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ilyen legyek. Ehhez passzolt az, amit a HD-ről akkor tudni lehetett. Ezért akartam menni egy ilyennel. Nem szeretem Amerikát. Ez csak egy kis szelete a marketingjének, amit én szeretek. Nem a valóság. Sokadik nézésre esnek le a dolgok a Szelíd Motorosokból. Már rég choppert akartam, amikor végignéztem azt a filmet. Nagyot ütött. Már túl voltam az első pár építésemen is. De töretlenül akarok egy choppert. Túlságosan is. A szüleim betegsége, a családi helyzet betegség nélkül is, a drága (még) feleségem, a neveletlen kölkeim, a saját egészségem fogyatkozása, a pénztelenség, az idő totális hiánya, erőteljesen megkérdőjelezi, hogy van-e értelme erőlködnöm, görcsösen kapaszkodni abba, amiben valaha olyan jól éreztem magam. Vagy inkább ne hugyozzak széllel szembe, mert már nagyon büdös a lábam, és engedjem el az egészet. Őszintén szólva, a HD-zást már elengedtem. Mint sok mást. Soha nem fog Star Trek film elején szerepelni, hogy "based on the story of Ferenc Csaba Toth". Soha nem leszek ismert novellaíró. Soha senki nem fog... na ezt inkább hagyjuk, ez intim:elpirul2:. Soha nem lesz többé rendes, rendszámos motorom, pedig nagyon szerettem volna egy Czetkát. (Nyugdíjas pedagógus nagyszülő megértően, sajnálkozó mosollyal mondta: "Mire menne vele?") Nem lesz többé nyugodt életem, pedig azt hiszem, mindent megtettem érte.

Rövidül a bakancslista. El kell engedni.:csam::love:
Szegecs kedveli ezt.
  • Yamina
  • NaNa
  • Vidék
  • Yamina
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...