33/2019 Vickancs fotoblog - Őrségi túra szösszenet

Írta Vickancs a Vickancs blogja blogban. Megtekintés: 552

Júniusban voltam barátnőmmel az Onroados 48 órás tájékozodási túrán. Én kis naiv azt hittem, hogy majd egy jót nézelődünk, mint Erdélyben tavaly. Helyette kaptunk egy kőkemény tájékozodási versenyt. Ennek hatására megszületett az ötlet, hogy mi elmegyünk és körülnézünk az Őrségben. Már júliusban tervezgettük, de végül a kupaktanács úgy határozott, hogy erre az augusztusi hosszú hétvége lenne a legmegfelelőbb időpont. Kezdetben úgy volt, hogy 4 csaj 4 motorral megyünk, de aztán végül 8an 6 motorral mentünk.
Nagyobb létszám miatt, plusz ünnepi hosszú hétvége, nehezen ment a szállás keresés, de végül sikerült Őriszentpéteren egy vendégházat találnunk. Tehát létszám, szállás pipa, már csak az útvonal, látnivalók összeállítása maradt hátra. Hosszas kutatómunka előzte meg, de indulás előtti napokban összeállt, kinyomtattam, és jól bent is hagytam az munkaasztalomon. Így a hétvége folyamán a fejben megmaradt infok alapján és a google segítségével újraterveztem az egészet, és spontánabb lett a túra.
A képen az egyik be nem tervezett nevezetesség, a Gödörházi harangláb látható, ami a helyben kapott információk alapján az Őrség második legidősebb szoknyás fazsindelyes haranglába.

Csatolt fájlok:

  • NaNa
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...