20/2020 Épített Harley a ház előtt

Írta NaNa a Gondolataim motorozásról, munkáról, gyerekekről, meg ami még eszembe jut blogban. Megtekintés: 226

Ahogy kisütött a nap és már lazulnak az erkölcsök is... mármint a szigorításokat is feloldották, az eddig bezárt motorosok megindultak. Legálisan.

A házunk előtt egyre komolyabb vasak húznak el mostanában. Azok a középkorú apukák, akik nem Ford Mustangot, Hammert vagy Ford Rangert vettek a nagy kapuzárási pánikjukban, igen pofás motorokra ruháztak be az utóbbi időben. (Mondjuk lehet, hogy a motor mellett van otthon valami a fenti modellek közül, csak azzal nem állnak meg a házunk előtt.)

[​IMG]
Épp kinn voltunk, és épp egy motoros haverral beszélgettünk - aki szintén nem bírt már magával és mi voltunk a céltalan motorozásának a célpontja - amikor ez a járgány arra gurult. Látszott, hogy ez még csak bemelegítő kör, mert a gazdája melós ruhában volt, csak a sisakot húzta fel gyorsan.

Megállt ő is és azonnal kisebb motoros találkozó hangulat kerekedett. Jöttek a kérdések keresztbe kasul, ezen a gépen pedig azért van jó néhány érdekesség. Nem jegyeztem meg őket, mert az agykapacitásomat addigra a itthon tanítás már leszívta.

Azért az nyilvánvalóan látszik, hogy ez egy igen pofás masina.
  • Yamina
  • Szegecs
  • Vidék
  • Vidék
  • Vidék
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...