14/2022 Nemhúsvéti ablakmosás

Írta NaNa a Gondolataim motorozásról, munkáról, gyerekekről, meg ami még eszembe jut blogban. Megtekintés: 361

A héten megint kettesben voltunk itthon a lányommal, aki egész héten náthás volt, ami elég ahhoz, hogy ne mehessen iskolába, de közben semmi baja nincs ezért kb. a fejemen pörgött egész héten. Ez alól apró kivétel volt, amikor csütörtökön a Harley-Davidson Bázisba mentem sajtótájékoztatóra, és addig lepasszoltam a Mamáékhoz.

[​IMG]

Közben - csak hogy ne unatkozzak - bedöglött a redőny is a konyhában. Először nem tudtuk felhúzni, aztán úgy maradt felhúzva. Mivel szerettem volna kilátni a kertbe, szét kellett szednem, hogy megcsináljam.

Ha pedig már úgyis le kellett pakolni a pultot a konyhában és kinyitni az ablakot, amit amúgy soha nem szoktam, rászántam magam egy redőny és ablakpucolásra. Szerencsére a lányom nagyon lelkes volt, (mondom, hogy tele van energiával, remélem az iskolában is ilyen aktív!) a nagy részét ő csinálta.

Szóval most mondhatnám, hogy ez is a húsvéti nagytakarítás része volt, de ez nem lenne igaz. Akinek van gyereke, az gondolom tudja, hogy a takarítás elég sziszifuszi munka. Az egyik helyen kitakarítasz, közben a másik szobában kiborítanak valamit a padlóra vagy ilyesmi...

...de most legalább átlátunk az ablakon a konyhában.
Vidék és Vickancs kedveli ezt.
  • Vidék
  • Szegecs
  • Vidék
  • Ferenc
Hozzászólnál? Jelentkezz be...