Édesanyáknak

Na pont erről akartam blogot írni.
Ugyan a videót most még nem tudtam megnézni, de van pár gondolatom. A mai napon divat hajbókolni a szülővé vált nőknek. Mindegy, hogy tulajdonképpen ANYÁK vagy SZÜLŐK. És erről sok dolog jutott eszembe. Ritababa, aki azon dilemmázott beszélgetésünk közben, hogy vajon jó anyja volt-e a gyerekeinek. Üzenem: Ha nem lettél volna jó anya, ez a kérdés föl sem merült volna Benned. Az vagy. Biztos vagyok benne.
Vagy amikor apám az anyja temetésén ennyivel summázta öreganyám életét: "Volt jó is, de... több volt a negatív." Vagy Te @Mina, aki sokat panaszkodtál már anyádra, és többször kifejtetted, mennyire markáns különbség van Nagyid és anyád közt (talán nem véletlen, hogy egyikük nagy, másikuk kisbetűvel sikerült...). Vagy amit rokonommal, Bélussal beszéltünk tegnapelőtt: mondtam neki, hogy kívánni se lehetett volna jobb anyát, mint amilyen nekem van. Azt mondta, ebben biztos lehetek. Vagy amivel ma szembesültem: kis Pannám már több mint egy hete nagyon csúnyán köhög. A drágajó anyjának eszébe se jut, hogy elvigye orvoshoz, vagy hogy kezelje a két hónapja a lábán levő szemölcsöt (már ott van mellette a második). Vagy amit a diákjaimtól hallok: ilyen és olyan, de főleg OLYAN anyákról, pardon szülőkről. Mert anyának lenni, az valami egészen más szint, mint megszülni egy (vagy több) gyereket aztán fölvenni utána a pénzt.

Hogy lehet ekkora különbség nő és nő, ember és ember között? Miért a rossz megy tovább a világban, és nem a jó?

Nyilván költői kérdések.

Anyának lenni nehéz. De bíznunk, bíznotok kell benne, hogy az én Főnököm (mindannyiunké) még életünkben megfizet. Jóért is, rosszért is. Utána meg pláne. Nem ártana a fia instrukcióit figyelembe venni, akkor is, ha nehéz. Szerintem nekünk "csak" arra kell figyelni, hogy a jót érdemeljük meg. Bárcsak tudnám, hogy kell azt...

Szerintem egyszerű. NEM-et kell mondani a hülyéknek. Azóta nekem sokkal jobb, mióta ez megy. Érczi Laci, fotós barátom mondta először nekem azt, a környezetemből, hogy anyám fulldefekt, és hogy bátran nem kell neki megfelelni. A többiek meg azért mondják, hogy de igen, mert halvány lila segédfogalmuk sincs arról, hogy mi van otthon a zárt ajtók mögött, el se tudják képzelni, hogy miként működik ő, mert alapvetően feltételezi mindenki egy anyáról, hogy Anya. Úgy fogalmazott ha szó szerint akarnám idézni: "Gecinek lenni nehéz, de megéri!". Nos, azóta sokkal könnyebb. Igaz, még mostanában is néha többet engedek meg itt-ott, de már könnyebb határokat állítani - másoknak.

Egyébként a jó is tovább megy, csak kisebb a marketingje. Mert a rosszról szívesebben beszélünk (egészséges késztetés a kiventillálásra, hogy ne zavarodjunk meg). A jóról nem divat beszélni, amikor jó dolgok történnek velünk, pedig ő is ugyanúgy megérdemelné. Tökjó tanár-diák sztorijaid voltak, és azokat sosem írod meg...

Sokszor azért nem írom meg ezeket, mert egyrészt nem szeretem kiteregetni más szennyesét, tisztelem a privát szférájukat - ezért is fordulnak hozzám. Másrészt meg elmondják, és ritkán jegyzem meg, egyrészt mert annyi sztorit hallok, másrészt úgy gondolom, hogy kimondom nekik, amit odaátról kapok, és ezzel kész a feladatom. (Ha az ember annyira érintett érzelmileg egy dologban, hogy nem tud hallgatni a megérzéseire, akkor a Nagyfőnök valakinek a szájába adja a választ, mert különben süket az ember). Azért egy anyásat leírok.

Van egy elsős diáklány, tök jó tanuló, adott osztályban a legjobb. Ugyan láttam már szebbet is, de nem csúnya - a mosolya egyenesen gondolatébresztő. Amikor megtudta, hogy hozzám lehet jönni a problémákkal, elmondta, hogy van egy kapcsolata, amiről a szülei nem tudnak, és amúgy gáznak néz ki. Faterja kollégájába szerelmes - a pasas 41 éves, nős. Namost kívülről tényleg gáznak néz ki ez a viszony, ezt el is mondtam neki, a változó korban levő, tönkrement (vagy tönkretett) házasságú férfiak stiklijeivel együtt (ugye első kézből, én is pasi vagyok, változó korban, tönkrement házassággal). Viszont nem két hete tart a dolog, hanem évek óta, úgyhogy lehet benne valami. Kértem, mondja el a szüleinek mielőbb. Az apja reakciójától félt jobban, de mondta, hogy annyira gáz az anyja, hogy emiatt is váltott fiús stílusra (tényleg, rövid fiús haj, fiús öltözködés, kicsit fiús stílus, nem a plázacica fajta, inkább az a cs_csep_csás parasztlány fíling). És tényleg, elmondta, az apja tök korrekten, rugalmasan, sőt megértően reagált, az anyja viszont azóta is folyamatosan kavar. Képzelheted, hogyan tompítható egy szerelmes kamasz dühe! Nem egyszerű, úgy, hogy ha esetleg anyuka is bejönne és elkezdene ott nekem ágaskodni, vele szemben is nyugodtan meg tudjam védeni magam.

Alapvetően arra törekszem, hogy közelítsem az álláspontokat egymáshoz. Korosztályi jellegzetességeikből adódóan még sok mindent nem tapasztaltak, és ezért hajlamosak feketében és fehérben látni a dolgokat. Az én dolgom megmutatni nekik a színeket. És nem elsősorban a szürke 50 árnyalatát, mint azt az irigyek gondolják. Ez egy pletykás korosztály, és a kollégák se különbek. Úgy gondolom, hogy a szertárajtót igenis be kell csukni. Bárki bármikor ránk nyithat, még csak témát se kell váltanunk. Bár amikor belép valaki, feltűnően zavarba jönnek és elhallgatnak. Sokan mondták már, hogy amit csinálok, nem az én dolgom. Arra való a szülő (többnyire vele van a probléma), az osztályfőnök (aki ki se látszik a rohadt adminisztrációból) meg az iskolapszichológus (én még nem láttam a 6 év alatt, különben is, ha meghallják, hogy "pszicho-", akkor elnémulnak, és képtelenség velük mit kezdeni). Folyamatos veszélyben vagyok, de szeretem ezt csinálni. Sokaknak segítettem már. A tanáriban a szekrényem tele van hálás diákok ballagási képeivel. Épp ma néztem: mindegyik nehéz eset. De talán kaptak valamit tőlem, ami hasznukra lehet. Ezért szeretem ezt csinálni.

No igen, tinikorban nem jellemző, hogy a szülőtől kérjen tanácsot a gyerek, hiszen elvileg pont tőle zajlik a leválási folyamat, hogy megmutassa, a szülő nélkül is megáll a saját lábán. Pláne akkor, ha egyébként is mennek a brusztok otthon a szülő meg a gyerek között mert nem épp rózsaillatú a kapcsolatuk. Azt gondolom, hogy jó úton járnak, ha van a közelükben olyan tanár, akitől mernek segítséget kérni. Mert jól választanak segítséget.
Jó tanár vagy, szerintem nem kell elrejtened, ha bíznak benned a gyerekek. Pont az teszi gyanússá a dolgot, ha rejtegeted a bizalmukat. Jóban lehet lenni a gyerekekkel, még akkor is ha az nem divat.

Nemcsak hogy nem divat, de sok kollégám szerint a legnagyobb szakmai hiba! Azt hiszik, hogy aki így van a gyerekekkel, mint én (meg pár, igen kevés kolléga), az nem tanít semmit, csak bratyizik. Épp tegnap beszéltem az egyik főnökömmel: a számok nem ezt mutatják. Ilyen kevesen még nem voltak letiltva a szakmai vizsgáról a jogsi hiánya miatt (ugye közlekedési ismereteket tanítok).
Köszönöm szépen, örülök neki, hogy jó tanárnak, jó embernek tartasz. Törekszem rá, bár nem mindig sikerül... vannak ennek ellentmondó dolgok is, eddig mindhárom kapcsolatom a kidobásommal zárult, ennyi nő azért ritkán szokott tévedni...

Mert nem te mondasz nemet, hanem kivárod amíg ők...