Gurulások, miegymás

Hazafelé, ahogy a pesti rakparton gördültünk végig, az Anna templomról eszembe jutott egy régi emlék. Nagyjából ezer éve, amikor még dúlt a szoci, a Nagyimmal december elején banánért álltunk sorba a Batthyány-téren, és miután sikerült megvenni két kilót, Mama kiszúrta, hogy nagyon rajzanak befelé az Anna-templomba a magamkorabéli kisgyerekesek. Aztán valami zene is kiszűrődőtt a sorbanállókhoz, ezért úgy gondolta, kukkantsunk be, amikor végeztünk a banánvásárlással. Odabent az oltárnál épp a Télapó egyesével hívta ki nevén szólítva a hívők gyerekeit én pedig nagy szemekkel bámultam a magam hatéves rácsodálkozásával: Nahát, a Télapó ismeri a gyerekeket, és a nevén szólítja őket! Volt két krampusz is, egy-két gyerek kapott virgácsot is, de persze a csomagot is megkapták a mosolygós télapóbácsitól. Szép piros ruhája volt és olyan arannyal hímzett papi süvege vagy mi… Húú, nagyon örültem, biztos a Télapó engem is ismer, és majd kihív. Nem hívott. Lassan a második nagy kosár csomagot is kiosztották, mire Nagyim is feleszmélt, mert megemlítettem neki, hogy nahát, ez a szépruhás Télapó mindenit ismer…
Mamának gyorsan mehetnéke támadt, “lekéssük a HÉV-et hazafelé mert ritkán jár”… Kicsit nyúztam még, ne menjünk már, biztos hívni fog engem is, milyen dolog a Télapót itthagyni… Nyugtatgatott, majd reggelre meglátogat, ahogy szokott, ez itt most a templomi ajándékosztás azoknak a gyerekeknek akik nem lesznek otthon 6-n. Közben a névsor elfogyott, de a nagy kosárban maradt még egy csomó télapózacsi. A padsorokban ülő gyerekeknek már mindegyiknek volt csomagja, akik ácsorogtak, mint mi, azoknak nem. A télapó felállt, fogott néhány csomagot, és odaszólt a krampuszoknak is. A megmaradt csomagokat kiosztották az ácsorgó gyerekek között. A szülők némán szorongatták csillogó szemű csemetéiket.
Abban az évben kétszer járt nálunk a Télapó.

A Lóóó megint darabokban, szerteszéjjel, de most sokkal jobban néz ki így szétkapva is, az új szelepeivel. )) Namerugye ha már széjjelszedtük, akkor tegyük is össze rendesen, mondta a nálam okosabb és ügyesebb, ezért nekiálltun legózni. Egyenlőre ő legózik jobban, mert úgy tűnik sokkal nagyobb rutinja van a felkutathatatlan és már gyártáson kívül lévő alkatrészek utánpótlásában.
Pölö: új szelepek 30 éves paciba - a suzuki csíkszemű mérnökei voltak hálisten olyan előrelátók, hogy a swift (!) szelepei űberpasszentosak beléje, sokan nem változtattak suziék a szelepméreteken... gyártják ugyanazt a mostani ótókba amit 30 éve a motorjaikba. Végül is igazuk van nem, mit görcsöljenek ezerféle dolog gyártásával... mekkora mázli! Mindösszesen a szárak végei különböznek, abból már megvolt a köszörülés, így most tökjó. Mosmár vannak szép új gyűrűk, vezérműlánc, szelepfej felújítva tokvonó, új szelepszárszimeringek, és ki is van korongolva. Még a végén énekelni fog ez a vén morcos jószág... ))

Tegnap felhívott egy hímnemű lény, hogy itt látta az elérhetőségeimet és ugyan már elvinném-e motorozni... Mert ő szeret motorozni és egy lány szerettette meg vele a motorozást és úgy érzi egy nő mögött biztonságosabb...

Mondtam, hogy majd jövő áprilisban...

Jányok, volt még akit felhívott ez az ember?

Amikor kicsi voltam, a falu mellett, ahol éltünk az egyik közeli hegyecskét Mesélő-hegynek hívták, vagy időnként Meseliának. Egyszer megkérdeztem miért mesélő hegy, a Nagyim tréfásan azt mondta, azért, mert az a hegy mesél. Épp akkor mentünk hazafelé, szürkület volt már és egy-két fényecske pislákolt a hegyen, jókat fantáziáltam a kis fényekről. Azóta tudom, hétvégi házak vannak arra. Aznap tündérekről meg szerencsemanókról álmodtam és sose felejtem el azt a naplementét, olyan volt mint egy varázslat. Akkor láttam először denevért és akkor hallottam először a bagolyhuhogást is, ahogy sétáltunk hazafelé. Ma elmentünk a Meselia mellett, és ránéztünk a Kő-hegyről is. Minden területet felparcelláztak rajta, kis hétvégi házak, faházak, vityillók vannak rajta de a legtöbb fát meghagyták. Talán a tündérek elintézték…
Este mostanában sokkal több fényecske pislákol a Meselián. Amikor megyek a Nagyimhoz mindig eszembe jut az a naplemente, és azt remélem a tündérek mécsesei világítanak ott…

Na szóval, mászkáltam ezzel a kis édessel egy kicsinykét, aztán csak vonatzakatolás, csak gyöngélkedés, csak gondolkozik menjen-e... nyafogás, prüszkölés, visszadurrogás, nem menni akarás.
Úgyhogy a nálam okosabb és ügyesebb ez ügyben szétborításra ítélte a kis drágát, és láááám a dugók fordítva voltak beletéve... Működött így is, szegényke a lelkit majd kiköpte közben. Úgyhogy most akkor mégeccer nekifutunk.

Amikor úgy érzed kezd kerek lenni a világ, és azért csak alakul valami, becsap a ménkű, hogy ne érezz semmit se tökéletesnek. Feltörték a kérót amiben lakom, és a cuccok 70%-át elvitték, amivel dolgozom. Most kezdhetem elölről az egészet...
Remélem gyógyszerre fogja költeni, saját valamint édesanyja és gyermekei számára...

Azzal vigasztalnak, hogy az első milkát el kell veszíteni, hogy a többi könnyebben jöjjön. Hát úgy legyen.

Évek óta nézegetem a környezetemben a különböző kapcsolatokat, próbálok tanulni, okosodni, nemcsak a saját káromon, bár időnként az is összejön...

Látok ilyet is, olyat is. Fiatal az időssel, idős a fiatallal, korban összepasszolók, amúgy nagyon különbözők, emígy nagyon hasonlók. Van akinek összejön, az jó, nem szól bele senki, örüljetek egymásnak, az a jó, amikor működik.

Aztán vannak kirívó esetek is, és vannak olyanok amik ideig-óráig működnek - és ez a jelző akár még a hosszan működő kapcsolatokra is elmondható. Itt van egyik haverom, 18 év különbség van a csaja javára. A srác negyvenakárhány éves, a nő már nem a mai darab, két különböző életszakaszt éltek 20 éven keresztül egymás mellett. Hiába szedte ki a csaj a piából és a játékteremből a pasit, majd faragott belőle férfit, a korkülönbség most már kijön, és a fickó agyban felnőtt férfiként már szabadulna, mindenáron, hakurássza a korban hozzá illő csajokat, közben menekül otthonról. Inkább megy külföldre dolgozni, és hagy itthon mindent. Ő még élne, és lelkiismeretfurdalása van, de csak nyűglődnek együtt, és most ott tartanak, hogy mindenki robbantana már, de az anyagiakban nehéz megegyezni, mert húsz év alatt baromi nagyok az összefonódások és a papír megvan.

Aztán itt van a másik, a csaj negyvenentúl jóval, (közelötven), a srác minusz 15. A levesben a házasság, a közös gyerek terve is úszkál. A csaj már sokszor megbocsátotta a félrelépéseket, és a srác kibasz kényelmes, mert mindig van hová menni, ezért a kapcsolatért meg sokat nem kell tenni, ugyanis a csaj teper mindig mint az állat. Nem fontos, hogy miért tekintget ki a pasi a kapcsolatból, a csaj baromi lelkes, gondolom a friss hús jól jön, és ráadásul tolhatja magát előre a srác lelkiismeretén keresztül a pénztárcája felé. A srác a főnök, a csaj az alkalmazott.
Szóval most megint félrelépett a fickó és dráma, majd megbocsátás volt, jeggyűrű bűntudatból a csajnak. Jó alap ez egy házasságra, hajrá gyerekek! Ilyenkor fordul meg a fejemben, hogy normálisak a nők, jó nekik a mindenáron baromság? Ha véletlen tényleg összejön egy gyerek, garantált az élethosszig tartó lelkiismeretfurdalás, hiszen anya már öreg, a gyerek ott van, a hormonok meg dolgoznak és a szex fontos, űzni kell az ipart. Ha már eddig is megcsalhatta, ezután is meg fogja, zéró retorzió, visszafogadnak, csak egy kis ajándék kell, fasza ez, működik. A csaj állandó drámában fog élni és nyúzni fogja a srác lelkét, (mint ahogy most is teszi) a srác tűri, majd elkönyveli magában hogy ő mekkora egy szemét és marad lelkifurcsiból, mert már ott a gyerek is, és egyébként is minden közös, az anyagiak meg számítanak. Baromi jó élet lesz, mindenkinek, ilyen a "mi igaz szerelmünk" - a csajt idéztem. A gyerek szopja majd be a legjobban, mert nem lesz egy nyugodt pillanata sem, hallgatja majd ahogy egymást marják a fél életén keresztül, és ül az érzelmi libikókában, úgy, hogy felnőttkorára garantáltan érzelmi nyomorékká teszik. Szépen eltelik 20 év és robbani fog a szarosbili, a felgyülemlett sértett fájdalmak mindenki részéről, és menekülnek majd egymástól, törve-zúzva mindent.

De aztán persze lehet másként is, ki tudja, lehet nekik jó lesz, összejön, de valahogy kételkedem...

Nem tom, én ezt nem értem. Valahogy másként működik ez a világ nekem. Ha valaki menni akar, hát menjen...


... de talán majd egyszer mindenki hazatalál.

Tegnap este még a reggeli indulás előtt körbenyalifaliztam a jószágot, csurgattam rá egy kis nyálat, simizgettem, majd sikerült felfedezni a csacsi lefekvésének eredményét: a törött kuplungkart. Sumák módon tört el, pont úgy, hogy ne látsszon, az ív mentén, a bovden meg bent tartotta stabilan. Örültem, enyhén elkezdett habzani a szám széle, a motor megcsöndesen figyelt a sarokban, és úgy éreztem mintha egy kicsit szégyellte volna a dolgot. Csúnyán néztem rá nagyon, vazzeg legalább szólhattál volna...! Esküszöm megtanítom beszélni, úgyis annyit foglalkoztam már vele...

Egyébként az is csoda volt hogy az utóbbi 30 évben ez működött így, és még nem törött el, mert egy baromi nagy légbuborék figyelt az anyagban a törésvonal mentén. No mindegy, fussunk neki így este, vadásszunk kuplungkart holnapra a 29 éves jószágra. Kínomban eszembe jutott, hogy este 8-ig akár a Bárdiban is lehet találok, (igen a Bárdi Autónál, mert már kb egy éve motoralkatrészeket is forgalmaznak - jót és normális áron), de ott közölték, hogy lánckerék, komolyabb alkatrészek vannak, de ilyesmiket nem tartanak. Hajhullás, demiértneeem? - Kérdezzem a főnököt, jött a talpraesett válasz. Köszi!

A közel passzentos kuplungkar kergetésével ment el este fél 10-ig az idő, boltok már zárva, haveroknál mindenféle, csak épp olyan nem, heftölni meg nem kéne, ami másnak jó azt legalább ne baszuk szét használhatatlanra.

Aztán mégis heftöltem, próba-cseresznye alapon. Már csak egy lehetőség maradt, a fémragasztás, kétkomponensű Araldittal. Egyszer már ragasztottam azzal lézerscannert, azon kb 1 tonnányi terhelés lép fel, ha odacsavarnak neki egy durvábbat. Próbáljuk meg azzal, bár ez itt most nem fém-üveg átmenet hanem fém-fém de a papír azt írja, hogy ez arra is jó... Nekiestem, kibányásztam a masinából a darabokat, kb 10 percet agyaltam azon, hogy a picsbe bírnám kiszedni azt a kis csődarabot amivel a kuplungkart a tartólukhoz passzintják és a csavar átmegy rajta - franc tudja hogy hívják szaknevén, nem ér röhögni, mert nincs ráírva! Aztán kiagyaltam, hogy a nálam lévő szerszámokkal mit tudok kezdeni. A szomszéd kiscsaládnak meg a másik szomszéd pasinak még csavarhúzójuk sincs, úgyhogy őket most hiába zaklatom - most vagy én vagyok nagyon fura, vagy a szomszédok, na mindegy. Valahogy óvatosan kiütögettem a csövecskét, kijött a törött darab, hajrá gyorsszorító és Araldit, éjjel 11-re már stabilan ragadtak egymáshoz a részek. Az előszoba a végére úgy nézett ki mint egy műhely, a kéznél lévő kicsi szerszámosláda tartalma széthajigálva: forrasztópáka, ón, gyanta, kulcsok, műszer, csavarhúzók, kalapács, stb., ragasztóspapír erre, gyorszorítós darabok arra... Az okoska minimum 6 órás száradási időt írt, akkor 7 felé el bírok majd indulni, összerámoltam, ágybaborulás.

Reggel 6-kor feltápászkodás, nagy lesés a csipákon túlra: hogy áll a ragasztás. Működött, nem esett szét, feszegettem, nem hullott szét. Na jó, akkor beteszem a vasba, aztán majd meglátjuk, majd csak óvatosan. Végül is vittem én már haza motort 20 km-ről kuplung nélkül, nem olyan nagy cucc, csak a rutinozás nem menne így túlzottan a tanfolyamon. Az kissé kényelmetlen lenne, meg gyilkolná is a szerencsétlent.
Beraktam az addig használt szerszámokat "biztosamibiztos" felkiáltással a tanktatyóba, próbálgattam a renovált kart, bírta, majd melegítés, indulás. Nem voltam túl lelkes, pedig már napok óta vártam ezt a tanfolyamot.

No, a harmadik nekifutásra már ki bírtam jutni a mélygarázsból - hiába no, ezt még gyakorolni kell, szokni kell egymást. Túljutottam a közeli sulin, a lámpán, na és és akkor éreztem, hogy a kezembe maradt a kuplungkar. Eddig tartott a 300 kg/négyzetcm -el terhelhető ragasztás. Lehet hogy terhelni lehet 300 kilóval azt a rohadtat, de hogy húzóerőre az 10 kilót nem bírja az tuti. Pedig esküszöm nem téptem neki annyira...

Belenyugodtam: na akkor ma se megyünk biztonságtechnikára, irány vissza a ház elé, lelakatol, kivetkőzik a motoros cuccból, gondol-gondol. Első körben felhívtam a szervező embert, ha találok értelmes időben még belevaló passzentos kart, hová menjek utánuk. Mondta Turára, mondtam igyekszem, de nem igérek semmit, mondta oké, ha később jövök, az se gond. Jó fej volt.

Vártam 10-ig mire magához tér mindenki - vagy legalábbis a boltok, és nekiálltam a kuplunkart hajkurászni. Amargoék csak nézegették a számítógépes adatbázist a Podmaniczky úton, és közölték ilyen nincs, ne is keressek ehhez semmit, nem gyártják már. No ezt már tudjuk, néztem rájuk várakozóan, valami hasonló esetleg, csak nézzük össze a lukakat és jó lesz. Vállvonogatás, sajnos nem tudják. Impotens banda, csak a zsírúj motor, de ha feldobják a labdát egy szar kuplungkarral, már megáll a számítógépes adatbázis. Mondtak a közelben 50 m-nyire motoralkatrészes boltot, próbáljam meg ott, utángyártottban. Megnéztem, zárva volt, mentem tovább, a futárboltban a Zichy utcában már rugalmasak voltak, megmondták a tipust és hogy berendelnék péntekre. Nekem ma kell, még gurulhatnékom van, mentem tovább, telefonálgatás, nyomozás útközben. Motorbázisnál délben már találtak is egy közel hasonlót, luk ugyanakkora, kb ugyanott, kicsi, minimális eltérések. A srác vagy negyed órát kotort a raktárban hátul mire megtalálta, baromi lelkes volt, értékeltem. Mondja biztos vagy benne, hogy ez jó lesz? Mondom biztos, a kar formája nem érdekel (kicsit más a hajlat, valamelyik 1000-es GS-hez való), de az anyag vastagsága ugyanaz az beillesztésnél, a formája meg kb 1 mm különbséget mutatott. Az meg belefér, van ott annyi hely, emlékszem.
Vágtattam haza a friss szerzeménnyel a város másik végébe, persze tőgyhalálszopáskurvanagydugó mindenütt, egész délelőtt, kb fél kettő felé tudtam nekiállni belerakni a kart. Passzentos volt, működik rendesen, semmi reszelés, nyeszetelés, minden a helyén, átmenő luk okés, betét paszentos, ez a jószág elég kompatis sok mindennel, azért csak odafigyelt valamire az öreg Suzuki apánk.

Kettő óra. Mire átverekszem a városon, plusz a tekergés míg odatalálok, fél 4 lesz mire odaérek, és ezek 4-ig okítanak. Elqrtam, no majd legközelebb, a francba. Néztem a vasat, szomorúan ácsorgott és kellette magát, mehetnékje volt. Üsse kő, akkor menjünk a közeli lebetonozott utas kiserdős részhez tekeregni, legalább guruljak már egy jót, ha megszereltem. Mondtam a megszerelt csacsinak: akkor megnézzük a lovakat, eltekerünk a lovardához is. Szerintem tetszett neki az a pár paci akik kint voltak, bárnem nyihogtak, meg nem brümmögtek egymáshoz.

Körülnéztünk a környéken, ismerkedtünk egymással. Érdekes, az alacsonyabb tartományokban tatásan reagál, háromezer felett meg mintha seggbe rugták volna. Néha szusszan egyet, máskor meg mintha a gázt jobban húznám neki - pedig nem is - , kicsit jobban pörög, hangosabban morog. Olyan érzésem van mintha élne, és időnként tetszését vagy nem tetszését nyilvánítaná a dolgokhoz. Visszafelé megálltunk a ház előtt, van itt egy kávézó. Kijött az egyik törzsvendég és megállt bámulni:
- Hú, de bitang nagy jószág, mekkora ez? Mondtam mekkora, megbeszéltük a paramétereket, meg az élet nagy dolgait, közben leült a motor elé és bámulta a lépcsőről.
- Nagy bitang vas ez, szép, de vigyázz vele.

Az egyik szerelő azt mondta, hogy aki ezt a motort szépnek találja az perverz.

Úgy tűnik sok perverz van Az élükön velem.

Az ember bogarászik a neten és talál valahol valami hasonszőrűeket. Örül. Odajár. Mások is. Egyre többen, és jön a papírforma, felhigul az egész, mert nem figyel senki semmire/senkire, csak a saját hülye kis mókuskerekét tekeri.

Anno a motoros friendsek és a motorlandosok épp ezért váltak szét. Voltak akik lazábban kezelték a dolgot, a jövés-menés volt a stílusuk (a neten is) és voltak akik a kialakult szűk baráti társaságot akarták megtartani, ragaszkodva a saját értékrendjükhöz. Ők mentek, csináltak egy másik honlapot, a szűk csapat azóta is összetart, a motorland is él, bár a húzóerő elment, de valahogy vegetál az dolog is.

Más: anno a téma benne volt a levegőben, én is benne voltam, hogy összeálljon egy csomó csaj lazán, barátian motorozni a motorozásért. Még a Fókusz is ráugrott. Csináltam nekik levlistát is, aztán hagytam az egészet a fenébe. Lett belőle egy colorozásra vágyó felvágós lánybanda, akik 400 ccm alatt már egy idő után nem vágytak tagokra, és a Wildban jelent meg róluk cikk/fotó, hogy hogyan mikor hol rugtak be... Nevük is lett, Krapeknők. Felállt a névtől a hátamon a szőr. Aztán elment más irányba az egész, már nem egy jópofa motoros baráti társaság volt akik a motorozásért barátok. Leléptem, ez már nem az én értékrendem volt.

Most megint ez van. Jön mindenki, higul a dolog, mindenki ír mindent mindenhová és a krva nagy demokrácia káoszba fullad, mert a hangadók értékrendje és a csöndesebb réteg értékrendje más. Egymásnak ugrotok, és érdekes módon legfőképp azok ugranak akik a lazább felfogást képviselik, mivel nekik nagyobb a szájuk is. Akik más értékrendben vannak, keveset szólnak, de persze akkor az fáj meg csíp - és jön az ütésváltás, hajrá, adjunk neki!

Nehéz ez, kordában tartani és összehozni a különböző értékrendeket. A lánglelkű taknyosokét és a higgadtabb, idősebb megfontoltakat. De ezt nem másnak kéne csinálni, hanem mindenkinek önmagának kéne a saját hülyeségét kordában tartani, és nem tekerni tovább azt a hülye mókuskereket.

Nana csinált egy jó dolgot, és készülünk elbaszni. Ne rontsátok el, figyeljetek egymásra, ennyi. Legyen ez az egész jóízű szines társaság, ne öljétek egymást. Vagy talán moderátort akartok?

Az jó ha nincs korlát, de akkor meg mint a barmok...

Francba, hogy már mindenütt megy a békétlenkedés.

2008 Magyarország:
A JAPÁN gyártású NÉMET piacra gyártott motort ROMÁN állampolgárságú ember segítségével, egy SZIRIAi számazású tulajdonostól kölcsönkért FRANCIA teherautóban vittük a szervízbe.

Mi ez, ha nem ez a globalizáció?

Naszóval felvirradt a nagy nap, amire a szerelő azt mondta a Motorcentrumban, elvihetem! De persze semmi se kerek, a kalandok folytatódnak... Kezdem magam folytatásos teleregényben érezni...

Szerencsétleneket már jó ideje kerülgetem, először jeladó vadászatba fogtam be őket, majd mikor kinyögték, hogy amit szereztem, be bírják rakni, és ráadásul működőképesen is - ellentétben a csökkentképességű szakistenkirályszerelővel - már meg volt pecsételve a sorsuk. Ezek után odavonszoltuk a lovat a Doktorokhoz, (Sándordoki és Andrásdoki) majd amikor meglátták a vasat, az a kifejezés hogy felhős tekintet, háááát, szerény és enyhe meghatározás ahhoz képest ami az arcokon megjelent. Kb ez volt a homlokukra írva: "Úúúristen de borzalmas vas ez..."

Aznap amikor el akartam hozni a vasat Sándor Doki leültetett és nekiállt beszélni a fejemmel/hez. Aszonta naaagy, öreeeeg vas, eeeelbaszott féligátépített konstrukció, hülye ötletekkel mint a rövid kormány a nagy súlyhoz, idióta telószög, régi vas, sok alkatrészprobléma, csak a nyűg lesz, kicsi vagyok, ehhez valami combosabb, erősebb vezető kéne, lebeszélne. Szóval ahogy elnéztem, legszívesebben elvette volna... De azért láthatóan értékelte a lelkesedésemet, mert csak megcsinálta a kis szamarat. Mert az egy büdös dög, egy hisztérikus csökönyös áááááálllaaat, amelyik imádja vitetni a seggét.

No mindegy, tehát ezek után berakták a világot járt jeladót, kijavították a másik szerelő baromságait, új gyertyapipákat tettek bele és beállították az alapjáratot. Mentek vele egy kört és az alapjárat elmászott. Mentem vele én is egy kört. Az alapjárat megmaradt valamennyire, vigyorogtam mint a vadkörte, viszem a jószágot, juhéééj, nekem hagyja magát! Marha jó volt megint rajta ülni és érezni a szívdobbanásait. Leragasztottuk a deknifedél helyét, most marha jól néz ki a mosószeres doboz rátépezve a jószágra. Ha valaki nem tudná, a deknifedél helyett lehet motorozni ultradermes dobozzal is! No majd a jövő héten lesz rá rendes deknifedél...

Mondták, nem fog úgymaradni az alapjárat, el kéne vinni másik szakdokihoz is, mert a szívműködés okés - már csak a keringéssel vannak gondok.... Sándor doki felhívta barátságos és sűrű bazmegolások meg egyebek kíséretében doktortársát, és megegyengette a szamár útját. Ezerdánke.

Ezek után elindultam hazafelé. Még közölték velem, hogy féltenek a jószágtól, de hát az élet kegyetlen és nekem egyre jobban motorozhatnékom van... Hajrá Hungária krt, be a dugóba! Elbillegtem a kamionok között, aztán az aluljáró magasságában már nem volt kóser a kicsike. Ajjdejó volt a villamosmegállónál inditózgatni és nyélgázzal elindulni... Ezt így csináltuk a dugóban, lámpától lámpáig 6x inditózás, aztán a második lámpánál már hullott a hajam és lefordítottam az eddig lónak nevezett büdös makacs dög szamarat az egyik legforgalmasabb pösti csapásról.
Elindultunk egy kisebb forgalmú kerülőúton hazafelé. No erre aztán végképp megsértődött, és a gázadásoknál elkezdett visszadurrogni, aztán elveszett belőle az erő és egyre büdösebb, benzinszagúbb lett, bedúsult mint az állat. Kínomban betoltam egy éjjel-nappali gumiszervízbe, a srácok együtérző/derülő tekinteteinek közepén. Merthogyugye közben már időre vissza kellett menjek melózni, de ez a hisztérikus dög még nekiáll raplizni... Lezavartam a napot, és reménykedtem, hogy majd este hazamegyünk. Odamentünk, és nem, a jó atyaúristennek se indult volna el. Csak a kutyákat sikerült felidegesíteni a környéken, de ez a makacs dög szerintem arra vár, hogy ácsorgás közben valami négylábú oldalba hugyozza, hogy végre magához térjen...
Szóval teherautó, négy ember megfog, felvonszol, viszi a seggét megint - ahelyett hogy a saját lábán közlekedne már végre - aztán megint lerámol, és dokibácsi megintkibelezi.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Lassan finisbe ér a vadlovacska restaurálása, már röfög 2 henger a négyből. A költségvetés korlátozott, ezért lassan haladunk, közben szerelőváltás, meg egyéb nyalánkságok...

Hogy miért vadlovacska... Hát igen, meg kell tanulni még az együttműködést, a múlt évi júliusi szalagkorlát alatt való összebújás a motorral nem volt valami egészséges dolog. Se neki, se nekem, ledobott a kis dög, de igaza volt. Pilótahiba: elment az alapjárat és a szivatót menet közben jutott eszembe állítgatni (még jó, hogy nem motorgenerálozni akartam). Nem előrefigyel, csontegyensben kisodródik, padkacsücsök kifolyó bejátszik, alacsony blokk megakad benne, repülazatyaúristenis. Azóta is ott a betonban a hiányjel amit kitéptem a blokk segítségével. Szerencsére gyök kettővel, de így is betört a plexi a bukón és hetekig kerültem a lépcsőket mert a jobb térdem gondolkodott, hogy most akkor hajoljon-e vagy sem, a jobb vállam is nyekergett, és a vigyorgás se ment jóideig mert fájt az is... Kívül és belül is. A motorról letört az első és hátsó lámpa, a tank behorpadt, a blokkból pedig kiszakadt egy öklömnyi darab.. Mondanom se kell, aznap nem voltam az itélőképességem magaslatán, mivel soha addig, de akkor filóztam indulásnál, hogy vegyem-e fel a rendes protektoros ruhát, vagy csak a régi külön felvehető protektorokat. Baromi meleg volt, de felvettem a ruhát szerencsére, rám szóltak az égiek - köszi. Persze azóta sem kérdés a ruhafelvétel, akármilyen meleg is van...

Nohát így esett, aztán összelapátoltak délután motorral együtt és örültek, hogy egyben vagyok. Én is, új szülinap. Elvonszoltuk a tetthelyről az áldozatot, szerencsére rendőr nem látta az akrobatikus mutatványomat, és ketten rögtön megálltak, abból az egyik egy Jawa-s volt, rögtön sorolta mit hogyan javítsanak majd a merre...

Ma hallottam megint a hangját, a két hengerrel. Jajdejóvolt. Kicsit ráültem, simogattam, gyógyulj meg, nehari, énbasztamel. Örült az új tankfényezésnek, éreztem. Nem szimpla fekete, meglepi volt, mert maradt valami fénypor a keverőflakon alján, így egy kicsit metálfekete lett. Márton vigyorgott amikor odaadta, tudta hogy örülni fogunk. Dögös, még kell majd műgyantás matrica a régi Suzuki felirat helyére. Az üléskárpit persze hiába új, az istenállatkertje csak kilukasztotta hátul az új bőrt rajta... nemtom miért nem lehet valamire vigyázni ha látszik, hogy zsírúj és pláne tudja mik a lehetőségeim. Nomindegy, ez a korszak lezárva, új dokibácsi berendelve a folytatáshoz. Szívműtét újraindul, jeladó farigcsálódik befelé tovább

Szóval ma ücsörögtem rajta és megint csöndben hallgatott, mint amikor megvettem. Olyan várakozósan. Mehetnéke van már, érzem. Szőrösek a gumijai még mindig, unja már nagyon az egyhelyben ácsorgást... Ahogy otthagytam az új szervízben, a többi motor között, éreztem megmozdul benne az élet. Eddig mindig egyedül várta a sorsát, most legalább fajtársak között lesz egy kis ideig... Remélem majd sok haverja lesz... Trudival biztos jóban lennének, mert egyik se az a vinnyogós, csacsogós jószág. A Lucifair Fazerével biztos lennének némi nézetbeli különbségei (tekintettel korára és dinamikatartományaikra), de ahogy elnéztem, azért a robogókat is jóindulatú mosollyal a lámpája sarkában nézegette. BQ 1300-asával is jóban volt biztos, mivel a betegeskedése idején a másik lovacska egyértelműen a részvét jeleit mutatta (ő is lebetegedett).

No majd kialakul, hazavárlak már nagyon lovacska. Van már helyed is a garázsban.

Az ember ül a kis mindennapi mókuskerekében, tekeri mint az állat, aztán egyszer csak jön egy barátosné, és elrángatja a címben megjelölt kiállítóhelyre. "Húú, ez neked tetszeni fog, gyere, ez nem hétköznapi!"

Tényleg nem. Első körben a szokásos kiállítóhelyes bejárat, semmi extra. Feliratok, tájékoztató szövegek, és várni kell a vezetőre. Hm, na jó, miért is ne, a kiállításvezető az jó dolog... Aztán közlik, hogy azon az ajtón kell bemenni, és belöknek a sötétbe. Odabent egy kellemes hang gazdája fogad, és elkezdi magyarázni mit fogunk csinálni, merre megyünk, hová lépj, mit csinálj. És NEM LÁTSZ. Nem látod sem azt, aki beszél hozzád, sem a többieket, akikkel bejöttél. Nincs arca, csak néha megérint, megfogja a kezed és a jó irányba terel. Kedvesen teszi, nem érezteti veled, hogy milyen béna vagy, de érzed, hogy ő piszkosul magabiztos. Ő otthon van. Pedig itt sötét van, nincs villany, de még egy kósza fénysugár sem. Többször is beleszaladsz a többiekbe a sötétben, kínos bocsi-bocsik...

Először elveszted a térérzékelésed. Aztán a távolságokkal is gond lesz, majd rájösz, csak a hangok után tudsz tájékozódni, és a kezeddel, hogy ne fejeld le a falat. Amikor belejösz, már kezdesz odafigyelni, hogy ne rugd fel a többieket, és sikerélményed van, ha a másikat megismered a sötétben. Közben pedig a magabiztos hang gazdája beszél, és elkezd mesélni. Az saját életéről, ami mindig ilyen fénytelen. Mesél a színekről, hogy hogyan "látja", különbözteti meg őket, hogy hogyan öltözködik, és hogyan tájékozódik. Hogy milyenek az emberek, hogyan próbálnak segíteni, és milyen bosszantó, ha sajnálják, és buta kérdéseket tesznek fel: "Fáj a szemed?"

Fél óra alatt elolvasztja a gátlásaidat, és fel mered tenni a titkon ott nyugvó kérdéseket a Vak Embernek. Amit sosem tudtál megkérdezni, mert nincs a környezetedben, aki megválaszolná a kérdést. Hiszen csak néha látsz fehér bottal botorkáló embert, akihez viszont nem mész oda, hogy zaklasd, mert elég annak a maga baja... Hogyan válogatod össze a ruháidat, hol vásárolsz be, szoktál főzni, otthon mi van ha nem találsz valamit, szeretsz olvasni, van munkád, hogy tanultál, mi az életcélod? Lehet kérdezni és lehet beszélgetni, mert válaszolnak, és ez nagyon jó!

Adél közben pedig ahogy mesél, végigvezet a tereken: erdei házikó szerszámokkal, város. Belebotlasz egy autóba és végigtapogathasz egy MOTORT a sötétben, itt mindenre gondoltak, csak épp villamos nincs, mert nem fért be... A motort a teleszkópjáról ismertem fel, az autót a nagy motorháztető, az üvegek és a lámpák tették tapinthatóan autóvá... Minél nagyobb egy tárgy, annál nehezebb a sötétben kitapizni, hogy mégis mi lehet. Aztán jön a szoborkert - amiből annyit érzékeltem, hogy ez egy fej lehet, aztán mintha itt is lenne még egy... aztán a következő térben tudatosul benned, hogy a dolgok nemcsak érdesek és simák, hanem forrók és élesek is lehetnek, de ez persze csak a külvilági síkon, mert itt nem tesznek ki veszélyes dolgokat. Ekkorra már úgy érzed, hogy nem tudnak újat mutatni, és akkor jön a büfé. Kanapé, dohányzóasztal, pult, bárszékek, kitapogatod mi merre van, és Adél megkérdezi, mit kérünk. "Forró kávé, hideg üditő, süti"? Csak lesek, és ülök döbbenten a széken. Fizetni hogy kell a vaksötétben, mivel lehet a pénzeket megkülönböztetni? És megválaszolja, neki ez már rutin. Kérdezünk tőle, sokat, mert lehet.

Ugyanazon a bolygón él, és mégis egy másik világban. Másként működik minden, mások a lehetőségek, és mások az emberek is, mert másként viszonyulnak. De egy csepet se kevesebb egyikőnknél sem, aki lát. Sőt! Erősnek tűnik, magabiztosnak ahogy beszél a céljairól: egyszer családot szeretne úgy, hogy ő nevelje fel a gyerekeit és ne más nevelje neki, érdekli a néprajz, és szeret énekelni. Elképzelem a sötétben milyen lehet. Kis mokány szőkés-barnás lányt hiszek a hang mögött, és aztán amikor kijövünk egy törékeny, vékony kis madárcsontú szőke lányt látok, aki kicsivel alacsonyabb mint én, de fele olyan vékony. Ledöbbenek. Ebbe a kicsi lányb a nem semmi, hogy mennyi ész és akaraterő szorult!


Ülök a kocsiban és üllepedik le bennem a dolog. Néha úgy tudom magam sajnálni ha valami kis piszlicsáré bajom van... Hogy még mindig van ami nem megy, és Adél szerintem már rég fellőtte volna az ürbe a helyemben a felelősöket... Megyek, és holnap építek egy kilövőállást.

Ti meg nézzétek meg ezt a jó helyet, elgondolkoztat és baromi sok lendületet ad:

www.lathatatlan.hu

Szóval itten nyafogtam az égiekhez egy jeladóért, aztán most úgy néz ki kapok többet is... Egy jópofa, az élet országútját megjárt hasonszőrű kétkerékbarátot ;-)

Köszönöm Suzu!

Noh, ez a hétvége is a változatosság kedvéért melóval sikerült elverni, egy kamionos találkozón nekem kellett összerakni egy kiállítói standot és a hozzávaló körítéseket(szórólap, berendezés, ajándéktárgyak, hostesscsajok, etc). Nem kis lelkesedéssel álltam neki a melónak, végre kerékközeli téma, igaz ezeknek marha sok kerekük van, meg tizenkétezer köbcenti a minimum, de akkoris brümmög meg gurul, úgyhogy ez már csak jó lehet. Ja, és persze a minimum előírás magamnak, hogy elkunyerálom valakitől a kamionkulcsot...

Szóval ez a szegedi kamionos találkozó egy ilyen háromnapos össznépi izé, ott van a fuvarozók és kamion meg trélerforgalmazók nagy része, együtt sátoroznak, szórólapoznak, bográcsoznak, nézegetik a reklámmal festett mellű csajokat és egymás vasait, közben töméntelen mennyiségű sört döntenek le a torkukon. Ezután meg a harmadik napon rendeznek egy gyorsulási futamot is, ahol a sofőröket megszondáztatják. )))

Na mindegy, volt ott mindenféle jószág, még motorosok is. A csopperesebb fajtából is pár, ráadásul, az a dekormotoros, agyonszoláriumozott, divatosan nonfigi semmivel varrott vállú és nagyképű baromarcú, a zománcozott tökhéjas tipusból is.

No ezek az észlények, minden alkalommal, amikor úgy döntöttek, hogy a kutyaól tipusú sátraikat elhagyják legalább 20 m-nyi távolságba (az első büféig, láttam!), a motorok bejáratását néhány másodperc csöndes alapjárattal kezdték, majd tiltásig húzva, legalább 5-6 percen keresztül át kínozták jószágjaikat, hogy végre elhúzzanak a büdös pics"ba.
Ezt pénteken délután eljátszották úgy 4x.
Aztán szombat délelőtt úgy 5x.
Ekkor már hullott mindenkinek a haja a környezetükben, egyesek már a gyújtáskábelek elvagdosásán törték a fejüket. Közben megérkezett a kamionos felvonulás összes résztvevője, őket is körbevették vagy úgy 8-10 traktorral (a kamion eleje ami húzza a trailert). De nem vették észre magukat a jószágok, hogy ez akár némi veszélyt is rejthet magában, folytatták kisded felünési viszketegségük kiélését...

Szóval délután 2-kor ismét felpattantak jószágjaikra, és nekiálltak bőgetni, puffogni meg motorkínozni. Szembe velük 3 megtermett kamionos csaj parkolt, bográcsoltak és már láthatóan zavarta őket a vinnyogtatás. Komótosan intettek egymásnak, és szépen sorban felmásztak a traktorokba. Aztán egyszerre beindították a vasakat és nekiálltak pörgetni a motort, valamint beindították a kürtöket is (légkürt, kompresszorral, ahogy dukál egy kamionban). A pöcsfej motorosok szembe kiálltak a kamionok elé, és ott folytatták a brümmögtetésüket, ami már alig hallatszott, mondhatni elveszett a kamionmotorok hangja mellett... a durrogás is. Hát, röhögnöm kellett, aztán végül vinnyogva visítottam, ugyanis a környékben az összes kamionos összekapta magát és vagy 40 kamion egyszerre dudált és bőgette a motorját. Aztán végül az egész dolog elfajult, kamionok a kemping egész területén össznépi motorbőgetésbe és dudálásba fogotak... Huh, szivet melengető volt a sok lóerő hangja....

Néhány perc múlva a motorosok leállították a vasaikat, és a hátralévő másfél napban kulturáltan viselkedtek.