Gurulások, miegymás

Hát megint vitatkoztunk, úgy tűnik vannak becézési formátumok, amik annyira nem jönnek be neki. Például a Csacsi megszólítást kifejezetten sértés számba veszi, és elég csúnya büntetés is van ám érte! Ez a LÉNYkedés remélem majd idővel kisimul mire minden porcikája rendbe jön a vén csontnak... de valszeg még ápolgathatom egy ideig, mire kijön az összes 30 éves rapli a 3 évnyi ácsorgás után...

Na szóval, reggel ugyibár korán van és hüvös, ezért ha azonnal a nyakába ugrok, azt annyira nem értékeli. Ilyenkora a közeli púp megmászása az ő hideg és bejáratlan öreg izületeivel nem annyira frankó, egy kicsit forgatni kell, hogy fel bírjon mászni. Ez ügyben már kitapasztaltam melyik a kizárólag lejtős út távozásra / mondhatni útközbeni bemelegedésre /, így ha nincs idő melengetni a csontokat, akkor arra megyünk.
Node, amikor először másztuk meg a púpot hidegen, volt ám hörgicélés, nyafogás és nyűglődés, aminek az lett a vége, hogy beszóltam neki miszerint "na ne má Csacsi, másszál már fel". Mire a púp után a lejtő aljára értünk, már nem volt világítás. Jött a következő púp, addigra már volt némi lelkesedés, de még mindig nem az igazi, erre mondtam neki "ne szamárkodj, másszál már fel", mire elment a gyújtás! Betoltam a közeli benzinkútra és megnéztem mi a gond. Mondtam neki ezek után a cirkuszok után kajára ne számíts, nem azért megyünk oda, felejtsd el a benzincsöcs szopákolását! Nézegetem, hát látom elküldte a gyújtás és a világítás biztosítékait mérgében. Navazze, nincs biztosíték efféle a kúton, de ő neki persze rögtön kettőt kellett elküldenie, nálam meg csak egy darab volt a tartalék. Hát, akkor kompromisszum, hazamegyünk világítás nélkül, mert én ugyan a két púpon fel nem tolom őnagysága hatalmas nagy valagát...!

Eltelt két-három hét, a Csacsizás el is felejtődött, biztosítékok betárolva az izzókészletbe, semmi makrancoskodás. Este vinném az egyik törpöt alkonyatkor egy kis lájtos fertőzős körre, mire a lejtőn lefelé gurulva elszóltam magam a kábelmikrofonba, miszerint "No akkor Csacsi, lóduljunk meg!" mire azonnal elmúlt a világítás. Ez így alkonyatkor igen kellemetlen, úgyhogy két saroknyira otthonról kicseréltük a biztosítékot és mehettünk tovább. Okés, nem Csacsizunk tovább, megértettem.

Azóta most megint nyugi van, de azért gyanús az a fesszabályzó.

Anno valamikor régen tanultam siklóernyős meteorológiát, és az efféle rámragadt ismereteknek azóta már az élet melós, szórakozós területein már sokszor segítettek.

A négykerékről kétkerékre történő evolúció során úgy érzem, ez sokat segített nemcsak abban hogy megússzak néhány esőt, hanem hogy lélekben azért felkészült legyek a támadó oldalszelek orvtámadásaira is, miközben hátam mögött egy nagy fekete felhőcsík kerget hazafelé.

A hidegfrontot sokféleképp felfedezhetjük, leshetjük a tv-t, rádiót ahol előre bejelentik közeledtét valamiféle eső vagy zivatar formájában, a különböző netes oldalakat (met.hu, koponyeg.hu, stb) is kotorászhatjuk. Nagyobb túra előtt érdemes rákeresni az időjárási statisztikákra a kiválasztott túrázási az időszakban, előtte való napokban nézegetni az időjárásjlentést, hogy ne érjen váratlanul az esőruha hiánya.

Ha ez mind nem működik, akkor pedig marad a szemlélődő megfigyelés, ami kiterjed a felhők változására - rendszerint hirtelen növekedés és lelkes gyülekezés - , valamint a légnyomásváltozásra. Ha van műszerünk, ez tökjól működhet, ha nincs akkor marad a saját, vagy a haver fájós térde/feje aki bejelentkezik ez esetben, valamint az egyéb természeti jelenségek: eső előtt a legyek baromi erőszakosak, a madarak/fecskék feltűnően alacsonyan vadásznak, az autósok figyelme feltűnően lankad nagyobb forgalomban, stb.


Légköri front alatt a meteorológia egy határfelületet ért, ami két, alapvetően ellentétes tulajdonságú légtömeg találkozásánál alakul ki.
A front szó eredete a latin frons” szóra vezethető vissza, ami homlok arcvonalat, homlokzatot jelent.
Egy-egy időjárási front több száz, sőt akár ezer kilométer hosszan is elnyúlhat. Ezek a légköri frontok és határfelületek az időjárás alapvető és tartós változását okozzák.
A légköri frontok közeledése az időjárási elemeken is felismerhetők, a légnyomás süllyed, a levegő páratartalma megemelkedik, a front átvonulása szélfordulással és szélerősödéssel is jár. Motoron ezek menet közben igen érzékenyen érinthetnek.

A frontokat jellegzetes felhőképek kísérik.

Hidegfront





Amikor hideg légtömeg mozdul el a meleg légtömeg felé, a nagyobb súlya miatt a földfelszín közelében elhelyezkedő melegebb levegő alá beékelődik. Emiatt a határfelületen heves, felfelé irányuló légáramlások alakulnak ki. A felszín közelében a súrlódás és helyi áramlások miatt a határfelület szinte orrszerűen behajlik, és a hideg levegő egy része a magasban „előresiet”. Ekkor labilis rétegképződés alakul ki a meleg és a hideg levegőrétegek között. Ilyenkor középmagasan megjelenő pamacsfelhők jelzik a hidegfront okozta időromlást.
A légnyomás a hidegfront érkezése előtt mindig csökken, utána gyakran igen gyorsan emelkedik.
A hidegfront érkezésekor a szél lökésszerűen viharossá erősödhet. Jellemző csapadékformája a zápor, zivatar jégesővel kísérve. A front haladási sebessége általában 25 – 40 km/h. Extrémebb esetekben ennél több is lehet, akár 100-120 km/h órás széllökésekkel, ami autópályán kétkerekűt igen érzékenyen érinthet. Nagyobb felhőszakadás esetén az útról lassan lefolyó víz vastag réteget alakíthat ki ami a gumi felfutása esetében nem túl egészséges jövőt jósolhat...

A térben nem mozduló, vagy igen lassan haladó hidegfront esetén a melegfronthoz hasonló időjárás és felhőzetek alakulnak ki. A szél egyenletessé válik, a felhők réteges szerkezetűek, és ekkor a csapadék több napon át hullhat, és boldogok akik esőben szeretnek motorozni.

Ismerd meg hazádat, irány Mezőföld! Húdejó, Söndör, Lóóó, együtt megyünk világgá! Ahhaaa....

Pincehelyen kényelmesen, nézelődősen gurulván a kanyarban érzem, hogy mintha kenődne a vas az úton... Jobb kanyar, szemből valami pótos teherautó érkezik, ez nem szimpi valahogy most, ménem arra megyünk amerre kéne...? Átvillant az agyamon, hogy Söndörnek idáig az nem volt szokása, hogy keresztbe döntsön mögöttem, most talán ez mégsem az, meg miért is tenné? Ez valami más lesz... Mire ez végigmászot az agyamon, már próbált egyenesedni a kanyar, és elkezdett rázni a kormány. A tükörben közeledett a Scania, a teherautó szemből is már közel volt, vazzee Lóóó, ha most idefekszel megdöglünk, kanyarodjáááááál vazzze, ne rángaaaasss!
Gáz elvesz, próbáltam fékezni, erre még jobban rázott, na jó, akkor ezzel nem próbálkozunk... Hagytam valahogy kigurulni, közben koncentráltam hogy talpon és egyenesben maradjunk...
Valahogy kigördültünk a kanyarból, és a buszöbölben megálltunk vad sántikálás közepette, a Scania meg elvágtatott mellettünk. Pfühhh...

Lenéztem, hogy ez most miaszar volt?!! Első defekt, olyan lapos volt a gumi, hogy öröm volt nézni ahogy punnyadtan figyelt a felni alatt. Hát mit ne mondjak, a jobb kezemben nem maradt volna meg egy pohár víz, viszont érdekes módon a bal kezem nem reszketett. A buszmegálló öböl mellett fagyizó, bementünk megkérdezni merre lehet egy gumis. Kb 50 m-re volt. Erre nem számítottunk! Eltoltuk. Megizzasztott.

Azért van stílusa a vasnak, fagyizó mellett és a gumistól 50 m-re megállni defekttel... Idáig ezt úgy hallottam különböző motoros legendákból, hogy ez kizárólag vasárnap délután a prérin fordulhat elő...

A gumisnál megnéztük mi történt, hát a zsírúj belső alá beraktak egy szelepnél már kétszer(!) foltozott öreg belsőt. Persze a szelepnél engedte el megint a levegőt.

Belső gumijuk ilyen nem volt, de mondták Simontornyán van. Ok, beleraktunk egy autószelepet, felfújtuk belső nélküli variációval és óvatosan elindultunk. Nem kértek semmit, rendesek voltak, de mondták nagyon óvatosan, mert ez elég rizikós így, nem életbiztosítás. A Lóóó hagyta magát, mentem egy kört a földutakon, bírta a döcögést. Az ilyedtségre ettünk egy sütit és tovább indultunk. A két falu között aztán meggondolta magát az egyenesben és elengedte a levegőt, de sokkal gyorsabban, mire megéreztem a nyalódást, már dőltünk is.
Elborultunk, megúsztuk karcolásokkal és egy-két zúzódással.

Jött egy traktoros, aztán egy néni is megállt, szereztünk gyorsan pótkocsit, felhajintottuk rá a vast, és a gumisnál leraktuk.

Nagyon rendesek voltak akik segítettek, ezer köszönet nekik még egyszer!

Tanulság:

- a legkedvesebb utasra is rá kell parancsolni, hogy vegye fel a térd protektort meg a kesztyűt (ugyanis azok a kocsiban röhögtek), mert utána hiába fáj a lelkiismeret, meg hiába mondja, hogy nem te vagy a hibás...

- defekt utáni félmegoldással nem tesszük fel az utast magunk mögé!

- a defektes kereket nem fékezzük mert még nagyobb terhelés kerül rá!

- a belsővel lassabban engedi el a levegőt mint belső nélkül...

- 262 kilós vasat csurig megtankolva (+20 kg) 85 kilós utassal 68 kilónyi saját súllyal megtartani nehéz amikor ugrabugrál,

- a neten nincs semmilyen okoskodás a motoron történő első vagy hátsó defekt szituációjának kezeléséről. Egyetlen érdemleges infó, hogy 0,1% esély az első gumi defektre, 99,9% a hátsó gumi defektjének az esélyére... De jó, hogy megint kiforszíroztam a statisztika megbaszását...


Na szóval, akinek ilyen defekt szituból adódott valami érdemleges tapasztalata, szépen megkérném, hogy vésse ide, más is tanulhasson belőle. Első-hátsó kerék, mindkettőre várom a tapasztalatokat!
Köszi mindenki nevében!

Nagyim kedvenc faluja. Gyerekkoromban sokat mesélt róla, imádta. Amikor nyugdíjba ment, oda költözött, és ott élt néhány évet, de végül visszaköltözött pestközelbe, hogy valaki engem is felneveljen. Mindig úgy beszélt róla mint az ő titkos, nyugis kis szigetéről, ahová bármikor szívesen visszamenne ha megtehetné. Amikor 4-5 éves voltam, még tartotta a kapcsolatot az ottani barátaival, egyszer voltunk is ott néhány napot. Nagyon finomakat ettünk, és emlékszem, hogy összeverekedtem a tyúkudvarban a kakassal, aki akkora volt ,mint én - óriási nagy kakas volt az! Reggel meg elmentünk a többi nénivel a templomba ahol nagyon hűvös volt és mindenki vagy énekelt, vagy nagyon figyelt és sokszor lepisszegtek ha beszélgetni akartam. Nem értem minek mentek oda ennyien, ha nem is beszélgettek egymással... Nagyon hosszú volt oda az út, egy napig vonatoztunk és buszoztunk, borzalmasan távoli helynek tűnt. De összeségében jó volt ott lenni ,mert nagyon kedvesek voltak és nagyon finomakat főztek, ráadásul legvégül azt a kakast is megfőzték, akivel verekedtem. Harcias, de finom kakas volt.

Mivel kukori típus vagyok, a keszthelyi kempingben megint ébren talált a hajnali hat óra. Forgolódás erre, forgolódás arra, séta a vizesblokknál, könyv elővesz - gyorsanmegun, úgyhogy gondoltam egy merészet. Irány Nemesbük, innen nincs messze, és előrángattam a protektoros ruhát. Az út nem volt vészes, kb 20 km Hévizen át, aztán jöttek a lankásabb-dombosabb részek. A falu gyakorlatilag nagyon kicsi, az út mentén néhány utca, leginkább az út mellett építkeztek. Sok egyenes nincs, a dombokon fel és le kanyarog az út a házakkal együtt, kettesben csodáltam végig a kis települést. A völgyben van egy kis templom, egy csomó régi ház közelében. Nagyon sok telek és ház eladó, de a falu másik szélén sok új ház is épül. Kocsmát nem láttam az út mentén, de egy boltot igen. Megálltam, vettem egy csokit és vizet, nézegettem az embereket. Végtelen nyugalom vett körül. Nagyim nem véletlen imádja ezt a helyet, ha megtehetném, visszaköltöztetném.

Kb. másfél óra alatt megjártam oda-vissza az utat, nézelődéssel, fotózással együtt. Mindenki aludt még, a nemesbüki nyugalom a kempingig ért.

Képek itt: http://club.csajokamotoron.hu/galeria/browseimages.php?c=6254&userid=

Te Nana, az új galériából hogy kell ide képeket biggyeszteni?

Mire elvergődöm és hazavergődök, átküzdöm magam legalább három körforgalmon a közelben kétszer. Ez egyenlő a befosással. A jobbra aztán rögtön balra kanyarodás idáig nem rémített meg, de a Lóó súlyával ez mint egy nagy mumus figyelt idáig. Az okosok ugye aszongyák mindennek először fejben kell meglenni, hát nekem volt vagy 4-5 féle teóiám, hogy a közel háromszáz kilót hogy a bélésben kéne jobbra majd hirtelen balra döntögetni... Majd megpróbálom én forgatni, kiülök, súlypontáthelyezés, megkérek valakit vigye át, áttolom, stb...

Az első nekifutásoknál amikor odaértem, szépen gyökketőre lelassítottam, (akkor is ha nem jött senki, hiszen én most bonyolultan kanyarodni fogok!), aztán ahogyan sikerült az "ívet" venni, úgy továbbcsámborogtam valahogy. Ez kábé az ökörhugyozásra emlékeztető girbegurba volt, feltételezem aki mögöttem tépte a haját, ezt látva hangos röhögésbe kezdett.
No, ma végre eljutottam arra a szintre, az eddig megszokott gyökkettő helyett már lendületet is mertem venni a produkció elején, és lááám kiegyenesedett a girbegurba! A lendületvétel után jutott eszembe, hogy most a megszokottnál is nehezebb a vas: most tankoltam úgy, hogy megpúpoztam, felkumipókoztam az atyaúristent is a vasra, a hátizsák is lóg rajtam meg a tanktáska is dudorodik, hogy ebből mi lesz... Nem történt semmi, a Lóóó jól viselkedett, élvezte hogy végre nem kell lassított felvételként átvánszorognia az akadályon. Szóval a mumus kezd elkotorni a körforgalomból.

Aztán tegnap a dumaládában csacsogva kiderült, van olyan is, aki annyira bírja a körforgalmat, hogy bónuszforgolódik benne: Lator. Kifejezetten élvezi és forog körbe-körbe! Így állítása szerint ő már tud balra kanyarodni. Aztán elfilozofálgattunk arról, hogy kéne találni egy jobbos körforgalmat is, hogy a másik oldal is meglegyen...

Szal megyek körforogni. Meg aztán kirakok néhány kerülgetni valót rutinnak, gyakorolni a súlyát a csacsinak. Egyébként egy nagyvas olyan szempontból is jó, hogy mióta mászkálok vele, fogytam két kilót....

Ma végre eljutottam abba a stádiumba, amikor már elég ügyesnek éreztem magam, hogy a mai 50 km-es szaladgálást a városban a kétkerekű ménessel tegyem meg. Relatív kevés cókmókolni való volt, úgy saccoltam a tanktáska és a gumipókos háló elég, így összeszedtem az eddig felgyülemlett összes magabiztosságomat és nekivágtam a belvárosnak.
A kezdet nehézkesen indult, van itt a közelben egy macerás T alakú kereszteződés, ahol a főútvonalra felhajtók hegyes szögben jönnek a macisajt mögül és van aki elfelejti mi merre hány méter, a sajt mért van kitéve. A főútvonalról jobbra lekanyarodva a háromszögesek felé a főútvonalról balról szembejövő dobozos meg az utána jövő szutyoki nem igazán gondolták, hogy meg kéne nekem adni az elsőbbséget... de mivel már benne voltam a kanyarodásban, én bizony kanyarodtam... Közben imádkoztam az életemért, a csacsi meg szedte a lábát mert valszeg ő is fosott. Mögöttem hallottam ahogy kánonban satuznak, de addigra már a Lóóó úgy vágtatott, hogy csak lestem.

Biatorbágynál, a viaduknál találkoztam egy kollégámmal közben a dinnyés meg akarta venni a vasat, de nem adtam neki... Lovacska hallható mordulással indult el onnan, valszeg ő se szívesen ment volna...

A belvárosban kellemes meglepetésemre sehol senki nem akart felpaszírozni teherautóra, sőt nagyon sokszor félrehúzódtak és elengedtek a sorban. Lehet hogy ennek némi szerepe van annak is, miszerint a régi tetoválós gazdi felragasztotta a "Loud pipes - save lifes" matrincát egy műanyag elemre, miután lecserélte a dobot... Közben én azt már levakartam, de az elv úgy tűnik működik, még ha nem is az üvöltős kiherélt baromság van rajta.
No mindegy, szépen viselkedett a jószág, tekeregtünk erre-arra, integettünk másik mociknak, végül beértem a nagykerhez. Előtte rángatózás, dadogás, tartalék állításba rakás után is nyafogós haladás. Zabálás ügyében nála nincs apelláta, ha enni kell, akkor enni kell. Ráadásul ha már tartalékon vagyunk akkor pedig gondolja meg mindenki hogy mit akar tőle, mert olyankor már nincs lendület meg peckes haladósság.

A nagyker mellett van egy olasz robogó kereskedés-szervíz kombó. Elintéztem a dolgom, aztán ahogy mászok vissza a vasra, látom két szerelőruhás fickó csurgatja a nyálát a másik bejárati ajtónál, láthatóan a Lóóóról beszélgetve. Odajöttek, megkérdezték ez micsoda. Mondom micsoda, mikor született. Húdejó, húdeszép, húdenagy, húderégi, húdesokanyagvanbenne. Vigyorgok, tetszik a lelkesedésük, az alacsonyabbiknak csillog a szeme. Kérdezik:
- Hány kiló?
- 280 körül megtankolva.
- Hújaj, és azzal hogy állsz meg?
- Van rajta fék elöl-hátul..., nem olyan vészes. - Vigyorgok tovább.
- Megmozgathatom? - lemásztam, felmászik, hümmög, tetszik neki, lemászik.
- Beindítanád, hogy halljuk a hangját?
- Persze... - és beindítom. A hiú kis dög pöcröff indult, nyafogás, hörgölődés és gyomorkorgás nélkül brummogott, előadva az "én tökéletes motor vagyok" című szinfóniát. Megdicsérték a hangját, aztán elköszöntünk, majd elégedetten kikanyarodott a parkolóból. Szép simán, és a sarkon túl már folytatódott is a gyomorkorgásos fesztivál.

Kis rafinált dög.

A vállalkozó. Kinek mi jut eszébe: a média sikeresen belemosta az emberek fejébe, hogy az egy olyan lény aki az illegalitás és a legalitás határán él, mikor-milyen eszközökkel segítve önmagán az elérendő cél/nyereség érdekében. A Fenyő-féle gyilkosság és Aranykéz utcai robbantások után a vállalkozó kifejezés azonos szinonímájává vált a maffiózónak. No igen, van ez a fajta is, meg van a másik is, akiről annyi szó nem esik, mert csöndesen küszködik magában és a büdös életben nem kerül be a hírekbe, hiába van belőle sokkal több és hiába dolgozik becsülettel. Az őstermelő aki a tanyán küzd az elemekkel, az üveges, meg cipészbácsi a sarkon, a trafikosnéni, a kávézó meg a fagyizó tulajdonosa, a cukrász, a villanyszerelő, a fodrász és a kozmetikuslány, és egyéb más kisember aki kőkeményen gürizve teszi egymás mellé a fillérjeit, önállóan, egyedül, vagy egy-két segítő családtag, mikor hogyan sikerült alkalmazott segítségével.
Alkalmazott. Aki napi 8 órában próbálja teljesíteni az elvárásokat, mikor milyen lelkesedéssel. Ha nem fizeted meg az a baj, ha megfizeted, akor meg előb-utóbb elszemtelenedik, kevésben van meg az önmagával való helyes értékítélet. Amelyikben megvan, arra meg vigyázni kell rá mint a titkos kincsre.
Voltam már mindkét oldalon, az alkalmazott verzióban kb 10 évet, és 3 éve "vállalkozom".
Van néhány haverom (mert inkább már csak így nevezhetem őket), akikkel elég rendesen elmentünk egymás mellett mióta egyedül garázdálkodom a saját szakállamra. Mitha másik bolygón élnék, látom a szemükben az irigylés sárga szörnyeit amikor valami pozitív történik velem, és nem értem igazából mit gondolnak magukban és azt miért gondolják...
Ha veszek valami értékesebb gépet a melóhoz, rögtön megkapom, hogy de jó, te azt elszámolhatod, nem kerül semmibe. Mert nekem csak terem a pénz, nem kell érte dolgoznom. Itt nő a kertben egy fa, és csak leszakítom róla a pénzt amikor végre megérik rendesen. Nekem nem kell felhajtani a melót, nem kell megcsinálni, nem kell kifizetni a nyersanyagot és nem kell a kollégát sem, nem kell odafigyeljek és ellenőriznem az atyaúristent is, az adót se kell kiperkálni, meg a kisujjamat se kell megmozdítani. Nem kell duplán megfizetnem azért, ha az alkalmazottam elront valamit és az ügyfél foga fájni kezd. Terem a kertben a lóvé a fán, és ráadásul még el is számolhatom, hogy nekem milyen jó!
Ő pedig sír, hogy neki sokkal nehezebb, mert ő csak egy alkalmazott és alig keres valamit, pedig úgy kéne a lóvé. Aztán amikor felhívom, hogy hétvégén lenne plusz meló és érdekli-e, közli, hogy most nagyon fáradt, most nem megy. Lejárt a munkaidő, kaszát-kapát eldobunk, meg nem feszítjük magunkat még egy kicsit, hogy előrébb jussunk. Huszonhárom éves és fáradt a 8 órányi irodai meló után. Továbbtanulás? Ó, hát meló mellett az nehéz, hiába lakom anyuéknál akik egyébként mosnak-főznek rám... Sírásban viszont jó vagyok!
A munka eredménye az tetszik, de az oda vezető út már nem annyira.
Bélának van egy hajója, egész pofás kis motorcsónak. Amikor vezeti, láthatóan megfiatalodik 10 évet közben. Rohadt burzsuj, biztos tele van lével hogy ilyesmire futja neki.

Háttérinfók: vett egy öreg csónaktestet, aztán vett egy kiszuperált autómotort, néhány hajóalkatrészt és két éve faragja, szerelgeti egyfolytában, gyakorlatilag a szabadidejének a 80%-t a hajóba fekteti bele különböző szerelési munkák formájában. Most már úszik és siklik is a vízen a szerkezet, idén nyáron lefestette és már sebességmérő is van benne, akár vizisíelni is lehet vele. Gyakorlatilag megúszta 2-300 e Ft-ból és kétévi munkából a pofás motorcsónak kérdést, ami most már úgy néz ki mintha 2-3 milláért vette volna. Béla alkalmazott, kicsit magának való, de jó fej, 30 nm-es lakásban lakik, van egy 20 éves autója, és ez az egyetlen hobbija, a motorcsónakja. De van akinek ez státusszimbólum, és mivel neki olyan nincs, ezért amikor Bélát a vízen látja boldogan vigyorogni a szakadt pólójában, akkor egy pénzzel tömött köcsögöt lát aki biztos a Rózsa-dombon lakik és ha kiszáll a hajóból, egy zsírúj eselkába fog belehuppanni.

A két évi munka amibe ez került, meg se fordul a fejében...

Normális dolog az, ha megdolgozol valamiért és az eredményét élvezed?

Nyah, felvirradt a nap, amikor végre életképessé vált a jószág, úgyhogy elgurulgattunk kezdetben a környékre, aztán egyre távolabbacskákra, végül egészen Keszthelyig, a környékén, meg vissza. Hát az elején részemről megvolt a pöcsmörgés rendesen, most épp azon gondolkozom, hogy ragasztok fehér meg fekete tépből T-betűt a hátamra, talán türelmesebbek lesznek a négykerekűek.
Van egy különösen rosszul szocializálódott kisautós réteg (nagy egóval persze), aki ha meglát egy nagyobbacska de lassabban poroszkáló vasat, azonnal előzgetni támad kedve. Nekiáll tüsténkedni a hátam mögött, hogy mennyire kikerülne a gyökkettővel történő kanyarodásom után, aztán meg jól lemarad az egyenesben. Fene érti ezeket....

Le kell szögezzem, a Lóóó szerintem élőlény, akármennyire is benzint kajál zab helyett. Tud kacsintani (önmagától!), harapni hisztisen, vagánykodni, és jóindulatúskodni is. Gyakorlatilag egészen hörbis a kicsike, szentül meg vagyok győződve hogy önálló gondolatvilága is van.

Szóval a kacsintást a bal indexxel csinálja, pölö ilyenkor: megyünk műszakira, na mit szólsz hozzá? Megjegyzem üresben jár, senki nem ül a hátán és erre nekiáll indexelni. Aztán a másik: megyünk Várvölgy felé egy baromi szép és nyugis erdei úton, mögöttem a 13 éves gubbaszt beprotektorozva (nem titkolt szándékom motorozással megfertőzni). Közben gondolom magaman, most egy kicsit lendületet kéne venni, hogy a fertőzés teljesen átjárja az utánpótlást, erre megint nekiáll balra kacsintgatni. Hát jó, akkor menjünk, és szépen lendületet is vett.

Egyébként elveszett benne egy oktató is. Kétezres fordulatszám alatt nem igazán reagálja le hogy valamit akarnak tőle, de kettőezerötszáznál vesz egy nagy levegőt (beőőőőőő), majd háromezer körül meglódul mint akinek nagyon sietni támad kedve. A nálam okosabb utasításai szerint nem forgattam ötezer fölött az autópályán, akkor volt 125-130 km/óra. Hát nemtom mit fog csinálni kilencezer körül, de azért azt még kivárjuk, míg szépen összekopik minden.

Jóindulat: mivel nincs benne a műszer ami méri az üzemanyag szintjét (csak a mutató a műszerfalon), ezért míg bejáratós, csak feltételezzük a fogyasztását. Persze benéztem, de végül is jól jöttünk ki a dologból: kb húsz méterre a benzinkúttól jutott eszébe a kajálhatnék - miután tekertünk a hegyekben egy jót és akár ott is eszébe juthatott volna hogy megszívjuk. Le is hörgött rendesen amikor a másik irányba indultam volna és nem a kút felé. Ja persze üresbe se akarta hagyni tenni magát, csak kizárólag a kút felé fordított kormánnyal. Önérzetes.

Ja és a harapósság. Kemping, begördülök a sátorhelyre, letámasztom lovacskát. Jön a harmadik sátorhelyről "Jürgen" (német, vörösre napozott bőrű turista), valamit nagyon hablatyol a maga nyelvén, magyaráz, figymálóan integet és vigyorog. Ánglisul makogok egy kicsit, úgyhogy csak néztem rá bután, és átfutott a fejemen mi baja lehet... Mééér pont délben zavarja őt az, hogy begördültem ide, miközben ő napjában kétszer akasztja fel meg le a lakókocsiját az autójára, mert még két nap után se bírta eldönteni merre ne süssön a szemibe a nap. Szóval Jürgen robog felém, vigyorog, hadonászik, majd azzal a lendülettel odaáll a vas mellé mint aki fel is akarna rá szállni. Ezt a Lóóó viszont nem így gondolta, úgyhogy azzal a lendülettel le is égette a bőrt a lábáról a forró kipufogójával, Jürgen ugrott is akkorát, hogy ha méri valaki, tuti bekerül a rekordok könyvébe. Jürgen még valamit hablatyolt mérgesen - mire néztem rá továbbra is bután - majd mérgesen legyintett és visszarobogott a saját territóriumára tologatni tovább a lakókocsiját. Az egész kb fél perc alatt történt, mire felfogtam hogy most ez akart valamit, már ott se volt... De a lényeg az, hogy a Lóóó megharapta, és onnan tól kezdve Jürgen nem jött.

Hiszti: félig megtankolva szaladgálunk a városban, elered az eső. A fene akar elázni a hirtelen támadt jégesőben, beálltunk a kagylós kútra, rögtön utánunk begördült egy nagytestű robesz, meg egy kawa terepmoci.
Ácsorogtunk, vártuk a zivatar végét, végül egy megázott bringás is begördül. Robeszt megtankolják, váltunk pár szót, ki merre és mennyire sietős, végül én is elindulok. Lóóó elindul, hallom valami nem tetszik neki, majd kábé fél kilométer múlva ledadog. Mondom neki ne szúrjál ki velem, most mér kell hisztizni, irigykedsz a robi kajájára? Erre lendületet vesz, megy tovább. Kb eltelik fél perc, megint hörög, nem akar menni. Mondom neki, ott van egy kút 50 m-re a kanyar után, ha addig kibirod, kapsz valamit. Újból lendületet vesz, kútig minden okés, haladunk szépen. Fért bele vagy 6-8 liter még, szóval nem volt száraz a torka, csak épp Ő nem kapott a zabostálnál... Miután kapott, szépen hazavitt, hiszti sehol.

Szóval ez egy lény. Tuti.

Üdvözlöm a motoros társadalmat, bemutatkoznék, Lóóó vagyok, született Békuváry Blacky a Suzuki nemzetség GS 750-es típuscsaládból. Olyan régen születtem én már, hogy ennyi idő alatt más motorok már régen szétestek meg elbontották már az ükapjukat is, de nekem valami úton módon mindig lelkes gazdám volt és így nemrégiben újászülettem, már nem is tudom hanyadszor...
Három gazdával ezelőtt egy tetoválósrácé voltam, röviden csak Vén Dögnek vagy Vén Ribancnak hívott. Jójó, volt némi valóságalapja a nem túl kedves rámragasztott névnek, de sose hagytam ott sehol, csak időnként nem akartam elindulni. Mindig akkor makacskodtam amikor útközben egyébként is bajom lett volna, minek ácsorogni az út szélén, hát most nincs igazam? Szóval szerettük egymást, jó sokat és gyorsan is mentünk, aztán 5-6 közösen töltött év múltán eladott egy pirotechnikus raktáros srácnak. No akkor voltam úgy a huszonötödik évem körül, és volt már egy-két kopó alkatrészem, meg a srác tuningolni is akart rajtam, úgyhogy szétszedett egy-két hónap használat után. Aztán eltelt vagy másfél év, és hiába vártam, hogy végre összerakjon, nem történt semmi.
Egyik nap aztán hozott egy szőke kiscsajt oda ahol ácsorogtam. Ez a lány először komor arccal körbejárt, beleturkált a mellettem lévő vödörbe és zacskókba, megnézte, hogy azért a karburátoraimat besorszámozta aki szétszedett. Nem szóltam hozzá, csak méregettem, most mit tud velem ez a lány kezdeni, ha még ez a nagydarab fickó se tudott mit? Aztán kicsit susmorgott a szőke azokkal akik vele jöttek, telefonált egyet valami SP-nek meg BQ-nak (biztos ez is valami emberi tipusjelzés), és végül betoltak egy nagy fekete furgonba. Amit az eladó már hallótávolságon kívülre került, a szőke vad diadalüvöltésben tört ki és megölelgetett, simogatott egészen hazáig. Ez meglepett, ilyesmihez azért nem voltam hozzászokva, úgyhogy meg is szerettem azonnal a fruskát.
Szóval a jány nem sokat teketóriázott, nem értett hozzám de volt neki egy BQ nevű barátja akihez elvitt, majd időnként elzarándokolt hozzá és együtt szerelgettek, míg megint egybe nem kerültem a vödörben lévő alkatrészeimmel. Ez a BQ nevű srác eléggé megrémített, mert gyakorlatilag teljesen kibelezett: még a kábeleimet is lecserélte, de aztán minden rendben volt, mert végül visszarakta az alkatrészeimet és még jól is. Végül a lelkes szőke megint betolt a furgonba, hazavitt és megint állítgattak rajtam egy sort, majd végre ismét a saját lábamon közlekedhettem. Kiderült ezt a jányt Yamának hívják, hát mit ne mondjak, motorozni nem nagyon tudott, csak úgy kóstolgatta akkoriban a témát. Ráadásul a lelkiállapota se volt valami kerek akkortájt, így amikor elmentünk motorozni együtt, mindig óvatosan meg lassan mentünk, láttam rajta még nem az igazi a dolog, gyakorolnia kell. Aztán egyik nap nem akartam elindulni vele, mert elég fáradtnak és széthajszoltnak tűnt akkor is. Végül aztán csak rádumált, bár már azt is kitaláltam, hogy útközben a saroknál elfelejtettem az alapjáratot, de ez a jány akkor se indult vissza hogy letegyen. Végtelen makacs, makacsabb még nálam is, pedig én se vagyok ám kutya! Az aznapi túra vége az lett, hogy a Savoya Parknál amíg a szivatómat állítgatta menet közben a mazsolája, megakadt a blokkházam alja az út szélén a kifolyónál és kénytelen kellettlen ledobtam magamról a fruskát. Igyekeztem az útra borulni mert ő meg a szalagkorlát felé esett, nehogy valami baja legyen ha már ilyen lökött és akaratos. Jól összetörtük magunkat, a bukóján a plexi betört, a térdét meg a vállát fájlata, meg a mosolyt is vagy letörölte 2-3 hónapra az arcáról az esés, de komolyabb baja nem lett a zúzódásokon kívül. Velem viszont elbánt a kifolyó, mert a blokkház felvette az ütés nagy részét amit ez a lány kapott volna, és az első-hátsó lámpám is eltörött, a gyújtásfedél meg darabokra esett.
Hát volt nagy szomorúság, Yama hetekig vígasztalhatatlan volt, végül BQ talált gyógyírt a szomorúságára, az e-bay-en bontott blokkház formájában. Yama megint belelkesedett és odaadott egy szerelőnek az új blokkház kíséretében. Hát nem volt valami szimpatikus ez az ember, legfőképpen azért mert vagy fél évet ácsorogtam nála mire hozzám nyúlt, akkor is csak amolyan ímmel-ámmal összehányta belém a cuccokat: fordítva rakta belém vissza a dugókat, a szelepek belevertek így, néhány csavart alig húzott meg, szóval elég kehesre sikerültem.
De ez a lány megint annyira örült, hogy megint mentem egy kicsit, igaz a belem majd kiugrott a helyéről, de azért próbáltam a kedvében járni. Ráadásul a fél motoros világ értem drukkolt, Suzu a világ másik végéből még poweres pöcköt meg deknifedelet is szerzett! Ennek ellenére Yama érezte, hogy valami nem kerek, ezért elvitt egy másik szerelőhöz, hátha csak néhány beállításról van szó. Hát ez néhány beállítgatásnál sokkal csúnyább dolog volt, mert egy henger nem is működött, csak hárommal bicegtem előrébb mindig. Egyszer el akart menni valahová jó messzire motoros biztonságtechnikai tréningre, úgyhogy inkább előtte való nap lefeküdtem a garázsba és eltörtem a kuplung kart, mert azt tuti nem bírtam volna ki. Másnap szerzett hozzám kuplungkart, vissza is tette ügyesen, de addigra már megúsztuk a hosszú túrát.
Aztán megint valahová messzire akart menni, így a saroknál ledobtam a váltópedált, erre végül megértette, hogy itt valami komolyabb reparálásra lesz szükség. Azon a hétvégén nekiálltak és szétszedtek Söndörrel, a párjával. Hülledeztek egy sort, hogy fordítva volt visszatéve belém az összes dugó, vagy két hétig mutogattak mindenféle embereknek, hogy nézd már ezt a kis szerencsétlent, ez még így működött és járt! Végül aztán a blokkot nem vették ki a vázamból, csak szépen így helyben mindent renbe raktak megint, kaptam új szelepeket, gyakorlatilag majdnem teljesen felujítottak. De még mindig nem volt az igazi a dolog, jobban szét kellett volna szedniük. Februárban kicsit kisütött a nap, Söndör el is vitt néhány körre, hogy összekopjanak szépen az alkatrészeim. Nem akartam menni, még mindig megvolt a zakatolás hangom amit én se annyira szerettem. Végül is Söndör kitett az udvarra egy kicsit alapjáraton járva ácsorogni, na akkor gondoltam egy merészet, és felkaptam a csavart a vezérműlánccal ami nagyon lögyögött odabent. Mondanom se kell, rögtön megálltam mint a szög, és odébb tolni se lehetett. Söndör csak nézett rám elkeseredve és ahogy láttam, igazán elege lett belőlem hirtelen. A vén kurvától a rohadt csökönyös szamáron át én minden voltam akkor... Előkerült Yama is nemsokára, szomorúan konstatálta hogy még a hátsó kerék is áll, és valami nagyon nagy baj lehet. Aztán megint szétszedtek, de atomjaimra. Kiszedték a motoromat a vázból, és ropira, fogaskerekek szintjéig Söndör szétkapott, gyakorlatilag kiterített a garázsban. Megtalálta a vezérműláncba akadt csavart, és az előző szerelő összes nénikéjét a trehányságával együtt elszidta a legtávolabbi trópusokig. Én is remélem, hogy azóta is odafelé gyalogol az a pancser tróger.

No de aztán múlt hét végén befejezték az összerakásomat megint, és most ismét működöm! Kicsit karcosan, de már azért szépen kezd ütemesebben verni a szívem, és vannak jó kis műszereim is!
Yama először elvitt másfél kilométernyire, jaj nagyon óvatos volt, már kezdtem is sajnálni magam. Nem mentünk vagy 30-nál gyorsabban a környező utcákban, és mivel még elég zajos vagyok, volt ám nagy lesés azok részéről akik láttak minket. Mit ne mondjak, behajtott az első olyan utcába aminek a végén kétméteres földút állt jól feláztatott sárral, úgyhogy öröm volt kivárjam míg a betonon megfordul a domboldalon a kis pillesúlyával velem billegve. De becsületére legyen mondva inkább gyök kettővel csinálta mint hogy eldobjon, úgyhogy láthatóan vigyáz rám. Aztán mentünk még egy kicsit a környező utcákban, majd visszagurultunk. Hát a váltóval is jól elpancserkodik, de mire legördülünk a domboldalról megtalálja az ürest is...
Közben eleredt az eső és kaptam egy szép színes napernyőt esővédőnek. Hát mit ne mondjak, gyönyörűen festek vele, de egy ponyvának azért még is jobban örülnék...! Tigris, a tinikutya az udvaron hülyére röhögte magát, Dorisz, az idősebbik eb meg elment füvet enni hasfájásra azok után, hogy meglátott. Délután aztán mentünk még egy kicsit, már sikerült 80-al is kocogni egy kicsit. Jellemző, Yama furcsálkodva fészkelődik rajtam, hogy a fenébe mutathatok 50-et amikor jól érezhetően többel megyünk? 50 volt az, csak a mérföldet nézte, nem a km sávot ahol viszont 80-at mutatok! Szőke a javából, most tanítgathatom!
Na mindegy, kezdjük elölről, megtanítom motorozni, ha már ennyit küzdött értem.

Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerűen saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe.​

​

Ahhoz, hogy boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét! És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket, viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk! Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit. Emékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat.
A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre. Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal, amivel húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket.
(Andrew Matthews – Élj vidáman!)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kismanó. Ez a manó szépen csöndben felcseperedett, ugyanúgy ahogy a többi manó, aztán a suli után nekiállt a manóbányában követ fejteni, ugyanúgy ahogy a sok-sok manó teszi ezt nap mint nap.

Manócska gürizett, kapott is némi pénz, ettől belelkesedett és 2-3 állást is vállalt. De a manók országában nem tejfel az élet, a fizetésének közel 40%-át leadózta, aztán a többi adót a megélhetés eszközeire fizette be minden vásárlása után. Ha minden nagyon jól ment, manócska kábé 5-8% tudta félretenni a rosszabb időkre a megkeresett pénzecskéjének, mert már nem a szülei tartották el. Manóországban akinek nem volt pénze, sok labdába nem tudott rugni, mert ez előrelépést és fejlődést államilag nehezítették meg.

Aztán manócska rájött, hogy az ő középfokú kőfejtői képesítése elég kevéske a boldoguláshoz manóországban, így gondolt egy merészet és főmanósuliba felvételizett! A családban nagy volt az öröm és boldogság, még senki nem végzett el egy ilyen iskolát közel és távol, a manófőpapír komoly lehetőségekkel kecsegtetett. Manócska megfeszítette magát, csinálta a két állását, és a főmanósulit egyszerre, kapkodott fűhöz-fához segítségért, de a manófősuliba járókon kívül mástól nem kapott segítséget. Pedig manócska otthon is igyekezett teljesíteni, de aztán kiderült túlvállalta magát, és a környezete sem díjazta az állandó leterheltségét, akármennyit is keresett, és akármennyit is tanult.

Manócska besokallt egy nap, és közös megegyezéssel távozott az első számú munkahelyéről. Aztán kicsit jobban lett, a tartalék meló még vitte egy ideig a prímet, és sikeresen lemanóvizsgázott. Aztán kiderült a manófőpapírt csak akkor kapja meg, ha különböző más manóállamok nyelvéből is vizsgát tesz, de mivel erre már nem maradt pénze, a manófőpapír azóta is várat magára. Manócska lenyomta a kőkemény négy évet és a sokmindennel kecsegtető manópapír azóta is csak kecsegteti magát.

Manócska megpróbált segítséget kérni otthonról a manócsaládból, de már ott se maradt pénz lassan a megélhetésre sem, mert manóországban egyre magasabbak lettek az adók.
Manócska elkeseredett. Nekiállt munkát keresni a félkész főmanópapírjával, de nem talált semmit. Végül letagadta a magasabbik bizonyítványát, úgy talált egy kis egyszerű állást amivel megint kihúzta egy darabig amellett a manó mellett akitől szobát bérelt.
Manócska gürcölt tovább, lefogyott 10 kilót, aztán isteni szikrája támadt: önálló vállalkozásba kezd! Nekilendült és a dolgok az első két évben nagyon jól haladtak, fizetgette a járulékokat, adókat, a bérelt szobát, a kaját, a rezsit és néha még tudott venni néhány új gépet is a vállakozásához. Állandóan rezgett a léc, de szép lassan elkezdett előre lépkedni.
Aztán becsapott a krach, manócskához betörtek, és elvitték a szép lassan összevásárolt munkaeszközeit. A rendmanók nem találtak semmit, két hónap után eredménytelenül lezárták a "nyomozást". Manócskát gyakorlatilag megint pofán verték, de nem hagyta magát és megint talpra állt. Kért kölcsön gépeket a munkájához, fizette tovább a bérkuckóját, a járulékait és minden egyebet, elkezdte előlről. Szilveszterkor nagyon sok manóbuli volt, kihasználta a munkalehetőséget és szétdolgozta az agyát. Következő év január elsején felborult az ionháztartása a folyadékvesztés és alultápláltság miatt, gyakorlatilag betegre dolgozta magát. Felépült néhány napon belül, a pihenés jót tettt. Aztán telt múlt az idő, manócskának a kocsiját törték fel, nem sok mindent vittek el, de akkor már kissé durcásnak érezte magát. Aztán egyik nap elkezdett mocskosul fájni a foga, és gondolta most jól el megy a manófogászatra és a rendszeresen kifizetett doktorjárulék most húdejólesz, hiszen ezért fizette. A fogdoktor legnagyobb meglepetésére pénzt kért. Aztán elment egy másik doktorhoz mert más gondjai is támadtak a sok munkától, ott közölték a legközelebbi fogadási időpont 3 hónap múlva lesz, végül magánorvosnál kötött ki aki egy-két héten belül helyrerakta, megint egy zsák pénzért.
Manócska ekkorra már nagyon durcás volt, hiszen egy csomó pénzt fizetett a manódoktorjárulékra és mégis az egészsége figyinget se ért azoknak akiknek az adóját befizette rendesen. Gyakorlatilag a semmiért fizetett. Amíg gyógyulgatott, ráadásul a manóadóellenőrök is még egy kicsit kotorásztak az életében, "segítve" ezzel is a gyógulás folyamatát. Manócska türelmesen szenvedte a folyamatokat, de magában egyre csöndesebben forrt a vére.
Közben manóországban változtak a dolgok, a többi manó is rájött, hogy a számlás munkák nagyon sokba kerülnek a vonatkozó adók miatt, ezért egyre több manó feketén dolgoztatott. A főmanók erre még magasabb adókat vetettek ki, mire mégtöbb manó kezdett el feketén dolgozni, mert a legális munka után olyan terheket vetettek a manók nyakába ami miatt már nem érte meg legálisan a fűszálat sem odébb tenni. Aztán jött a nagy manógazdasági válság, és a környező manóállamok, hogy mentsék ami menthető lejjebb engedték az adóterheket manópolgáraiknak, hogy ismét meg tudjanak erősödni. De manócska országában ez nem így történt, ott csak tovább emelték a költségeket.
Manócska csak melózott, melózott és egyszer csak megállt. A munkák amiket csinált, 90%-ban illegálissá váltak, mivel senki nem kért számlát az adóterhek miatt. Amikor elkezdte a vállalkozását, ez még csak olyan 30% körül volt néhány éve. Aztán manócska elkezdett számolni, hogy évente hányszázezer makkot ad az államnak azért hogy ő legálisan dolgozik és azért mit kap. A doktorjárulékokért nem kapott semmit, végül mindig magánorvosnál kötött ki mert a manóállami vagy hentes volt vagy nem volt időpont hozzá, az adójáért nem keresték meg a betörőket és rablókat, gyakorlatilag az állam se csinál mást csak elveszi amit tud, ugyanúgy mint az a köcsögmanó aki feltörte a kocsiját.

Manócskának betelt a pohár. Fogta a legális vállalkozását, felrántotta a szőnyeget és leszarta manóállam további adóit és fizetendő járulékait. Gyakorlatilag a manóállam törvényen kívülivé kényszerítette, hiszen hiába próbált mindig az egyről a kettőre jutni, legálisan nem lehetett. A cégét felszámolta, az eddig befizetett járulékok összegét pedig külföldi magánszámlájára fizette be, ahol a tőkéjét szépen lekötötték és befektették. A sokszázezer évi manómakk innentől kezdve neki dolgozott. Ettől kezdve manócskának ha baja volt, mindig volt egy kis tartalék tőkéje amihez nyúlni tudott, ki bírta fizetni az orvosát, meg bírta venni az eddig bérelt manókuckót, szórakozásból levizsgázott a különböző manónyelvekből hogy meglegyen a manófőpapírja, és boldogan élt míg meg nem halt, törvényen kívül.

A vasárnap hosszú idők óta szabaddá vált, ezért nekiestünk a Lóóónak és visszaraktuk bele a fél garázs tartalmát. Söndörrel szikrákat hánytunk, amikor a tetejét raktuk vissza a blokknak, mert van 4 db nútocska amit fejjel lefelé kéne bepasszintani, de mivel a hajtókarok mocorognak, állandóan elmozdult valami, lehetetlen volt négy kézzel egyszerűen összelegózni. Csíkszemű nem konstruálta ezt valami könnyen szerelhető verzióra, úgyhogy maradt az, hogy ketten a négy kezünkkel nem boldogultunk. Aztán Söndör gondolt egyet, és amíg én összedobtam valami kaját, úgy összekötözte a mocorgó alkatrészeket, hogy egyedül rakta végül rá! Aztán jött a hengerfej, láncfeszítő és egyebek, így éjjel vissza is emeltük a vázba a blokkot. Másnap Gyuszi már vérszemet is kapott, jujj, hallgassuk meg hogy szól. Hát kipufogó nélkül szólt is ám rendesen, és mivel még húzogatni ilyenkor nagyon nem ajánlott, ezért Gyuszi oda is húzott neki egyet és az első kerék felé ki is csaptak a szikrák rendesen. No ezek után az lett a büntetése, hogy segítenie kellett visszarakni a kipufogót. Aztán nekiestünk másnap a lánckerék visszarakásának, és meg is lett a régi vonatzakatolós hang oka. A hátsó lenckerék 630-as, a lánchoz passzoló, ehhez képest az első fogaskerék 566-os volt. Látszik is rajta némi kopásnyom, meg a harmadik láncszem már nem is igazán a fogra került rá, hanem valahová közé, szóval ez is okozhatta a zakatolást, az ominózus kiesett csavaron kívül. Úgyhogy holnapra megjön a 15 fogú 630-as láckerék, azt igérték. Most már a műszerek is műxenek, a fordulatszámmérőt is kipróbáltuk, minden izzó bekötve, sőt lett egy extra is. A váltó kábeleinél találtunk még 7 kábelt elvágva, kiderült ha rákötünk ledeket, akkor mutizza, hogy hanyadikban van, naonállat! Most még az nincs ugyan bekötve, de egy szép kis csatlakozóval már a tank alatt van az összes kanóc vége, és ha nagyon mocskosul ráérünk, akkor azzal is bíbelhetünk majd egy sort. Jah, a váltó most már olyan mint a vaj, nincs küzdelem meg bökdösés és rugdosás, kézzel nyomogathatós kényelmes.
Szóval holnapra lánckerék meg láncok felhajigálása következik, meg a műszerfal befejezése és egyéb apróságok, szal már hallottam a hangját is és jaaaaajdejóóóóóó!

No, valljuk meg, mindenki aki motorozik, hisz abban, hogy az útja végén boldogan tér haza. Hisz abban, hogy a motorozás jó, és mivel hisz benne, tényleg élvezi és örömmel csinálja. Valami belülről jön és azt mondja tekerj oda, mert attól jó lesz. És tényleg jó!
Mindenki a tuti motorozás hitével indul el útjára. Aztán jönnek a babonák - kinek milyen van - kabalaállat, puszi a tankra, stb. - a jó útért, meg az odafigyelés, az őrangyalok és hogy nem iszunk vezetés közben. A tudományos rész hogy nem iszunk (a piától egyensúlyvesztés, ítélőképesség romlása), meg van a nehezen megfogható hiedelem rész - a páromtól kapott csecsebecse megvéd az ökör autósoktól ha nálam van. Valahol félúton kapisgálunk, hogy mikor melyik működik, ebbe a kategóriába tartozik az esőriasztó esernyő amit inkább viszek magammal a szabadtéri bulira, hogy ne essen, meg a hasonlók.
Messze nem vagyunk még túl a hiedelmek és babonák korszakán, csak már kezdünk másként is gondolkozni. Így is, meg úgy is, kinek mikor melyik jön be.
Igen, a gondolkozásnak is van történelme, bár annyira erről nem szoktak a töriórán beszélni. Vagy észreveszi az ember, vagy nem.

Szentírásból többféle is létezik. Biblia, Korán, Arvisura, Bhagavad Gita, stb., mint ahogy többféle világvallás is van. A keresztény hívők ezeknek csak egy töredéke, de a lényeg mindegyiknél az emberszeretet. Persze mindenütt vannak elmebetegek: akik anno inkvizítorok voltak, azok most öngyilkos terroristák, mert nincs törvényben legalizálva más ok nélküli meggyilkolászása. Más korban élünk, másként csinálják a hülyeséget, és csak másként nevezzük őket. Valakik anno azt a sok betűt a sokféle írásban azért hordták össze, hogy az utánuk jövő nemzedék okuljon belőle, és már ne kövessék el ugyanazokat a hibákat. Jót akartak, és ez a fontos. A Biblia azt mondja más házát, stb.-jét ne kívánd. A közgazdászok meg azt mondják hogy a fenntartható fejlődés elve. Egyik a tudományos, másik meg a hit szerinti megközelítés. A lényeg ugyanaz, hogy a lehető legtöbb embernek jó legyen, normális keretek között. Dolgozz meg azért amit a magadénak akarsz, ne vedd el mástól.

A rosszabbik tipusú emberi tényező pedig ott van, ahol a jóhiszeműséget és jóindulatot rendszerbe szervezik, valamint költséghatékony megoldások és hatalmi tényezők eszközévé válik. Amikor anno megalakult az első motors lánytársaság, baromi nagy lelkesedéssel indult a dolog baráti falkának, aztán manapság már egy teljesen más dolog lett, gyakorlatilag kezd egy kicsit koloros szagú lenni a dolog. Teljesen más lett, mint aminek elindult. Minden alakul és fejlődik, hol jó, hol rossz irányba (ahonnan nézzük), mert ennek a benne résztvevő emberek a meghatározói. A Bibliát bizonyíthatóan átszerkesztették a Konstanti Zsinaton, és az előtte lévő néhány évszázad története alatt hol elvettek, hol hozzátettek, végül kialakult a most ismert verzió. A mai napig szerkesztgetik valljuk be, és biztos van a neten valahol egy képes Biblia, ami párszáz év múlva húdejaj lesz, pláne ha az akkori digitális történészek rábukkannak valami elásott vincseszterben egy ósdi szerverházban, és elkezdik elemezni meg fejtegetni azt a variációt amit a mai kor 5 éves gyermekének írtak. Vagy képesek vagyunk visszafejteni, azt a régi írást vagy nem, pláne nehéz minden korosztálynak írni egyszerre... Az Írás nagyon nehéz műfaj. Úgy leírni valamit, hogy mindenki egyféle módon értelmezze és ne tegye hozzá a saját kis szubjektív lelkivilágát... Azt mondom alma. Az én fejemben sárga, a tiédben pedig piros. És az Idő is nagy úr, változik a gondolkodás módja is, nem csak a megfogalmazásé.

Anno 16 éves koromban bementem egy templomba ami tőlünk 2 saroknyira volt, és megkérdeztem a papot egy engem piszkosul zavaró problémáról. Van az a ne faragj szobrot és azt ne imádd típusú tétel. Lelkes ifjú titán fejjel berongyoltam és megkérdeztem a papot, hogy ez most itt ki és mi kifeszítve és kifaragva az oltáron, és köréépítve egy bazi nagy díszes ház, ez most nem az? Elzavart, hogy valami retardált sátánista állat vagyok... A másik keresztyén egyházi élményem pedig az volt, amikor lelkileg piszkosul kikészülve 4-5 évvel ezelőtt hajnalban elindultam a melóhelyemre (jobb program nem lévén) és a közeli templomból kiszűrődő miseének hangja becsalt oda. Végighallgattam a ceremóniát, a megnyugvásról és az emberek közti megbékélésről és szeretetről beszélt a miseruhás. Piszkosul jólesett, már azt se tudom miféle templomba jártam, csak arra emlékszem, hogy elkezdtem bőgni, és a mise végén akik körülöttem álltak kezet fogtak velem. Piszkosul jólesett a kézfogásuk, és a pillantás amivel kísérték a körülöttem állók. Ők komolyan vették amiről szó volt, nem kérdeztek semmit, csak állhattam közöttük és nyugalom vett körül. Ma már tudom, hogy az ő hitüknek a biztonsága vett körül akkor, elfújta az én elkeseredésemet is, szép lassan megnyugtatott. Aztán az az őrült ötletem támadt, hogy beszélek a pappal, biztos van valami ötlete az én kis lelkivilágom feljavítására... Sorbaálltam a többiek után, aztán a miseruhás megkérdezte hogy gyónni akarok-e. Mondtam nem tudom mi az, nem vagyok megkeresztelve. A válasz: akkor nem tudok segíteni semmiben. Totálisan ledöbbenve álltam a 70-80 évesen jóindulatúnak kinéző férfi előtt aki díszes ruhában ácsorgott és az előbb a felebaráti szeretetről és emberségről beszélt. Egy pillanat alatt elmúlt az összes elkeseredésem, mintha kifújtak volna belőlem MINDENT. Kiábrándult pofával az arcába bámultam és közöltem: ennyit a felebaráti szeretetről, amiről az előbb papoltál... Akkor fogalmazódott bennem meg az a gondolat hogy a vallás nem más mint az első franchise.

Kifelé menet az egyik nénike megsimogatott amikor elmentem mellette. Megállított, megsimogatta a karom és csak annyit mondott: láttam hogy sírt kedveském, de ne aggódjon minden rendbe jön majd! Megint elöntött az a jó érzés, ami a mise alatt volt. A hitet nem a papok adják, az odabent van.

Mindegy miben hiszel. Legyen az a sport, tanulás, a családod, motorozás, akármi amiért úgy érzed jó küzdeni. Ha erőt ad amikor kell, mindegy minek hívod.

Nyah, fotóztam nemrégiben sáros menyasszonyt (trahs the dress fotózás), a Fókusz stábja ma este fogja leadni 8-kor. Az elkészült képek itt, a fotónaplómban.
Egyébként a képriport forgatása nagyon vicces volt, az operatőr az egyszem kamerájával egyszerre akart mindent felvenni, rángatta maga után a hangmérnökét a méternyi kábelein a nagy szőrös pamaccsal (kézzel tartós nagy állványos mikrofon). A szerkesztő is csemegézett a képi témákban, így volt egy csomó téma amit meg kellett ismételni, hogy ne maradjon le (pl patakban fél lábon egyensúlyoz Yama, Tündi mászik a sziklafalon, stb) . Ma délután megnéztük mit vágtak belőle mielőtt adásba megy. Áment mondtunk rá, de tuti lesznek majd akik kiakadnak. ))

Ki hogyan szocializálódik, úgy hívja póráznak, vagy elektronikus köldökzsinórnak. A féltékeny feleség ennél fogva tartja férje tökét állandó satuban (merre jársz drágám, mikor jösz haza, kinek a hangja az ott a háttérben, stb), a kölköt ezen csekkolják, hogy suli után merre kolbászol, a főnök ezen buzergálja az alkalmazottjait (hű de meglepő, ha az kikapcsolja hétvégére), a donhuán ezen esemesudvarol, stb...

De az halálbiztos, hogy van az a pillanat amikor az ember elgondolkozik, hogy most vagy belevágja a legközelebbi nagy folyadéktartalmú víztározóba (klotyó, pocsolya, mosogató, Duna, Balaton, stb., mi esik épp közel), vagy szép komótosan leteszi a földre és utána egy jót ugrál rajta, addig amíg apró picike kis molekulányi darabokra nem esik szimkártyástul, akkumulátorostul, mp3lejátszóstul, internetkapcsolatostul, memóriakártyástul, érintőbizbazos szuperkijelzőstül együtt. Aztán amikor nem működik amikor kéne, akkor aztán dupla bosszúság hiába építették bele a hifitornyot is a fényképezőgéppel együtt... Mert persze mindig olyankor merül le / romlik el amikor tényleg mocskosul kéne, hogy működjön 1, azaz egy darab funkció, amire az egészet kitalálták, a telefonálás...
Mostanság ezen keresztül zajlik a meló, a magánélet és egyéb szocializációs folyamatok nagy része, miközben tennéd a dolgod és csinálnád, de még hatvannyolcmillió kérdést közbe tudnak szúrni, csak azért hogy ne bírjál haladni, és tuti hogy úgy van-e és úgy kell-e, és most épp az történik-e és akkor úgy legyen hogy, és még variáljuk át, jademégisúgyjó, stb. Régebben működtek a dolgok e nélkül is. Képesek voltak még mai napig is látható marha nagy piramisokat is felhúzni nélküle! Lerajzolták a vezérhangyáknak: ezt csináld, és azok hatszázmillió kérdés nélkül meg bírták csinálni (vagy akkor kérdeztek, amikor annak megvolt az ideje), nem volt visszakérdezés, félreértés, majdmekkérdemmobilon, jademégazutolsópillanatbaneztislécciléccci. Vagy szóltál időben, vagy elfelejthetted, nem ráncigáljuk egymást mert van mivel. Pont.
Felnőttek a kölkök is, vonalas telefon se volt, és megszerveződtek komplett fesztiválok, gyárak működtek, a zsaruk pedig nyomkövetés nélkül is megtalálták a bűnözőket akikből még ráadásul kevesebb is volt...
Most meg ha ki van kapcsolva pár napra, kezdetét veszi az őrület...

Pedig ki fogom kapcsolni, lesz olyan 11 év után. Hangpostás bácsi pedig majd közli mikortól létezem újból az elektronikus vérkeringésben, addig pedig önállósulhat mindenki vagy kivárja a megfelelő pillanatot.

Most pedig kinevezem a mobil és internet kapcsolat nélküli napokat elektronikus szabadságnak.