Bocs, hogy nem csajként egy csajportálon indítok blogot, de talán néhányatokat érint a dolog. Szeretném megosztani tapasztalataimat azokkal, akik nálam többre mennek azokkal.
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. A történet nagyon régen kezdődött. 15 évesen lerajzoltam a szakrajz füzetembe apám 175-ös csepptankos CZ-jének chopperesített verzióját. Legalábbis amit akkor gondoltam a chopperekről. Nagyon tetszett a tanárnak, meg is ajándékozott egy akkora egyessel, hogy az osztályteremből is kilógott. 15 éves koromtól akartam magamnak egy saját choppert. Nem nagyot, főleg nem Harley-t, de a minta az 1992-es Harley-Davidson Softail Custom volt. Na jó, tetszett a nem Softail vázas Dyna Wide Glide is…
    Ott szúrtam el az egész életemet, és nemcsak a motoros életemet, hanem az egészet, hogy nem hittem el, hogy nekem tényleg lehet pénzem egy saját chopperre. Apám 250-es Sport CZ-je túl szép állapotban volt ahhoz, hogy annak álljak neki, meg hiába használtam 17 éves koromtól rendszeresen, mégse az én motorom volt. Akkoriban még szép számmal futottak az utakon a 250-es csepptankos Jawák, mély hangjuk, döbbenet alacsony alapjárati fordulatuk, valamint a róluk hallott megbízhatóság és alacsony fogyasztás hozzájárult a küllemük által szinte követelt chopperesítéshez. Amikor Győrbe kerültem a Szent László Katolikus Kollégiumba, összeismerkedtem Vereczkei Gáborral (akit egy ismerőse keresztelt el Starskynak a göndör haja alapján), akivel hamarosan nagyon jó barátok lettünk. Látta, mennyire sóvárgok egy 250-es Jawa chopper megépítése után, és a beszámolóim alapján kedvet kapott hozzá. Úgy döntött, ha elvállalom, megfinanszírozza nekem ezt az építést, és beteljesülhet az álmom. Kapva kaptam a lehetőségen, hiszen fogalmam se volt, mekkora meló lesz. Előtte már összeraktam magamnak egy 175-ös Sport CZ-t egy 250-esből, azt gondoltam, ez se lesz sokkal nagyobb durranás, és nekiláttam. Nulla tapasztalattal. Álmaim, viszonylag gyakorlatias elképzeléseim voltak, de se hegeszteni, se esztergálni nem tudtam, ráadásul csak nagyon rövid időket áldozhattam a vasra, mert időm nagy részét elfoglalta a főiskola, elég ritkán jártam haza, akkor is kellett valamit segítenem, apám is dühös volt miatta, úgyhogy keserves melónak bizonyult.
    Az alapanyagként kiválasztott vas elég ramaty volt, és a papírjai se voltak rendben, de ez akkor még nem zavart, mert a világ is más volt. Nem attól vettem, akinek a nevén volt, és nem tudták a közelben lakó, a típust nagyon jól ismerő ember segítségével sem beindítani, de semmi nem zavart. Nagyon beképzelt voltam. Kiderült, hogy akinek a nevén van, már rég halott, és az özvegy nem hajlandó pót-hagyatékit kérni, mert fasirtban voltak az öreggel. Az őutána való tulajdonos meg kijelentette, hogy ő nem ír alá semmit, mert neki azt mondták, börtönbe fogják csukni, ha bármit is aláír. Ugyanígy a többi 5 ember se, aki baxta átiratni a saját nevére.
    Ki voltam segítve a sok idiótával.
    Hozzájárult az is, hogy többször is 6-7 hónapig nem csinálták meg a cuccaimat, se az esztergályos, se a hegesztő. Akkor sajnos már más vasak is be voltak vállalva, kezdtem elkeseredni. Az első adandó alkalommal fölvitettem Győrbe a vasat (mindkettőt, hiszen ekkor már Bandita vasa is készült), és a Katolikus Kolesz kétoldalt nyitott biciklitárolójában küszködtem tovább, a kolesz silány szerszámkészletével. Egy szaros kalapácsom se volt. Ugyan folytathattam később a garázsban, de oda nem tudtam akármikor bemenni a nagyon goromba kutya miatt.
    Starsky megelégelte, hogy csak nyeli a pénzt a projekt, és nem finanszírozta tovább az épülést. Kellett neki a vas, de azt mondta, innentől az én saram. Igaza volt, megértem. Ekkor még nehezebb helyzetbe kerültem, hiszen nem tudtam visszaadni a pénzét, tehát be kellett fejezzem a vasat. Nyilván saját pénzemen. Nem gondoltam volna, hogy a végére akkora összegbe kerül a befejezés, hogy jobban jártam volna, ha valahogy visszaadom a pénzét, és a vasat eladom alkatrészenként.
    Szerencsére összeismerkedtem egy sráccal, akivel a tanítási gyakorlatok hoztak össze. Szabadi Attis nem messze lakott, és autószerelő lévén, nagyon sokban tudott és akart is segíteni. Faterjáék garázsában folytathattam motorépítő tevékenységemet. El is kereszteltük „Kertész utcai Choppergyár”-nak a helyet. Haladtunk. De mivel akkor már sok projekt futott, egy-egy vassal csak lassan. Starsky vasa valahogy mindig hátramaradt, mert pénz kellett volna rá, az meg nem volt. Két év múlva elkezdték Attis szülei rossz szemmel nézni az éjjelig tartó barkácsolást, így más helyet kellett keresni. Tánczi Tibi barátommal közösen béreltünk egy ideig egy garázst egy kétes környéken, de maga a garázs jó volt, jó helyen. Nemsokára lelépett, és egyedül kellett tovább bérelnem. Ekkor már kerestem, de annyit kellett húzni az igát a melóhelyen, hogy nem jutott időm a motorokra.
    Közben beütött a ménkű: megszűnt a melóm, egy vas nélkül maradtam. Bedobtam a törülközőt, Starsky vasa egy ismert motorépítőhöz került, akit megkértem, fejezze be, részletekben kifizetem. Egy év múlva szólt, hogy vigyem el a vasakat, nem foglalkozik velük. Starsky vasához hozzá se nyúlt. Banditáéhoz igen, de azt a melót meg lehetett csinálni két nap alatt. Tiszta boldog voltam.
    Hozzájárult a boldogsághoz, hogy elveszett egy garnitúra legyártott alkatrész, ráadásul a krómozottak. Újra kellett gyártani mindent. Ráadásul újrakrómozni is. Kezdett túl sokba jönni a vas. Más motorokkal szerzett rossz tapasztalat miatt nem az eredeti dinamót alakítottam át, hanem egy ETZ generátort varrtam föl a blokkra, mert mindenképp 12V-os rendszert akartam. A gyújtáskapcsoló is sok fejtörést okozott, végül egy Pannonia oldaldekni-zár lett egy Suzuki gyújtáskapcsolóval összekombinálva.
    Nemsokára garázst kellett cserélnem, mert összebalhéztam a főbérlővel. Starsky vasa még mindig a nyakamon, annyira, hogy amikor újabb két év elteltével vissza kellett költözzek Kaposfőre, ott kellett hagyjam Kurucz Jácint barátomnál a vasat, megkértem, fejezze be nekem. A szándék megvolt, de a melója és a családi dolgai úgy alakultak, hogy négy évig alig-alig tudott valamit haladni vele.
    Ezután melóhelyem, a kaposvári Gépész suli vezetőinek utasítására el kellett végezzek egy egyetemi szintű szakot, azt javasolták, ha lehet, ez legyen tanári. Nosza, irány Győr, vissza Vásárhelyi Zsuzsa néni szárnyai alá, de főként azért választottam a Széchenyi Egyetemet, mert be akartam fejezni Starsky vasát. Ezért Jácintéknál kértem szállást Nagybajcson. Új lendületet kapott a munka, Jácint megcsinálta a fényezést is.
    Ekkor megint óriási gond lett. Kiderült, csak olyan adásvételi szerződést fogadnak el az ocsmányirodában, amin rajta van a személyi igazolvány száma is. Eredeti szándékomról, a hamisításról tehát le kellett tennem. Pontosabban, ajánlatos volt letennem róla. Vennem kellett egy másik, papíros, kopasz vázat. Ezt Bélafi Dávid barátomon keresztül tudtam megtenni. Újabb plusz kiadás, ami egyáltalán nem látszik, és plusz meló. Utolsó melóm Jácintnál az volt, hogy lekopasztottam a majdnem kész motort, és a váz átalakításait megcsináltam az új vázra is. Rengeteg pluszmunka volt. Ez is, mint annyi más. Ráadásul kiderült, hogy valamelyik ocsmányiroda hibája miatt kivonták a vasat a forgalomból. Hurrá. Az ügyintéző a haját tépte, különösen akkor, amikor megmondtam neki, hogy ez az egyszerűbb eset. Emiatt saját nevemre kell iratnom a vasat, Starsky üzembentartó lesz – pontosabban lett volna.
    Jácintéktól is el kellett pakolnom, mert ott is volt egy komoly családi gond, és megszületett a picijük is. Ismét Attistól és faterjától kaptam segítséget. Attis úgy dolgozott nekem, mondhatni helyettem, mint a régi szép időkben. Nem tudtam, hogyan hálálhatnám ezt meg neki. Gyakorlatilag az utolsó félév végére készült el végre a műszakiztatható verzió, nagy megkönnyebbülésemre. Illetve azt hittem, hogy elkészült, az utolsó simításokat megint nekem kellett megcsinálni. Attis azt mondta, ez már túlmegy a barátságon. Őt is meg tudtam érteni, de nem voltam kisegítve a megértéssel. Ekkor a suli kazánházában igazgatói engedéllyel már épült Marci, a 350-es chopper. Ide kellett hoznom befejezni Starsky vasát. Mivel ez csak vasárnap sikerült egy baleset kíséretében (részleges bokaszalag-szakadás), a kollegám, aki még mindig a főnökömnek képzeli magát, kib.szott, úgyhogy garázst kellett bérelnem. Újabb plusz fölösleges kiadás. Sebaj, 2012 május 30-án végre meglett az áhított műszaki, hála Illés Tibi kollegámnak.
    A technikai kialakítás sokat változott, és menet közben is alakult, a szabadkozás után íme a technikai leírás (perjel előtt a műszakiztatható, utána a végleges verzió megoldása):

    Típus: Jawa 559 chopper
    Váz, lengővilla: gyári (apró módosítások, menetek nagyobbra fúrása, oldalsztender konzol)
    Hátsó futómű: gyári
    Első futómű: CZ 472
    Villanyak csapágyazás: szabványos kúpgörgős csapágyak, egyedi kormánnyak-tengely
    Első fék: gyári dobfék
    Kormány: gyári/hajlított Romet
    Első lámpa: MTZ lámpafej, Lada foncsor
    Hátsó lámpa: CZ 450 (csepptankos 175-ös), új, Rudolf Wolf boltjából
    Indexek: Rudolf Wolf boltjából, valami katalógusdolog
    Sebességmérő: Skoda/CatEye Velo5
    Tank: gyári
    Blokk: gyári módosítva, ETZ generátor felfogatás miatt
    Oldaldekni: egyedi
    Légszűrő: Trabant, módosítva
    Ülések, háttámla, hátsó vázrész: egyedi
    Hátsó sárvédő: gyári, módosítva
    Első sárvédő: színre fújt, módosított CZ 472
    Előretolt és gyárinak tűnő első lábtartó: egyedi
    Fékpedál: Módosított CZ Sport
    Hátsó lábtartó: módosított MZ
    Kipufogódobok: egyedi alumínium (olyan hangja van, mint a gépágyú!!)
    Féklámpa kapcsoló: hátsó: Yamaha RD125, első: ETZ
    Kapcsolótömbök: bal: ETZ, jobb: MZ TS
    Fék-és kupplungkar: Jawa 634
    Feszültségszabályzó: utángyártott elektronikus (Ladába is ilyen kell)
    Gyújtáskapcsoló: Hengerzár rész Pannonia oldaldekni-zár, elektromos rész Suzuki Alto
    Ülészár: Simson kormányzár, egyedi kulccsal
    Szegecs kedveli ezt.
  2. Még be se fejeztem a két hátralevő motort, Starsky vasát és Marcit, máris egy újabb hobbi kebelezett be. Gyökerei ennek is régről erednek.
    A hobbi veszélyes dolog. Lefoglalja az ember agyát, pénzt költ rá, időt szán rá. Nagyon veszélyes ez a mai világban, és a fogyasztói társadalomnak célja is, hogy az legyen. Fogyasztás-generáló hatása van.
    Ezért kezdtem el írni. Igen, ebben a stílusban, irodalmi nyelvezettel, merthogy így is tudok, nemcsak amúgy parasztossan, ahogy ide általában szoktam. Az egyetemen annyira beletanultam a tudományos igényű tanulmányok írásába (raklap féléves feladat), hogy folytattam, nem hagytam veszni mindazt, amit kitaláltam. A motorokkal is így kezdődött, nem akartam veszni hagyni a rengeteg agyalás eredményét. Pedig kellett volna. Nem ment volna rá az időm, a fiatalságom, kétmillió forintom és az egészségem. Lehet, hogy a könyveimmel is így leszek?
    A címek mindenesetre provokálóak: Élet a fogyasztói társadalom után, Élet az Univerzumban, Élet energia nélkül, Klíma, Recycling, A fogyasztói társadalom pszichológiája és módszerei, Élet a fizikai világon túl, Erőforrás-takarékos építés, Közúti járművek alternatív hajtásai. És a rövidebb tanulmányok: A Torony, Kapitalizmus és diktatúra, Hidegháború és rendszerváltás, A foglalkoztatás szociális funkciója, stb.. Aztán, hogy a mai világhelyzetből következő rémképeimnek formát adjak, megírtam első kisregényemet, Toni címmel. Aki elolvasta, azt mondta, rohadtul odavág. Remélem is! Bárcsak lenne valami hatása azon kívül is, hogy majd jól szétvágják a fejemet miatta...
    A veszélyes új hobbi a regényírás. Igen nagy sci-fi rajongó vagyok. Szeretem a Star Wars-t is, de különösen mostanában igen nagy Star Trek-fan vagyok. 71 oldal van az ebben az univerzumban játszódó regényemből készen, címe: A múlt árnyéka. Ma tudtam meg, hogy az első sorozat 1966-ban debütált. Nagyon jó lenne, ha úgy sikerülne, hogy 2016-ban, az 50. évfordulóra ennek a történetnek az alapján hoznának ki egy mozifilmet! Már csak azért is, mert szerepel benne a Kirk-féle Enterprise-A (persze más kapitánnyal), a Picard-féle Enterprise-E, a Janeway-féle Voyager, a Deep Space Nine, és számos korábbi mozifilm-szereplő, a hozzá kapcsolódó történetekkel. Nagy vágyaim vannak. Túl nagyok. Pénzügyileg nem akarok belőle profitálni, hírnévre sem vágyok, még csak a nevemnek se kéne ott lennie. Csak szeretném viszontlátni végre valamelyik agymenésem eredményét. Eddig szerintem egész jó a sztori, van benne akció és bölcsességekkel is tele van tűzdelve, igyekeztem a szereplők személyiségét minél jobban megőrizni. De kezdek nagyon, túl mélyre merülni a témában. Már majdnem mindegyik hajóosztály adatait kívülről fújom, a képről rögtön mondom a hajóosztályt, ilyen témájú videókat nézek a Youtube-on, gyakran lógok csak úgy a starshipdatalink.net-en, stb. Kezd a dolog veszélyessé válni. Már csak azért is, mert a hétköznapi élethez az égegyadta világon semmi köze a dolgoknak (a motoroknak legalább NÉMI volt). Inspirációként két órás munkával megcsináltam a regényben szereplő átépített Enterprise-A modelljét a legkisebb méretben, ami még ipari berendezésekkel, normál kéziszerszámokkal megvalósítható volt, a tanműhelyben, jórészt munkaidőben. Szerintetek hol a határ? Nem veszélyes ez már? Mi az a szint, amiről vissza kell fordulni?
  3. Nnnneeeeem, kedves matektanár kollegák és főiskolai, egyetemi hallgatók, nem a differenciálszámítás szépségeiről kívánok értekezni. Annak is van (állíttólag), de annak máshun a helye.

    Most a N-edrendű utak szépségeirű kívánok értekezni. Má csak azér is, mer közkívánatra köll egy pozitív blogot is írnom.

    Má akkó is vonzottak a mellékutak, amikó még gépi hajtású kétkerekűrő szó se vót. Vót egy versenybicajom, amit 14 évessen kaptam, hajtottam is sokat, jószerivee edzés gyanánt. Vót egy szokásos köröm, megnézhetitek a térképen is: Kaposfő- Kadarkút- Gige- Csököly- Jákó- Nagybajom- Kiskorpád- Kaposfő. Ez úgy 60 km. Nagyonmellékút. Majd a fejemet nyeetem le sokszó. De egy-egy ilyen biciklizéskó nemcsak a mozgás öröme vót, hanem szépen műveet fődek, érintetlen erdők, mezők, takaros kis falvak nyugodtsága is megérintett. Vót egy másik köröm is: Kaposfő- Kiskorpád- Somogysárd- Kaposvár- Kaposfő. Ez is olyan körű vót, mind a másik. Mindeggyikbe vót egy rövidíttési lehetőség, ha eesokaatam vóna valamit.
    Csatolás megtekintése 12681

    Mindig aztat szerettem a legjobban, amikó ollyan uton mehetek, amirű messzire eelátni, de még jobban aztat, amikó a út melletti fák lombja összeborul a fejem fölött. Nagyon jó tudom magam érezni útközbe ilyen helyeken. Engem nem az adrenalin vonz, hanem az útnak magának a szépsége.

    Aztán lett motorom. Mindig ollyan, ami nem csábított száguldásra, mer aztat nem lehetett vele meg nem is szerette. S51 Szimó, 250-es Sport CZ, aztán 125-ös, 175-ös, Aprilia Red Rose 80. Nemcsak a szépség vonzott az utakba: jó vót a szabadság érzésit megtapasztaani. Ugye akkó még nem éreztette velem senki se, mi az ára ennek.

    Szerettem a mellékutak vonalvezetésit. Ollyan vót, mintha megáát vóna fölöttük a idő. Forgalom alig, utazó jó ha 80, jó vagy eeviseehető burkolat. Ezeken a utakon nem köllött parázni őrűtt gyorshajtóktú, alvó kamionosoktú, legföljebb részeg traktorosoktú. Kissebb és nagyobb motorok közötti különbség jótékonyan eemosódott. Az az idő köszön vissza rajtuk, amikó még a 250-es Czetka vót A NAGYMOTOR, és nem vót ellenfele a utakon. Amikó még nyugodtabb, biztossabb vót a élet, meg a utazás is. Amikó még kevessebb irigység vót, mer nem lehetett ANNYIVAA több a másik embörnek, mind ma, és amikó a bűnösöket megbüntették.

    Csak a itt-ott ásíttozó szeméthalmok emlékeztetnek a mai korra.

    Nemrég újra jártam egy illyen szakaszon. Rövid szakasz vót, de mivee a motoromat ee köllött adjam, így megin biciklivee jártam arra. Kaposszentbenedek- Taszár közt, a régi 66-oson. Mintha a nyócvanas évek közepin megáát vóna a idő...

    Jó szívvee javaslom azokat a utakat, amiket fősorútam, meg a Kaposfő- Böhönye, Kaposvár- Sásd- Pécs, Veszprém- Győr, Komárom- Esztergom utakat, a Mátra, a Bükk, a Duna menti utakat, és a nyugalmassabb utakat.

    Széles utat, balesetmentes motorozást kívánok mindenkinek!
    Szegecs kedveli ezt.
  4. Három cseresznyefa

    Kaposfő egyik nevezetessége volt. Mindenki csak ámult-bámult, olyan gyönyörűek voltak, többször is egy évben. Először virágzáskor, nem gyengén feminin rózsaszínbe borítva a házunk előtti részt. Aztán amikor lehullottak a virágok, rózsaszín szőnyeget terítve a házunk elé. Aztán nyáron, a nagy melegben, amikor terebélyes koronájuk a nap nagy részében hűsítő árnyékot adott mind a háznak, mind az arra járóknak, mindenki előttünk állt meg egy kis pihenőre, vagy éppen a rendőrök a trafipaxszal. Aztán ősszel, amikor tarkává váltak a levelek, majd lehullottak, sárga-vörösre váltva a tavaszi rózsaszín szőnyeget.
    Persze gond is volt vele bőven, de a kívülállók ezzel mit sem törődtek. Tavasszal a virágokat, ősszel a levelet kellett elsöpörni alóluk, rettenetes mennyiség volt. Azt ugye kivinni az erdőre. Alattuk a fű az árnyékolás és a nedvesség elszívása miatt erősen zsombékossá vált, nem mutatott túl jól. Aztán odáig terebélyesedett a lombozat, hogy elkezdte karistolni az ereszcsatornát, a házfalat, a tetőn a cserepeket. Nem tudott bejönni a szippantóskocsi az udvarunkba, aztán már a szomszédba se. A kamionok oldalát karistolták a kinyúló ágak. Az E-ON egyszer botrányosan megcsonkította a fák belső felét, de hát az ellátás biztonsága ugye az első. A gondok miatt apám úgy döntött, kivágjuk a fákat. Majd alkalomadtán ültetünk másik kettőt a helyükbe, de ez így nem mehet tovább. Két napig dolgoztunk, amíg minden ágat levágtunk, a gallyakat hátrahordtuk a friss szántásra az elégetéshez, az ágakat fölvágtuk tűzifának. Maradt a három törzs, megpróbáljuk eladni valakinek. Úgyse lesz pénzünk arra, hogy megcsináltassuk belőlük az új konyhabútort.
    Azzal kezdődött, hogy a szomszédék rokonai eltévedtek, amikor jöttek ki hozzájuk, továbbmentek Kiskorpád felé, mert annyira megszokták, hogy a három óriási fa előtti hídra kell befordulniuk. Ha száz ember nem sopánkodott a faluban, hogy pedig mennyire gyönyörű volt tavasszal meg ősszel, akkor egy se. Mindenki kérdezte, lesz-e helyette, ugye lesz? Hát persze, mondta apám, de csak kettő. Ha lesz rá idő, ültetünk helyette.
    Szerettem azokat a fákat, még akkor is, amikor nekem kellett a levelet összeszedni alóla. Szerettem az árnyékát, büszke voltam egy kicsit, amikor dicsérték őket. Mégis, amikor kivágtuk, nekem csak egy meló volt. Nem értem rá azon filozofálni, hogy ennek most fájnia kéne, hiszen győztem levegőt kapni a melóban. Valahogy olyan üresség-érzés töltött el.
    2007-ben ott kellett hagynom Győrt, 11 koldus szegénységű, de szabad év után, mert nem bírtak a szüleim a melóval, és anyám egészsége nagyon megromlott, és mivel nincs tesóm, akire rá lehetne tukmálni a segítségadást, muszáj volt visszaköltöznöm. Győrben motorokat javítottam és építettem át, nevem volt a szakmában, már 20-30 km-ről is hordtak oda motorokat hozzám. Pedig sehol nem hirdettem, és javarészt csak magamnak vállalt dolgokat csináltam, nem is ebből éltem (sőt emiatt nem éltem). A gondokat senki nem látta: amiatt tartottam évekig a 77 kg-t, mert kaja helyett inkább alkatrészt, szerszámot meg anyagot vettem, hogy haladjak az elvállalt melókkal. Minden szabadidőmet a motorokra szántam. Amikor hívtam néhány havert a visszaköltözés előtti napon, hogy akkor most szabad a vásár, mindenki vihet, amit akar, és széthordtak mindent, és jó cuccok is kerültek a szemétbe, ott álltam délelőtt 10-kor az üres garázs előtt, amiben még aznap éjjel 2-kor dolgoztam. Tudtam, hogy most férfiember létemre bőgnöm kéne, de nem voltak könnyeim. Csak hideg üresség volt bennem. Végtelen üresség. Évekig álmodtam még utána garázsokkal, hogy ott nekem valami motorokkal kapcsolatos dolgom van. Szinte mindig üresek voltak a garázsok, vagy csak nekem értéket jelentő cuccok voltak bent. Csak az üresség maradt.
    Nemrég, kb. egy hete eladtam a Sport Czetkámat. Azért döntöttem így, mert megsértettek. Engem nehéz, de ha egyszer valakinek sikerül, az végleges. Megbocsátás esetleg van, elfelejtés sose. Mindenki dicsérte, aki látta, mennyire szép, milyen jó ötletek vannak rajta, milyen jó hangja van, mennyire normálisan megyek vele stb. A gondokat senki nem látta: igen sok kísérletezés és munka eredménye volt kiküszöbölni a típushibákat, jobban használhatóvá tenni, állandóan jó karban tartani, javítani a kisebb hibákat, télre bevonszolni a csirkeszaros ólba, centizgetni minden alkalommal, stb. Nem is beszélve az alkatrész-ellátás egyre komolyabb nehézségeiről. Apám egyre gyakrabban és egyre komolyabban baxtatott vele, minek egy motor, csak a pénzt viszi, hova teszem rajta a gyereket, egy családapa nem tud kihasználni egy motort (csak azt tudnám, mi a lószerszámmal járt be annak idején ő Kaposvárra dolgozni, egészen 17 éves koromig, mert másik ember mellé fölszállni a buszra vagy a vonatra az büdös volt ugye), mit csinálok vele, ha esik az eső, különben sincs időm, hogy menjek vele (részben neki köszönhető, másik részben a melóhelynek, harmadik részben pedig a másik reklamáló félnek). Aztán ezt fejelte meg a nejem, amikor kijelentette (szerencséjére nem előttem), hogy csakis azért viszi bölcsödébe a gyereket, mert én nem vagyok megbízható (!!!!), mert nekem fontosabbak a motorok, mint a családom. Előtte háromszor magyaráztam el neki, hogy a motorokba már régen belekezdtem, amikor ő meg a Picur még nem voltak képben, és a család anyagi érdekében kell befejeznem a motorokat, mert ha nem teszem, több százezer forintot dobunk ki az ablakon. Nem akarja fölfogni, de azt hiszem, akkor nem én vagyok a hibás. Különben is, nálam jobb pasit milliószám talál, csak ebben az országban is. Nálam megbízhatóbbat egyet se. De ez se érdekli.
    A vétel feltétele az volt, hogy mindent vissza kell alakítanom gyárira. Akármilyen fos megoldás, csak gyári lehet minden. Tiszta boldog voltam, évek melója megy megint a kukába. Ígéret ugyan van, hogy egy másik motorra fölkerülnek a dolgok, de hiszem is meg nem is. Leginkább nem. A vasat hazaviszik Csehországba, valószínű egy gyűjtőé lesz. Érdekes ez a gyűjtőség: az én olvasatomban egy jármű nem arra való, hogy tréleren találkozóra, csilivili némmámimvanugyemilyenkirályvagyok, aztán tréleren haza, hanem arra való, hogy A-ból B-be. És arra ezen a motoron nem a gyári állapot a legalkalmasabb. Én nem a puszta imádat tárgyaként tekintettem rá sohasem. Nagyon szerettem, büszke voltam rá, de sose gondoltam arra, hogy kiállítási tárgyként kezeljem. Ő mindent tudott. Olyan dolgokat is, amit soha senkinek nem mondtam el, csak Neki. Nagyon jól tudom, hogy nemcsak a családi és anyagi dolgok miatt nem logikus, hogy megtartsam. Hamarosan nagy gondok lesznek a kőolajjal. Nincs már akkora készlet, mint amekkorára hazudják. Még vastagon az Ő élettartamán belül vált volna hasznavehetetlen ócskasággá, és ha ez nálam történik, akkor az még jobban fájt volna.
    Ráadásul otthon nem is végezhetem el a visszaalakítást, a melóhelyemen puncsolok vadidegeneknek, kockáztatom az állásom, inkább mint hogy fatertól el kelljen viselni azt, amit kapnák érte. És könnyek helyett megintcsak üresség. Végtelen üresség. Biztos vagyok benne, hogy amikor elviszik, kérek majd pár percet Vele kettesben, és ott el fog törni a mécses. De általában nem sírok, csak az üresség maradt.
    Szegecs kedveli ezt.
  5. Üdv mindenkinek! Csak nagyon ritkán tudok jelentkezni. Remélem, akinek nem kell tudnia, hogy néha még fönn vagyok, az nem fogja megtudni. Mivel még mindig nem vagyok túl jól, sőt rosszabbul, nem a szokásos tájszólásban írok. Pedig szívesen tenném.
    Brazília és Törökország legveszélyesebb kártevői a fos tévésorozatok. Ezek az ottani nagyon széles analfabéta néprétegeknek készültek, és szabályos függést alakítanak ki. Eredetileg talán az lehetett a cél, hogy az emberek ne a saját problémáikkal foglalkozzanak, legyen egy szelep, ami leereszti a taposómalom fejlesztette nagynyomású fáradtgőzt. Amit ezekben a sorozatokban sose láttam még: szegény embereket, vagy olyan szegény embereket, akik nem a dúsgazdagok cselédei, sosem láttam még, hogy valaki dolgozna, akár pénzkereset, akár házimunka céllal, sosem láttam, hogy megmutatnák bennük, mi a pénz és a gazdagság ára, és sosem láttam bennük becsületes, jóindulatú, és pláne okos nőt. Aki okos, az mások letiprására, átvágására, szélhámosságra használja az eszét. Az összes nőnek hibátlan alakja van, mindegyik vastagon kiföstve, az összes férfi kigyúrt, és főleg, mindenki fiatal.
    Hogy miért kártékonyak ezek a fosok? Mert a tanulás helyett ezek a hulladékok töltik be a lányok agyát, és úgy nullára szívják, hogy semmi nem marad a hasznos ismereteknek, amiből később pénzt tudnának keresni. Elhitetik velük, hogy az összes férfinak csak úgy a semmiből van rohadt sok pénze, és a férfi másra se való, minthogy a piperkőc pénzszórást finanszírozza, meg hogy ott üljön a szoknyája mellett, és szórakoztassa. Meg hogy az összes férfi csak arra jó, hogy hülyére vegyék, és ezt persze szó nélkül hagyni fogja. Mellette meg minden útjába kerülő nőt megk.r. Elhitetik velük, hogy a pénzért nem kell dolgozni, otthon semmit nem kell csinálni, meg megtanítják őket egy nagy rakás aljas patkány húzásra. És azt hiszik, hogy pusztán ebből meg lehet élni, és másból nem is lehet. Hogy mindenkinek az aljasság az egyetlen esélye az életben maradásra.
    Hogy miért írtam ezt le? Mert egyesek azt hiszik, hogy az élet egy brazil fos sorozat, és az iskolában semmit nem tanultak, és a valóságba hozzák ezeknek a fosoknak a világát, az aljas kis trükkjeiket.
    És továbbra is nézik, hogy abból tanuljanak!:karomkodik2:
    TERPENTINBE AZ ÖSSZESSEL!!!!!:karomkodik2::karomkodik2::karomkodik2::morog:
    Szegecs kedveli ezt.
  6. Volt egyszer, hol nem volt, a Balatonon túl, de a Kapos folyón még éppen innen, élt egy srác, aki eleinte nem is szerette a motorokat. Csak amikor apja (aki folyton leugatta, becsmérelte) alkatrészként vett a 175-ös CZ-jéhez egy másikat alkatrésznek, akkor indult be a fantáziája. Megtetszett neki a motorok világa, ami akkor, a rendszerváltás környékén még teljesen másképp nézett ki. Megcsinálta az A1 jogsit, nem szórakozott a segédmotoros papírral, és első motorja egy rendszámos S51 lett. Imádta. Na jó, csak nagyon szerette. Amikor 2 év múlva döntenie kellett, nagyon megsiratta. Nagyon.
    Teljes A jogsi birtokában egy év múlva félszegen átnyergelt a hatalmasnak, bivalyerősnek tűnő 250-es Sport CZ-re. Nagyon megszerette azt is hamarosan. Az akkori forgalomban nemigen volt ellenfele. Büszke volt a jó állapotú, ritka, üzembiztos gépre.
    De a chopperépítés nem hagyta nyugodni. Álmodozni kezdett. Nem kellett volna. Győrbe került a Széchenyi Egyetemre. Új ismerősei, barátai lettek, csupa-csupa értékes ember. Sokat beszélt az álmairól nekik, mert életében először megszabadult a nyomástól, amit apja jelentett számára. Néhányan úgy döntöttek, megfinanszírozzák álmait, ő pedig tapasztalatlanul nekilátott. Először otthon. Azután amikor látta, hogy ezt nem lehet, elvitte Győrbe az épülő vasakat. Nagyon keservesen készültek. A megrendelők egy idő után nem finanszírozták tovább, ami egy részről érthető volt. De a srác túl makacs volt ahhoz, hogy föladja az álmait, és beismerje, hogy beletörött a bicskája a dolgokba. Évek hosszú sora alatt rengeteget szenvedett és nélkülözött, hogy meglehessenek az álmai.
    Nemcsak ezt nem mérte föl helyesen. 23 évesen belevágott valamibe, amibe megintcsak nem kellett volna. Barátnője lett. A motorok apropóján ismerkedtek meg. Fél évig tartott. Hevesen lángoló, erotikával túlfűtött szerelem. A szakítás után még egy rövid ideig normális volt vele a lány. Aztán nagyot fordult. Megfenyegette a srácot, hogy följelenti zaklatásért. A srác ekkor olyat tett, amit remélte, hogy soha többé nem kell megtennie az életében. Nem a másikban kereste a hibát, hanem apja nevelésének hatására magában. Ezért minden nőnemű lénnyel megszakította a kapcsolatot, írva nekik egy utolsó levelet.
    Fogadkozása ellenére volt egy futó kapcsolata egy évvel később. Kevesebb volt, mint kapcsolat, de több, mint kaland. De 300 km-ről nem lehet udvarolni. Különösen, hogy az összes pénzét a motorok befejezésére kellett költenie. Legalábbis úgy gondolta.
    Rá egy évre megint lett barátnője. Nagyon jól érezte magát vele, azt hitte, megtalálta az igazit. A lány szórakoztató volt, nem volt féltékeny, szép is volt, a motorokat és a metálzenét is szerette. Ez már nem egy túlfűtött kapcsolat volt. Amolyan hamu alatt izzó parázs. Nem látszott, mennyire forró és tartós. Számtalan álmát megvalósíthatta a lány által: építhetett egy lánynak choppert, tanítgathatta motorozni, végigmehetett egy épített chopperrel a magyar 66-os úton, és még egy dolog, amit nem írok le, mert olyan jellegű. 16 hónapig jártak, utána 3 évig tartott, mire kiheverte, és rájött, miért lett vége, és miért kellett így lennie. Nem hibáztatta a lányt. Így volt logikus. És lezárta magában a dolgot.
    Nemsokára vissza kellett költöznie a szülői házhoz. Ugyan szerette Győrt, de édesanyja egészsége megromlott, és nem lehetett sokáig egyedül hagyni, meg elkélt a segítség is. Nehéz szívvel költözött ismét egy fedél alá az apjával, mert tudta, hogyan fog hozzáállni.
    Kapóra jött, hogy egy régi jó ismerőse, barátja indított egy oldalt a neten, ahol motoros csajokkal lehetett beszélgetni. Félt először tőle, de aztán engedett a csábításnak. Kiderült, hogy nemcsak a motorokról lehet beszélgetni a lányokkal, asszonyokkal, hanem mindenről. Őszintén, szabadon. És okosak voltak ezek a csajok. És, ez nagyon nagy szó, eltűrték egy csomó olyan dolgát, amit mások nem (Ciao levele a 'Wildban).
    Nemsokára be kellett lássa, nem bír egyedül a melóval. Nagyon nem akart másoknak rosszat azzal, hogy párul választ bárkit is, de úgy gondolta, nincs más választása. Tévedett. Kiválasztott egy szorgalmas falusi lányt egy másik faluból, aki nem volt egy nagyon feltűnő alkat, de nem volt csúnya sem. És tudott rajta segíteni. Ezer meg ezer női praktikát evett meg emberbaráti szeretetből, mert úgy gondolta, nem lehet meg egyikük sem a másik segítsége nélkül. Aztán a lány átverte egy kicsit, ezért muszáj volt elvennie. Nem mintha különösebben ellenére lett volna a dolog. Aztán szépen lassan derültek ki a dolgok. Pénzügyileg és rokonságilag is, de nem ez zavarta a legjobban. Először csak a volt barátnőjére volt betegesen féltékeny. Teljesen alaptalanul. Aztán a CSAM-osokra. Szintén alaptalanul. Aztán letörölgetett kérdés nélkül egy csomó képet, amiket vagy 10 évvel azelőtt szerzett a srác, csajok kontra motorok voltak rajtuk. Átkutatta az otthoni számítógépét, és mindenért balhézott, ami nőnemű lényekkel volt kapcsolatos, volt olyan, 5 évvel azelőtti levél is, amiért többször is. Aztán a srác észrevette, hogy elolvassa az e-mailjeit. Úgy gondolta, kell ennyi privát szféra, és megváltoztatta a jelszavát. Erre az asszonyka e-mailt írt neki, hogy valamit titkol, ezért ő sem mond el neki soha többé semmit. Ekkor betelt a pohár. A srác másodszorra is meg fogja lépni azt, amit sohasem akart. Ehhez hozzájárul még, hogy az apja képtelen befejezni a b.szogatást, hol a pocakja, hol a hosszú haja, hol a motorok, hol a zenei ízlése, hol amiatt, hogy nem tud eleget melózni otthon a kenyérkereső melója miatt. A melóhelyén se felel meg semmi, amit ő csinál.
    Ha mások csak azáltal tudnak boldogok lenni, hogy ő szarul érzi magát, akkor tessék.
    Kedves Barátaim! A további családi botrányok elkerülése végett ez volt az utolsó látogatásom a CSAM-on. Kérlek, bocsássatok meg, nem ellenetek szól a dolog, Ti semmit nem csináltatok rosszul. Sőt. Nagyon örülök, hogy eddig eltűrtétek a hülyeségemet, és végtelenül büszke vagyok, hogy a barátaim vagytok. Nagyszerű csapat vagytok, és nagyon jól éreztem magamat közöttetek. Remélem, megértetek. Legyetek jók, vezessetek óvatosan! Nagyon sok élményteli, balesetmentes kilométert kívánok Nektek! Széles utat, Isten Veletek! Szeretettel:
    Vidék
    Szegecs kedveli ezt.
  7. Előre is bocs az állatvédőktől! Őszintén rajongok a macskákért. A nejem meg inkább kutyás. Most nincs macskánk már régóta, kihalt sajnos a Nagy Dinasztia... jelenlegi kutyánk, Sir Lancelot a korábbi helyén versenyt kellett vívjon a kajáért egy macskával, így nem tűri őket. Pedig egy falusi háznál, ahol termények vannak, azér köll egy macska no. Jó, ha van. Csak legyen jó egerésző. De a mi Lacink (rosseb mondja állandóan ki a teljes nevét) nem tűri őket, habár már nem kell szűkölködnie kajában. Még szerencse, hogy a tyúkok is elkapják az egeret, ha hozzáférnek...
    Ma egyszer kismacska-nyávogásra lettünk figyelmesek a nejemmel. Azt hittük, a szomszédból jön. Aztán egyre erősödött. Kisült, hogy a házunk előtti három nagy fa egyikére kapaszkodott fel a kis buta, és nem mert lejönni. Gyönyörű fehér kis süldőmacska volt. Levettem létrával, és körbejártam vele a környéket, vajon kié lehet. Bizots volt gazdája, nem félt az embertől, hízelgett, dorombolt, jól elvolt ölben. Igazából a reakciók miatt írtam meg a történetet: mindenki úgy reagált, mint ahogy anno Győrben, amikor ott mentettem egy kismacskát. Senkinek nem kellett, sőt, mindenki kézzel-lábbal tiltakozott. "Ide ne hozd!" "Minek ide? Vidd innen!" Nem tudtam mást, kitettem az egyik ház elé, és igyekeztem nem hátranézni. Nem telt bele öt perc, megint a mi fánkon volt fönt. Én le nem veszlek megint, pöröltem vele, és elmentem melózni a szőlőhegybe. Két óra múlva még mindig ott nyávogott a fán. Na gyere, mondtam, a pajtában elleszel. Már hátravittem neki a tejet egy kisedényben, és mentem volna érte a fához, de eltűnt. Remélem, hazament és nem üti el egy autó...
    Hát ide jutottunk. Az emberek már falun is városiak...:(
    Szegecs kedveli ezt.
  8. Off the malaria!
    Nagyon sokat gondolkoztam, megírjam-e ezt a blogot. Idézhetnék saját versemből:
    „…mondd mi jobb Neked / Undorban látni utad / röviden, míg lángja tart / vagy boldog sötétben bután / vakon botladozni át / azon, mit meg nem látsz / meg nem égetve kezed / igen, gyufaláng vagyok…”
    Ne haragudjatok, mellőzöm szokásos tájszólásomat, ami mindig jellemző rám, ha jól érzem magam. Most nem érzem jól magam. Több dolog miatt sem. Mindjárt kifejtem. Talán túlságosan megszoktam, hogy minden gondolatomat megoszthatom Veletek, mert normálisan el lehet blogolni Veletek mindenről.
    FIGYELMEZTETÉS: A következő blog a nyugalom és a pozitív gondolkodás megzavarására alkalmas gondolatokat tartalmaz! Olyan kijelentések találhatók benne, melyek rasszista, antiszemita, antiszociális, anti-humanitárius gondolatoknak minősülnek. Az ebből eredő, a szerző szándékától eltérő gondolatok keletkezéséért a szerző felelősséget nem vállal. A szerző kijelenti, hogy senkit nem kíván személyes sértésben részesíteni. A blog címében termékmegjelenítés olvasható, melynek nem célja reklám vagy antireklám keltése. Célja felhívni a figyelmet egy káros jelenségre. Akit mindez zavar, azt kérem, ne olvassa el ezt a blogot!
    Előszöris: miért tűntem el hosszabb időre. Az iskolában közölték velem, hogy a következő tanévben csak emberbaráti szeretetből maradhatok, utána semmit nem garantálnak. Ezért elvállaltam egy olyan munkát, amihez hasonlónak három évvel ezelőtt az iskolában maradásomat köszönhettem. Csak ez nagyobb meló, és sokkal többe kerül. Kiállító vitrinek berendezéséről van szó, 2 folyosó, folyosónként 30 db, kb. 70 x 50 x 120 cm-esek. Ez is elvette az időt. Amit ezalatt kellett volna otthon csinálni, azt be kellett pótolni. Kukoricakapálás, fűnyírások, cseresznye-málna-meggy-és ribizliszedés, és még nincs vége, jön a hagymakiszedés, az uborka, a fűrészelésekben segítés apámnak, szártépő és vizsgáztatható pótkocsi összeállítása. Ki ne felejtsük: az október óta időhiány miatt szétszedve álló CZ-m befejezése, sajnos lehet, hogy eladás miatt (kell egy viszonylag fiatal, olcsó fenntartású, hátsó övvel is rendelkező autó Picur miatt, mert a mi Marutinkban még nincs gyárilag hely az övnek, és év vége előtt kinövi Picur a hordozót).
    Mivel a földünk egy jelentős része a szőlőhegyben található, ahova erdőn keresztül visz az út, és Somogy az egyik legfertőzöttebb kullancsokkal, 40%-uk hordozza az agyhártyagyulladás vagy a Lyme-kór kórokozójának valamelyikét (vagy mindkettőt), kullancsriasztót kellett venni. Néha nézek tévét is, és ugyan gyűlölöm a reklámokat, de sajnos néha egy-egy átkattintás ideje alatt meglátok belőlük néhány pillanatot. A kullancsriasztó előszöris olyan pofátlanul drága volt, hogy majdnem hanyatt estem, másodszor is csak úgy üvöltött a hirdetés, hogy a vételárból bizony minden X% a szegény afrikai gyerekeknek megy, hogy ne haljon meg évente 45000 maláriában. Lehet, hogy antiszociális meg anti-humanitárius meg rasszista meg antiszemita meg kegyetlen vagyok, de ezt nagyon kategorikusan elítélem! És jó okom van rá.
    Afrikában azok, akiknél ilyen gondok vannak, még mindig ott tartanak, ahol nálunk a múlt században ilyenkor. Nem technikailag, hanem társadalmi normák és elvárások tekintetében. Ott kevesen engedhetik meg maguknak földművelő gép megvásárlását, fenntartását, vagy a szokások még nincsenek ehhez igazítva. Ott az az elv, hogy rengeteg gyerek kell, mert a földekre kell a munkaerő. Teljesen természetesnek veszik, hogy meghal a felük. A születésnek és a halálnak sokkal-sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítanak, mint nálunk, a gazdag északi országokban. Erre jövünk mi a gyógyszergyárainkkal, amit a szokásosnál nagyobb orrú és embertársaikhoz érdekes hozzáállású személyek birtokolnak, és mondván, hogy jaj de jó dolog megmenteni a szegény afrikaiakat, rengeteg gyógyszerrel, védőoltással jó sokat megmentenek, akik egyébként meghaltak volna betegségekben, ezzel túlterhelik a termőföldeket, és majd az éhezésbe halnak bele ugyanazok az emberek. Tiszta humanitáriusok vagyunk velük! Jaj de jót akarunk cselekedni (magukkal!!!), adjunk el nekik jó sok traktort, meg mindenféle olyan műtrágyát meg növényvédő szert, ami ugyan növeli a termést rövid távon, de tönkreteszi a földeket, és amit mi már rég betiltottunk, mert a rabbink is megmondta, hogy mérgező, és nem lesz az áru kóser. A vegyszerek előállításához és a traktorok hajtásához úgyis kőolaj kell, ami már megint nekünk bevétel. Ideologizáljuk meg szépen az egészet humanitárius reklámokkal, mert a média is a kezünkben van. Hadd fogyjon a gyógyszer, a kőolaj, a vegyszer meg a fegyver, mert a csökkenő erőforrásaik miatt úgyis háborúzni fognak. Tiszta humanitáriusok vagyunk, nem? Magunkkal. Ha nem szolgál a gój, dögöljön meg!
    Régen Európában is a sok gyerek volt a követelmény, ugyanezért. Nagyszüleim még 4-5-6-7-en voltak testvérek. Teljesen természetes volt, hogy csecsemőként, gyerekként meghalt néhány. Szüleim már sokkal kevesebben vannak testvérek, anyám egyedüli gyerek, apámnak csak egy nővére volt. Csak itt Európában a szokások átalakulását elősegítette két nagyon pusztító háború. Afrikában is sok helyen dúl háború, de akkora nem, mint itt volt. Semmi nem kényszeríti őket a gyerek-sorozatgyártási szokásuk megváltoztatására.
    Afrika népessége a rettenetes körülmények ellenére évente 3%-kal gyarapszik. Ezek az EMBEREK a fejlett, gazdag északi államokban csak a jólétet látják, mert csak azt mutatjuk meg nekik. Meg fognak indulni, és elveszik mindazt, ami nekünk van. Megdolgozni nem fognak érte, mert azt nem mutatjuk meg nekik (sem) a médiában, hogy ahhoz az is kell, ahogy a most felnövekvő saját fiatalságunk és hazai legnépesebb nemzetiségünk sem fog érte megdolgozni. Elveszik erővel. Ha nem akarunk beledögleni, erővel meg kell védeni magunk, és azt, akit nagyon humanitáriusan megmentettünk a malária okozta haláltól, le kell lőjük, különben ő lő le minket. Hú de humanitáriusak vagyunk. Ez persze bevétel lesz a fegyvergyárosoknak.
    Az a baj, hogy ezt már nem bírja el a gazdaság. Azt hiszik, hogy Jézus Krisztus csak a gójok Messiása. Hitük szerint az ő Messiásuk kiirt vagy rabszolgává tesz mindenkit, aki gój, és korlátlan földi hatalmat hoz nekik. Az ő Messiásuk eljövetelét hitük szerint világméretű káosz előzi meg. Hogy eljöhessen, megcsinálják a káoszt. Egy James Bond-film címe ugrik be: „A világ nem elég”. Már most övék a világ, de úgy látszik, ez sem elég.
    Szegecs kedveli ezt.
  9. Üdv szevatok!

    Nem akarok okos lenni, csak pár dolog, ami eszembe jut:

    - Főzzünk éjjel!

    - Keljünk nagyon korán hajnalban, és szellőztessük át a lakást! Ha nem mozdul a levegő, használjunk ventillátort.

    - Igyunk akkor is, ha nem vagyunk szomjasak! Napi 2 litert mindenképpen gyűrjünk le! Az ital ne legyen alkohol-vagy koffeintartalmú, mert az vízhajtó hatású. Legjobb a szénsavmentes víz meg a tea.

    - Ha elkezd melegedni reggel 8-fél9 felé, sötétítsük le a lakást! Nappal ne használjunk olyan készülékeket, ami hőt termel!

    - Ha lehet, klímaberendezés helyett használjunk ventillátort!

    - Fürdőzéskor nagyon nagy a leégés valószínűsége.

    - Ne legyünk a napon délelőtt 11 és délután 4 között! Ha muszáj, szellős, világos ruhát öltsünk, ami minél nagyobb felületet takar.

    Jó egészséget mindenkinek!
    Szegecs kedveli ezt.
  10. Gyerökök, ez a hónap hülyéje. Idézem a Somogyi Hírlap 2011 május 7-i számát:

    "Arra ébredt egy somogysárdi férfi, hogy egy ismeretlen éppen kitolja a motorját a háza udvarából. Kiabálni kezdett a tolvajjal, aki erre megijedt, és elszaladt. Fél óra múltán arra lett figyelmes, hogy a tolvaj a szomszédja udvarából tol ki egy motorbiciklit. A tolvaj után eredtek, akit még a faluban utolértek, hiszen még mindig bőszen tolta a lopott motort. Megállították, kérdőre vonták, de a férfi olyan részeg volt, hogy beszélni is alig tudott, majd hirtelen lefeküdt a motor mellé, s elaludt. Olyan mélyen, hogy a nagybajomi rendőröknek is nehezükre esett fölébreszteni. Végül előállították a rendőrkapitányságra, ahol a 45 esztendős, büntetett előéletű bajai férfi ellen lopás miatt indult eljárás."
    :heureka::D
    Szegecs kedveli ezt.
  11. Líbiában polgárháború van. Az ország a világ kőolaj-termelésének 2%-át adja/adta. Az USA-ban 100 Ft/l-ről 130 Ft/l-re "nőtt" a benzin ára. Nálunk nyárra 500 Ft/l lesz. Csak Szaúd-Arábiában és az Emírségekben ne legyen gond, mert akkor összeomlik a világ! Ahogy a készletek elfogyásakor is. Még 20 évünk van!

    Szerintem az azért jó lenne, ha az üzemanyagár annyi lenne, hogy jobban megérje tömegközlekedéssel járni, vagy hogy legalább 3 ember üljön egy autóba, hogy megérje. Én úgyse megyek kevesebbet, eddig is csak annyit mentem, amennyi feltétlen szükséges volt. Még motorral is. Pedig a CZ igazán nem eszik sokat. Sok környezeti, egészségügyi problémát megoldana, és leszoktatná az embereket a szórakozásból való járműhasználatról, és a nagyteljesítményű, közlekedésbiztonságilag jóval nagyobb kockázatot jelentő, irreális járművekről.

    Egyrészt.

    Másrészt viszont ez újabb autóipari és egyben világválságot okozna. De a probléma kitörése viszont csak elodázódna, nem szűnne meg.

    Ti mit gondoltok erről?

    (Na, újabb tudóstanárokostojásos stílusú, depis blog...)
    Szegecs kedveli ezt.
  12. Tisztelt Mindenki!:D

    Van szerencsém tudatni kedves Mindnyájatokkaa, hogy 2011 február 12-én délelőtti fél 12 és háromnegyed 12 között megszületett Tóth Jázmin Anna, a kislányom!:hura: 2 kg 58 dkg, 50 cm! A baba és a mama egyaránt jó vannak, csak Kedvesemnek fáj még a dolog (vagy 20 öltéssel varrták össze). Igazi hősként viseeték mindketten a dógokat, habár ölég hosszú vajúdás vót. Előző este fél 10-kó folyott ee a magzatvíz, 11-re vótunk benn a kórházba (nem vótunk összekészűve, mer két hét múlvára vártuk a picurt). Reggee 8-kó infúzióvaa inditották meg a intenzívebb fájásokat. Végig jelen vótam, biztattam Kedvesemet, és a fáradtságot leszámítva viszonylag jó viseetem. (Mer egyébként meg rosszú vagyok a vértű meg a tűtű.)

    Ha minden igaz, szerdán hazagyühetnek.

    Műanyag kismotorgya mindenképpen lesz.

    A szülészorvosnak meg vót egy 638-as Jawája, most Yamaha TDM-gye van;)
    Szegecs kedveli ezt.
  13. Helyzet van!!!!

    Nagyon sokan tudták, hogy állok anyagilag és hogy mire vágyom. Mindenki segítteni akart. Bélafi Dávid barátom taláát nekem egy óccsó (és nem ráz:D) 638-at Pécsen egy aatókereskedőné. Aszonta, ha nekem télleg csak a kopasz papiros váz, pár apróság meg a üzemképes blokk köll, 35-ér megszámítja. Ilyen ajánlat eccer van a életbe. Ráadású ez egybeesett Husvéth Bélus barátom fölajánlásávaa, akinek segítettem nemrég kicsit (nem anyagilag), hogy hozzásegítt egy illyen géphő. Pofátlan módon eefogadtam, így a vételárbú 10et köll majd adnom Dávidnak. De a kereskedő makacs vót, aszonta február 20ig át kő iratni. Ez még 40 ropi, amit sürgőssen kő kiadnom. Csak nincs mibű. Bélus aszonta, tud kőccsönadni. Párom is támogat, mer aszongya legyen meg amire nagyon vágyok. Egy a baj. A kőccsönöket vissza köll adni, és nem tudom mibű, mikó a saját havi kiadásaimat kaja nékű se tudom fizetni. Meg fogom kapni, hogy a gyerektű veszem ee a pézt. És nem is tiltakozhatok, mer igaz lessz. Visszamondtam vóna a dógot (ne tuggyátok meg mekkora lelki kínok közepette) de má nem lehetett. Akármit csinyálok, nem tudok jó kigyünni a dologbú. Mostannék nem tudom mi lessz.

    [​IMG]

    Ha valamit túlságossan akarsz, megkapod. De ha az nem használ Neked, úgy kapod meg, hogy a születésedet is megbánjad. Ki tuggya, használ-e nekem ez a vas?!?
    :(:(
    Szegecs kedveli ezt.
  14. Ahogy Gollam és Szméagoll, különböző személyiségek harcolnak bennem, céljuk egy illúzió bitorlása. De itt igen sok személyiség van egy testben, nemcsak kettő. A két legerősebb a tudós-tanár-író, a másik a szabad-rocker-motoros. Mindkettő kudarcra ítélt, kezdettől fogva. Vizsgáljuk meg őket külön-külön.

    A tudós-tanár-író kialakulása megelőzött minden mást. A kis stréber okostojás a suliban mindent tudni akart, és világéletében a környezetbarát technika és technológia letéteményese volt. Annyit tudott, és olyan választékosan fogalmazott, mintha egyetemista lenne. Ehhez hozzájárult baloldalt elválasztott, szélsőségesen konzervatív frizurája, először fekete SZTK-keretes, majd fémkeretes szemüvege, valamint, hogy szülei konzervatívan öltöztették. Farmerdzseki szóba sem jöhetett. Mindig tökéletes viselkedést vártak el tőle. Úgy hitte (apjáról mintázva viselkedését), hogy a férfiassághoz, mi több az élethez az állandó dühöngés, mindennek a szélsőségesen komolyan vétele, a humor teljes mellőzése szervesen hozzá tartozik. Emiatt az iskoláiban igen sok volt vele a probléma. Nem a tanáraival volt gondja, mindig csak a kortársakkal. Igen sok dolog tört össze, esett szét, mert odavágta dühében. Haragja hamarosan, ismeretei bővülésével a kapitalista rablógazdálkodás, a globalizáció és a modernkori rabszolgatartás ellen fordult. Megszállottan kereste a megoldást. Meg is találta. Aztán még őrültebben kereste az átvezető utat az általa megtalált Új Világba. Ezt is felismerte. De nemsokára arra is rájött, miért nem fog a világ soha rálépni erre az útra, miért lehetetlen a túlélés. Innentől kezdve totális reménytelenségben, tehetetlen haragban és fásultságban küzd a halálért, mindhiába. Ezt már nem tudja feldolgozni.

    A szabad-rocker-motoros valamikor régen Dolly Roll-lal kezdett. A sok munka mellett jutott ideje ábrándozni, és mindig könnyű életet szeretett volna magának. Olyat, amiben nincs túl sok kapcsolata más emberekkel, és elég 8 órát dolgoznia a megélhetésért. Aztán a Dolly Roll túlzott optimizmusa és nyálas szövegei (nem volt sikere a nőknél, nem volt humora, ideje, türelme, pénze és kellő kinézete sem), valamint egy szerencsés és meghatározó haveri kapcsolat a Heavy Metal felé fordította. Pokolgépet, Eddát, Ossiant, Moby Dicket hallgatott, majd külföldi zenekarok is jöttek: Helloween, Iron Maiden, Judas Priest, Metallica stb. Hiába akart akkoriban menő cuccokat: farmerdzsekit, edzőcipőt, piramisszegecses csuklószorítót, hosszú hajat, semmi nem lehetett. A motorokkal 14 évesen kezdett ismerkedni, ez olyan "jól" sikerült, hogy egy évig rá se akart gondolni még csak hasonlóra sem. Aztán 16 évesen megszerezte az A1 jogsit a rendszámos Szimóval, egy évre rá átnyergelt faterja 250-es Sport CZ-jére, amit a Szimóhoz hasonlóan nagyon megszeretett. Egy időben sokat motorozott, pedig anyagilag mindig szarul állt. Meglett a szakáll, a hosszú haj, a farmerdzseki is. A fősulis tanulmányai alatt volt ideje. Grafikákat rajzolt, verseket írt, néha még ivott és bulizott is, persze rockkocsmában. Aztán fogyott az ideje, különösen azért, mert féktelen nagyképűségében belevágott, hogy mások számára és finanszírozásával megvalósítsa motorátépítési álmait, mert soha nem hitte, hogy hogy lesz pénze saját átépített motorra. Ez nagy hiba volt. Nem sok siker vagy köszönet volt benne. A vége az lett, hogy ráment egy évtizede, kétmillió forintja, az önbecsülése, a hite, az egészsége, és az a párkapcsolata is, amit véglegesnek szánt. Időközben élettapasztalatai miatt a Dark Metal felé fordult. A motorja is a régi maradt, ráadásul csaknem széria állapotban, és az utángyártott alkatrészek csapnivaló minősége miatt közel sem tudta azt, mint korábban. Valaki, akiről azt hitte, a barátja, csúnya nagy összeggel verte át, életveszélybe sodorva ezáltal nemcsak őt, de szeretteit is, akiknek folyamatosan hazudni kényszerül, hogy az életüket (amennyire lehet) védje. És még az is átverte, akinek segített, akitől cserébe megértést várt, és aki váltig állítja, hogy szereti. 2010-ben odáig fajultak a dolgok, hogy egyetlenegyszer sem tudott elmenni CSAK ÚGY motorozni. Minden reményét, életkedvét, hitét szétzúzták. Úgy van már a motorokkal, mint Gollam-Szméagoll az Egy Gyűrűvel: imádja és gyűlöli, de a birtoklási vágyától sosem fog tudni szabadulni. Egy 638-as Jawa chopperben véli illúziója megtestesülését, de ez is csak elérhetetlen álom. "Nem az a kérdés, élvezni fogod-e a végeredményt. Az a kérdés, el bírod-e viselni, amit kapsz érte." Közben csóróként szemtanúja a motorosvilág elanyagiasodásának: a motorozás egyre inkább csak a gazdagok privilégiuma. A CSAM-ra szánalmas, sokszor csak vágyott parasztos tájszólásban ír, ahogy csak akkor beszél, ha nagyon jól érzi magát, vagyis mostanában soha. Mindig tele a naptára melóval.

    Csak a lelke üres.

    Mindegyik személyiség kudarcra és életre van ítélve. És mindeközben még egymással is harcolniuk kell, hiszen a motorozás, ha nem szigorúan az A-ból B-be eljutást szolgálja, a legkevésbé sem környezettudatos dolog. Szörnyebb ítéletet el sem tudok képzelni.

    Valahogy így nézhet ki a pokol.
    Szegecs kedveli ezt.
  15. Motorépítők

    Olvasok egy custom magazint, és konstatálom, hova jutott a motorépítés.
    Miért is kezdték átépíteni motorjaikat az emberek? Az attól függ, hol. A radikálisabb építések hazájában, az USA-ban sok szabály nem volt, ami megkösse az embereket. A motorosok többnyire a seregben szolgáltak, unalmas volt a hétköznapi melósélet, így a veszély érzését pótolták a motorozással. Versenyeztek, és gépeik küllemével kivagyiskodtak. A gépeket megfosztották a sárvédőktől, minden fölöslegesnek ítélt dologtól, gyakran az első féktől is. A pici tank nem takarta a blokk látványát és könnyebb is volt, a magas kormány vagányul nézett ki, a toldott villa úgyszintén. A hatvanas évek végétől a hőn áhított szabadság érzését testesítette meg a motorkerékpár, és minél inkább épített volt, annál szabadabbnak akarta magát láttatni használója. Persze ez pénzbe került, nem is kevésbe, hamar iparág lett a motorépítés. Pöffeszkedő kivagyiskodás, semmi több.
    A világ keleti felén más volt a helyzet. A motorkerékpár olcsóbb volt, mint az autó, tömegközlekedés nem igazán volt, valamivel járni kellett. A szoci építések nem a látványt, hanem a kőkemény racionális praktikumot szolgálták. Szélvédők, lábvédők, csomagtartók, sárfogó gumik kerültek föl szedett-vedett anyagokból összemaszekolva, a custom építéseket még az akkori sajtóból se nagyon ismerték. Hiába is ismerték volna, hiszen a hatósági szigor semmilyen átalakítást nem engedélyezett.
    Megtörtént a rendszerváltás, özönlöttek az „ígéret földjéről” a szebbnél szebb motorokról készült képek. De hát pénz az nem volt, meg alapanyagként is csak a régi szoci vasak, nekiláttunk eszkábálni. A hatóságok eleinte rugalmasnak – vagy csak jó magyar szokásnak megfelelően lassúnak – tűntek, lehetett mókolni ezt-azt. Aztán az idő előrehaladtával, különösen a junijós berugdalással párhuzamosan már semmit nem lehet csinálni hivatalosan. A gazdagok katalógusból rendelik össze a méregdrága alkatrészeket, mi meg kuporgatunk a következő tankolásra. Alkatrész már elég gyakran nemcsak azért nincs, mert nem tudjuk kifizetni. Az egészben az a legidegesítőbb, hogy elvi lehetősége mindenkinek van, hogy megépíttethesse álmai motorját. De már megint csak a gazdagoknak van lehetősége, joga, nekünk meg a pofánkba röhögnek. Ja, szabad verseny. Csak mi ötven kiló ólommal a lábunkon indulunk ezen az úszóversenyen. Marad a harag, semmi más, semmi remény vagy lehetőség.

    Vidék