Bocs, hogy nem csajként egy csajportálon indítok blogot, de talán néhányatokat érint a dolog. Szeretném megosztani tapasztalataimat azokkal, akik nálam többre mennek azokkal.
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. A legszelídebb Streetfighter
    Avagy Gábor motorja

    Nagyon sokáig épült, pedig látszólag semmi extra nincs benne. Az alapot egy 250-es Sport CZ adta, melybe 634-es, későbbi kiadású Jawa blokk került, és ez okozta a bonyodalmat. Ugyanis a gyári 350-es CZ-be a régebbi kiadású, hátul keskeny felfogatású 634-es blokk került, én azonban csak a későbbi, hátul széles felfogatású blokkal rendelkeztem! Ennek következtében az első lábtartó konzoljait le kellett vágni a vázról, teljesen új hátsó felfogató lemezt kellett készíteni és a hátsó felfogatást a blokkon lényegesen keskenyíteni kellett! Képzelheted, amikor Attis nagyflexszel vágja a vázat, én meg vasfűrésszel a blokkot, szerintem a KPM-es ha meglátta volna, zsákban viszik onnan el! A váz lényeges teherviselő elemein a látszat ellenére nem módosítottunk, csak az első lábtartó felfogatása került lejjebb 10 mm-rel.
    A tank, a futómű a gyári maradt. Ugyanígy az ülés is. A kormányba merevítés lett hegesztve. Az első idomot én gyártottam alulemezből, Nagypolszki foncsorok figyelnek benne halogénizzókkal. Az első sárvédő TSúzliból lett módosítva. A hátsó, egyébként kis csomagteret magába foglaló idom szintén alu és az én termékem. A kipufogókönyökök 250-es Jawa módosításával kerültek át, a kipufogódobok módosított gyári cuccok, az alu taposólemez hátsó lábtartó és acél konzolja saját gyártmány. Az indexek újabb fajta Simsonról valók. A bal karkonzol és a karok TSúzliról, az erősen módosított kapcsolótömb-gázszektor Yamaha SR125-ről valók. A hátsó lámpa és a sárvédő gyári. A matricázás megintcsak az én munkám, és a gyári alapján készült. A légszűrő kis mértékben túlnyomásos, a kipufogón és a sűrítés növelésén kívül még ez is tuning. Középsztender nincs, az oldalsztender és konzolja is saját készítés. A legnagyobb gondot a blokk után a 12V-osra átalakított villamos rendszer okozta.
    Köszönet a segítségért: Bognár Rezső, Csizmadia Gábor, Szabadi Attis, Jocó, Maci, Kincses Pista bá’, Tranzit BT, Krisztián, és még sokan mások!

    Néhány szó a vas sorsáról. Gábor nem sokat használta, eladta a sógorának, aki amerikai katona volt. Valami gond miatt szétszedték a vasat, ahogy sejtem, egy „szakértő” által végrehajtva. Egyik volt diákom ismerőséhez került a vas, de nem műszakiztatták le, hiába mondtam, mit kell csinálni vele és hova kell vinni, szerintem kidobták az egészet úgy ahogy volt. Pedig nagyon jó vas volt. Az egyetlen, ami kihozta belőlem az állatot. Szerintem simán lenyomott volna egy TwinSportot. Persze a villamos rendszer itt is gyenge volt. Most már lenne ötletem, de már minden késő.
    Szegecs kedveli ezt.
  2. Ezüst Eső

    Az Omega egyik - számomra kedvenc - száma az Ezüst Eső. Kissé letargikus, talán azért is tetszik annyira. Mint ahogy ez a gép is szomorú pillanatok alatt született, remélhetőleg nem nyomja majd rá ez bélyegét a megbízhatóságra.
    Nem az első eset, hogy munkadíjként egy hiányos, papírmentes gépet kapok és nem tudom alkatrészként eladni. Egy Jawa Twin Sport javításáért kaptam egy öreg Yamaha RD 125-öst, aminek csak a hiányos blokkját és pár apróságot tudtam elpasszolni, a többi a nyakamon maradt. A váz alkalmasnak tűnt egy átalakítás után valami 50-es blokk hordozására, korábbi jó tapasztalataim alapján Simson blokkra kezdtem vadászni. Közben összeállt a koncepció: minél olcsóbban kischoppert készíteni! A váz kiegészítései, a kormány, a pedálok 1/2 ''-os gázcsőből készültek, elnyelte a teljes 6 m-es szálat. A váznak csak a középső főtartója maradt a villanyakkal, hátsó lengővillával és darabjait is felhasználtam, pl. az ülés alatti hosszfőtartónál, a hátsó rugóstag felső felfogatásánál. Nehézséget okozott, hogy a Yamaha és a Simson blokkok kihajtása ellentétes oldalon van, így a hátsó villa megfordítása után a fékkitámasztón is el kellett gondolkozzak. Kevés új alkatrészt építettem be, a legtöbb elfekvőben lévő cucc volt, csak a lánc, tanksapka, légszűrő, első gumi, fékvezeték, gázbowden új.
    Az eredeti Yamahából a váz középrész, a villa alsószárak, kormánykiflik, markolatok, karok, konzolok, hátsó lengővilla, kerekek, sárvédők, hátsó rugóstagok, oldalsztender maradtak. Az első lámpa Verhovina, a hátsó Pannonia T5, a tank pedálos Simson, a villaszárak, a kipufogó és a blokk S50-es Simson tartozékai voltak valaha. A kárpitozást Maci barátommal közösen végeztük, a váz hegesztése Kustyán Attila munkája, külön köszönet Kurucz Jácintnak a fényezésért. A csapágyazást a vágatlan kormány-nyaknál módosítottam, rám jellemzően alulra kúpgörgős csapágy került beépítésre, ez tuti még három másik motort is kiszolgál. A hátsó lánckereket egy Honda CM 125 ledobott lánckerekéből fogaztattam. A légszűrő-felfogatás közbetéteként -miután elfekvő cucc- játékautó gumiabroncsát használtam fel.
    A sors iróniája, hogy a győri ingyenes Omega koncertre sem lett kész a vas, nem is játszották a gép nevével azonos című számot…
    Köszönet a segítségért: Dudás György, Szele László (esztergályos munkák), Rigó Rajmund (teleszkópszár), Jumbi (tank, kipufogó, gyári blokk átvétele), Falu Lőrinc (hegesztés, kormányhajlítás), Kustyán Attila (vázhegesztés), Kiss Imre (fogazás), András (blokk), Winkler András és Richárd (alapgép), Kurucz Jácint (fényezés), Tranzit BT (alkatrészek), Babics Péter (karburátor), Maci (kárpitozás).

    Néhány szó a vas sorsáról. Közvetlen a Kaposfőre költözésem előtt kutyafuttában fejeztem be. A futópróbák óriási gondokat jeleztek, amiket már nem volt időm megcsinálni. Pintér Balához került a vas. Utólag építettem rá a gyári Simson kipufogót, elfért volna egy új rugó az első teleszkópba, de arra már nem volt se idő, se pénz. Bala lőtte be, nem is tudom, hogy ment igazán, Bala mondja, hogy úgy, mint egy átlag Simson. Nem sok pénzért sikerült eladnia, Kapuvárra került a vas. Utána nem sokkal látták hirdetve a neten, elég kevés pénzért. Meg is vettem volna, de akkor már nem motorozhattam, pláne chopperrel nem. Ennél is kicsit úgy érzem, nem becsülték meg eléggé a munkámat. Érdekes megfigyelés: erre se fordítottam sok pénzt meg fáradságot, mégis relative ezt becsülték meg majdnem a legjobban. Tulajdonképpen nem maradtak rossz érzések vele kapcsolatban.
    Szegecs kedveli ezt.
  3. A CZ-k legszebBIKA
    Avagy Bull, Isti choppere

    Ez a történet is régre nyúl vissza, amikor kosárból összerakott 175-ös CZ-met megvette Isti. Később a gépet amerikai ösztöndíja miatt el kellett adnia (kiutazás költsége). Visszaérkezése után – elégedettségét kifejezendő – engem bízott meg új motorja elkészítésével.
    Az alap egy 472-es 350-es CZ. Gyári blokk és váz, teljesen vágatlanul. Az elejébe merevített, erősített ETZ villa került kerekestül, a csapágyazása betétcsészével módosított, alul kúpgörgős. Ez még lejjebb ültette volna az elejét, ezért illesztett 60 mm-es toldás került a villába, ami megoldotta a vágott rugó előfeszítését is. Az illesztés trükkösen el van takartatva a csavarodást megakadályozó merevítéssel. A lámpafej MTZ traktoré, a lámpakeret 50-es Simsoné, a foncsor Nagypolszki, a foncsorrögzítő rugók MZ-ről valók. A műszeróra a gyári, LED-es visszajelzőkkel. A villamos csatlakozások a merevítést is takaró villatáskában vannak elrejtve. Az első sárvédő Jawa 250-ből lett módosítva. A tank is erről a típusról való. Az előretolt lábtartórendszer saját gyártmány, és korracélból készült. A váltómechanizmus Isti ötlete volt, remekül működik. A Skoda gyújtáskapcsoló egyben ülészárként is működik. A hátsó fékbowden is Skodáé. Hátra az eredeti kerékagyra 16’-os MZ felni került, Jawa küllőkkel. A lánckereket kisebb fogszámmal újrafogaztattam. A kidörrentő gyári maradt. A légszűrő kismértékben túlnyomásos. Az ülésvázak saját gyártmányúak, és a hátsó tartalmaz egy kisebb csomagteret is. A hátsó sárvédő szintén saját, és az ülésvázhoz van rögzítve. A háttámla és a csomagtartó korracél, és a vázmerevítéssel együtt szintén saját munka. A hátsó lámpa a gyári, sőt annak ellenére, hogy felfogatása erősen módosult, a gyári pozícióban is van!
    Az oldaltáskák lemezvázasak, és műbőrrel vannak bevonva. A kapcsolótömb erősen módosított Yamaha SR 125, a bal karkonzol TSúzlié volt valaha. A markolatok és taposók az eredeti gumialkatrészekből vágott szeleteket esztergált alu darabokkal váltogatják. Az első pár index Kawa Eliminator, a hátsó Honda CB 750. Isti nagyon komoly részt vállalt motorja megépítésében, az együtt végzett (ökörködésben bővelkedő) munka tovább erősítette barátságunk.
    Köszönet a segítségért: Krisztián, Jánki Isti, Tusi (villany), Jocó (villany), Maci, Németh Józsi bá’(esztergálás), Nagy Karcsi bá’, Szilvi (kárpitozás), Tonomár Tibor (fogazás), Sáhó Műhely (aluhegesztés), Falu Lőrinc (hegesztés), Kristofóri Szabi (csőhajlítás), Süle Karcsi, Závodi Imibá’, Lajkó Józsi, és még sokan mások!

    Néhány szó a vas sorsáról. Isti is igen sokat kínlódott a villamossággal. Bevallom, ma már teljesen másképp csinálnám az egészet, rápattintanék egy ETZ generátort, vagy bármilyen másikat, csak 12V-osat. Nem sokkal később elcserélte a vasat, ami nekem rosszul esett. Csak később tudtam meg, hogy komoly gerincproblémái vannak, ezért el is múlt a megbántottságom. A vas Vértesszőllősre került, innentől kikerült a látókörömből. Nem hiszem, hogy hajtják még. De ezt is elfogadtam volna saját vasnak, igaz, én ültettem volna a hátulján még, és egy díszítő szegecssort is raktam volna a hátsó ülés oldalára. Meg persze 12V-s generátort raknék rá.
  4. Black Lady
    Avagy a profi Trophy

    A történet egy jól sikerült párválasztással indult, ugyanis akkori barátnőm bolondult a motorokért, és már régóta szeretett volna magának egyet. Persze gondolhatod, „első kerék még éppen látótávolságban” stílusút. Mondom, ez kezdésnek kicsit erős lenne, és fejembe vettem, hogy megcsinálom neki nagyapja Trophyját. Hát nem volt hanyatt esve az ötlettől. Ellenben meglátott a neten egy átépített Trophyt. Lementünk megnézni Pécsre, és rövid alkudozás után megvettük. Mellette szólt, hogy a futómű már át volt építve, menet közben stabilnak tűnt. Ami igazán drága lett volna, az már kész volt rajta, és műszaki is volt a vason. Elöl peregyes villa és kerék, hátul peregyes 16-os felni, lépcsős ülés, magas kormány, háttámla, Jawa csepptank. Na és otthon náluk alkatrész egy heggyel!
    A vas finoman szólva életveszélyes állapotban volt, mind a kusza villamos rendszert, mind a kókány fékeket, mind pedig a szétrepedt (!) kormányt tekintve. Sebaj, az albérletembe mentem vele, és nekiláttam. Az első fékkitámasztót (ami 3 db 0,5 mm-es lemezzel volt megtoldva) ugyanilyen típus méretre vágott hátsó kitámasztójával pótoltam, a csavart nagyszilárdságúval helyettesítettem. A villanyakat kicsit meg kellett igazítani, hogy a csapágy ne lötyögjön benne. A kormány helyébe a jól bevált Riga kormányt tettem. A karkonzolok és kapcsolók a jó öreg TSúzliról valók, de vadonatújak. A szivatóhúzó saját gyártmány, a kar viszont gyári. Az első lámpatest TSúzlié, teljesen beleültetett kilométerórával. A tank rögzítését meg kellett oldani, mivel eredetileg csak rá volt téve. Lecsavaroztam, és kétkomponensű fémragasztóval a lyukadást is megszüntettem.
    A gép gyári oldaldeknije ordenáré ronda volt. Szereztem Jawa oldaldekniket, ezeket alakítottam át. Ez megoldotta az akkumulátor rögzítését is, melyet volt tulaja bálamadzaggal kötözött le. A romantika és a gyors oldhatóság miatt a rögzítést szárnyas anyákra bíztam. A nyereg is nagyon rosszul volt megoldva. Az elejét a tankot is rögzítő csavarral fixáltam, és oldalanként 30 mm-t keskenyítettem az első részén. Az életveszélyes háttámla helyére ˝ ’-os csőből hajlíttattam korrekt támlát. A hátsó sárvédőt durván megvágva készült a mostani bobtail utánérzés, alá Pannonia lámpatest került. Az 1 mm-es acéllemez vázzal készült és általam kárpitozott dobozok rögzítését úgy oldottam meg, hogy ha a gép borul, ne szoruljon alá a vezető és utasának lába. Mellesleg az eredetileg rajta levő doboznál annak felfogatását is beleszámítva vagy hat kilóval könnyebb lett. Vadonatúj gumik kerültek fel, hátra 3,5x16-os. Az áttétel helyreállításához mind az első, mind a hátsó lánckereket módosítani kellett. Különösen az utóbbi volt nagyon nehéz szülés…
    A kusza, megbízhatatlan, sőt életveszélyes villamos rendszert Szabadi Attis barátom tette rendbe. Vagy negyven órát dolgozott rajta. Későbbi hibák felmerülésekor – volt bőven – már Jocó barátom és Nagy Karcsi bá’ is hozzányúlt. Ezek eredményeképp most már megbízható a vas.
    Néhány hónapig így jártunk vele. Aztán elkészült az előretolt lábtartó is, először a pedálok nélkül. Aztán újabb túlórázás, és azok is meglettek. Legutolsó lépésben a kárpitozás lett meg, ez az én munkám. A háttámla fűzésekor egy nagyvadász és két Bivaly volt bennem, ehhez képest jól sikerült… Megírtam hozzá az átalakítási dokumentációt is, de az uniós – igen, így, csupa kisbetűvel, rohadjanak meg – jogharmonizélés miatt nem kaphat hivatalos vizsgát a gép. A kezem munkáját nem hagytam veszni, akkor is lett rajta műszaki!! Sőt, azóta egy jól sikerült szakdolgozat is született belőle…
    Köszönet a segítségért: Marietta, Attis, Jocó, Kürthy János, Tonomár Tibor, Németh Józsi bá’, Falu Lőrinc, Maci, Kristofóri Szabi, Papa, Lex, Jumbi, Méhes Karcsi bá’, Kiss Imre, Tranzit BT, és lelkes tanítványaim!
    U.i.: Nem dísz a csini csaj: ő a motor gazdája!

    Néhány szó a vas sorsáról. Marietta nem túl sokat motorozott vele, amikor menni akart, fölhívott, hogy vigyem egy kört. Elhanyagolták, mindig szárazra szívták a tankot, mert akkor volt egy Trabantjuk. Volt utólag is gond a vassal, főleg villamos problémák, ezt Szőnyben javíttattam. Amikor átadtam a vasat, a csúcson volt, mivel a saját vasam nem volt jó egy darabig, ezzel is jártam. Nem volt rossz. Aztán amikor Marietta Hollandiába költözött, Attisékhoz került, onnan vette meg egy volt kollégistám, Rónai Gábor. Simsonos haverjai voltak, gyakran föl se kapcsolt negyedikig. Nagyon szerette a vasat, de villamos gondok továbbra is voltak bőven, egyszer komplett át is húzták a vasat, de nem érkezett meg a töltés így se (jó kis NDK-s fos dinamó), úgyhogy üzemképtelenül eladta. Valószínűleg darabolás lett a sorsa. Ismét egy megbecsült munkám, habár ez még viszonylag hagyján…
    Szegecs kedveli ezt.
  5. Tetovált gép
    Avagy Bandita choppere

    Kalandos életű gép ez. Sokáig készült, hogy miért, azt majd egyszer megírom, tanulságos. Nade nézzük a vasat!
    Alapját egy Jawa 250 képezi. Romos állapotban jutottam hozzá, a blokkot el is adtam belőle. Nemsokára Bandita barátom kedvet kapott egy átépített vashoz, úgyhogy elővettem. Kezdetnek tettem bele egy 250-es Sport CZ blokkot. Ezt a futómű átalakítása követte: a hátsó villába 115 mm toldás került, plusz 35 mm ültetés. Az eredeti burkolatokat lehánytam róla, maradt a csupasz gép. Nagy szerencsével sikerült bele egy pár Gilera Dakota villát szereznem. Ezt eredetileg egyedi kiflikre akartam bízni, csak a beépítendő – utólag kért – tárcsafékhez keskeny lett volna, így TSúzli alsókifliket raktam alulra és felülre egyaránt, a felülre kerülőről levágtam az ütközőfüleket, magasságán csökkentettem, és a kormányszorítókhoz meneteket vágtam bele. A csapágyazást és a villanyak-tengelyt átalakítva kúpgörgős csapágyak kerültek beépítésre. Az első kerék komplett ETZ, a féknyereggel együtt, melyet közdarabbal tettem föl a villára. A sárvédő elöl TSúzliéból lett átalakítva. A kormány Highway Hawk mintára minősített gázcsőből lett csinálva, mivel az eredetileg e célra vett korracél csövet ellopták. A karkonzol bal oldalt TSúzlié, Pannonia kapcsolóval, jobboldalt az ETZ főfékhenger bilincsére CZ kapcsoló lett csavarozva.
    A tank gyári. Az ülésváz 1,5 mm-es ötvözött alulemezből lett szegecselve, kárpitozása Maci barátom segítségével házilag készült (kösz a gombokat, Ágica!). Ugyanebből az anyagból készült az ülés alatti doboz. A hátsó segédváz laposvas és 3/8’-os cső összehegesztése. A hátsó sárvédő 634-es Jawa erősen módosított, toldott verziója, alá Pannonia lámpabúrába épített egyedi foglalat került. A hátsó index-szár korracél, az indexek TSúzliról valók. A toldott, ültetett lengővillát gyári rugóstagok tartják. Az alu láncvédő szintén saját készítésű. Utólag gumilapot kellett ragasztani a belsejébe, mert a hosszú lánc belengett, és csapkodta a láncvédőt. Most is ezt teszi, de legalább már nem olyan zajosan… Az előretolt lábtartóra kerültek a kezelőszervek, nem kis fejtörést okozva. A markolatok, taposók, lábtartók azonos stílusban alumíniumból lettek esztergálva. A légszűrőházat fél szemmel az Evo HD-ről lesve, Trabant légszűrőházból készítettem, benne olajos fémdörzsi adja a szűrést. A kidörrentő Jawa 634-ről való, gyári fojtással. A műszerfal a gyári, LED-es visszajelzőkkel, krómozva, egyedi számlappal.
    Az egyik leműszakiztatási próbálkozáskor 400 km-t mentem a vassal, és úgy szálltam le róla, hogy még másfélszer ennyit szerettem volna megtenni vele! Halálosan jó túramotor, stabil, könnyen kezelhető. Maci jött mögöttem egy másik átépített vassal, azt mondta, úgy nézek ki rajta hátulról, mint a Bruno a képregényben…
    Köszönet a segítségért: Bandita, Király Ferenc, Gyertya, Németh Józsi bá’, Varga Laci (hegesztés), Németh Bandi, Szabadi Attis, Maci, Jocó, Schnepp Feri bá’, Kristofóri Szabi, Kirschner Jenő, Bognár Rezső bá’, Süle Karcsi, Kiss András bá’, Nagy Karcsi bá’, és még sokan mások!

    És most pár szó a vas sorsáról. Azért készült sokáig, mert saját pénzen kellett befejeznem. Németh Bandinál kezdtem építeni, és nagyon keveset tudtam időben dolgozni rajta, ezért lassan haladtam. Banditának, a megrendelőnek elfogyott a türelme, és nem finanszírozta tovább. De a motor kellett neki. Ráadásul Németh Banditól is el kellett költöztetnem, ekkor jött az első Attisnál töltött korszak. Pénzügyi nehézségek miatt eladtam a kormánykifliket, ekkor jöttek az MZ kiflik, amik ismét sok időt (és pénzt) vettek föl. Párhuzamosan sok gépen dolgoztam, ezért is volt kevés idő és pénz egy adott példányra. Aztán a másik ok, hogy ekkor dolgoztam autószerelőként, és nagyon keveset kerestem. Utána géplakatosként, ekkor se pénz, se idő nem volt (egy diáknak több volt az órabére, és heti 6 nap, napi 12 órában kellett nyomni, gyakran még vasárnap is). Aztán jött a Bán Aladár utcai korszak, ekkor már jó helyen dolgoztam, akadt néha pénz is, idő még inkább, ekkor haladtam nagyot a vassal. De ekkor már eltelt vagy két év. Itt készültek a nagyon kezdetleges felszereltségű garázsban a félkész vasról a fotók. Ez némileg megnyugtatta Banditát, akitől korábban nem szép hangnemű telefonhívásokat kaptam. Aztán jött a befejezés, a rengeteg kínlódás a villamossággal, amit végül Komáromban sikerült megoldatnom. Ott készültek a végleges verzió fotói. Illetve azt hittem, hogy véglegesé. A 200 km-re elvitt vasat nem műszakiztatták le (csúszópénz ellenére sem, amit persze eltettek), mert annyira régen nem volt műszakija, hogy nem merték bevállalni (ezt is utólag tudtam meg). Egy út maradt: eladni álmaim vasát, a 350-es 12V-s Jawát, hogy az árán vehessek egy leműszakiztatható 250-es gyári Jawát, annak a számai kerültek Bandita vasába, át kellett fújatnom bordóra, két vas egy papírral, de nem volt más út. Elég csúnya lett a fújás, de legalább ingyen volt. Az összes matrica újra. Sebaj, először a gyári vasat vittem Szombathelyre, aztán az átépítettet (tiszta olcsó kör volt). Pár hónap múlva le kellett mennem, mert a villáról letört a féknyerget fölfogató fül, visszahegesztette, de nem bízik benne, alakítsam át dobfékesre. Kókányolás, leutazás saját költségen háromszor, idegesség, de meglett. Közben hallom a híreket, hogy egy helyi „mesterrel” „javíttatja”. Amit lehetett, elbasztak rajta. Nem ment vele ötször Bandita. Aztán hírek: eladta bagóért külön a gyári vasat! Bazdmeg! Amikor a szájába rágtam, hogy a két vasnak egy papírja van, és csak EGYÜTT lehet eladni a kettőt! És nem sokkal később szintén bagóért rásózta valami hülyére az így már leműszakiztathatatlan vasat! Az új tulajdonos valamiért kiszedte a gyertyát, és úgy hagyta télire egy beázó féltető alatt. Persze a főtengely meg se moccant. Így akarta rásózni kurva drágáért Bélafi Dávid barátomra, aki érthető módon nem vette meg, ergo ott rohad el a féltető alatt a vas, úgy, hogy gyakorlatilag én mentem vele a legtöbbet, és valamikor simán elfogadtam volna saját vasnak! Csak a berúgókaron kellett volna hajtani, és a hátsó sárvédő rögzítésén módosítani, de simán elfogadtam volna sajátnak. Többek közt azért, mert a blokkja jobb VOLT, mint a sajátom. Hibátlanul megbecsülték a munkámat.
    Szegecs kedveli ezt.
  6. Marci
    Furcsa dolog ez az emberi elme. Néhányan, mint például én is, úgy gondoljuk, hogy amit alkottunk, azt nem hagyjuk veszni. Az álmainkkal is így vagyunk. Foggal-körömmel. Aztán siránkozunk, amikor kitördelik meg letépik mindegyiket.
    Anno egy régi Autó-Motorban (akkor még csak az volt), meg néhány véletlenül benn maradt filmkockában, meg nagyon ritkán a Balaton mellett lehetett csak choppert vagy ahhoz hasonlót látni. Abban az időben ugye nagyon sok olyan volt, ami csak emlékeztetett rá. (Ma sincs ez másképp.) Aztán, amikor 12 voltam, megtörtént az úgynevezett rendszerváltás, és a bálványozott Nyugatról válogatás nélkül ömlött be minden. Igen, a szar is. Pénz nem volt ábrándozni, így amit lehetett, megcsinált az ember, magyar módra házilag. Fogalmunk se volt, milyenek az igazi chopperek. 15 éves voltam, amikor elkövettem a szakrajz füzetem jegyzetelésre szolgáló részére egy chopper-rajzot, mert apámnak abban az időben egy 175-ös CZ-je volt, amihez alkatrészforrásként vett egy másikat. Tudjátok, milyen egy 15 éves: mindent lehet. Ide nekem az oroszlánt is. Csak apám meg ne tudja. Ki nem volt ilyen? Elhatároztam, hogy motort fogok építeni magamnak. Choppert, mert csak az lehet, csak az fejezi ki a szabadság utáni vágyamat. Tele krómmal és rengeteg kézi munkával. Abban az időben ezt még lehetett, és nagyon menő is volt. Aztán egyre kevesebb lett az a kevés pénz is, és az egyetem idejére csak az ábrándok maradtak. Amiket elmondtam a barátaimnak, és kedvet kaptak egy ilyen vashoz. Kapva kaptam az alkalmon, nosza, valaki lehetővé teszi az álmaim megvalósulását! Tapasztalatlanul, szerszámok és műhely nélkül vágtam bele a dologba. Nem kellett volna. A vége az lett, hogy saját pénzemen kellett másnak motorokat építenem, mert mindig olcsóbbnak tűnt a befejezése, mint föladni, leadni a MÉH-telepre az egészet, és beismerni a vereséget. Persze utólag mindegyikről kiderült, hogy úgy lett volna a jobb. Az olcsóbb. Különösen amiatt, amilyen sorsuk az új tulajdonosoknál lett.
    2011-ben egyetemre küldött az akkori melóhelyem, egy szakközép suli. Győrbe menet fölhívott egyik motoros barátom, és felajánlott egy 638-as Jawát. Addigra már úgy ismertem a típust, mint a tenyeremet, és nagyon vágytam egy olyanra. Előtte már kétszer volt ilyen vasam, de mindig a más baromsága miatt kellett fel-és eladnom, amiért kellően dühös voltam. Nem gondoltam végig kellőképpen, és nem ismertem olyan tényeket, amik később jöttek képbe, és belevágtam. Nagyon hiányos volt a vas, de minden lényeges alkatrész megvolt. Mivel előtte nagyon sok Jawa volt a kezeim közt, és sokszor több is párhuzamosan, megszoktam, hogy elkeresztelem őket, hogy egyértelmű legyen, melyikről beszélek. Ha fiam lett volna, Marcell Bence lett volna a keresztneve, így lett a reménybeli végleges vasam neve Marci. A suliban álltam neki az építésnek egy használaton kívüli helyiségben. Meló után, előtt rengeteget dolgoztam rajta. Gyakorlatot is oktattam, és a legyártandó alkatrészek jó gyakorlási lehetőséget nyújtottak a srácoknak, akik lelkesen segítettek is, hiszen ténylegesen használatba vett alkatrészeken gyakorolhatták az előírt műveleteket, nem olyanokon, amiket aztán kidobnak. Mint utólag megtudtam, ez a gyakorlati oktatás vezető szemében megbocsáthatatlan szakmai hiba volt, és kirúgatott a 2011/12 tanév végén. De előtte elkészült az összes lakatosmunka, a kárpitosmunka is. Ígéretet kaptam 2012 februárjában az egyik volt diákomtól, hogy lefényezi a sógora garázsában és segítségével ingyen. El is csempésztem a sráchoz a cuccokat. Aztán összebalhéztak a sógorával, neki nem volt se elég ideje, se megfelelő helye, és a kompresszora is betojt. Kollegámat beszéltem rá a melóra, a fizetség egy korábbi építésből megmaradt tükörre polírozott teleszkópvilla lett volna, króm sárvédővel, fékkel, mindennel. Baxott megcsinálni. Összesen a két fényezőre 10 hónapot vártam. Ennyiből lefújhattam volna én spay-vel.
    Nem kevesebbet kellett várnom a hátsó felnire. Kiderült, hogy amit eredetileg be akartam rakni, az 18-as. Volt egy 16-os kerekem, de acél felnis, és úgy gondoltam, hátra is alu kéne. Nejeméknél lomtalanítás közben találtam egy MZ kereket, szétfűztem azt is és a Jawát is, az acél felnit eldobtam. Nem kellett volna. Az MZ-ről későn derült ki, hogy 18-as. Telefon körbe, segítőkészség nulla, csak komplett kerék van 12 ezerért. Megmondtam neki, mit csináljon vele. Aztán elirányítottak egy pest megyei ürgéhez. Telefon, rendben, küldjem a 18-ast, 2500 Ft ráfizetéssel küldi a 16-ost. Aztán várakozás. Telefon hegyek, nem veszi föl, kinyomja, nem kapcsolható. 7 hónap (!) után megérkezett a felni. Igen. 18-as. Rohadtélet, telefon, hát nem 18-as kellett a 16-os helyett, nem, nézze csak meg, ja tényleg, küldi a komplett 16-ost. Várakozás, telefon hegyek, nem kapcsolható, nem veszi föl. Na végre fölvette, bemutatkozok, kinyomja. A kellemetlen illatú legősibb mesterségű anyádat, én többet nem foglalkozok ezzel az erős szagú népművészeti edénnyel, menjen oda, ahonnan előbújt, ráment annyi a postára meg a telefonálgatásra, hogy megvehettem volna azt a rohadt drága kereket. A szomszédban volt egy használaton kívüli háztáji kocsi, ganyézásra használták anno, benne a KÉT tökéletes, széles 16-os alufelnis MZ kerék. Meg kéne csípni. Rokon csaj, de rendezetlen családi viszonyok, megbeszéli a testvérével, jaj csak el ne szólja magát, pfű, odaadja 3 rugóért, így kellett volna indítani. A barátja elcsempészte az egyik kereket arra a helyre, ahol összegyűjtöttem a cuccokat.
    Ja, hogy addig hol voltak a cuccok? Hát ez is megér egy misét. Eredetileg úgy terveztem, hogy ezt a motort megépítem titokban, apránként ráköltve a lóvét, aztán azt mondom, elcseréltem a 250-es Czetkára. Azt eladom, és rendezem az adósságaim egy részét. Aztán az adósságaim hirtelen megugrottak. Nejemék akartak hitelt fölvetetni velem, hogy rendezhessék azt az adósságukat, amiről a gyerek elkészülte meg a házasságkötés előtt „elfelejtettek” beszámolni nekem. (Komolyan, inkább maradj a jobb kezednél, sokkal jobban jársz!) Az építést a suli kazánházában kezdtem, sokáig ott dolgoztam, volt satuasztal, védőgázos hegesztő, pár szerszám. Családi balhék törtek ki, apám megállás nélkül baxtatott, hogy minek a motor, milyen drága, nem használod ki stb. De a kaput az tette be, amikor megtudtam, hogy drága nejem elterjesztette a faluban, hogy csak azért az egyért viszi bölcsödébe a gyereket, mert én nem vagyok megbízható, mert nekem fontosabbak a motorok, mint a családom! Na ekkor egy kicsit elgurult a gyógyszer. Kicsit nagyon. Aki ismer, tudja, hogy nálam megbízhatóbb pasas kevés van, és nagyon nehéz megsérteni (amikor viszont megtörténik, az végleges). Eladtam a Czetkát csak úgy, és eltökéltem, hogy a Jawát is el fogom. Legalább az adósságaim egy részét rendezhetem belőle. Bár már akkor tudtam, hogy csak veszteséggel lehet ebből kiszállni, de igyekeztem azt csökkenteni. A suliban a Czetka elvitelekor történt egy kis baleset, segítséget kellett hívnom, az egyik kollegát kértem meg. Nem kellett volna. Amikor két mankóval bementem pár napra rá, közölték, hogy fegyelmi lesz indítva, mert ki engedélyezte stb stb, hát az igazgató, de akkoris mit keresek ott, hogy képzelem stb.. Azt a rossz szagú ősi foglalkozású vasúti pályán anyává tett édes jó anyádat, garázst keresni, fizetni még azt is, kipakolni mankóval, eltolni oda a vasat (az egyiket, Marcit meg darabokban oda), nincs villany, főbérlőt baxtatja az a csökkent szellemi képességű apja, sebaj, befejezni hamar a Starsky-féle vasat (az egy másik írás témája), várni a fényezőre, felnire, hiába. Aztán kirúgtak, és nem volt többé hivatkozási alap, miért megyek haza csak este fél 8-kor, meg előtte reggel be fél 6-kor. Nem volt pénz többé a garázsra, megkértem egyik volt kollegát, hadd pakoljam be a cuccokat. Szeptember elején úgyis viszi a fényező, ígértem. Hiába. Kezdett zabos lenni a srác, meg nem is voltak jó helyen a cuccok, minden egy merő rozsda lett. Na akkor sógoromékhoz kéretőztem be. Ott jó volt a hely, egy harmadik, immár megbízható volt diákomtól ígéretet kaptam a fényezésre.
    És akkor beütött.
    Apám közölte anyámmal, hogy azt gyanítja, hazudok neki, és innentől totális ellenőrzés alá von. Időben és pénzben. A pénz nem lett volna gond, már minden megvolt hozzá. De állásom még mindig nem volt, és nem tudtam összerakni. A kiküldött adópapíron tavaly is szerepelt a motor tételként, úgyhogy el kellett hazudni valahogy róla, mivel máshogy nem ment, villámgyorsan el kellett adnom Marcit, decemberre visszadátumozva az adásvételi szerződést. Futkosás hegyek, hogy elintézzem, végül 40 ezerért vették meg azt a vasat, amire több mint 200 rugót költöttem.
    Nem így képzeltem.
    Hanem úgy, hogy a kész vasat eladom 150 körül, abból adom meg Starsky barátomnak az adósságom egy részét. Hát ez se jött be, mint semmi az életemben. Gyűlölöm az egész szar fos életet úgy ahogy van.
    Mementóként álljon itt Marci rajza. Így nézett volna ki. Legalább ennyi maradt a fájdalmon kívül… Csatolás megtekintése 13859
    Szegecs kedveli ezt.
  7. Legvérmesebb reményeim szerint ez így lesz. Régóta írok már, mert úgy hiszem, az ember felelősséggel tartozik azok iránt a dolgok iránt, amiket kigondolt, amikre rájött. Ha nem tudja maga megvalósítani, akkor kötelessége minden erejével minél szélesebb körben terjeszteni. Mert az ember nem azért van a Földön, ebben az életben, hogy jól érezze magát, mint azt nagyon, túl sokan gondolják. Az ember azért van, hogy élhetőbbé, fenntarthatóvá, többé (szellemi értelemben is) tegye azt a környezetet, ahol él. És nemcsak, nem elsősorban a családjának, hanem akinek ennél többre van tehetsége, képessége, az nagyobb, egészen nagy méretekben is!
    Szóval miért a Star Trek. Valamikor motorokat építettem. Amikor elkezdtem, még teljesen más volt a világ. Nem volt pénz nyugati motorokra, meg le is nézték a chopperesek egy kicsit azokat, akik egy full gyári gépre ültek rá. Rang, dicsőség volt olyan vassal járni, ami kifejezte az egyént és a kreativitását. Mivel más alapanyag nem volt, a szoci vasakat faragta át mindenki. Vagy olyan, nyugaton rég ledobott vén ócskavasakat, amikért ott már kiröhögték az embert. De azokra nem volt pénz. Akkor még a szoci vasak nem voltak olyan régiek, volt hozzá alkatrész is. Miért másoknak építettem? Mert nem hittem el, hogy valaha lehet annyi pénzem, hogy magamnak építsek. Aztán, mivel nem tudtam, mennyi idő, szerszám, hely és pénz kell egy ilyen dologhoz, a megrendelők türelme végül elfogyott, és saját költségemen kellett befejeznem mindent, ha nem akartam kamatostul visszafizetni a vasakra adott pénzt. Mivel pénzem nem volt, maradt az apránkénti ráköltés és befejezés. Rosszul jártam, de még mindig szerettem a motorokat, és még mindig akartam, túlságosan akartam magamnak egy épített vasat. Amikor elhittem, hogy lehet, és ráköltöttem, mindig közbejött valami. A legutolsónál például egy durva sértés, melynek hatására a nem chopperré átépített Czetkámat is eladtam, és mindenemet vele együtt, ami motorokkal volt kapcsolatos. Amit nem lehetett pénzzé tenni, azt ingyen elosztogattam.
    A másik irányultságom a világrendszer hibáinak keresése, javaslatok kidolgozása, a fenntarthatóság tőlem telhető biztosítása volt. Ugye ez se fért össze a motorokkal és a motorozással. Viszont ez jól ment, sok írásom született. De nem mindenki szeret viszonylag száraz, nem túl egyszerű mondatokkal teletűzdelt tudományos esszét olvasni. Ez olyanoknak készült, akik tényleg effektive tudnának is mit kezdeni vele, és meg tudnák ez alapján valósítani, vagy legalább a konkrét kutatási, tervezési utasításokat kiadni. Viszont ettől még nem jutnak el a tények és a gondolkodási metódus a szélesebb rétegekhez. Ráadásul kellett valami, ami leköti a gondolataimat, hogy ne a motoros dolgaim elvesztésén keseregjek folyton. Olyan dolog kellett, amibe biztosan bele lehet építeni a műszaki, gazdasági elképzeléseimet, van lehetőség a morális háttér kirajzolására, és nem mellékesen, biztos, hogy nem valósítható meg, hogy ne is gondoljak a megvalósításra. A Star Trek egy optimista jövőképből indult ki, abból, hogy az emberiség előbb-utóbb úrrá tud lenni a problémákon. Nem annyira megfoghatatlan, mint a Star Wars, hiszen emberi lakhelyeken, emberi történelmi távlatokkal belátható időben játszódik a cselekmény. Ebből az optimizmusból merítettem, még akkor is, ha – valljuk be – nincs említésre méltó esély arra, hogy pozitív végkifejlete legyen a jelenlegi tendenciáknak. Elkezdtem sci-fiket írni, és a harmadik írásom egy nagy regény lett, A4 gépelt oldalakon, 12-es betűnagysággal, 1,5-es sorközzel 132 oldal (plusz ábrás mellékletek). Igen sok ismeretet, morális okfejtést tartalmaz, mégsem unalmas (szerintem, de hát minden cigány a maga lovát dícséri, hát még a fél-sváb), mert ahol lapossá és túl filozofikussá válna, oda betettem egy kis akciót. A legdurvább a 30 oldalas csatajelenet (kell az akció is, mert egyébként nem eladható a dolog). Úgy írtam meg, hogy könnyű legyen belőle egy jó forgatókönyvet írni. Szerintem fordulatos a cselekményvezetés, és majdhogynem kiszámíthatatlan. Nem tüntetem föl benne hibátlannak, sebezhetetlennek és hősnek egyik felet sem. A karakterek emberiek (mármint az emberek, van benne vulkáni, ferengi, klingon, romulán is).
    Érdekes, ahogy hozzáállok, és ez a motorokkal is így volt: többször újra előveszem, beleolvasok, néha csiszolok kicsit rajta. És ami nagyon nem hasznos: fontos nekem. Fontos, hogy történjen vele valami, hogy hasznos lehessen, lehetőleg minél több embernek, hogy eredetileg tervezett funkcióját betöltve javítson valamit, felhasználásra kerüljön. Rendkívül kevés az esélye, hogy ne úgy járjanak, mint a motorok, amik csak addig voltak fontosak (legalábbis a megrendelőknek, nem az alkotónak, tisztelet a kevés kivételnek), amíg el nem készültek, meg amíg csak benzin kellett beléjük. De úgy gondolom, ha ezt a nagyon csekély esélyt nem adom meg az általam alkotott dolgokon keresztül a világnak, fölöslegesen éltem. És nem érdekel, hogy a közvetlen környezetem beszűkült tudata képtelen fölfogni, hogy nemcsak a legszűkebb értelemben vett család meg a pénz létezhet a világon. Mindent meg fogok tenni, hogy az alkotásaimmal egy nagyobb közösségen is segíthessek, mert ebbe a nagyobba a saját szűk családom IS beletartozik, és sajnos vannak, akik ezt nem hajlandók fölfogni. Hogy ezért vagyunk a világon.
  8. Nem tudom, észrevettétek-e, hogy elnyílott az akác. És ez még csak az egyikfajta virágos növény, ami csodálatos illattal bódítja el az arra érzékeny embereket. Nyílik a bodza, és még számos vad és kerti virág. Nyáron a vizes élőhelyeken egy vajszínű bokros növény (nevét sajnos nem tudom) teríti be olyan csodálatos méz-illattal a levegőt, hogy azt nehéz leírni.

    A motoros, hacsak nem integrál sisakban nyomja, evvel közvetlenül érintkezik. Az autóban csak a műanyag autóillatosító és a még műanyagabb kárpitozás illatozik. Azért hozzá kell tegyük, hogy bizonyos típusoknak és az öreg autóknak is varázslatos, nosztalgiát ébresztő illata tud lenni! De ez semmi a Természet illataihoz képest.

    Sajnos hátulütője is van a dolgoknak. A sok műanyag szar, amit élelmiszer címszó alatt gyömöszölnek le a torkunkon, a vele keltett (persze a gyógyszergyáraknak jó pénzt hozó) allergia miatt lehetetlenné teszi ennek a csodálatos élvezetnek az átélését. De ez ellen nagyon kevesen tudnak vagy akarnak tenni. Túl sokan vannak az olyanok, akik tehetnének ellene, mert a lehetőségük adott, de az túl kényelmetlen dolog lenne, így inkább mérgezik maguk és a környezetük.

    Igaz ugyan az is, hogy motorozás közben nemcsak jó illatokkal árasztanak el minket. (Minket! Miket beszélek! De jó is lenne!) Egy elütött állat bűze, egy állattartó telep vagy fehérje-feldolgozó (Ács és Gönyű között pl.) kilométereken át tönkre tudja tenni a motorozás élményét, még ha nem is vagyunk allergiásak.

    A motorosnak azonban más illatok is kellemesek tudnak lenni. Az új gép illata, a benziné, a keveréké, az olajé. Régi gépek szerelmeseinek a festék, az elöregedett műbőr, a bedurrant keverékbenzin, a rozsda szaga is illat tud lenni. Vájtorrúak meg tudják különböztetni a Jawák és az MZ-k kipufogógázainak illatát (én is meg tudom).

    Mesélték azt a szerencsétlen pulit, aki a Trabi kipufogófüstjére volt rákattanva. Már nem volt szőre, de megőrült, ha elindult a Trabi, rácuppant a kidörrentőre, és addig szívta, amíg el nem dőlt. Négy évet se ért meg…

    Külön kategória a volt motoros. Akinek a szíve keserűen dobban meg, ha elfüstölög mellette egy öreg kétütemű. Hallja, látja, szagolja („illatolja”), a szíve egy ritmusra jár a kipufogó pöfékelésével. Emlékezik. Keserűen elsomolyodik…

    Mindezeket nem panaszképpen, hanem azért írom le, hogy feldobjam, mik lehetnek fontosak egy embernek, mi kelthet érzelmeket benne. Mert nagyon gyakran már csak akkor tudunk odafigyelni dolgokra, amikor a hiányukat megérezzük.
    Szegecs kedveli ezt.
  9. Misztikus, kultikus hely. Sok mindent testesít meg. Biztos mindenki emlékszik Nagy Feró műsorára, amiben fiatal, indulófélben levő zenekaroknak biztosított lehetőséget a rádióban. Jó műsor volt. Színes, laza. Brutál zenékkel. A zenekarok leggyakoribb próbahelye egy garázs volt, ezért lett ez a műsor neve. Emlékszem, Győrben a Körkemence utcai garázssoron, utolsó győri garázsom közelében is odaszédült valami punk banda a közelbe. Nekem külön jó volt a diszkréten odahallatszó jóféle muzsika. Középiskolás kiscsajok zsongtak a környéken, nemritkán olyan cuccban, hogy az utcasarkon álló ősi foglalkozású hölgyemények is belepirultak volna, csorgathattam a nyálam, meg sajnálkozhattam, hogy hova jut így a világ, ha már a 14-15 évesek kurvának öltöznek. Azért nem volt rossz. Bizonyos szempontból. Nem kell ahhoz lányos apukának lenni, hogy lássa az ember a másik oldalt is, hogy milyen lehetne, milyennek kéne lennie.
    Nekem a garázs jelkép. Ikon. A szabadság megtestesítője. Ahol azt csinálom, amit akarok, vagy amire lehetőségem van. Akkor, amikor akarom. Azt fogadok ott, akit akarok. Azt, annyit és úgy iszunk, azzal, akivel akarok. Olyan motort építek, amilyet akarok, vagy amilyenre lehetőségem van. Olyan társaságba keveredtem, ami miatt több mint egy évig lehallgatták a telefonomat. Biztos megőrültek, amikor meghallották a lehallgatást végzők, hogy: „Találkozunk a garázsnál!” Pedig emögött nem volt több, mint ami tényleg elhangzott: egy jó, szabad hely, gyere cimbi, bedobunk egy pofa sört, szerelgetjük a motorokat, és közben dumálunk egy jót. Hála Istennek, az utolsó helyem már tényleg űber fasza volt, nem volt a közelben idióta följelentgető, áramkikapcsolgató bunkó házmester, rugalmatlan garázstulajdonos, baszogató szülő. A belváros közelében, távol a házaktól, rejtve kíváncsiskodó szemek elől, biztonságos, de védett helyen, megkerült automatával, tök jó fej tulajjal. Igaz, nem olcsón, de korrekt áron. A közelben szintén szerelgetős fiatal srác, jó haveri körrel (mondjuk ők autósok voltak), motoros szomszédsággal, álmomban se lett volna jobb helyem.
    Aztán föl kellett adnom. Mert az élet ilyen. Mint a boxeralsó: túl hosszú, túl szaros. De a kötelesség az kötelesség, és nincs kibúvó. Nem gondoltam volna, hogy ennyi dolog veszik el. Gyakorlatilag minden.
    Hosszú évekig álmodtam még arról, hogy kinyitok egy garázst, ahol nekem valami motorokkal kapcsolatos dolgom van. És mindig nosztalgiával mentem el a garázsok előtt, figyelgettem, melyik lenne nekem jó. Pedig már rég nem volt miért. A fiatalságom, a szabadságom, az álmaim, a céljaim, a tudásom, a tapasztalatom. 12 négyzetméter. Az életem.
    Úgyhogy szívesen mondanám, de már nem tehetem: „Találkozunk A Garázsnál!”
    Szegecs kedveli ezt.
  10. Amikor meghallottam, hogy Leslie Nielsen, fordult egyet a gyomrom. Nagyon utálom a filmjeit. Amikor ott égeti magát, úgy érzem, mintha én égnék. Gyűlölöm ezt az érzést. Ez mégis egy kicsit kivétel volt. A szenilis Mikulás, aki Karácsony előtt 3 nappal kiesik a magasan repülő szánjából, és elveszíti az emlékezetét. Na ez kivételesen egészen elviselhető filmje. És számos részletében igazán bájos, és igen, jó.
    Megint nagyon sok dolog jutott eszembe ezzel kapcsolatban. Mit szólnátok, ha tényleg létezne, és egyszercsak szembe találkoznátok Vele az utcán? Na jó, nem az igazi, az eredeti Mikulással, hiszen ő már rég nem él. Püspök volt Lappföldön, Miklósnak is hívták, és tényleg úgy nézett ki: fehér, nagy szakáll, piros meleg ruha, fehér bundaszegélyezéssel, nagy pocak. Egyszer Karácsonykor, nagyon régen, egy sokgyermekes, szegény családon segített a legenda szerint, akiknek a kéményén behajított néhány zacskó aranypénzt, ami fennakadt az épp a kandalló peremére akasztott, száradó zoknikban. A felébredő gyerekek még éppen látták elcsoszogni az öreget a hóban. Aztán a történet gyorsan terjedt, és legenda, majd a karácsonyi ajándékozás szokása lett belőle. A fogyasztói társadalom úgy gondolta, hogy vele nagyobbat lehet akasztani, ezért gyorsan betolta a pocakos püspököt annak a jászolban síró újszülöttnek a helyébe, akinek a pontos születését tulajdonképpen nem is tudjuk, csak azért ünnepeljük Karácsonykor, mert a téli napforduló a fény, az újjászületés ígéretét hordozza magában. Még csak egy ígéret, mint egy újszülött, akiből a Világ Megváltója lehet. Ha hagyják. Ha hagyták volna, hogy rendesen végigcsinálja.
    Megyek kb. másfél hónapja Kaposváron. Belefelejtkezve a teendőimbe. És akkor ott ült. Nem, nem ragasztott, igazi szakáll. Pocak, piros kezeslábas, barna csizma stimmel. Ősz volt, pirospozsgás arca mintha csak a gyűlölt Coca-Cola reklámokról pottyant volna le. Ült egy ócska alkalmi krimó előtti padon, és egykedvűen kortyolgatta forró teáját a nagy műanyag pohárból. Csak a rénszarvas-szán helyett bili sisak volt nála.
    Nagy önuralomra volt szükségem. Meg ne lássa, mennyire megdöbbentem. Már megint ez a rohadt pszichomókus a fejemben! Lepörgött előttem, hogy biztos mennyire zavarja, hogy állandóan őt nézik az Igazinak. A Mikulásnak. A kisgyerekek leplezetlen rajongással, egymás szavába vágva kiabálják el neki a karácsonyi óhajaikat, amik magától értetődően egy vagyonba kerülnek, mert a fogyasztói társadalomban már csak az számít, hogy jó sokat költsél rá, mindegy, mire. Biztos nagyon elege van már belőle. Vagy… lehet, hogy szándékosan hagyta meg a szakállát, és öltött piros kezeslábast? Lehet, hogy jól szórakozik az emberek reakcióin? Ki tudja? De nem akartam indiszkrét lenni. Talán ez is az álmaitól megfosztott, túl-kulturált ember görcsös reakciója. De elmentem vagy tíz métert, ahonnan már biztos nem látott, a kezemet a szám elé téve (nehogy meglássák) elmosolyodtam: én bizony elmondhatom azt, amit csak nagyon kevesen: találkoztam a Mikulással!
    Szegecs és NaNa kedveli ezt.
  11. Igen, beugrik a Edda sláger is, jó régrű... Álmodni lehet ébren és télleg alva. Előbbiek tulajdonsága, hogy nem mindig szakadnak ee a lehetőségektű. De többnyire igen. Én rengeteg féle motorrú álmodtam ébren, a baj csak az vót, hogy eekezdtem agyaani rajtuk, és sajnáátam vóna a rengeteg "szellemi munkát", ha kárba veszik, és eekövetve életem eggyik legnagyobb hibáját (a többirű mostannék nem irok), eekezdtem motorokat építteni. Mivee sose hittem ee, hogy nekem magamnak lehet pénzem rá, másoknak. Azuta annyit kőtöttem mások motorgyaira, amennyibű ollyan motorom lehetett vóna, amillyet csak akarok. Akkó viszont nemrégen aztat köllött vóna eladnom a drága család miatt. Minden rosszba van valami jó...

    De mostannék a alvásba született álmokrú akarok írni. Eztet nagyon kevessen vállalják fő, mer a álomba nem működik a logika korlátja. Ha emlékszünk is rája, és az agy nem dobja ki automatikussan (merhogy mekkora baromság, eztet nem kő megőrizni), akkó nem szivessen beszélünk rula, mer biztos majd jó hülyének fognak nézni minket. Én télleg vagyok ollyan hülye, hogy leírgyak néhányat.

    Eccer mentem álmomba egy Suzuki VL1500-zaa. Valami ollyat éreztem, mint amikó a HD Fatboy-lyaa vittek a valóságba: minden eggyes munkaütemet a seggembe. (Pedig nem is rázta senki a ágyat.) Brutál erő, kezes viseekedés. Poén: soha a életbe nem tetszett az a vas.

    Aztán a klasszikus, ami meg szokott esni aatóvaa, motorraa eggyaránt: egyre kissebb a gép, aztán má tekerni kő, aztán meg eetűnik minden, oszt gyalogúsz, aztat is egyre nehezebben, aztán valami ellenállhatatlan erő kezd húzni hátrafele, megijedsz oszt fölébredsz.

    Szeretem a kicsi, könnyen kezeehető vasakat, nem idegenkedek a 50-es váltósoktú se. ROTYOGÓ FUJJ!!!! Eccer láttam álmomba egy Riga vagy Verhovina choppert. Alapszíne sárga vót, barna lángnyelves föstéssee. Egy pocakos, Bud Spencer kinézetű (azér nem akkora) fickó űte meg.

    És a tegnapra virradó éjjee: vót egy streetfighterem. Világos metálbordó vót (érdekes, a utósó szériás Sport CZ-kkee egyező szín vót) és úgy nézett ki, mind egy 1990-es évek végi sportmotor, eeső idom nékű, a nagyonhúzott dupla fényszórót icipici fejidom tartotta, semmi szélvédelem. Kicsit szegénykém poros vót, ollyan, mind mikor a benzingőzbe beleragad a por a tanksapka szellőzője körű régi vasaknáá. De azér jó vót, és jó vót vele menni. Nem tudom mér ez maradt meg bennem típusjelként: Yamaha FJR600SF. Illyen motor nincs is. FJR-be csak a 1300-as túrahajó van, ez anná kissebb vót. OK, szeret(t)em a Yamahákat, japánbú az (vót) a kedvencem, de ez akkó is fura.

    A álmokba, aszongyák, a ébrenlét képei variálódnak szabadon. Talán a hiányok is elügyünnek. Miuta eladtam Starsky vasát (250-es Jawa chopper), nem mentem nagymotorraa. Legalább álmomba összegyütt megen... és ez a vas még csak össze se ment, ee se tűnt... Különös a emberi agy. Pedig motorom nekem má nem lessz. Minek álmodik a embör?
    Szegecs kedveli ezt.
  12. The Voice

    Nem, itt most nem az ismert tehetségkutatóról lesz szó. Csak pár szót erről: hányingert kapok, mennyire görcsösen vadásznak csámcsognivalóra, botrányhősökre ezek a rohadt buzeráns bulvárfirkászok! Mert ez semmi többről nem szól ennél! Az egész kontinens nem tudna eltartani ennyi énekest, nemhogy ez a kicsi, megnyomorított ország!
    Itt most arról szeretnék értekezni, milyen fontosak lehetnek a hangok. Érzelmileg. Ez arról jutott eszembe, hogy ma fölszántották a szomszéd földjét egy John Deere-rel, és apám (tőle igen szokatlan módon) terjedelmesen áradozott a gép hangjáról. Való igaz: egy viszonylag új, pár éves sor 6-os gyönyörűen tud muzsikálni! Viszont erről eszembe jutott egy csomó hangélmény.
    Ha már traktor: szerintem amíg élek, nem felejtem el a bárdudvarnoki erdészet küllemre lepattant nagy Dutrájának a hangját. Az egyik legnagyobb akusztikai élményem. Sor 6-os blokk az is, de hagyományos adagolóval, turbó nélkül, kisebb mértékű zajcsillapítással. Az a motor úgy „vette a lapot”, olyan egyenletesen szólt, alapjáraton nem „röpködött”, alig volt füstje, úgy „harapott”, hogy alig lehet rá szavakat találni, ízig-vérig gyönyörű Diesel-hangja volt, na az egy igazi élmény volt! És még valami: a MAGYAR ipar legszebb korszakából való a vas… mert nem az a nagy szám, ha egy pár éves masina duruzsol szépen, hanem ha egy 40 éves!
    Térjünk rá a motorokra! Első vasam egy S51 Simson volt. Éppen csak bejáratott állapotban vették nekem szüleim. Az első dolog, amibe beleszerelmesedtem, az a hangja volt. Ma már nagyon ritkán hallani annyira gyönyörű, egészséges, pattogós, halk, zsír gyári Simson hangot. Erre sincsenek szavak. Csak a meghatottság könnyei…
    Aztán a falubeli Jani bácsi 250-es Jawájának hangja. Szerintem az a vas életében nem forgott még többet 2000-nél. Azt a hangot… annak hatására döntöttem el, hogy nekem lesz egy ilyenből épített chopperem, mert Harley-t nemcsak hogy nem lesz pénzem sose venni, de annak a hangja laza fingogatás a Jawához képest! (Akkor még nem hallottam élőben HD-t, csak filmen, ott is csak gyári fojtással.) Egyébként a hangfekvése is jobban tetszik, mint a jenki nagyvasé…
    A következő a 250-es Sport CZ volt. Ez már magasabb hangon szólt, mint a Jawa, de azért nagyon élveztem, amikor 40-nél nekiraktam az utolsó (4.) gangot, és mindenki megfordult az utcán, hogy mi ez a nagyvas… leírhatatlan…
    Aztán jöttek a 350-es Jawák. Arra is nehéz szavakat találni. Annyira jellegzetes, és számomra annyira vérforraló, hogy elhatároztam: egy 12V-os 638 lesz majd egyszer a CZ utóda. Nem lett…
    2001-ben Dunakilitin voltam motorostalálkozón. Ott szerettem bele a Honda VFR-ek hangjába. Talán nem is kell mondanom, mekkora élmény volt, amikor két ilyen vas gyorsult egymással!
    2002-ben Sirokon volt nagy büszkeség, amikor egy 350-es Sport CZ a zajmérésnél 133 dB-lel lenyomott valamilyen nagyarcú rizskályhát! Dagadt ám a mellény! Nekem is Czetkám van ám!
    Tetszik a klasszikus egyhengeres négyüteműek pufogó hangja is. Néha azért egy agresszív kismalac DRZ hangja is föl tud tüzelni rendesen.
    Persze a motorosok nagy része a V2 hangjára esküszik. Yamaha XV250, Suzuki TL1000, Honda NTV650… hm… jól szólnak, nagyon jól… Az azonban nem tetszik annyira, amikor a HD-k üresjárati fordulatát annyira leviszik, hogy csak azt lehet hallani, hogy „lötty…lötty… lötty…”, az nem annyira jó. Ha már keveset forog, pufogjon, ne lötyögjön! Mint Sanyi barátom 250-es Jawája: „Sanyi, leállt a motorod!” „Á-á, figyelj csak!” TOMMMM, és az egész motor a sztenderen előre-hátra megbillegett! Ha ezt Czibu barátom látta volna (japó vasakhoz van szokva), leesett volna az álla!
    Utóirat: most olvashatóan igyekeztem írni ;) :D
    Szegecs kedveli ezt.
  13. Bucsu
    Minden új rendszer, ha ee akarta lopni a régi híveit, mindig a régi ünnepeinek adott új nevet, lényeget. Így tettek a görögök, rómaiak, a keresztény egyház(ak), a kommunisták, és igen, a mi drága jó kapitalista „barátaink” is.
    Nem vót ölég, hogy a feleségem nyafogott, hogy „ki akar menni a bucsuba”, de még anyám is adta alájuk a lovat meg a pénzt. Kérdezem én, mit tud még főfogni egy másfél éves gyerek abbú, hogy most mér kap valamit?!? A negyvenkettedik plüssbabát! Nem tuggya főfogni, és mivee annyi van neki, nem értékül egy-egy darabot, nem tanújja meg megböcsűni a dógait, nem tanujja meg aztat se, hogy nem csak úgy a levegőbű vannak a dógok, azér tenni is kő. De ha szólok nekijje én vagy bárki más, nemcsak ezér, másér is, nekiáll bőgni, oszt csakazér se úgy csinyájja, ahogy mondják neki. Pedig anyámnak van egy-két jó ötlete, ahogy a falubeli fiatalabb, kis vagy nagyobbacska gyerekes anyukáknak is, meg azér nem véletlen lettem én se mestertanár no. De a múttkori után megfogadtam: én többet bele nem szólok a nevelésibe. Magának neveli, magának kő a következményeket eeviseeni. Fiziológiailag is tiltakozott a szervezetem a „bucsuba kimenés” ellen: hasmenés meg hányinger gyütt rám!
    Ha valami nagyon gyönge minőség, nagyon giccsesen agyonszinezve, arra mongyák mifelénk, hogy „bucsus”. Nem véletlenű. Mi a rossebnek kő rászoktatni a gyerököket a fogyasztói magatartásra?!? MINEK?!? Ki az úr Isten tuggya fizetni az így kialakított igényeket?!?! A mai világba?!?
    Pedig a bucsu – helyesen: búcsú – nem errű szól. A búcsú a falu vagy település védőszentjének ünnepét követő vasárnap. Ha eemondtá 6 miatyánkot, 6 üdvözlégyet meg egy úrangyalát, akkó ún. teljes búcsút nyerté, ami eggyenértékű a szentgyónássaa. Na ez az igazi búcsú, csak a elvtársak csinyáátak belüle cigánysokadalmat. A fogyasztói társadalom meg adja alája a lovat. A ultragagyi szarok cigánymulatóssaa üvőttő álünnepe.
    Jövőre, ha má ölég nagy lesz hozzá, azér eeviszem magammaa a templomba. Hadd tuggya meg időbe, mi az igazi búcsú. Apám úgyis 62 évessen tudta meg tegnap. Sebaj, még talán időbe.
    Szegecs kedveli ezt.
  14. Az úgy vót...
    Szóvaa a nejem kaposfüredi, mind aztat talán má emlegettem. Van ott egy legenda: régen a papot, a tanárt meg a kántort családokná ebédűtették, minden nap másná. Eccer a papnak Füreden úgy ízlett a káposzta, hogy a prédikációba is belefoglaata. Nosza, gondúták a fürediek, ha a papnak ennyire ízlik a káposzta, há főzzünk mi is aztat neki! Csak hát a pap egy idő után má nagyon unta, és bele köllött foglaania egy újjabb prédikációba: szereti ő a káposztát, dehát nem mindennap! Na a füredieket azuta káposztásoknak híjják... Ennek emlékezetire minden évbe káposztafőző versenyt rendeznek, ahun vannak föllépők (helyi rock színkör, környékbeli nyugdíjasklubok, sőt, a Somogy Táncegyüttes), és idén mi is eevótunk családostú. Isteni kaják vótak! Picurunk is egész jó eevót. Tetszettek a föllépések is, úgy kisfalusi szinten eemegy kategória, dehát a Somogyosok szokásossan nagyon kitettek magukér, nem véletlen nemzetközileg híres és elismert táncegyüttes! A vihar előtt vót egy kis óccsó hakni. Az én kislyámomat ha láttátok vóna, elóvadtok a helyszinen! Semmi tinglitanglira nem reagáát, de amikó eekezdték nyomni a Ricsétű a nyóc óra munkát, a én másfél éves kislyányom a színpad felé fordút, oszt eekezdte ritmusra billegetni magát meg tapsúni! Tiszta büszke vótam! Mégiscsak van benne aptyavére!

    Miuta eladtam a Cuetkámat, sőt nemrég Starsky vasát is a sisakommaa eggyütt, a 350-esem meg nincs késsz (még mindig a fényezésre várok, azuta má a második embörné), nemigen van mássaa mivee kiééni a motorozási mániámat, mind apám Babettájávaa. Nem lenézni, nem röhög (együttérez), igenis jó motor! Arra, amire való: a legócsóbban A-bú B-be. Megszokásbú integetek a szembejövő kétkerekűeknek. Má allig van, aki eggyáltalán észreveszi... bezzeg amikó a Czetkávaa, Starsky vasávaa vagy Black Ladyvee, vagy Bandita vasávaa vótam! Hiába eejárt a idő... eemúllottak dógok, amik jók vótak... Két hónapon bellű megfosztottak mindentű, amirű aztat hittem, hogy biztos a életembe: először a motoromtú és a motorozástú, aztán az álomállásomtú (úgy baxtak ki a sulibú, mind a taknyot), aztán a álláskeresés miatt a hosszú hajamtú. És az a baj, hogy utóbbi má vissza se nől, legföljebb ódalt meg háttú. Utolért engemet is, ami több vót osztálytársamat: erőssen kopaszodok... :(

    Azér taláátam állást két hónap után: eggyik vót deákunk protezsáát be egy gépgyártó céghő (azér akkó mégse biztos, hogy szar tanár lehettem ugye), ahun CNC élhajlíttó gépre kerűtem, hosszabb munkaidővee, mind a suliná, kétharmad annyi pénzér. Ezér aztán megérte 4 diplomát szerezni, kitenni a szivem-lelkem, rákőtteni a sok pénzt a iskolára, továbbképzésekre járni! Kár, hogy keménytáblássak azok a diplomák!

    Új munkatársak között előkerűt a motor téma. Kiderűt, hogy a Babetta az egy gyilkos szerkezet, eggyikük 250-es és 350-es krossz Czetkákkaa nyomta egész évbe Babodon (persze tökig érő hóba is), eggyetlenegyszer se esett ee, azzaa a kis szutyokkaa úgy, hogy rohammentő vitte a kórházba! Mellesleg én is eedobtam a vasat... szerencsére semmi komoly baja nem lett... Emlékszem egy írás végire, talán még a 'Wildbú: "Fontos a sorrend, először a fenék, aztán a fej ér földet... De jó, hogy nem a nagyvassal!"
    Szegecs kedveli ezt.
  15. Kedves Lányok, Asszonyok!

    Mind aztat a "Veszélyes új hobbi" c. bejegyzésbe megírtam, Star Trek-regényt irok. Írtam, mer késszen van. Címe: "A múlt árnyéka". Sztem nagyon jó lett, dehát minden cigány a maga lovát dicséri. Namost a probléma ott van, hogy a "Star Trek" márkanév a Paramount Pictures kizárólagos tulajdona, a engedélyük nékű semmit nem lehet közzétenni (ezér is nem csatulom ide a írást). Segítség köllene: ha valakinek van ösmerőse a fönt emlegetett cégné, vagy Hollywood-ba, esetleg ee tuggya juttatni valahogy a írást Jonathan Frakes-nek vagy Rick Bermann-nak, az vegye valahogy fő a kapcsolatot velem! A angoltanárommaa úgy beszéétük, ha megvan a kapcsolat, ő lefordítja (ő is fan), és ha valami jatt leesik ezér, a fele a övé. De ehhő köllene valami kapcsolat. Tudtok segítteni?

    Magamrú meg annyit, hogy kivágtak a iskolábú mind a taknyot, eggyellőre semmi állás, pedig a összes lehetséges helyen benn a önéletrajzom, három helyrű méltattak válaszra, mindeggyik elutasíttás vót. Még három hely van, amit meg tudnék nézni, aztán matt. Január végire meg várgyuk a következő gyerököt (nem akartuk, hátezeccercsakúgylett). Úgyhogy mostannék minden anyagi segítség jó gyünne, ha valaki tud segítteni, kérem tegye meg. Jóeső érzés lenne a filmvásznon viszontlátni a sztorimat!;)
    Széles utat!
    Szegecs kedveli ezt.