Bocs, hogy nem csajként egy csajportálon indítok blogot, de talán néhányatokat érint a dolog. Szeretném megosztani tapasztalataimat azokkal, akik nálam többre mennek azokkal.
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. A rendőrség szezon eleji motoros razziát tart Pest megyében, főleg Szentendre és a Dunakanyar környékén! 8 motoros rendőr, 5 rendőrautó, ebből egy jelzés nélküli, és motoros polgárőrök vesznek részt az akcióban! A rendőrség szerint "vannak motorosok, akikben több a virtus, mint a tudás, főleg így szezon elején"! Vigyázzatok magatokra! Balesetmentes motorozást mindenkinek! Üdv szevatok!:csam:
  2. B.A.D. Cars
    14:20 (3 órával ezelőtt)
    [​IMG]
    [​IMG]
    címzett: én
    [​IMG]





    Tiszteletem Tanár Úr!

    Tegyük fel van egy autó, ami a megvalósítandó álmaim közé tartozik, de sajnos nincs patika állapotban és elégé drága is ( utánna néztem és millió alatt nagyon nincs pedig használtak). Plusszban lenne vele munka, itt kicsit komolyabb dolgokra gondolok, mint pl a motor vagy futómű esetleg elektronikai hibák. Szóval dolgozni kellene rajta, de ebből adódik, hogy sokkal többet kellene rá költeni, mint amennyiért hozzájutottam.
    Megéri? Ön mit gondol róla?
    Viszont én szívesen belevágnák, de nagyon az elején vagyok. De mostanában valahogy ez ad erőt mindenhez. Mert nagyon szeretném azt a kocsit. Csakhát itt még közbe jön a pénz kérdése is meg egyebek. Meghát a jogsi megszerzése.
    Már egy ideje eléggé komolyan elkezdtem gondolkodni rajta, de sokan csak húzták a szájukat. Őszintén, én élvezném, ha a saját kocsimon kellene dolgozgatnom. De azért kikérem az ön felnőtt és tapasztalt tanácsait.
    Válaszát előre köszönöm!

    Üdvözlettel: Dia "Letti,,[​IMG]

    Ferenc Csaba Tóth
    [​IMG]17:49 (2 perccel ezelőtt)
    [​IMG]
    [​IMG]
    címzett: B.A.D.
    [​IMG]





    Kedves Letti!
    A jogsi az első. Ha fölkeresel és azzal a lendülettel félmagasan hozzám vágsz egy üres pendrive-ot ;), átteszem Neked a B kategóriás e-learning tanfolyam teljes, persze teljesen legális XD példányát. Ne számíts sok jóra, általában nem mennek elsőre a dolgok, cefet sok lóvé. De a jogsi az első, minden más utána jöhet csak. Ugye a szakmai vizsgára jelentkezés feltétele is.
    Hát igen, a rohadt pénz. Nem sok ember olyan makacs, mint én, hogy elkeseredés-föladás nélkül éveket, évtizedeket hajlandó dolgozni álmai vasán. (Érdemes lenne elgondolkozni: vajon később nem adódna-e egy kedvezőbb lehetőség? És az igazán kritikus nem is a motor, hanem a kaszni meg az elektronika!) Ebből a szempontból remek példakép Reiter tanár úr és a Taunus. Majd kérdezd meg, mennyit szopott vele, mire abból ilyen autó lett, mennyit költött rá stb. Felejtsd el, hogy fog annyit érni, amennyit beletettél. Tudnod kell, mit akarsz, minden pillanatban. Mire otthon összedobsz egy olyan műhelyt, amiben egyáltalán lehet valamit csinálni, kb. 10 milla, és akkor másnak egy gyertyacserét nem csinálhatsz, így is a jóindulatú szomszédok-falubeliek céltáblája leszel. Minimum havonta fogják rád küldeni az adóellenőröket meg hetente a zsernyákokat, fölváltva hogy ne unatkozz. Havernál melózás felejtős, én se egyszer buktam bele. És akkor jön a vasad anyagi vonzata. Műszakis kell, hogy át tudd iratni, évek alatt, míg készül, fizetni rá teljesítményadót, biztosítást, ilyenadót olyanadót. Ha ezt bevállalod, a sok holtponttal együtt, a költségekről nem is beszélve, akkor vágj bele. Sok segítség kell majd hozzá, főleg eleinte, és ezekre barátságok mehetnek rá (mint nálam). Ennyi a negatív oldala. Súlyos lista. Viszont ha nyolc-tíz év múlva kész lesz (úr Isten, benzin se lesz addigra, de ez a realitás!), kihúzhatod magad, és kijelentheted: Őt Én. Nem fogják elhinni, előre szólok, mert ez egy ilyen szakma, és ilyenek az emberek. De Ő meghallgat majd. Előre szólok, éjszakákat fogsz benne bőgni csak Neki, ha valami bajod lesz. Vagy ha Neki valami baja lesz. És akkor még nem is beszéltem értetlenkedő szülőkről meg pasikról. Küldök pár írást okulásként. Most ha g.ci akarnék lenni (pedig csak g.ci őszinte vagyok), azt írnám, ha ezek után is bele akarsz vágni, a Te bajod. De nem írom, mert pontosan tudom, milyen ilyennek lenni, mert én is ilyen vagyok. Emlékszel Piroskára, a Babetta chopperre? Még mindig készül, és ki tudja, mikor lesz kész. Ebben a naptári évben biztos nem. Vannak dolgok, majd elolvasod: "A Bukás!!". Gyúrj rá: 230 oldal. Az utolsó 3 írás egy motoros lányé.
    Ezt a levelet meg nyugodtan mutasd meg a szüleidnek. A maradék hajuk is az égnek fog meredni, de ha túléled amit kapsz érte, a vasért kapottakat is túl fogod valahogy. Kitartás! Nem tudom, meddig foglak tudni bíztatni, de én Veled vagyok. Ha a jogsihoz kell segítség, KRESZ gyakorlási lehetőség, hívj, egyeztetünk időpontot! 20/344-74-21. Kitartás! Üdv szeva:
    Chopper Csabi
    Szegecs, Zsila és NaNa kedveli ezt.
  3. Annak idején Simsonnal kezdtem. Szerelmes voltam bele, ehhez hozzájárult egy esés utáni közös gyógyulás hihetetlen, de igaz története is, amit azóta se tudok elmesélni senkinek anélkül, hogy el ne bőgném magam. Aztán jött a NAGY és tartós szerelem. A 250-es Czetka, 2012-ben a drágalátos feleségem lepletykálta rólam, ezt amíg élek nem fogom neki megbocsátani. Azóta is vágyok egy Czetkára. Most van egy pótlék Simson, aminek 3 év után nekiláttam azzal a szesszel, hogy ha már nem lehet az a típus, amit akarok, akkor legalább olyan legyen, amit nem kell szégyellnem sehol, senki előtt (merthogy ugyan olcsó volt, de olyan is).
    Közben volt egy nagyon olcsó, lepapírozható, de üzemképtelen 125-ös CZ. Titokban persze, mert máshogy nem lehet. Tök jó, amikor más (mellesleg akinek a házában laksz) sajnálja a te pénzedet, hogy legyen valamid, ami örömet okoz. Elneveztem Jégnek, mert jegelni kellett a dolgot. Egyik cimborám beszélt a lelkemre, hogy erre a helyzetre én előbb fogok rámenni, mint aki miatt van ez az egész, addigra elrohad a vas a sarokban más garázsában, a cimbora is eladta azt a garázst amiben volt, úgyhogy dönteni kellett. Megint egy általam nagyon szeretett személy védelmében nem vállaltam be, hogy fölteszem a pléhpofát és hazaviszem, mert szó szerint halálra b@szogatta volna. Akkor meg hol marad a boldogságom, ha tudom, hogy egy motorért nyírtam ki (még ha csak áttételesen is) azt, aki egész életét miattam áldozta föl. Így hát, hogy gépnek és szeretett személynek is jó legyen, eladtam a cimborának. Ő üzemképessé tetette, és mehettem vele egy kört. Nagyon jó és ugyanakkor nagyon rossz is volt. Meg tudtam volna csinálni, ha nem más osztja be az időmet meg a pénzemet. Hallottam, hogy röhög az ördög a háttérben.
    Az a baj, hogy egyre több mindent felejtek el, csak azt nem, amit kéne: az álmaimat. Simon (a Simson) atomjaira szedve, időm rá semmi, és akkor fölbukkant két napja egy hirdetésben az álom 125-ös Sport CZ (tudom, nem kellett volna megnéznem a hirdetéseket!). Olcsón. Lepapírozható. A rosseb evett meg, és esz azóta is. Elcserélhettem volna Simonra. Ha egyben lenne ugye. Aztán ma reggel a zuhany alatt utánaszámoltam: 80 az ára, 50 mire átiratom, 20 mire üzemképes lesz, még 150 mire az alap átépítés és felújítás meglesz (nem is beszélve az időről, ami mostanában szintén a család miatt alig van), mire tényleg olyan lenne, amilyet akarok, még 100. 400 alaphangon. Piaci értéke esetleg 200. Most nem a pénzügyi oldala, hiszem ha olyan dolog van az ember birtokában, amire igazán vágyik, akkor az minden pénzt megér, de nincs miből költeni. Így is Simon, Póni, Piroska és Sára befejezése most lesz igazán drága. Nincs miből. Még meg se vettem a fekete 125-öst, és már röhög az öregördög a fülembe. Meg amit exem mondott: "Amíg el nem intézted, ami a dolgod ezen a világon, az mindig szembe fog jönni veled." (Érdemes lett volna tudni, hogy kell megtartani egy ilyen nőt!) Most melyiknek higgyek? Meddig lehet megnyugtatni az ember lelkiismeretét, hogy legalább másoknak nem árt, ha elnyomja az álmait, vágyait? A kérdés nyilván költői.
    Egyik diákom Harley-s apja mondta: "Nem az betegíti meg az embert, amit megeszik, hanem amit lenyel."
    ...
  4. Ismerjük. Én csak hallottam róla. Fekete – fehér – igen – nem. Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Színek, azt mondják. „Talán”-ok. Talányok.

    Nézem a meséket a gyerekekkel, amikor ott ragadok a képernyő előtt. Elektronikus bébisintér. Jobb híján. Hahó öcsi: „Időért jöttem. Add ide szép szóra!” Valahogy olyan egyszerűnek tűnik minden a képernyő mögötti világban, néhai gyerekkorunkban is. Megvan a jó meg a rossz. A kicsit idősebbeknek szánt (de bébisintér üzemmódban kicsikkel is nézetett) mesékben azért a rosszból is kijön a végére a jó, és mindenki megkapja, ami jár. Harcok árán, de megkapja. Énkicsipónim. Pont erről jutott eszembe ilyeneket írni, meg a hisztiről, amit akkor vágott le a kisebbik (5,5), amikor az anyja elvitte a film közben fürdeni. (Ha egy kicsit is tisztelte volna a saját gyerekét, nem akkor viszi, így meg üvöltözött vele, mert hisztizett, és sajnos nekem is elfogyott a cérna, és nem biztos, hogy azt b.tam le, akit kellett volna.) Mintha az internet korában nem lehetne bármit bármikor megnézni. Persze írni-olvasni még nem tudnak, így nem tudják a böngészőben célirányosan keresni a filmet, de azért az okostelefont már úgy kezelik, hogy azt se tudom, mit csinálnak. Persze ugye meg is kapják, bébisintér üzemmód bekapcs, megszűnik a világ, a feladatokkal, szülővel, nagyszülővel, és hiszti van, ha kipottyantják belőle őket, főleg a „nagy”-nál (7,5). A kicsi azért még próbálkozik, este mesét olvastat velem, hív játszani kitartóan szegényke, a nagy már nem is. Az egyiknek nincs ideje, a másik nem szánja rá, mert fontosabb, hogyan lehet elb.szni a pénzt, mert égeti a zsebét, meg lóg a f.szbúkon. Ötletszerűen csinál mindent, amitől a falra mászok, és nem érti, mi ezzel a baj, amikor ő erre olyan büszke. Hisztizik, amikor kifogás van emelve valami iránt, a személye ellen irányuló alaptalan támadásnak tekinti, mert Ő a Tökéletes, és a három (vagy több) napos hiszti alatt a gyerekeken vezeti le a dühét. És utána még hülyébben csinálja, mint előtte. Csakazértis. Hogy merészelek hülye pedagógusként beleszólni az Ő nevelésébe, amikor Ő mindent megtesz. Persze, csak nem a jót. Legalábbis nem azt, amivel legalább nem árt. Persze lehet, hogy ez csak szerintem van így. Láttam már egy-két dolgot, kis taknyos hülyeként is, aminek például apám néz (komoly hülyének nézésre ad okot a 4 diploma azok szemében, akiknek még egy érettségijük sincs), pedig ez a k.va élet egy kicsit már így is túl hosszúnak tűnik a számomra. Valahogy mindig a szopott f.sz rossz oldalára kerülök. Békesség mindenek előtt?

    Fekete – fehér – igen. Nem? Színek. Talánok. Talányok.

    És itt jövök képbe, hogy vajon mivel ártok kevesebbet a gyerekeimnek. Ha nem szólok, nyelek, megtartom a békesség látszatát, szőnyeg alá söpört pofáraesős irdatlan feszültségben felnöveszteni őket úgy, hogy tudják, hogy baj van, de soha senki nem mondja el, hogy mi, és ezért nem tudják megtanulni, mi a normális élet. Vagy ami egy kicsit könnyebb, mint állandóan az önző céljaimat a pillanatnyi szeszélyem által hajtva állandóan harcolni másokkal, akik nem állnak vigyázzba a heppjeim miatt, merthogy anyám úgy élt, azt láttam, hogy a békesség miatt a hülye négydiplomás apám egy csicska, és anyámnak csak egy picit kellett hisztiznie meg üvöltöznie velem, és máris megkapott mindent. Majd én is jól így csinálok a férjemmel meg a gyerekeimmel, és akkor mindent megkapok. Ja, hogy anyám rám hagyta a több tízmillás adósságát? Hát hogy képzelte az a kiscsicska apám, hogy nem fizette ki?!? Hogy merészelte?!? Szar szemét szaralak!!!!!

    Fekete – fehér. Igen. Nem! Színek, talánok. Talányok.

    Bizonytalanság. Rúgjam föl az egészet? Így is én vagyok a szar szemét szaralak, így vagyok bemutatva az összes ismerősének meg a gyerekeinknek is. „Apátok meg csak beszéljen amit akar!!!!” Nem drogos, nem alkoholista, nem veri őket úgy, hogy látsszon is, tehát válásnál övé a két gyerek. (Rá bízni őket? Ilyenre?) A lélektani bántalmazás nem számít. A gyerekek véleményét megvette a mindennapos csoki-cukor-chips trióval. Igénylik is, mert aki szorong, legalább addig oldódik a dolog egy kicsit, amíg a csoki tart. Meg is látszik a kicsin: pocakosodik. Tényleg el kéne vinni táncolni. Mikor? Miből? Meg hát ugye a csinos tánctanárnő, akire – mily meglepő – halálosan féltékeny. Pedig nekem már rég elvette a kedvemet MINDEN nőtől. Elég lenne végre a hülyeségből. Ha fölrúgom az egész szart érdemei szerint, akkor se tudok majd szabadulni tőle, anyagi csőd, és még annyi pozitív hatás se lesz a gyerekeimre, mint most.

    Fekete. Fehér? Igen? Nem?

    Pedig ha nem válunk el, a szüleim halálakor (elég rossz bőrben vannak szegények) a behajtó cég mindent visz. Ugye a drága nejem a drága sógornőm fenyegetésére nem mondott le az örökségről (6 milla adósság) anyósom hagyatéki tárgyalásán, hiszen akkor már házasok voltunk, így simán beáldoznák a szüleim és nagyszüleim egész életük munkáját és értelmét az ő hülyeségük miatt, mert ugye „elfelejtettek” szólni az akkor 6 millás adósságról. Mivel ezt azóta senki nem fizette a 4 örökösből, mostanra kb. 17-18 között van. Ez több, mint amennyiért a házunkat el tudnánk adni. És akkor mi lesz a fejünk fölött? És ki fizeti a csillagászati albérletet, az irreálisan sokba kerülő főzését, amiben ugye otthon megtermő alapanyagokat nem használ (megtermelésében se segít) (szerencsére ritkán áll neki főzni), ki járatja iskolába a gyerekeket, ki fizeti az irreális, luxus szintű igényeit? Ő minimálbéres, nem véletlenül, hogy ne vonhassanak tőle semmit. És akkor a gyerekek mit örökölnek? Százmilliós adósságot? Neki ez semmiféle lelkiismereti problémát nem okoz. De azért én vagyok a szar szemét szaralak.

    Fekete? Fehér? Igen – nem? Színek. Talánok. Talányok.

    Csinálom a szakoktató kötelező továbbképzést. Stressz-teszt (de f.sza kis nyelvtörő). Egyáltalán föl sem merül, hogy netalántán nem a munkahely a fő stresszor. Kötelezően, parancsra boldog és ideális családok, meg a családok éve meg minden f.szság – kár, hogy a 400 tanulós iskolában talán kettőt ha találok, akiknél úgy ahogy elmegy a családi helyzet. Megy a reklám a tevében: „Szülőnek lenni életre szóló kaland – ne hagyd ki!” Tényleg mindenkinek való család, gyerek? A kérdés természetesen költői. Én megértem, hogy a drágalátos politikusok meg ingyenélő f.sszopók be vannak szarva, hogy nem lesz, aki kitartsa őket. Mindenáron? Továbbviszik a hagyományokat, elápolják a szülőket? Felejtős. Még az öreg, beteg szülőkre vannak a gyerekeik rászorulva, mert aki dolgozik, annak kitapossák a belét is a rohadt mocskos munkáltatói, aki meg nem, annak egy része nem is akar dolgozni, mert hát az az állam dolga, hogy őtet a két szép szeméért kitartsa. Megy a csipásmacska-nyivákolás a sajtóban, hogy így nincsen munkaerő meg úgy nincsen munkaerő, meg így nem akar senki se dolgozni meg úgy nem akar senki se dolgozni. Való igaz, a reklámból is az a szar ömlik, hogy dolgozni, na azt csak íróasztal mellett lehet. De azért a rohadt mocskos munkáltatói se mennek a szomszédba egy jókora adag zsiványságért. És ezt rá lehet fogni – nem is alaptalanul – a törvényekre meg az állami hatóságokra. De becsületesen is lehetne csinálni, a TISZTESSÉGES megélhetéshez az is elég lenne. Csak hát úgy mi lesz a medencével a hátsó udvarban, meg az asszonynak a piros sportkocsival.

    Fekete. Fehér? Igen! Nem? Színek? Talánok? Talányok.

    Az is talány már a számomra, hogy én magam jó ember vagyok-e. Hogy tényleg az viszi-e előre a világot, amit én képviselek, ami szerintem jó. Sikeres lesz a gyerek, ha egy mindenkin gátlástalanul átgázoló rohadék lesz belőle. Mármint olyan értelemben sikeres, ahogy az a tevéből ömlik: gazdag. Na az ilyet tényleg úgy kell létrehozni, ahogy a feleségem csinálja. Sose felejtem el, második barátnőm mesélte, hogy igen tehetséges volt a művészetben és a kreatív dolgokban. Választhatott: vagy sok barátja lesz és nyomorogni fog művészként, vagy sok pénze lesz és kevés barátja. Az utóbbit választotta… Nekem sok választásom nem volt.
    Férfi vagyok (annak tartom magam, ha mások nem is), kötelességem anyagilag gondoskodni a családról. Ja, hogy a családot is kötelezővé tették a számomra, mert apám képtelen elképzelni, hogy az nem való mindenkinek, például nekem se? Hogy szarul érzem magamat benne? KIT ÉRDEKEL?!?! Elvárások vannak, aminek meg KELL felelni, ha tetszik, ha nem!!!! És csinálod, ha beledöglesz is!!!!! Nem tudsz pénzt keresni, hülyeségekre b.szod el, ugyanúgy mint az idődet, balf.sz vagy de akkora, amekkorát még nem hordott a hátán Európa!!! Minden héten megkapom legalább egyszer, csak hogy érezzem a törődést. És ha szegény szívbeteg anyám megpróbál megvédeni, akkor őt üvölti le, és két hétig agyatlan nemnormális őrjöngő fenevad lesz belőle. Kívülállók meg értetlenül állnak, hogy miért mandínerezek azon egyfolytában, mit hazudjak, hogy lehetőleg kisebb legyen a balhé, mért dugdosom az épülő motorokat, mért nem viszem „haza” (legutóbbi rejtekhelyemről ezért lettem kirúgva). Ja, váláskor ez meg ütőkártya a kedves feleségem kezében, mert persze ő sok mindenről tud, amiről apám nem, és gátlástalanul beszámolna róla a Főnöknek. A következményekkel sose törődött. Se ő, se apám. Persze lehet, hogy csak én vagyok a hülye, hogy meg akarom védeni anyám meg a gyerekeim életét, és tűröm a tűrhetetlent. Mert talán rájuk még szükség van. Bár azt hiszem, a legbölcsebb az lenne, ha fognék egy hatlövetű kézi ágyút, úgyis hatan vagyunk. De hát ugyanúgy röhögve dörgölik az orrom alá, hogy beeeee, mánemtehetedmeeeeeeegmerottvannakakölkeidbeeeeeeeeeeeeésmivanhanemdöglenekbelebeeeeeeeeeeee.

    Fekete – fehér – igen – nem. Színek, talánok, talányok.

    Csillagok Háborúja. A diákom a sötét oldalnak drukkol, mert azok olyan erősek. (Simán beállna Sith-nek. Szorongó, elnyomott, letaposott, annyira, hogy epilepsziás lett.) A köztársaságiak olyan nyámnyilák. Ezt mintha láttuk volna már élesben, nem is egyszer. Tömegek állnak be egy erősnek tűnő pajzs mögé, az arctalan tömegbe. Hitler. Sztálin. Napóleon. Vörös Khmerek. Szaddam Huszein. Kim Dzsongun. Már tudjuk, ki mit akar a környékünkön. Tényleg, tudjuk, vagy tudni véljük? Azt mondják, két évünk van rá, hogy kitaláljunk valamit, különben nem lehet megmenteni a Földet. Poén: már 20 éve tudom, mit kéne tenni. Kit érdekel? Egy darab szar vagyok. És tenni valamit nem kényelmes dolog, márpedig a kényelem az első, és ha azt veszélyezteti valaki, akkor jól ellehetetlenítik, hogy legközelebb senkinek eszébe se jusson kinyitni a pofáját, beleugatni a nagyok dolgába. Utánunk az özönvíz, de szó szerint. Még a Mesterem is azt mondta, ő ezentúl csakis arra fog koncentrálni, hogy jól érezze magát. Pedig nem ezt tanultam tőle. Úgyhogy tényleg nem tudom, jó ember vagyok-e. Egyet tudok: elegem van. Mindenből. Ha tehetném, a lehető legkisebb szarral szállnék ki ebből a k.va szar játékból (azért a grafika ott van a szeren). De nem lehet. A legkisebb szar is összecsap a fejem fölött. Pedig nincs is értelme, hogy leírtam ezt a szart.

    Fekete. Fehér. Igen? Nem. Színek. Talánok. Talányok…
    Szegecs kedveli ezt.
  5. Megjelent egy cikk a helyi lapban a közelmúltban. Annyira bűzlött a marketingszagtól, hogy el se olvastam. Ugyanis ismerem a dolgot egy szemszögből, és nem bírom elviselni, amit senki nem ír le ezzel kapcsolatban. „Milyen személyiségjegyekkel kell rendelkeznie a jó menedzsernek?” Ez egy egész konferencia címe volt.

    Sosem felejtem el azt a kutatást, aminek az eredményeiről olvastam. Játékelmélet kísérlet, egymásnak feszítettek pár taktikát számítógépes szimuláció keretében. Most nem mondom meg, melyik nyert. De azt nem tudom megérteni, hogy örökké csakis azzal találkozik az ember, aki a túl rövid távon nyerő (és állítólag hosszú távon egyértelmű vesztes) taktikát használja. Na ja, az első tízmilládat senki nem kérdezi, hogy szerezted. Utána te vagy a császár, életed végéig, és mindegy, mit csinálsz.

    Nemrég iskolánk kapott „kárpótlásul” egy lelakott telephelyet. Nemrég voltam is ott. Lenne ott hely, ahol befejezhetném a motorjaimat. Elvileg senkit nem zavarnék. Csak azokat, akik közel vannak a tűzhöz. Tehát, ha nem akarok ugyanúgy járni, mint az előző suliban, akkor nem tanácsos odavinnem semmit. Ott ugyanis rendesen megkérdeztem mindenkit, aki abba a helyiségbe bejáratos volt, odapakolhatok-e, nem vagyok-e útban. Persze, gyere csak. Munkaidőn kívül elvileg azt csinálhatok, amit akarok, amíg nem vagyok útban senkinek, és a munkámat rendesen elvégzem (ez tudtommal így is volt). Addig nem is volt baj (legalábbis nem tudtam róla, hogy lenne), amíg az egyik tűzközeli meg nem tudta, hogy ott vagyok. Szerintem nagyrészt azért rúgtak ki. Ja, el ne felejtsem az ürügyet: a cuccaim útban voltak a tűzvédelmi ellenőrzéskor. Az, hogy aki utánam odapakolta a dobszerkóját, ami állandóra ott volt és tényleg útban volt, nem mint az én cuccaim, lényegesen nagyobb zajt csapott, mint én a motorépítéssel, és ráadásul beosztás szerint hozzám képest egy senki volt, az ugye mellékes. Hogy mitől volt neki szabad és nekem nem, azt amíg élek, nem fogom megérteni.

    És itt a lényeg. Mi tesz valakit tűzközelivé, érinthetetlenné, akinek bármit, de tényleg akármit szabad, és ez a jog eleve jár neki, meg se kérdőjelezi senki? Én sose tudtam ilyen lenni. Mit kell ahhoz csinálni? Nekem olyan elképzeléseim vannak/voltak, amivel simán, ráadásul nagyobb veszteségek és a jelenleg hatalmon levők (általam látható) érdekeinek sérülése nélkül fenntartatóvá LEHETETT VOLNA tenni ezt a kurva bolygót. Soha, sehol nem hallgattak meg, vagy hülyeségekre hivatkozva vettek semmibe. De ne is menjünk ilyen messzire. Írtam egy Star Trek regényt. (Szerintem, és azok szerint, akik eddig olvasták, nem is lett rossz.) Azt mondták, még örüljek neki, hogy nem fordították le és nem küldtem el Hollywood-ba, mert olyan plágiumpert akasztottak volna a nyakamba, hogy a dédunokáim is földönfutók lettek volna miatta. Hogy lehet, hogy ugyanolyan nevenincs senkik, mint én vagyok, leközölt írók lehetnek akár ebben a témában is, holott ők sem amerikaiak?

    Hogy lehet, ismét költői kérdésként, hogy egyeseknek sokkal kevesebb munka, vagy egyszerűen csak a szerencse (pl. Paris Hilton) révén megadatik, hogy olyan életük legyen, amilyet csak akarnak? Mások meg egész életüket végiggürcölik, és mégse adatik meg nekik egy kicsi szelet sem azokból az egyszerű, olcsó dolgokból, amire vágynak (és itt most nemcsak az anyagiakról van szó, hanem pl. a családi békéről is!), pedig tényleg nagyon sokat, szinte emberfelettit dolgoznak érte. Tényleg csak a népmesében van ilyen igazságtétel („Mars vissza az eceteshordóba!”).

    Vajon mi kell ahhoz, hogy valaki a tűz közelében legyen, vagy hogy sikeres legyen abban az értelemben, hogy ismert, használt, hasznos lesz a munkája, az eredményei? Tényleg csak a másokon való gátlástalan keresztülgázolással érhető ez el? Pedig volt ellenpélda is – igaz, régen, nem a mai világban. Még az se jelent garanciát, ha valaki beadja a kulcsot (művészekre szokták ezt mondani, hogy csak posztumusz lehetnek nagyok). Őrület. Nem olyan nagyon jó érzés TUDNI, hogy az egész életem fölösleges volt – és a hátralevő (remélem minél kevesebb) is az lesz.

    Nem nyavalygás, csak hogy tudjátok, min borul ki néha a kübli.
    Szegecs kedveli ezt.
  6. Amikor azt írtam, több helyen is, hogy "majd ha elhárulnak az akadályok", "majd ha megszűnnek a zavaró tényezők", akkor nem egészen erre gondoltam.

    Apám vasárnapra virradó éjjel stroke-ot kapott. Túlélte, de a mozgása nehéz, érthetetlen a beszéde, egyszerű szavak nem jutnak eszébe.

    Nemcsak arról van szó, hogy át kell vennem mindent, hirtelen, amire be se akart tanítani, hanem hogy amíg haza nem küldik, gyorsanhamar megcsinálni mindent, amit nem akarok a jelenlétében. Egyrészt hogy ne húzza föl magát fölöslegesen (ha látja, úgyis föl fogja, tehát nem kell látnia), ne legyek megint a legnagyobb balf.sznak elordítva, akit valaha a hátán hordott Európa, másrészt csinálhassam rendesen, ahogy én látom jónak. Pl. kerítésfestés, aminek azért nem álltam neki, mert tudom, hogy ahogy ő akarta, az úgy nem jó. Hiába mondják, hogy ez most a megbocsátás ideje, nem haragszom. De azért rosszat se akarok magamnak. Persze neki se akartam, de ez most már mindegy is.

    Persze fülembe súgott a kisördög, itt az alkalom, hozd haza az épülő vasakat, szard már le a többit, vedd végre előre magadat is egyszer. De meg akarom mutatni egy kicsit neki is, de magamnak is, hogy mégis egy leheletnyit többet érek annál, mint amennyire tart(anak). Meg ugye a mezőgazdaságban hatályvesztő határidők vannak.

    Szóval ez van, boszikat kérem egy kis közreműködésre, hogy felépülhessen, és főleg, hogy az osztály után rögtön kezdhesse a rehabot (időt kell nyernem). Előre is köszönöm.:flover:
    Szegecs kedveli ezt.
  7. Nemrég említettem valamelyik hozzászólásomban, hogy a pécsi Jawázás egyetlen komoly akadálya a sisak. Mert egy chopperhez nem vehetek egy szemlátomást kukából mentett Kiskőrösi Cross-t világoskék színben, bélés gyanánt sziloplaszttal beleragasztott kötött sapkával. Ugyanis ez a "hivatalos" sisakom, amit a "hivatalos" motoromhoz, az ütött-kopott, főtengelyes Simsonhoz használok. Erről tud fater. A többiről meg nem köll neki tudni, mert mindenkinek jobb az úgy. Kaptam, már nem is emlékszem, honnan, egy szintén kukából mentett Kiskőrösi Start 100-ast, saccra pár évvel fiatalabb, mint én:D. Már rég szétkaptam, kiretkeltem belőle a málló bélésszivacs foszlányait, anyu kimosta a bélést, és adott egy öreg termó sálat, amiből a téli hónapokban pótoltam a kimállott szivacsot (ez nem fog szétmállani hehehe) és a hiányzó fejtető feletti részt. Mindent kézzel varrtam. A fülvédőt kidobtam, olyan zsíros-retkes volt, annyira elkeményedett és mállott, hogy menthetetlennek ítéltem. Csináltam helyette új szivacs műselyemmel való beborításával olyat, ami kitépőzárazható lesz, így az a része, amit majd nem véd a kendő, mosható lesz. A nyakvédőt kidobtam, nem is készült a helyére semmi, hiszen ott lesz a kendő csomója.
    A simlédert régebbi, saját gyártású sisakokon is linóleumból csináltam befóliázva, de a korábbi tapasztalatok miatt dupla rétegben. A fóliázás visszája nem lett valami jó, de oda se neki, azt nem nagyon fogják nézegetni. Felfogatásnak öt darab 5 mm-es furatot fúrtam a héjba. Ezekbe 5-ös kapupánt csavarok mentek, belülről fakötésű alátéttel és lapos anyával, szintben levágva. Ezek helyét az összeállításkor kifaragtam az energia-elnyelő szerepét eredetileg is betöltő hungarocellből. Nem ment át rajta, belülről nem érezni semmit, még maradt is 2 mm vastagság. Viszont ha durr lesz, valszeg úgy járok a csavarokkal, mint szegény Schumi a fejkamerával, csak engem - remélem - idejében lekapcsolnak majd a gépekről...:eek:
    A gittelést egy olyan ismeretlen illető csinálta, aki eredetileg az egyik kolléga traktorját jött gittelni és festeni a suli műhelyébe, megkértem, és meg is csinálta. A csiszolás természetesen már az enyém volt. Suliidőben, lyukasórában csiszoltam meg, tegnap festettem le. Eredetileg selyemfényű fekete lett volna, lágyító vegyszeres, amit lökhárítókhoz is használnak a rugalmasság miatt, 2K-s. De nem volt 4 rugóm a spray-re, ezért a legolcsóbb akril spray-t vettem, ami az adott boltban kapható volt: keréktárcsa feketének van írva, gyakorlatilag egy nagyon sötét grafitmetál. Piszok jól néz ki. A szertárban fújtam, három rétegben, tegnap.
    Nehéz szívvel, idegesen láttam neki az összeállításnak. Sajnos volt időm, mert egy hete kidobtak arról a helyről, ahol eddig a motorokon dolgozhattam, az új tárolóhely messze van, nincs pénzem benyára, úgyhogy ami eddig a motorok miatt elmaradt, bepótolhattam a suliban. (Így készültek el a csillaghajó rajzok és a sisak is.) Ragasztóként a korábban autó sárvédő betét felragasztására vett szaniter ragasztót használtam, jól kezelhető és nem büdös, mint a sziloplaszt. Végülis jól sikerült, nem panaszkodhatok. Gyorsan lefotóztam, mert az 1K-s lágyító nélküli festék miatt valószínű utoljára látom ilyen állapotban, úgyhogy gyorsan megosztom veletek az eredményt. Sok munkával, kevés pénzzel felújított nylonzacskó rendőrriasztónak;):D

    Csatolt fájlok:

    bocsi kedveli ezt.
  8. Bocs, kissé alternatív blogbejegyzés. Azért írok ide, mert hirdetésben nem találok ilyet, és ismerősi körben se. Ha bárki közületek tud kétsebességes Babetta blokkot normális áron, az nagyon kellene! Nem baj, ha föl kell újítani vagy hiányzik egy-két apróbb alkatrész, csak reális áron legyen és csak a blokk, az nekem nem megoldás, ha el kell hozni az egész motort! Köszi a segítséget! Hívjatok munkaidőben 20/344-74-21 vagy írjatok videk.cz250@freemail.hu! Köszönöm előre is!:love:
    Szegecs kedveli ezt.
  9. Nemrég böngésztem a neten. Egyik cimbora feltöltött nekem egy olyan böngészőt, amivel zsatubéról egy kattintással leránthatók videók. Sok mindent töltöttem már le, igazából nem is mindig értem, hogy miért, vannak olyan filmjeim, amik évek óta megvannak, és nincs időm megnézni. Vannak olyanok, amik rövidebbek, mint negyed óra, a letöltés óta nem néztem meg. Na mindegy, ha nem leszek, úgyse fogja senki értékelni, amit én szeretek, hát még életemben. Mindegy, szóval rábukkantam valamire. Sokféle zenét hallgatok, nem vetem meg a Star Trek klasszikus filmzenéit, elvagyok Jean-Michel Jarre-al is, de ami igazán, az a rock és a metal különböző ágai. Mikor mihez van kedvem. Volt, amikor évekig csak a mély dark ment (My Dying Bride, Nevergreen, Moby Dick), volt egy hippis korszak Deep Purple-lel, Uriah Heep-pel, Led Zeppelin-nel, és az elmaradhatatlan Steppenwolf-fal, Hobóval, Deák Billel (róla van egy kedves személyes történetem), volt egy klasszikus heavy metal korszak, de mindeközben is sok mindent hallgattam. A mai napig a metal különböző ágai tudják igazán megdobogtatni a szívemet. Vannak számok, amikre nem tudok nem bőgni, A zöld, a bíbor és a fekete, Nightwish-től az Angels fall first, Deák Billtől a Rossz vér, és ha nagyon kivagyok idegileg, akkor még mások is.

    Szóval kalandozok, és meglátok egy képet, amin igazi, tiszta stílusú chopperen ül egy szakállas ürge. Na rákattintok, aztán meglátjuk, mi lesz. Molly Hatchet: One Last Ride. A tipikus régi hard rock szám alatt olyan festményeket láthattam, amikről nyilvánvaló volt, hogy aki festette, nemcsak az ecsettel bánt jól, de a vasakat és az amerikai motoros életet is (legalábbis a szebbik oldalát) igen jól ismerte. Tudtam azonosulni ezzel az életérzéssel. Olyan érzés kapott el, hogy miért is ne lehetne így élni. Szeretnék így élni. Álló nap csak szerelgetni a Jawákat, Czetkákat, nemcsak restaurálni, de szép, egyszerű és ízléses (vágatlan!) choppereket csinálni belőlük, a magam tempójában (mint rég Győrben), és ha úgy tartja kedvem, elindulni a haverokkal vagy nélkülük, úgy arrafelé, második csillag jobbra, aztán egyenesen előre, aztán vagy visszajövök, vagy nem, ahogy épp kedvem tartja.

    Aztán véget ért a szám, és még pár percig a hatása alatt voltam. Igen, az utolsó motorozás talán ilyen lesz. Gondtalan. És a végén meghalok majd. Ha nem testben, akkor lélekben. Amikor az ajándékba kapott sárga Babettát levittem Pécsre (egyszer vissza kéne venni, bárcsak lenne olyan helyzet akár anyagilag, akár máshogy), azt hittem, utoljára ülök nyeregben. Nem így lett, bár ezt akkor még nem tudtam.

    Miért is NEM? Hát először is: apám miatt. Biztos, hogy balhé lenne, nem is akármekkora. Egy vas se tud annyit adni, amennyit el KELL tűrni miatta. Elköltözni nincs pénz, meg a gyerekek miatt nem is célszerű, sokszor jól jön, hogy MÉG tudnak vigyázni a kölkekre, meg anyagilag pláne, mindkét félnek. „Csak” az állandó balhét kell eltűrni. És ha érdemei szerint ráb.szom az ajtót, akkor a szívbeteg anyámmal üvöltözik tovább, akire még azért szükség van, mert kiskedvesem nem tudja és nem akarja átvenni a háztartást. A másik ok a kiskedvesem. Biztos csajozni megyek ugye. Mert úgy egyébként nem vette el a kedvemet az összes nőtől, meg az élettől úgy általában, ááá nem dehogy. A harmadik ok anyagi. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elmenjek motorozni csak úgy, mint régen, óriási balhé lenne. Pedig nagyon hiányzik. Utoljára talán 6 vagy 7, de lehet, hogy 8 éve voltam el CSAK ÚGY. Még Életem Pici Párjával. Csodálatos utazás volt. Sosem felejtem. Pedig nem volt nagy túra. Igaz, nem mentem 80-nál többet, de akkor evett a legkevesebbet. Akkor szólt a legszebben. Akkor volt a legkezesebb. És látod, meg tudtak úgy sérteni, hogy megváljak Tőle. Egyetlen dolog vigasztal (valamennyire): hazament. Egy gyűjtő vette meg Brnóban. Jó kezekben van. Sokkal jobban, mint amiben nálam volna most. Egyszer egy szülői értekezlet után beszélgettünk szülőkkel, nagyszülőkkel, persze fölmerült a téma, könnyek között fejtettem ki, hogy nekem már nem lehet nagymotorom. Egy ránézésre is nyugdíjas pedagógus nagymama sajnálkozó, kedves mosollyal csak annyit kérdezett: „Mire menne vele?” Csak bólogatni tudtam…

    És ezen az nem segít, ha NÉHA lelépek titokban Pécsre, Dávid barátomhoz, és élve a felajánlásával, elviszem valamelyik Czetkáját egy körre. Én nyugodt életre, vagy ha már nem lehet, nyugodt halálra vágyom. Bárcsak tudnám, hogyan kell azt kiérdemelni! Addig meg marad a reménytelenség, a szabad, nyugodt pillanatok utáni szánalmas és hiábavaló vágyakozás, az értelmetlen taposómalom, és ennek az értelmetlen megnyilvánulása, mint ez is itt. Nem tudom, miért írom le ezeket, nem lesz jobb vagy más. Szavaim értelmetlenül vesznek a semmibe.
    Szegecs kedveli ezt.
  10. Most nem a filozófiai vonatkozásokat kívánom tárgyalni. Bár bizonyos értelemben, a vége felé, mégis egy kicsit.

    Itt most a csokiról van szó (illetve ez indította el a gondolatmenetet). A csoki állítólag komoly boldogságforrás. Van, aki egy pillanat alatt befalja, és vesz még kettőt. Ő már a harmadikat is megette, amikor én még csak az első felénél tartok. Lassan, nagyon lassan eszem, mert úgy gondolom, nem mindennap juthat hozzá az ember, pláne így szülőként, minden apró ízérzést ki akarok használni. (Így van ez a „rendes” kajával is.) Van, aki azért vesz csokit a gyerekeinek, hogy ő is vehessen magának, és amíg ő eszi, addig befogja a büdös kölkeknek a száját, merthogy ők is kaptak. Van, aki azért vesz csokit a gyerekeinek, hogy megvásárolja a szeretetüket. Hogy ha mégis válásra menne a dolog, akkor őt válasszák.

    Néhány éve már kongatják a vészharangot, hogy a globális klímaváltozás miatt el fog tűnni a kakaóültetvények nagy része, és a csoki ugyanolyan luxuscikk lesz, mint másfél évszázada. Nemrég óvatosan megjegyezték, hogy lehet, hogy mégsem így lesz. Most a nagyonegészségesek kitalálták, hogy emeljék meg az adóját minden olyan terméknek, ami őszerintük egészség-károsító, így a csokik, chips-ek, cukros szénsavas üdítők mind áldozatául esnek az adóemelésnek, melynek beharangozott mértéke 20% lesz. (Bezzeg ami tele van mesterséges szarokkal, ételfestékkel, ízfokozóval, tartósítószerrel meg minden szutyokkal, annak az adóját nem emelik! Ha egészséges ételt akarsz venni, fizess érte többet! Ez a közgazdász szemlélet fogja megölni a világot!) Ez az adóemelés szerintem még rendben is lenne. De akik rá vannak szokva, azok nem fognak kevesebbet venni belőle, úgyhogy ez ugyanolyan lehúzás lesz csak, mint a bagó meg a pia áremelése. A leghatékonyabb persze a felvilágosítás lenne. Amire majd pont azok fognak a legmagasabb ívben szarni, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. Az olcsó, szutyok minőségű csokik piaca emelkedni fog, végülis mindegy, legyen beteg az a gyerek, abból van a bevétel. Már ugye pár embernél. Pár éve öt ilyet Kínában fölakasztottak.

    A nasi se mindegy. Két szélsőséges példa. Van egy negyvenes évei közepén járó kolléganőm, aki a régiek elmondása szerint korábban kissé duci volt. Most ilyen madáreledeleket eszik, azt is keveset, sokat is futkozik hozzá a suliban, elég jó alakja lett no. (Azért van pár jel, hogy lóg meg ráncos itt-ott ez-az, de ezt ebben a korban az ember természetesnek veszi.) Beszámolt róla, hogy hiába eszik kevesebbet, azóta több mint kétszer annyit költ kajára. Reformétkezés ó. Persze az egészség megint csak azoknak jár, akik meg tudják fizetni.

    A másik szélsőséges példa egy kicsit fiatalabb, pont 40, de ugyanúgy két gyerek után van. Rendben, a genetikája se valami jó. (Erről később.) De az azért nem valami gusztusos, hogy ha nincs rajta nadrág, szemből nem lehet megmondani, van-e rajta bugyi, mert odáig lecsüng a hasa. Az összes pólója alól kibuggyan a pocak. Rendben, én se vagyok az a matyóhímzés, van rajtam is bőven. De azért nekem még kilóg alóla, aminek ki kell, és nem kell nagyot előrehajolnom, ha kíváncsi vagyok rá. És nekem se jó a genetikám. (Persze aki minimum háromszor vacsorázik, annál mit lehet csodálkozni.)

    Azt mondják, két oka van a dolognak. Akinek hosszabb a vékonybele, azonos ételmennyiséget hatékonyabban hasznosít, többet szív fel belőle a szervezete (akár kétszeres különbség is lehet hosszban a különböző típusú emberek közt). Ráadásul a bélmozgás gyorsasága se elhanyagolható. Szembeszomszédéknál a család két férfitagja 2 órát emészt egy dolgot. Én normál esetben 21-22 órát. Ők olyanok, mint a hét szűk esztendő. Én egy dagadt disznó vagyok, közel 30 kg súlyfelesleggel, mázsa fölött. Van a másik genetikai ok, hogy valakinek a zsírsejtjei nem jeleznek vissza az idegrendszer felé, hogy tele vagyok, elég lesz a zabából. És ez genetikai. Nekem szellemi munkám van (tanár vagyok), ami kevés mozgással jár még akkor is, ha falusi vagyok, és van mit tenni egy falusi háznál (még ha a jószágot apám látja el, akkor is).

    Mániásan ragaszkodnak egyesek ahhoz, hogy nem esznek semmi szénhidrátot, fehér kenyeret, cukros dolgokat. Végülis nem a legfontosabb sejt-energiaforrás a szénhidrát, á ugyan. De azért sokan az édességet nem vetik meg, csak édesítőszereket használnak. Ááááá, dehogy rákkeltő. Ennél még a cukor is jobb, csak mindenben meg kéne tartani a mértéket. Az meg nem divat ugye manapság, semmilyen téren. És akkor csodálkoznak, hogy rákosak meg cukorbetegek lesznek. Sebaj, kell a gyógyszergyárak nagyorrú tulajdonosainak a bevétel.

    Félreértés ne essék. A célt tisztelem, nevezetesen, hogy egészségesebben éljünk. Azt is elismerem, hogy az emberek nagy részénél a józan belátásukban bízni merő naivitás. De ott a másik oldal is. Régen sokkal több embernek volt olyan melója, ahol mozogni kellett. És 8 óra volt, nem szakították meg őket, mint a 6-os anyát, és maradt idő, energia, türelem az otthoni háztájihoz. Egy kis gyümölcs, egy kis lekvár eltevés, szörpkészítés, kertészkedés, házi alapanyagokból készített, ezért többnyire egészségesebb ételek. Emlékszem, gyerekkoromban, pedig nem is volt az olyan régen, csokit csak születésnapra, névnapra, húsvétra, karácsonyra kaptunk. Ha beszaladtunk az udvarról játék közben, hogy éhesek vagyunk, szegény öreganyám adott egy almát, körtét, lekváros kenyeret, befaltuk, és rohantunk tovább futkosni a labda után, fára mászni, „bungizni”, kapálni-gyomlálni a kertbe, mindegy, csak kint. Élő példa, hogy a gyerek hisztizve követeli a napi(!) csokiját, utána kihisztizi magának az anyja okostelefonját (addig megy az óbégatás, mert ugye anyuci is faszbúkfüggő), befekszik az ágyba, és ha fél órára elmegy biciklizni, az apja már összeteszi a kezét. Közben meg a hazai termésű, egészséges alma meg ládaszám rohadt rájuk idén is, mert anyuka inkább megveszi a csokit meg a csipszet a boltban, mint hogy odaadja az egészséges gyümölcsöt, meg a mama egészséges, házias ételeit a gyereknek, ha már az Isten meg a mama megadta, hogy legyen. Stressz, mozgáshiány, vitaminhiány, csökkent motiváció, kimaradó sikerélmények, koncentrációs képesség súlyosbodó zavarai, csökkent intelligencia, kritikán aluli szociális magatartás az eredmény. És anyuka annyira hülye, hogy a pedagógus végzettségű apuka se tud vele mit kezdeni, mert értetlen, mint a p.cs.

    Nem egyedi a jelenség. Sokan a seggüket vernék a földhöz örömükben, ha kertre, háztájira lehetőségei lennének. Csak ehhez megint két ember kell(ene). Tömegével találkozok ilyenekkel a suliban, még úgy is, hogy mezőgazdaságiban tanítok, és sokaknál van otthon gazdaság, háztáji, kert. S akkor ugye jön a kompenzáció, buli, alkoholizmus, cigi, drog, wellnesszeznijárás, mindegy, csak sokat költsél rá, mert a nagyorrúaknak az a bevétel. Tönkrementél bele? Kit érdekel, gój? Már igazából nincs is reményem, hogy ez változtatható, nem is tudom, miért írom ezeket le, még igazából
    Szegecs és Geminibike kedveli ezt.
  11. Most nem a motorozásról lesz szó, nem is a szemem alatti karikákról (pedig nem is buliztam;):D). Sajnos asszony szerintem túl sokszor adja oda a telefont a gyerekeknek (az enyémet ugyan adhatná, 3310 a régi, dehát neki az okosfajta van, ha rosszmájú akarnék lenni, azt írnám, hogy legalább az legyen okos, de nem akarok ennyire gonosz lenni;)). Múltkor beszélgettünk velük, miket néznek. Ugye 5 és 7 éves csajok, énkicsipónimmánia van (amikor elmondtam ezt a lovas kolléganőnek, ellenőrizte a plafonon a repedéseket vízszintes síkú fejmozgatás kíséretében:D). Ugye a zsatube bead mindenféle ezzel kapcsolatba hozhatót a keresőbe, tekintet nélkül, ki nézi. Szörnyű dolgokat is megnéztek. Ugye falusi ház meg telkek, kényszerűségből hazavitt meló, alig tudok velük lenni, nem tudom őket ellenőrizni, a másik fél meg nem akarja, szerintem örül ha szabadulhat tőlük, legalábbis sok minden utal erre. Azt mondtam a csajoknak, inkább nézzék a tévét (TV2 mesecsatorna), ott legalább ügyelnek arra, hogy ne lássanak olyat, amitől nem tudnak majd aludni. "De az olyan uncsi" volt a válasz... elkeserítő... a nagyobbik, akivel ráadásul komoly gondok vannak már most is, már egy-másfél éve telefonfüggő. Nincs ez jól így, de nem tudok tenni ellene semmit. Asszonnyal képtelenség beszélni, ha véletlenül nem vágja be a durcát, ha szólok valamiért, akkor két perc múlva már nem úgy van, ahogy megkértem, hogy legyen. Megverni nem akarom, mert megfenyegetett még a kapcsolatunk elején, hogy akkor elviszi a gyerekeket és nem látom őket többet (ez sztem komoly törést okozna nekik), és olyan helyen is dolgozik meg vannak rokonai, hogy ezt el is tudná intézni. Pedig Ekecs barátom, aki a nejem gyerekkori haverja ("Öregem, bárkit ajánlottam volna neked feleségnek, csak őt nem. Nem azt mondom, nem rosszindulatú, csak k.ra nem illetek össze. Kár, hogy nem előbb haverkodtunk össze..."), szóval ő azt javasolta kezelési módszernek, hogy kétszer kell b.. ni: egyszer a falhoz, egyszer a földhöz. Abból majd ért. Nem vagyok biztos benne, hogy ezt a módszert akarom alkalmazni. Eddigi, szándékomhoz képest túl hosszúra nyúlt életemben azt tapasztaltam, hogy aki szóból nem ért, az másból se fog.
    Na mindegy, múltkor jönnek ki a konyhába a gyerekek, és kérdezi a nagyobbik az anyját: "Anya, a tévében kiszületett már a kisbaba?" "Igen, megszületett." OK, asszony valamiért nagyon szereti nézni az ilyen szülős tévéműsorokat ("olyan cuki kis baba!"), de anyám szerint és szerintem se a gyerekek előtt kéne nézni. MÉG nem nekik való. Rendben, szerintem a gólyamesével való kábítás se jó, de a fokozatosság nem ártana. Nem véletlenül vannak azok a karikák ott a képernyő sarkában. És merő illúzió azt hinni, hogy játszik közben, és úgyse figyeli. Dehogynem. Különösen mert csaj, és meg tudja osztani a figyelmét. Sőt az talán rosszabb, ha részleteket ragad ki belőle, mert úgy tényleg hülyeségek jönnek le neki belőle, amit majd győz kiverni a fejéből a biosztanár.
    Még egy karikás dolog, aminek a gyerekekhez semmi köze. Régebben szívesen kipróbáltam volna egy-két 18-as karikás dolgot. De én csak párkapcsolaton belül szexeltem, azon kívül soha, mert úgy gondolom, hogy a szex a legmagasabb szintű kifejezése annak, hogy HOZZÁ tartozol, és senki máshoz. Nem puszta szórakozás, ösztönkielégítés, ahová sokan, túl sokan degradálják ezt az egészet. Ha ez fölmerül a suliban, ott is azt mondom a diákoknak, hogy ha nem önzősködsz, hanem arra figyelsz, hogy mi jó a partnerednek, olyan dolgokat is megkaphatsz, amit nem is reméltél. Én párkapcsolatban jópár dolgot nem mertem kipróbálni vagy kérni, ami talán jólesett volna, mert inkább legyen a biztos kapcsolat. A maradékot elintézem a saját fantáziámban, a WC magányában. Azért néha fantázia-frissítésnek, titokban persze, de megnézek egy-egy felnőttfilmet. (Ijesztő, hogy egyre ritkábban érdekel ez is, mint ahogy annyi más is - depresszió?) Erre minden honlapon, amit megnyitok, k.vákat akarnak rámsózni a felugró hirdetések. Még itt a CSAM-on is. Megértem én, hogy ez egy automatikusan generálódó dolog, de a rohadt életbe, idegesít. Akármilyen is az asszony, nem akarom megcsalni! Már a gyerekekre való tekintettel se. Meg egyébként is úgy vagyok vele, hogy az ember, amit nem kapott meg, azt nem érdemli meg. És a különböző 18-as karikás tevékenységekkel is így vagyok. Egyébként is, ha asszonnyal nem sikerül együtt maradni (sajnos elég sok jel utal erre, pláne mostanában), én nem fogok még egyszer próbálkozni. Nem megy ez a párkapcsolatosdi hülyeség nekem, és kedvem sincs hozzá. Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy tudjam, nincs jobb vagy rosszabb kapcsolat, csak másképp szar kapcsolat van. Új nő, új hülyeségek. Öreg vagyok én már ehhez.
    Egyébként nem is igazán tudom, miért írtam ezt le. Akivel meg kéne ezeket beszélnem, azzal nem lehet. Más meg nem tud segíteni. Talán egy kicsit bízok abban, hogy bár két egyforma eset nincs, ha ezeket leírom és mások olvassák, talán nem követik el ugyanazokat a hibákat, mint mi. Ne a rossz szaporodjon már a világban.
    Széles utat, vigyázzatok magatokra, egymásra!:csam:
    Szegecs és NaNa kedveli ezt.
  12. ...

    Gyufa (No 108)

    Gyufaláng ha lobban

    nehezen, sokáig csiholod

    láthatod, míg fellobban

    a gyilkos világot körötted

    azt hiszed, irányt mutat

    de hamarosam égeti kezed

    eldobod, ha elégett már

    mondd mi jobb Neked

    undorban látni utad

    röviden, míg lángja tart

    vagy boldog sötétben bután

    céltalanul botladozni át

    azon mit meg nem látsz

    meg nem égetve kezed

    igen, gyufaláng vagyok

    halott erdőből faragott

    nem látod emlékeim

    ha meggyújtasz, ha eldobsz

    kormolok halál-párától

    koszos vagyok, de nem ostoba

    inog lángom kezedtől

    magam adom Érted

    tudom eldobsz majd végül

    nem tudok jó lenni Néked

    hiába akartam faként

    vagy gyenge gyufaként...


    1999. I. 22, 14.02


    Mindhiába (No 176)



    Eljött a kor

    semmin nem csodálkozol

    bolond remél csak, hátha…

    mindhiába.


    Csak keseregsz mindenen

    a halál nem jön hirtelen

    vágyj bár gyermekre, anyára

    mindhiába.


    Megfojt a füst, virágpor

    éget Nap, tablettás bor

    bújj bár barlang odvába

    mindhiába.


    Elsodor szélvihar, ár

    kevesek dőzsöléséért az ár

    mássz bár tetőre, fára

    mindhiába.


    Örömöt adott alkotás

    vártad, de becsülni nem szokás

    álmod öntsd fémbe, kormányba

    mindhiába.


    Birtokod lett a tudás

    feltárult a Megoldás

    vésd bár kőbe, fába

    mindhiába.


    Mentenéd tudásod feszülve

    hogy ezután jobb jönne

    mentsd bár lemezbe, fájlba

    mindhiába.


    Ész, tudás, jóakarat

    hamu lesz, mert indul a Harag

    rejtsd bár imák árjába

    mindhiába.


    Minden, mi jó volt, elmúlik

    Ördög röhög, Isten gyötrődik

    a remény hal meg utoljára?

    Mindhiába.


    2008. VI. 25. 22.30
    Szegecs kedveli ezt.
  13. Van három telkünk a kaposfői szőlőhegyen, amit Pósteleknek hívnak (nem keverendő az alföldi azonos nevű faluval). Egyiken erdő, másikon szántó, harmadikon vegyes: gyümölcsfák és kis, idén konyhakertnek használt szántó. Nemrég kerítettük be utóbbit. Valaha nemcsak a járművek által járt úton lehetett megközelíteni, az ugyanis hosszan nagyon poros, a Kisasszond felőli út meg nagy kerülő. Volt egy erdei ösvény, amit Tilosnak hívtak, mert tilos volt egy időben gépi hajtású és lóvontatású járművel közlekedni rajta. Biciklivel, gyalog pont jó volt. Úgy négy éve lehet, hogy az erdőbirtokosság egy szakaszát lezárta, pont ami a földút legrosszabb, legporosabb részét kerülte ki, mert nekik öt köbméterrel több fa kellett. Tudtommal ez egyébként büntetendő, mégse tett senki följelentést (kéz kezet mos, mindig így volt, mindig így lesz, a talpnyalóknak bármit szabad, a többinek kuss). Így pecsételődött meg végleg a Tilos sorsa, mely rég ikonikus része volt Pósteleknek. Apámmal beszéltük, látva hazafelé a növényekkel most már benőtt, egykor járt ösvényt, hogy ha nem ez, akkor a megváltozott világ nyírta volna ki a kis ösvényt. Régen az öregek helye-feneke kint volt Pósteleken, amint hazaértek a munkából, már ültek is a biciklire (öregebbek a kisasszondi buszra), és tettek-vettek kint. Szüretkor összegyűlt a rokonság, helyet csináltak az újbornak (jól berúgtak), mégis kész volt minden. Nem volt műveletlen terület, minden szőlő alja tiszta volt, a pincék minden évben ki lettek meszelve, és ha valahonnét kihaltak az öregek, hát vitték tovább a fiatalabbak.

    Nagyot változott a világ. Ma már szinte mindenki csak autóval jár ki (a kerti traktorok is kihaltak, hát még a házi ekkentés kistraktorok), már ha kijárnak egyáltalán. Beomlott pincék, elakácosodott szántók, szarba-gazba hagyott telkek tömege, közöttük egyre kevesebb a művelt. A fiatalokat megszakítják a melóhelyen, aki munkanélküli, az ebbe bele is savanyodik, aki nyugdíjas lesz manapság, az annyira tönkre is megy, hogy utána már nézni sincs kedve, nem szőlőt művelni. A házi termékeket már nem veszi át senki, piacra elhordani meg nem lehet, mert így a HACCP meg úgy a HACCP, bizonylat meg permetezési jegyzőkönyv meg kistermelői igazolvány, amit fizetős továbbképzésekhez kötnek, szóval van baj rendesen. Meg egy csomóan már lusták is rá, mert bemegy a Tuskóba és megveszi, és nem érdekli, hogy argentin meg ízetlen, szemre szép, nem kell érte tenni semmit, és kész. A szőlőhegyeken érhető tetten legmarkánsabban a fogyasztói társadalom romboló ereje.

    A dologgal kapcsolatban más is eszembe jutott, és ez is a tilalommal kapcsolatos. Nemrég tudtam meg, hogy Magyarországon csak olyan motorkerékpárt lehet forgalomba helyezni, ami legalább az Euro4-es kibocsátási normákat teljesíti. (Egyrészt OK, én is környezetmérnök is vagyok, de mindent lehet túltolni…) Ezzel gyakorlatilag kilőtték az elérhető árú gépeket. Igaz, ez a márkakereskedőknek jobb lehet, mert kilövi a magánimportot, és pár, kínai egyszerhasználatossal kereskedőt is kilő: az emberek, ha motort akarnak, meg kell venniük a drágábbat. A tapasztalat azonban mást mutat. Inkább lemondanak a motorozásról, vagy használt gépeket vesznek, mert az új így nekik nagyon drága. Ráadásul ezzel az egyik kedvenc márkámnak, a Jawának a próbálkozását is ellehetetlenítették. Csináltak egy kínai vázra és blokkra épülő 400-ast, ami simán hozza a 638.5 fílingjét, elképesztően szép a vas, bitang jó hangja van, igazi szívrabló. Amit ugye a k.va Junijó miatt sehol nem lehet forgalomba helyezni. Elkeserítő, hogy a kisemberre csak akkor gondolnak, ha adót kell fizettetni vele, meg be kell hívni ünnepnap tizenkétórázni. A világ ebből a szempontból is túl sokat változott. A módszerváltás előtt, ha valakinek nem volt türelme 5-6 évet várni egy autóra, vagy nem volt háromszor annyi pénze, amennyibe egy új autó került (a lepusztított szutykokat ennyiért kínálták használtautóként, cserébe viszont VOLT), akkor bement a járműboltba, és egy Trabi áráért motort vett. Kért két nap szabit péntekre meg hétfőre (és simán megkapta!), pénteken berongyolt a járműboltba, a három Riga meg két Babetta mellett ott állt egy MZ meg egy Pannónia (a Jawáért már akkor is nagyvárosba kellett utazni, ismerőst keresni), azt kérem, itt a lóvé, hétfőn 10-re jövök érte. Rendben. És volt egy járműve, amivel A-ból B-be. A melóhelyen elnézték, ha télen fél órával többet volt az öltözőben, mire reggel ki, meló után meg becsomagolta magát, és kiolvadt. Ma a motorozás úri szórakozás, mint a Horthy-időkben, a kisembernek se ideje, se lóvéja, se tárolóhelye. Azok a vasak, amiken a mi korosztályunk szocializálódott, amiket nap mint nap használtunk, és nyugatról becsempészett magazinokból vett szar képek alapján átfaragtunk, ma már ritkaságnak számító veteránok, (normális) alkatrész hiányában napi használatban nem tarthatók. A munkahelyek is megkövetelik, hogy inkább fél órával előbb, mint 5 másodperccel később, és nem érti a barom (nem akarja), hogy az idióta kamionos belepréselt bennünket a legközelebbi (legmélyebb) árokba, majd a kollégái még kétszer, ezért késtünk, tehát melóba járni is csak a bevállalós fiatalok hordják a nagyfater lerúgott Simsonját.

    Nincs ez jól így. Nem jó ez senkinek se. Legalábbis idelent a porban (nem krosszozok). De jó szokás szerint kutyaugatás nem hallik az égig. Sose hallatszott. A módszerváltás után volt pár boldog év. Sose jön vissza már. Időnként meg kéne fogadnom a saját tanácsaimat: „Visszanézni vágyj / Ne visszatérni / az életet előrefelé / Lehet csak leélni.”
    Te, Szegecs, bocsi és 1 másik tag kedveli ezt.
  14. Azért egy-egy ilyen, eredetileg nemzeti, ma politikai "ünnepen" fejéhez kap az ember. Én vén csoroszlya vagyok, 77-es... amikor serdültem, a családi gondok és a hormonok hatására is nagyon vágytam a szabadságra, és ezt akkor az agyonistenített Nyugatról kontrollálatlanul beáradó dolgok testesítették meg a számunkra a legjobban. Engem megfogott a metálzene, és az egyértelműen amerikai származású chopperek. Mit tudtuk még akkor, mit jelképez, mi az ára (nem forintban vagy dollárban!), mi is valójában ez az egész. Én gyakran siratok egy letűnt világot, amikor még nem volt mindenki még a budin is megfigyelve, amikor még sokkal kevesebbeket kebelezett be valamiféle ideológia, ami miatt önszántukból vágják el egymás torkát az emberek, és ezt még élvezik is, sőt, szent kötelességüknek tartják. Amikor lehetett élni, és cserébe élni hagyta az ember a másikat is. Elmúlt, nincs sehol. Halálos veszélyben vagyunk, a hippikorszak által jelképezett féktelen liberalizmus halomra fog minket ölni. Legalábbis ezt látjuk a hírekben: amit akarnak, hogy lássunk. Nem tudjuk, a valóság jobb-e vagy rosszabb (vagy hogy kinek milyen).
    Ennek tükrében elég furcsa, mi több, ijesztő, hogy chopperekről álmodozok (sőt csinálok is), "képernyővédő", sisak felújítás közbeni háttérzene Steppenwolf (ugye amerikai), és közben klasszikus chopperek képeit vetítem ki. Vagy ha el akarom terelni a saját figyelmemet, hogy motorok tekintetében mennyire el vagyok lehetetlenítve, akkor szintén tipikus amerikai dologgal, sci-fi novellák írásával, Star Trek csillaghajók rajzolásával, tervezgetésével teszem azt. Nem jó érzés, hogy bekebelezni látszik egy hazug propaganda. Persze közben nem vagyok liberális, szeretem a hazámat, nem idegen fejjel gondolkozok. De túlzásnak tartom mondjuk a Kárpátiát, nincs és nem is lesz díszmagyarom, nem vagyok kopasz (még!) és a jobb kezemet se lengetem. Már ebben is bizonytalan vagyok, és ez azért szar érzés, mert régen sokkal határozottabb voltam. Tisztában vagyok vele, mi az érték, de a békességet (vagy legalább a látszatát) már ennél is többre becsülöm, és sokszor nem látom értelmét, hogy kinyissam a pofámat, mert értetlen személyek vesznek körbe, és kifárasztott a tehetetlenség, meg a demagógia. Ki a szabad ember? Aki maga választhatja meg, minek lesz a rabja. A szabadság ára a védtelenség.
    Szegecs kedveli ezt.