Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Ha már nyár és végre lehet rendezvényre járni, akkor miért is ne köszönjön be egy Helló Péntek! kedden. :)
    Lehet a Helló Péntek! kis magyarázatra szorul.
    Van egy pici borászat Móron a Friday Winery, aminek a reduktív borait a Helló Péntek márkanévvel illetik.
    Az Alba Jazz Feszt zenei rendezvényre látogattunk ki, ahova ez a pincészet is kitelepült. Így már megint boroztunk .....

    Csatolt fájlok:

  2. Az augusztusi RB túrát a miniszobrok felfedezésének szenteltük. Budapesten már több műalkotás van kihelyezve. A legújabb szobrok Vácra kerültek, mert az alkotó jelenleg ott él.
    Első az aprócska Mária Terézia szobor a “Kőkapu” (Váci Diadalív) szomszédságában található. Ami a róla szóló anekdotának állít emléket, hogy a hirtelen felépített diadalív alatt nem mert átmenni.
    A második szoborról .... Petőfi Sándor Anyám tyúkja című versét 1848. februárjában írta Vácon. Így ennek köszönhető a Morzsa kutya és a tyúk szobor a Vasútállomás előtt.
    A harmadik szobrocskát nem kerestük fel, majd egy következő alkalommal.

    Csatolt fájlok:

    NaNa kedveli ezt.
  3. Szerdán megkaptam a második dózist, így kicsit aggódtam, hogy lesz-e mellékhatás mint az elsőnél, de szerencsémre nem volt, így a heti programunkat nem húzta ketté.
    Szerda este Tácon a Gorsiumban voltunk nyári színházba. A Pál Utcai Fiúk musical-t néztük. Hatalmas előadás volt.....
    Idén nem volt Fezen (Fehérvári Zenei Napok), de volt Liget. Folyamatosan néztük a Liget koncert eseményeit, de sose jutottunk el, mert ami jó lett volna, azzal mindig ütközött valami (munka, családi esemény). De összehoztuk és csütörtökön Kowalsky koncerten voltunk.....

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, Liviszita és NaNa kedveli ezt.
  4. Pár napot töltöttünk Český Krumlov-ban. Néhány éve már voltunk ott, így nem arról szólt, hogy mindent meg kell nézni, és sűrítsük be mindent abba a kis időbe.
    Persze volt várban sétálás, meg Moldova (Vltava) folyón evezés és jó sok sörözés. Aki arra jár, annak csak ajánlani tudom, az óvárosi sétát és persze a helyi Krumlov sör megkóstolását.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, Liviszita és NaNa kedveli ezt.
  5. Idén pár napra Csehországba megyünk nyaralni, ezért felkészülésként a péntek esténket a Fehérvári Ahoj! pubban töltöttük. Természetesen ehhez vágott sör dukál.

    Csatolt fájlok:

    Liviszita és NaNa kedveli ezt.
  6. Borban az igazság....
    Kevés szabadidőnket próbáljuk kihasználni. Végre vannak rendezvények, így ki is használtunk a lehetőséget.
    Székesfehérváron felpattantunk a vonatra - szerintem legalább 10 éve nem ültem vonaton.... - és leruccantunk a Velencei tóra. Itt tartották az Agárdi borpart elnevezésű rendezvényt. Kb 10 standon mutatták be a pincészetek a boraikat. Kóstolás mellett nagyon jókat beszélgettünk a borászokkal.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, Liviszita, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  7. Hétvégén lezajlott az idei második RB túránk.
    Útvonal: Törökbálint – 1. számú út – Gyermely – Tát– Esztergom – Dobogókői út – Pilisszentlélek – Dobogókő – Csobánka – Zsámbék – Mány – 1. számú út – Etyek - Biatorbágy - Törökbálint
    Merre jártunk és mennyit?
    Google maps szerint a fenti táv 168 km. Túra előtt hárman egyszerre tankoltunk és nulláztuk le a napi számlálót. A túra végén összevetettük az eredményeket. Nekem 170.9 km mutatott, a másik két motor 164 illetve 174 km-t. Megegyeztünk, hogy mindegy kié a jó, a lényeg, hogy nagyon jót motoroztunk együtt.
    17 motorral gurultunk ki a parkolóból , gyönyörű menetoszlopot alkotva. Gyermely és Tát közötti szakasz felújításra került, így élmény volt motorozni arra. Első pihenőnket Piliszentléleken a Teca kocsmájába tartottuk. A "Mi kis falunk" sorozatnak köszönhetően élet költözött ebbe a kis zsákfaluba. Turisták sokasága látogatja meg a filmbeli helyszíneket. Innen felcsorogtunk a Pálos kolostorromhoz. Mivel már délhez közeledtünk kaja után néztünk. Dobogókőn a Menedékháznál lévő bográcsokban finom étkek rotyogtak, így jó adagokat magunkhoz is vettünk. Persze egyből fel is vetődött, hogy hol fogunk fagyizni. Piliscsabán megálltunk egy helyen nyalakodni. Innen az Üvegtigrisig gurultunk, majd kis kerülővel visszatértünk a túra kiindulási pontjára.
    Száraz-napos idő, motorozás, jó társaság mi kell más egy csodás naphoz?!

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, Liviszita, NaNa és 1 másik tag kedveli ezt.
  8. Egész héten kutyameleg volt, így az ebek is hanyagolva voltak. Eü. sétán kívül nem is nagyon vittük ki a lakásból őket. Ezért ha már hétvégére "lehűlés" jött, akkor kutyás hétvégét tartunk.
    Szombaton nagy sétával kezdtük a napot, majd zörgő ajándékot is kaptak. Külön vadásszuk nekik a játékokat, mert hamar megsemmisülnek. Valamint minden csipogós játék nálunk kizáró ok - persze a kutyás cuccok 85%-a sípol/csipog - mert a kisfiúnál, ezekre a hangokra előtör a zsákmányos ösztön, nem engedi el míg mozog, hangot ad. Persze kutyasuliba kezeljük a problémát. Volt nagy játék is az új szerzeménnyel.
    Vasárnap Lubickol a Bulldogom eseményre mentünk Velencére, ahol egész nap a tóban hűsöltünk.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs és Liviszita kedveli ezt.
  9. Szombaton Csajos napot tartottunk, így motorozni voltunk.
    Eleinte a Balatont, illetve környékét céloztuk meg, de annyi embernek ez volt a terve, hogy inkább változtattunk az útirányon. Irány a Bakony!!!!
    Tés környékén jó kis utakat találtunk. Valamint Bakonybél környékén is új aszfalt várja az arra haladókat.

    Csatolt fájlok:

    bocsi, Vidék és NaNa kedveli ezt.
  10. Agyament Picsa vagyok!
    Jön valami új gép, nekem rá kell ülnöm. Az elmúlt 6 évben, hányszor volt már, hogy ráültem és még aznap el is adták.
    Nagyon szemezek ezzel a német kicsikével.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, NaNa, bocsi és 1 másik tag kedveli ezt.
  11. Mire meg lett a beoltottsági ráta, az idő is jó lett, így végre nem csak motorozni lehet, hanem bandázni is. Június első hétvégéjén meg is tartottuk az első RB kezdő túrát, amit nagy nagy várakozás előzött meg.
    Tervezett útvonal: Törökbálint – 1. számú út – Etyek – Vál – 7. számú út – Velence – Pákozd – Székesfehérvár – Zámoly – Csákvár – 1. számú út – Zsámbék – 1. számú út – Törökbálint
    Első megállónk a Haraszthy Szőlőbirtokon, Válon, a Szeretet szobornál volt. A műalkotást Alexander Milov, ukrán szobrász, készítette 2015-ös amerikai Burning Man-fesztiválra, majd 2017-ben került Magyarországra. Innen Velencére mentünk fagyizni az Édes Velencébe, majd át Pákozdra a Miskahuszárhoz. Itt gyönyörű pipacsmezőre bukkantunk, és fotozkodtunk is. Mivel "régen" ettünk fagyit, így Fehérvár- Zámoly kerülővel Csákvár neves Cukrászdájához gurultunk. Innen a Bicske-Mány-Zsámbék- Biai borút - Biatorbágy vonalon haladtunk vissza a Baronhoz.
    Sütött a nap, motoroztunk, végre bandáztunk egy nagyot.

    Csatolt fájlok:

    NaNa, Vidék, Liviszita és 1 másik tag kedveli ezt.
  12. Végre maszk nélkül lehet sétálni, így számomra is ismét kinyílt a világ. Szemüvegesként sokszor bepárásodtam. Utáltam a maszkot, és már szinte le is mondtam az andalgós városi sétákról, mert nekem csak kínlódás volt.
    Mostmár szinte minden este sétálgatunk egyet a belvárosban, ismét felfedezünk mindent. Egyik kis utcában a villanyszekrényre fújva találtam ezt a képet. Annyira megtetszett, hogy muszáj volt lefotoznom.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, NaNa, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  13. Ismét újra indult a "Fehérvár Hero" kihívásos játék. Így napról napra újabb feladattal látnak el. Vasárnap azt a feladatot kaptuk, hogy fotózzunk egy virág kompozíciót a belvárosban. Hagyományosan virágba borul a fehérvári belváros a Pünkösdi hétvégén. Szinte egész nap esett, így azt hittem, hogy erről a feladat megoldásáról le kell mondanom.
    Délután négy után elállt az eső, gyorsan összeszedtük magunkat és a kutyákat, hogy végre sétálhatunk egyet. Elmentünk a belvárosba virágokat nézni, fotózni és kutyafotózás lett belőle. Ilyen ha az embernek kutyái vannak.
    Jah és egy röpke 6,5 km-es sétácska lett, amibe a kutyák is elfáradtak.

    Csatolt fájlok:

    NaNa, bocsi és Liviszita kedveli ezt.
  14. Nem vagyok egy "kertész típus", hozzám eddig meghalni jöttek a növények. Talán ehhez is fel kell nőni. Mivel már a második ibolyám is virágba borult, így újabb esélyt adtam magamnak.
    Volt egy ":flover:os Székesfehérvár" pályázat, melyen virágcsomagokra lehetett jelentkezni. Felbuzdultam és neveztem. Sikerrel jártam és a héten átvehettem az ingyenes virágcsomagot a Városgondnokságtól. Gyorsan be is vásároltunk balkonládákból, hogy legyen mibe kirakni. Kis szülői segítséggel beültetésre is kerültek, és szépíti a kicsi erkélyünket.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, Liviszita és NaNa kedveli ezt.
  15. Gyülekezni nem lehet, így hát csak véletlenül pont egyfelé motoroztunk. ;)
    Már nagyon hiányzott, hogy együtt motorozzunk, kávézzunk, röhögjünk. Közhírré tettem, hogy szombaton nem dolgozok és megyek motorozni.
    Első megálló az "Óceánrepülés" emlékműnél volt (Felcsút és Bodmár között). Gondoltam itt majd lesz repce és fotózhatunk, de nem volt.....
    Következő megálló Tésen volt egy kis útszéli büfében, ahol kávéztunk, hambiztunk. Innen átcsorogtunk a "nagyparkolóba", hogy a kb. 200 méterre lévő Kovácsműhely udvarán keresztül kijussunk a "Régi Szélmalmok"-hoz. A malomba fel lehetett menni, így megcsodáltuk belülről is az egyiket. A másik zárva volt, de előtte gyönyörű pitypang mező terült el.
    Tésről magán erdészeti utakon átmentünk Zircre, majd a 82-en a cseszneki szerpentin érintésével haladtunk tovább. Rédén és Kisbéren keresztül jutottunk a 81-es útra. Móron Pusztavám felé vettük az irányt, hogy a Bokodi tó mellett elsuhanva Csákvári Csuta Cukrászdánál kössünk ki. A napot így egy finom fagyival, sütivel zártuk.

    Csatolt fájlok:

    NaNa, bocsi és Vidék kedveli ezt.